ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...

Krumplis-túrós háromszögek

2010. március 30. - Dyna 122

Hozzávalók 24 darabhoz: 80 dkg mélyhűtött leveles tészta, 20 dkg krumpli, 10 dkg füstölt sajt, 20 dkg túró, 2 tojássárgája+2 tojás, só, bors, szerecsendió, 2 kk. olaj

 
Elkészítése:
 
A héjában megfőtt burgonyát még melegen meghámozzuk, áttörjük, és hagyjuk kihűlni.
 
Lereszeljük a sajtot és a túróval, a tojássárgákkal, ízlés szerint sóval, borssal és frissen reszelt, csipetnyi szerecsendióval együtt az áttört burgonyához adjuk. Alaposan összekeverjük, hűtőbe tesszük.
 
A felengedett tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, és 24 db 8x8 cm-es négyzetre vágjuk. Mindegyik négyzet közepére 1 kiskanál tölteléket halmozunk.
 
A két tojást kettéválasztjuk, a tojásfehérjével megkenjük a tésztaszéleket, átlósan félbehajtjuk, szélüket villával sűrűn lenyomkodjuk, és a háromszögeket egy sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk.
 
A tojássárgákat elkeverjük az olajjal, megkenjük vele a táskák tetejét, és 200 fokra előmelegített sütőben 35-40 percig sütjük. Mivel a sütéshez gőz kell, a sütő aljára beteszünk egy meleg vízzel félig telt edénykét/konzervdobozt. (Némelyik táska sülés közben kinyílik, sőt a töltelék is kifolyik, de nem baj!)
 
A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd tálra halmozva kínáljuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://receptgyujtemenyem.blog.hu/api/trackback/id/tr21882463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása