ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Sajtgombóc olaszosan

2010. május 29. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg hosszú szemű rizs, 15 dkg gouda sajt, 1 csomó újhagyma, 1 tojás, 5-6 ek. liszt, 4 dl zöldségerőleves (kockából), 2 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 apró paradicsom (kb. 25 dkg), 25 dkg csiperkegomba, 2 csokor bazsalikom, 2 ek. olaj, 50 dkg átpasszírozott paradicsom, frissen őrölt fekete bors, só

Elkészítése:

A rizst forrásban lévő, sós vízbe tesszük, és fedő alatt, alacsony hőfokon kb. 20 percig pároljuk. A gouda sajtot durvára lereszeljük. A megtisztított újhagymát megmossuk. A felét vékonyan felkarikázzuk, a többit kb. 5 cm-es darabokra vágjuk.

A lecsöpögtetett rizst összegyúrjuk a tojással, a liszttel, a sajttal és a hagymakarikákkal, majd sóval, borssal ízesítjük. Lisztes kézzel 8 egyforma gombócot
formálunk, és az enyhén gyöngyöző levesben, alacsony hőfokon, kb. 15 percig főzzük.

A megtisztított vöröshagymát és fokhagymát apróra felkockázzuk. A paradicsom kemény közepét kivágjuk, héját keresztben bemetsszük, majd leforrázzuk és meghámozzuk. Félbevágjuk, a magokat kikaparjuk, és a húsát cikkekre vágjuk. A megtisztított, megmosott gombát négyfelé vágjuk. A bazsalikomot megmossuk, lerázzuk, és keveset félreteszünk a díszítéshez. A többit felaprítjuk.

A kétféle hagymát a felforrósított olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a gombát meg a maradék újhagymát, és rövid ideig együtt sütjük. Belekeverjük az átpasszírozott paradicsomot, a bazsalikomot meg a paradicsomcikkeket, és 5-8 percig főzzük. Sóval, borssal fűszerezzük. A sajtgombócokat a zöldséges paradicsommártással leöntjük, és a félretett bazsalikomlevelekkel díszítjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://receptgyujtemenyem.blog.hu/api/trackback/id/tr872040169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.