ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...

Párizsi pulykamell

2010. február 21. - Dyna 122

Hozzávalók: pulykamell, füstölt szalonna, só, liszt, tojás, olaj

Elkészítése:

A pulykamellet felszeleteljük és jól kiklopfoljuk. Szalonnával megtűzdeljük és megsózzuk. Ezután a szeleteket lisztbe és felvert tojásba mártjuk, majd bő, forró olajban aranysárgára sütjük.

Tojásos gombóc

Hozzávalók 2 személyre: 25 dkg burgonya, 4 főtt tojás, 2 dkg vaj, 2 ek. tejföl, 1 kk. mustár, szardellapaszta, só, zsemlemorzsa, liszt, olaj

Elkészítése:

25 dkg burgonyát héjában megfőzünk. Közben 4 db tisztított kemény tojást hosszában
kettévágunk, sárgájukat kiszedjük, összetörjük, elkeverjük 2 dkg vajjal, 2 evőkanál
tejföllel, egy kávéskanál mustárral, szardellapasztával, sóval és nagyon kevés zsemlemorzsával, majd visszatöltjük a fehérjékbe.

A hámozott burgonyából liszttel félkemény gombóctésztát készítünk. Akkora négyszögeket vágunk belőle, hogy a fél tojás beleférjen. A gombócokat bő, forró olajban kisütjük, majd jól lecsurgatjuk.

Ha önálló ételként fogyasztjuk, akkor reszelt sajttal megszórva tálaljuk, egyébként főzelékekhez feltétként adjuk.

Citromos csirke

Hozzávalók: csirkemell, tej, só, vaj, citrom

Elkészítése:

Csirkemellet a csontjáról lefejtünk, eltávolítjuk a bőrét és jól kiveregetjük. 20 percig annyi tejben áztatjuk, amennyi a húst éppen ellepi. Ezután jól lecsurgatjuk, sózzuk és teflonedényben, vajon puhára sütjük. Tálaláskor citromlevet csepegtetünk rá.

Burgonya Bori

Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg tehéntúró, 20 dkg főtt burgonya, 1/2 dl tejföl, 2 ek. liszt, 2 tojás, só, őrölt bors, olaj, zsemlemorzsa

Elkészítése:

Húsz dkg áttört tehéntúrót jól eldolgozunk 20 dkg főtt, áttört burgonyával, 1/2 dl tejföllel, 2 evőkanál liszttel, 2 nyers tojással. Sóval, törött borssal ízesítjük. Hengereket formázunk belőle, egész gyengén zsemlemorzsába forgatjuk és forró zsiradékban kisütjük.

Parasztos csirkemell

Hozzávalók: csirkemell, füstölt szalonna, vöröshagyma, zöldpaprika, paradicsom, olaj, só, őrölt bors

Elkészítése:

Kicsontozott és bőréről lefejtett csirkemelleket kiveregetünk. Teflonedényben kevés olajon, karikára vágott vöröshagymával, szalonnakockákkal, zöldpaprikával és paradicsommal 8-10 perc alatt puhára sütjük. Sóval, törött borssal ízesítjük.
Burgonyapürével tálaljuk.

Lángoló habfelfújt

Hozzávalók: tojásfehérje, porcukor, sárgabaracklekvár, rum

Elkészítése:

Személyenként 3 tojásfehérjét kemény habbá verünk. Fehérjénként 2 dkg porcukorral és személyenként 1 evőkanál baracklekvárral elkeverjük. A felvert ízesített habot tűzálló üvegedénybe helyezzük, úgy, hogy a tojások eredeti, tisztára mosott, félbe tört héját a habba nyomjuk, nyílásával felfelé. Sütőbe tesszük, és néhány percig sütjük. Megszórjuk porcukorral, majd a héjból képzett üregbe rumot öntünk és meggyújtjuk. Lángolva adjuk asztalra.

Gyors lekváros omlett

Hozzávalók 4 személyre: 12 tojás, 16 dkg porcukor, 12 dkg liszt, vaj, lekvár

Elkészítése:

Személyenként 3 tojást számítunk. Ahány tojássárgáját használunk, annyiszor 4 dkg porcukorral kikeverjük, és a fehérjéket kemény habbá verjük. Óvatosan, hogy a hab ne törjön össze, elvegyítjük a kikevert tojássárgákkal, és hozzákeverünk személyenként 3 dkg lisztet is. Egy serpenyőt vajjal kikenünk, vékonyan meglisztezzük, majd belehelyezzük a tésztát. Középmeleg sütőben kb. 6-8 percig sütjük.

Amíg a tészta a sütőben van, lekvárt melegítünk. A készre sült tésztát tálra borítjuk, hosszában kettévágjuk. Az egyik lapot megkenjük a krémszerűvé vált lekvárral, a másik lapot ráhelyezzük. Porcukorral meghintjük és melegen tálaljuk. Lekvár helyett csokoládékrémmel is tölthetjük.

László bélszín

Hozzávalók: bélszín, gomba, tojás, só, őrölt bors, curry, mustár, ketchup, vaj

Elkészítése:

Borssal, mustárral, olajjal előre bepácolt bélszínszeleteket vajon hirtelen kisütünk, majd megsózunk.

Közben pirított gombát készítünk, amelyet tojással elkeverve rántotta sűrűségűre sütünk. Sóval, curryvel ízesítjük.

A hússzeleteket vékonyan ketchuppal, majd a tojáskrémmel megkenjük. Saját mártásával leöntjük és vajas, petrezselymes burgonyával tálaljuk.

Burgonyaleves árpával és szójával

Hozzávalók 1 személyre: 5 dkg puha árpa, 10 dkg burgonya, 5 dkg szárított szója, 1 ek. extra szűz olívaolaj, fél fej vöröshagyma, 1 babérlevél, só

Elkészítése:

Áztassuk a szóját hideg vízben legalább 12 órán keresztül. Hámozzuk meg és daraboljuk fel a burgonyát, majd aprítsuk fel a vöröshagymát.

Az olajon fonnyasszuk meg a hagymát, adjuk hozzá a szóját, öntsük fel pici vízzel, és főzzük 10 percig. Ezután tegyük bele a burgonyát, a babérlevelet, és sóval ízesítsük. Öntsük fel vízzel, és főzzük 40 percig. Adjuk hozzá a puha árpát és már fogyaszthatjuk is.

Tojás hentes módra

Hozzávalók 2 személyre: 50 dkg véres hurka, 2 tojás, vöröshagyma, só, őrölt bors, majoranna, kakukkfű, zsír

Elkészítése:

Fél kg véres hurka bőrét lehúzzuk. Apróra vágott vöröshagymát zsírban megfonnyasztunk, és beletesszük a szintén finomra vágott hurkát. Borssal, sóval, majoránnával - ízlés szerint kakukkfűvel - ízesítjük.

Ezután személyenként 1 tojást felverünk, a hurkára öntjük, és pár percig sütjük. Köményes burgonyával, savanyúsággal tálaljuk.

Sajtos tonhal

Hozzávalók: fagyasztott tonhal (vagy más szálkamentes tengeri hal), liszt, tojás, reszelt sajt, só, olaj

Elkészítése:

A kiengedett halszeleteket megsózzuk, lisztbe, tojásba és reszelt sajtba bundázzuk, majd bő, forró olajban aranyszínűre sütjük.

Petrezselymes burgonyával és sajtmártással tálaljuk.

Tojásos vese

Hozzávalók: sertésvese, tojás, tejföl, vöröshagyma, pirospaprika, só, őrölt bors, köménymag, zsír

Elkészítése:

Az ereitől megtisztított, megmosott sertésvesét egy órán át hideg vízben áztatjuk, majd egészen kis kockákra vágjuk.

Kevés zsírban egy fej reszelt vöröshagymát megfonnyasztunk, hozzáadjuk a vesét, meghintjük pirospaprikával, törött borssal, sóval, pár szem köménymaggal. Átpirítjuk, és kevés vizet aláöntve puhára pároljuk.

Közben személyenként 2 tojást 1 evőkanál tejföllel elkeverünk. Ha a vese megpuhult, ráöntjük a tojásokat és rántotta keménységűre sütjük.

Gyulai töltött burgonya

Hozzávalók: burgonya, lángolt kolbász vagy gyulai kolbászkrém, tejföl, tojás, sajt, olaj, vaj

Elkészítése:

A megtisztított nyers burgonyákat hosszában félbevágjuk, közepét kivájjuk, majd bő zsiradékban elősütjük. Megtöltjük pépesre vágott lángolt kolbásszal vagy gyulai kolbászkrémmel.

2 dl tejfölben elkeverünk 1 egész tojást, majd bevonjuk vele a burgonyákat. Kivajazott tűzálló üvegedénybe rakjuk, reszelt sajttal meghintjük, csipetnyi vajat teszünk a tetejére, és sütőben lassan átsütjük.

Tojásos melegszendvics

Hozzávalók: kenyér (szeletelt), vaj, Piros Arany, főtt tojás, sajt, só

Elkészítése:

A vékony szelet kenyereket Piros Arannyal ízesített vajjal megkenjük, karikákra vágott főtt tojást teszünk rá, megsózzuk (csak ha szükséges, mert a Piros Arany eleve sós), reszelt sajttal megszórjuk és addig sütjük, amíg a sajt ráolvad a tetejére.

Tojással töltött csirke

Hozzávalók: csirke, tojás, só, őrölt bors, paradicsompüré, petrezselyemzöld

Elkészítése:

A csirkéket a töltött csirkénél szokásos módon előkészítjük. Kemény tojásokat karikákra vágunk, sózzuk, borsozzuk és minden karikát egyenként megkenünk paradicsompürével, megszórunk finomra vágott petrezselyemmel. Az ízesített tojáskarikákat óvatosan a csirke bőre alá töltjük, és a csirkét meleg sütőben - állandóan locsolva a saját kisült zsírjával - megsütjük.

Púpozott vagdalt

Hozzávalók: vagdalthús (konzerv), tojás, lecsó, liszt, vaj, pirospaprika, petrezselyem, só

Elkészítése:

A vagdalthúst ujjnyi vastag karikákra vágjuk, lisztbe mártjuk, és kevés vajban hirtelen kisütjük. Személyenként 1 tojásból kemény lecsós rántottát készítünk. A megsült vagdaltszeletekre a lecsós rántottából kis halmokat rakunk és pirospaprikával, finomra vágott petrezselyemmel meghintve tálaljuk.

Calvados burgonya

Hozzávalók: burgonya, alma, tejföl, majonéz, vaj, só

Elkészítése:

Az egészben megfőtt és tisztított burgonyákat hosszában félbevágjuk és üregeket vájunk ki belőlük. Sózzuk. Megtöltjük a reszelt alma, a tejföl és a tubusos majonéz
keverékével.

A kivajazott tűzálló edény aljára a burgonyaforgácsokat, majd erre a töltött burgonyákat helyezzük. Tejföllel áthúzzuk, vajat morzsolunk rá és előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.

Szilvával töltött libacomb

Hozzávalók: libacomb, aszalt szilva

Elkészítése:

A libacombokat kicsontozzuk, és a csont helyére 6-8 szem kimagozott aszalt szilvát dugunk, és a húst cérnával körülkötjük. Kevés vízben (időnként utána töltögetve) megpároljuk, majd zsírjára sütjük. Csak kihűlés után szeletelhető!

Papi

Hozzávalók 4 személyre: 1/2 kg burgonya, 1/2 kg alma, tej, só

Elkészítése:

Fél kiló meghámozott és kockákra vágott burgonyát tejes, sós vízben félig puhára főzünk. Ezután hozzáadunk 1/2 kiló hámozott és szintén kockákra vágott almát, és együtt puhára főzzük. Mikor megpuhult, akkor pépesre törjük.

Kímélő köret, de megcukrozva gyermekeknek főételnek is adható.

Tengerész burgonya

Hozzávalók: burgonya, lángolt kolbász, szardínia (konzerv), vöröshagyma, piros kaviár, tejföl, sajt, petrezselyemzöld, vaj, só

Elkészítése:

A héjában főtt, hámozott és karikázott burgonya felét kivajazott üvegedénybe rakjuk. Erre rétegezzük a lángolt kolbászkarikákat, a levétől lecsurgatott szardíniát, a  karikázott vöröshagymát és ha van, akkor piros kaviárt. Finomra vágott petrezselyemmel meghintjük, tejfellel áthúzzuk és lezárjuk a burgonya másik felével. Újra tejfelezzük, reszelt sajttal és vajdarabokkal meghintjük. Előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.

süti beállítások módosítása