ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...

Padlizsánsaláta télire

2011. április 30. - Dyna 122

Hozzávalók: 2-2 kg padlizsán, sárga és piros húsú paprika, 5 dl olaj

Elkészítése:

Két-két kiló padlizsánt, sárga és piros színű zöldpaprikát veszünk hozzá, megmossuk, és tepsire egymás mellé fektetve megsütjük. A paprikák külső, megbarnult hártyáját lehúzzuk, kicsumázzuk, és a meghámozott padlizsánnal együtt megdaráljuk.

Fél liter olajat megforrósítunk, a paprikát meg a padlizsánt beleforgatjuk, és kevergetve szárazra pároljuk. Végül félliteres üvegekbe töltjük, és mindegyik tetejére egy evőkanál olajat öntünk. Azonnal lekötve szárazgőzben hagyjuk kihűini.

Télen nemcsak salátának jó, szépen - például kemény tojással - díszítve mutatós előétel, de palacsintát is tölthetünk vele.

Évi kedvence

Hozzávalók: sertéshús, párizsi, liszt, tojás, zsemlemorzsa, só, őrölt bors, olaj

Elkészítése:

A sertésszeleteket jól kiverjük. Sóval, törött borssal ízesítjük, és hústűvel hozzáerősítjük a bőrétől leválasztott párizsikarikákat. A szokásos módon lisztbe, tojásba és morzsába
bundázzuk. Bő, forró olajban kisütjük.

Burgonyapürével és salátával tálaljuk.

 

Tiroli saláta

Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg főtt sárgarépa, 20 dkg főtt petrezselyemgyökér (fehérrépa), 1 kis doboz (vagy üveg) zöldbabkonzerv, 1/2 zellergumó, 1 cs. újhagyma, 1 adag provanszi mártás (hagyma nélküli), csipetnyi törött bors

Elkészítése:

A répát meg a petrezselyemgyökeret karikákra vágjuk, és összekeverjük a leszűrt zöldbabbal. Ráreszeljük a zellert, és hozzáadjuk a zöldjével együtt karikákra vágott zöldhagymát. Összekeverjük a hagyma nélküli provanszi mártással, és néhány órára behűtjük, hogy az ízek jól összeérjenek.

 

Karfiolleves (2)

Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg borjú- vagy sertéscsont, 10 dkg sárgarépa, 5 dkg fehérrépa, 2 dkg só, 50 dkg tisztított karfiol, 4 dkg zsír, 6 dkg liszt, 1/2 cs. petrezselyemzöld, 1,5 dl tejföl

Elkészítése:

A csontot és a zöldséget 1,5 liter sós vízben 2 óra hosszat főzzük.

A leszűrt levesben a megmosott karfiolt darabokra szedve puhára főzzük.

Zsírból és lisztből világos rántást készítünk, hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyemzöldjét és a levesbe keverve felforraljuk. Tálalás előtt belekeverjük a tejfölt.

 

Mega-vega saláta szilvával, pirított dióval és kecskesajttal

Hozzávalók 4 személyre: 1 csésze bulgur, 4 dkg darabolt dió, 1 adag vízitorma mosva, centrifugázva és ledarálva, 30 dkg tépett lilakáposzta, 20 dkg szeletelt répa, 20 dkg vékonyra vágott édeskömény vagy zeller, 2 érett szilva, vékonyra szeletelve, 20 dkg zöld szőlő félbevágva, 6 szárított füge, nyersen ledarálva, 10 dkg morzsolt kecskesajt, 1/2 csésze igazi juharszirup, 3,5 ek. almaecet, 2 ek. dijoni mustár, só és frissen őrölt fekete bors ízlés szerint

Elkészítése:

Tedd a bulgurt mélytányérba, forralj fel 1 csésze vizet, és öntsd rá. Keverd össze, takard le egy nagy tányérral és hagyd pihenni 30 percig, hogy a búzatöret felszívja a vizet.

Közben kisebb serpenyőben pirítsd meg közepes lángon a diót. Gyakran rázva süsd 3 percig, míg világosbarna nem lesz, majd tedd félre hűlni.

Ha felszívta a vizet a bulgur, villával kavard össze. Add a dióhoz a vízitormát, és öntsd a bulgurhoz.

Vegyél négy nagy tálat, mindegyikbe tegyél egyenlően elosztva bulgurkeveréket, lilakáposztát, répát, édesköményt, szilvát, szőlőt, fügét és kecskesajtot.

Keverd össze a juharszirupot, az ecetet és a mustárt egy kisebb tálban, ízesítsd sóval és borssal, majd kanalazd a salátákra. Pirított dióval tálald.

Marinált fokhagyma

Hozzávalók: 10 fej fokhagyma, olívaolaj, egész fekete bors, babérlevél, friss rozmaring

Elkészítése:

10 fej fokhagymát gerezdjeire bontunk, de nem tisztítjuk meg. Tésztaszűrőbe téve apránként lobogva forró vízbe engedjük, és 3-3 percig főzzük, majd lecsöpögtetve 3 decis üvegekbe töltjük. Minden üvegbe néhány szem fekete borsot, 1-1 babérlevelet meg rozmaringágacskát rakunk, és az üvegeket olívaolajjal feltöltjük, hűvös helyre állítjuk.

Csak egy hónap múlva bontjuk ki: pecsenyéhez, felvágotthoz, sajthoz kitűnő köret.

 

Bécsi szelet krumplisalátával

Hozzávalók 4 személyre: a rántott húshoz: 4 db borjúszelet, 3 db tojás, liszt, zsemlemorzsa, olaj, só, citrom; a krumplisalátához: 50 dkg burgonya, 1/4 l húsleveslé, 2 kisebb vöröshagyma, 1 ek. ecet, 3-4 ek. olaj, 1 tk. tárkonyos mustár, só, bors, cukor

Elkészítése:

A borjúszeleteket kiklopfoljuk vékonyra és megsózzuk. Bepanírozzuk, vagyis előbb lisztbe, majd a felvert tojásokba, a végén pedig zsemlemorzsába forgatjuk. (A zsemlemorzsát ne nyomkodjuk rá, hogy a bundája könnyű maradjon.) Forró olajban mindkét oldalát aranysárgára sütjük. Klasszikusan citromszelettel és krumplisalátával tálaljuk.

A salátához a krumplit megmossuk, és héjában puhára főzzük. Még melegen meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk egy tálba, és ráöntjük a meleg húsleveslét. A mustárt az olajjal kikeverjük, hozzáadjuk a sót és a borsot, és a krumplihoz adjuk. A hagymát vékony szeletekre vágjuk, és ezt is hozzáadjuk a krumplihoz, ecetezzük, cukrozzuk. Addig keverjük, míg krémes nem lesz. Betesszük a hűtőbe 3-4 órára és hagyjuk összeérni az ízeket.

Hondurasi banánfelfújt

Hozzávalók: banán, liszt, tojás, kristálycukor, citromlé, szerecsendió, vaj

Elkészítése:

A tojássárgáját kristálycukorral, citromlével, reszelt szerecsendióval habosra keverjük. Hozzáadjuk az áttört banánt, a felvert tojásfehérjét, végül banánonként 1/2 evőkanál lisztet. Vajjal kikent, lisztezett tűzálló edénybe tesszük és előmelegített sütőben lassú tűzön kb. 20 perc alatt megsütjük. Ha a beleszúrt tűre már nem ragad a massza, akkor jó a felfújt. Azonnal, forrón, málnaöntettel tálaljuk.

Szicíliai citruskocsonya csokival

Hozzávalók 4 személyre: 4 narancs, 4 mandarin, 2 klementin, 2 citrom, 8 dkg cukor, 6 dkg kukoricakeményítő, 3 dkg étcsokoládé, 5 dkg kandírozott gyümölcs, 3 dkg hámozott natúr pisztácia, őrölt fahéj, 1 cs. vaníliás cukor

Elkészítése:

Megmosok egy narancsot, lereszelem a héját, és 12 órára beáztatom 1 dl vízbe.

A gyümölcsöket kifacsarom, levüket összekeverem a narancshéjas vízzel, majd a végén az egészet szitán átszűröm.

A keményítőt és a cukrot egy lábasba szórom, kis adagokban hozzáadom a gyümölcslevet, és folytonos kevergetés mellett felforralom. Ahogy sűrűsödni kezd, beleszórom a vaníliás cukrot is, majd lassan leveszem az edényt a tűzről, és kicsit hűlni hagyom a szirupot.

Kis darabkákra vágom a pisztáciát, a csokit és a kandírozott gyümölcsöt, majd mikor a szirup már majdnem hideg, mindet beleszórom.

Kevés vajjal kikenek egy sütőformát, ebbe öntöm a keveréket, és legalább egy éjszakára hűtőszekrénybe teszem. Tálaláskor kiborítom a formából, és kevéske fahéjat hintek a tetejére.

Tejfölös burgonya

Hozzávalók: burgonya, tejföl, vöröshagyma, babérlevél, pirospaprika, só, zsír v. olaj

Elkészítése:

A finomra vágott vöröshagymát kevés zsiradékon megfonnyasztjuk, majd meghintjük pirospaprikával. Hozzáadjuk a nagyobb kockákra vágott burgonyát. Sózzuk és kevés vizet öntünk alá, babérlevéllel ízesítjük.

Tálalás előtt tejföllel átforraljuk.

 

Babos-zöldséges pulykacomb

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg felső pulykacomb filé, só, őrölt bors, 2 ek. mustár, fél dl olívaolaj, 1 dl száraz fehérbor, 2 szál sárgarépa, 1 kicsi zellergumó, fél szál póréhagyma, 1 dl húsleves, 1 doboz vörösbab konzerv, 1 cs. petrezselyemzöld

Elkészítése:

A pulykacombot kisebb kockákra daraboljuk, majd sóval, borssal és mustárral fűszerezzük. A forró olívaolajon pirosra sütjük a húst, majd hozzáöntjük a fehérbort, és fedővel lefedve félpuhára pároljuk. Ezután hozzáadjuk a karikákra vágott sárgarépát, a felkockázott zellergumót, és a karikákra vágott póréhagymát. Felöntjük a húslevessel, lassú tűzön puhára főzzük, majd végül hozzáadjuk a leszűrt vörösbab konzervet és az aprított petrezselymet. Jól átforraljuk, sóval, borssal utóízesítjük. Forrón tálaljuk, és friss kenyeret vagy zsemlét kínálunk mellé.

 

Burgonyakrémleves (4)

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg burgonya, 30 dkg borjúcsont, 10 dkg sárgarépa, 5 dkg fehérrépa, 5 dkg zeller, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, 1 db tojássárgája, 1 dl tejszín, 1 db zsemle, 2 dkg só

Elkészítése:

A csontot, a zöldségeket és a zellert 1,5 liter vízben 2 óra hosszat főzzük.

A megtisztított és karikára vágott burgonyát 4 dkg vajban lepároljuk, utána a lisztet hozzákeverjük, rövid ideig pirítjuk, a leszűrt levessel felöntjük, fél óráig forraljuk és szitán áttörjük.

Tálalás előtt a tejszínben a tojássárgáját habverővel elkeverjük, és a nem forró levesbe öntjük.

A kockára vágott zsemlét 1 dkg vajban megpirítjuk és tálaláskor a levesbe tesszük.

 

Burgonya carbonara módra

Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg burgonya, 10 dkg darabolt bacon, 2 tojássárgája, 1 dl tejszín, 4 dkg vaj, 2 ek. reszelt parmezán, 1 cs. snidling, só, bors

Elkészítése:

Megtisztítjuk, és héjában puhára főzzük a burgonyát. Miután kicsit kihűlt, meghámozzuk.

A snidlinget megmossuk és fölaprítjuk. Egy tálban elkeverjük a tojássárgáját, a sajtot, a tejszínt, kevés sót és borsot, majd az így kapott krémbe forgatjuk a burgonyákat.

Egy nagyobb serpenyőben felolvasztjuk a vajat, majd hozzáadjuk, és enyhén megpirítjuk benne a szalonnát. A tojásos burgonyákat beledobjuk a serpenyőbe, aztán néhány pillanatig forgatjuk őket a forró, szalonnás vajban. Közben megszórjuk a snidlinggel, borsozzuk, és máris tálalhatjuk.


1 adag: 350 kcal


 

Szicíliai paraj

Hozzávalók: friss spenót, parmezán sajt, vaj

Elkészítése:

Személyenként 25 dkg tisztított parajt 3 dkg vajon egy nagyobb edényben megpárolunk. Mikor a paraj már felére összeesett, akkor személyenként 3 dkg reszelt parmezán sajttal állandó kevergetés mellett összefőzzük. Ha már teljesen pépessé vált, akkor kevés reszelt sajttal meghintve, forrón, köretként tálaljuk.

 

Tatárbifsztekes falatkák

Hozzávalók 20 db-hoz: 25 dkg marhahús (bélszín), 5 szelet teljes kiőrlésű toast kenyér, 2 tojássárgája, 1 tk. csípős mustár, 2 ek. citromlé, 1,25 dl olaj, 2 ek. fehérbor, 1/4 tk. só, 1 csipet fehér bors; a díszítéshez: reszelt torma, ringli, paprikával töltött olívabogyó, kaviár, apróra vágott vöröshagyma, metélőhagyma-karikák, szeletelt retek, apróra vágott paprika

Elkészítése:

A sovány marhahúst néhány napig mustárban és olajban érleljük, csak felhasználás előtt daráljuk le.

A tojássárgáját a mustárral és a citromlével összekeverjük, teáskanalanként hozzáadjuk az olajat. Belekeverjük a fehérbort és a fűszereket, 5 percig állni hagyjuk, majd ismét megkeverjük.

A marhahúst ledaráljuk, és az öntettel sima masszává gyúrjuk, ízesítjük. Lazán befedjük, hűtőszekrénybe tesszük. Néhány órán belül használjuk fel!

A kenyeret megpirítjuk, hűlni hagyjuk, megvajazzuk és szeletenként 4 háromszögre vágjuk. Rákenjük a tatárbifszteket és villával lenyomkodjuk. A falatkákat szépen feldíszítjük, és tálalásig hűvös levegőn kicsit állni hagyjuk, így élénkebb lesz a színük.

Burgonyás fasírt maradékból

Hozzávalók: 25 dkg maradék sült hús vagy pörkölt, 25 dkg főtt burgonya, 1 tojás, 1 cs. petrezselyem, só, bors, liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj

Elkészítése:

A húst apróra összevágjuk, és a főtt, áttört burgonyával, egy tojással, és az összevagdalt petrezselyemmel összedolgozzuk. (Ha túl száraz lenne, egy kevés pecsenyelevet is adunk hozzá, ha túl ízetlen, akkor utánasózzuk, borsozzuk.) Lapos fasírtpogácsákat formázunk belőle, lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk, és bő olajban erős lángon mindkét felét megsütjük.

 

Rozmaringos pizza

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg mirelit (vagy házi) pizzatészta, 2 ág friss, finomra vágott rozmaring, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 8 gerezd fokhagyma, 8-10 közepes paradicsom, 3 ek. olaj, só

Elkészítése:

A szobahőmérsékleten felengedett tésztát alaposan sózzuk meg, és terítsük el egy olajjal kikent tepsiben. Nyomjunk a tésztába nyolc-tíz mélyebb lyukat, mindegyikbe tegyünk egy-egy paradicsomot. A megtisztított fokhagymagerezdeket is nyomkodjuk bele a pizzába, és locsoljuk meg az olajjal. Az egészet szórjuk meg a rozmaringgal és a reszelt sajttal, majd 220 °C-ra előmelegített sütőben süssük 20 percig, és langyosan tálaljuk.


1 adag: 448 kcal


 

Dominikai padlizsánpörkölt

Hozzávalók: padlizsán, paradicsom, paprika, vöröshagyma, pirospaprika, vaj, só, őrölt bors, babérlevél

Elkészítése:

A finomra vágott vöröshagymát vajban megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, a tisztított és kockákra vágott padlizsánt, a paradicsomot és a paprikát. (Vagy konzerv lecsót.) Sóval, őrölt borssal, babérlevéllel ízesítjük, és saját levében kb. 15 perc alatt puhára pároljuk.

Tálaláskor negyedekbe vágott főtt tojásokat adunk mellé.

 

süti beállítások módosítása