ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Szederdzsem

2013. július 29. - Dyna 122

szederdzsem.jpgHozzávalók: 1 kg szeder, 60 dkg cukor

Elkészítése:

Az átválogatott, vízzel leöblített gyümölcsöt összekeverjük a cukorral, és egy napig hűvös helyen állni hagyjuk.

Tűzre tesszük, és állandóan keverve kb. 15 percig főzzük. Forrón üvegekbe töltjük, lekötjük, és száraz gőzbe tesszük.

Sárgabaracklepény

Hozzávalók: 50 dkg sárgabarack, 20 dkg rétesliszt, 20 dkg porcukor, 20 dkg vaj vagy margarin, 5 tojás, 2 ek. rum, só, zsír, liszt

Elkészítése:

20 deka porcukrot 20 deka vajjal vagy margarinnal, öt tojássárgájával, meg egy csipetnyi sóval habosra keverünk, majd felváltva, apránként adjuk hozzá a tojások habbá vert fehérjét és 20 deka réteslisztet. Végül két evőkanál rummal ízesítjük, és egy közepes nagyságú, kizsírozott, kilisztezett tepsibe simítjuk.

Fél kiló sárgabarackot meghámozunk, félbevágjuk, kimagozzuk, és vágott felükkel lefelé a tésztára rakjuk. A forró sütőbe toljuk, és öt percig erős, majd takaréklángon szép pirosra sütjük. A gyümölcs a sülés során a tésztába süllyed. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd porcukorral meghintve, kockákra vágva rakjuk tálra.

Karfiol sajtmártással

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg karfiol, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 2 dl tej, 2 dl kefir, 2 dkg vaj, 2 ek. liszt, 1 kis fej vöröshagyma, 1 cs. petrezselyemzöld, só, őrölt bors

Elkészítése:

A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, és fazékba téve annyi sós vízzel felöntjük, amennyi éppen ellepi. Félpuhára főzzük.

Amíg a karfiol fő, a vajat habzásig melegítjük a liszttel, majd a forró tejet ráöntve, állandóan keverve sűrűre főzzük. A tűzről lehúzva hozzáadjuk a megtisztított, reszelt vöröshagymát és a borsot, majd megsózzuk, és pár percig hűlni hagyjuk. Ezután a reszelt sajttal, a finomra vágott petrezselyemmel és a kefirrel simára keverjük.

A karfiolt leszűrjük, és tűzálló tálba vagy tepsibe rakjuk, leöntjük a mártással, kissé összerázzuk, hogy mindenhová jusson, és forró sütőben aranyszínűre sütjük.

Nektarin-málna lekvár

Hozzávalók: 2 kg nektarin, 1,5 kg kristálycukor, 2 citrom leve, 20 dkg málna, 20 dkg porcukor, 1,5 dl víz

Elkészítése:

A nektarinokat megmossuk, meghámozzuk és kimagozzuk. A gyümölcshúst lemérjük, minden kilóra 75 dkg cukrot számolunk.

A nektarint, a cukrot és a citromlevet egy főzőedénybe öntjük. Összekeverjük, gézzel lefedjük, és 24 órára hűtőbe tesszük.

Másnap a málnát a cukorral és a vízzel összeturmixoljuk, majd szitán áttörjük, hogy mag nélküli levet kapjunk.

A nektarint megkeverjük, kis lángon felforraljuk, a keletkező habot leszedjük. 10 percig forraljuk, majd hozzáadjuk a málnaszirupot, és még 10 percig főzzük. A lekvárt üvegekbe töltjük és rögtön lezárjuk.

Húscsigák nyárson

1374939703_21.jpgHozzávalók 4 személyre: 3 nagy szelet (60 dkg) sovány sertéscomb, só, bors, 1 nagy fej hagyma, 6 gerezd fokhagyma, 9 vékony szelet angolszalonna, 12-15 bazsalikomlevél, ágacska rozmaring (10 cm-es), 2 ek. olaj, 1 dl száraz fehérbor, hosszú bambuszpálcika

Elkészítése:

A hússzeleteket leöblítjük, szárazra töröljük, kissé kiverjük-elvékonyítjuk, meghintjük sóval, frissen őrölt borssal, és megkenjük az áttört fokhagymával. Beterítjük 3-3 szelet angolszalonnával és a bazsalikomlevelekkel. (Ha nem elég vékonyak a szalonnaszeletek, azokat is kiverjük).

Feltekerjük a hússzeleteket, majd úgy, hogy a hajtás vége a tekercsek egymással érintkező oldalára kerüljön, szorosan egymás mellé sorakoztatjuk őket. Egyenlő távolságot tartva 4 bambuszpálcikával átszúrjuk a tekercs-együttest, aztán a pálcikákkal párhuzamosan 4 darabra vágjuk. A húscsigákat vágott felükre fektetjük, kissé ellapítjuk, kerekre igazítjuk.

Nagyobb serpenyőben felhevítjük az olajat, élénk tűzön körbepirítjuk benne a csiganyársakat (5 perc). Melléjük dobjuk a gerezdekre szelt hagymát és a rozmaringot, alájuk öntjük a bort, fedő alatt, mérsékelt tűzön puhára pároljuk (25-30 perc).

Tepsis zöldséget, héjában sült krumplit, friss, vegyes idénysalátát kínálhatunk hozzá.


Ha faszénparázs fölött sütjük, tanácsos a nyársakat 15-20 percig alufóliába csomagolva, aztán fólia nélkül, olajjal kenegetve 15-20 percig a grillrácson forgatni.

(Nők lapja, 2012/35)

Paraguay-i húspüré

Hozzávalók: darált marhahús, alma, 2 ek. mazsola, 5 dkg mandula, 1/2 dl konyak, vöröshagyma, fokhagyma, vaj, só, pirospaprika, őrölt bors

Elkészítése:

Kevés vajban pároljuk meg a finomra vágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát. Adjuk hozzá a darált marhahúst, sót, pirospaprikát, őrült borsot, reszelt almát, mazsolát, durvára vágott mandulát és a konyakot. Állandó keverés mellett kb. 15 percig pároljuk.

Köményes főtt burgonyával tálaljuk.

Húsos rizibizi

Hozzávalók 4 személyre: 45 dkg zöldborsó, 25 dkg sertéscomb, 15 dkg rizs, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 ek. olaj, petrezselyemzöld, pirospaprika, bors, só

Elkészítése:

A vöröshagymát apróra vágjuk, megsózzuk és az olajon megpirítjuk. Megpaprikázzuk, kevés vízzel felengedjük, és beletesszük a megmosott, kis kockákra vágott húst.

Közben a rizst megtisztítjuk, átmossuk, és ha a hús már majdnem puha, rátesszük. Felengedjük másfélszeres mennyiségű vízzel, rátesszük a megmosott zöldborsót és az apróra vágott petrezselyemzöldet, lefedjük, és sütőben 15-20 percig pároljuk.

Káposztaleves füstölt kolbásszal

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg savanyú káposzta, 10 dkg füstölt kolbász, 5 dkg füstölt szalonna, 1,5 dl tejföl, 6 dkg liszt, 2 dkg vöröshagyma, 1 g pirospaprika, 1 dkg só, 4 dkg zsír

Elkészítése:

A savanyú káposztát 1,5 liter vízben puhára főzzük.

A füstölt szalonnát kockára vágjuk, lepirítjuk. A kolbászt karikára vágjuk, a szalonnával együtt a levesbe tesszük és megsózzuk.

Lisztből és zsírból rántást készítünk, finomra vágott hagymát, pirospaprikát teszünk bele, kevés hideg vízzel felöntve a levesbe keverjük és 10 percig forraljuk.

Tálalás előtt a tejfölt belekeverjük.

Vaníliás sárgadinnyelekvár

vaníliás sárgadinnyelekvár.jpgHozzávalók: 1 kg sárgadinnyebél, 1/2 rúd vanília, 1 citrom, 1/2 kg cukor, szalicil

Elkészítése:

A sárgadinnyét nagyon kicsire összevágjuk, és egy hibátlan edényben gőz fölött puhára pároljuk. Hozzáadjuk a felkarikázott citromot, a kettévágott vaníliát, és amikor habzik, akkor hozzákeverjük a cukrot. Folyamatosan kevergetve körülbelül 1 órán keresztül lassú tűzön főzzük, majd forrón üvegekbe rakjuk, a tetejére egy késhegynyi szalicilt szórunk, és légmentesen lefedjük. Szárazgőzben hagyjuk kihűlni.

Magyaros melegszendvics

Hozzávalók: 20 dkg gyulai kolbász, 10 dkg reszelt sajt, tejföl, mustár, majoranna, vaj, kenyér

Elkészítése:

A gyulai kolbászt ledaráljuk, és kevés mustárral, tejföllel, csipetnyi majorannával és 10 dkg reszelt sajttal összekeverjük.

A vajjal vékonyan megkent kenyérszeleteket bevonjuk vele, tetejére tejfölt teszünk és néhány percig forró sütőben sütjük.

Uborka fagyasztása (salátához)

Hozzávalók: kígyóuborka

Elkészítése:

A kígyóuborkát megmossuk és nagyon vékonyan legyaluljuk vagy felszeleteljük. Minden ízesítés nélkül zacskókba töltjük, és adagonként lefagyasztjuk.

Télen az uborkasaláta csak akkor lesz jó, ha a fagyott uborkát salátalével leöntve olvasztjuk fel!

Meggykoch

Hozzávalók: 60 dkg meggy, 1 l tej, 25 dkg búzadara, 4 tojás, 10 dkg cukor, 5 dkg vaj, 1 citrom reszelt héja, porcukor

Elkészítése:

A tejet forraljuk, és a búzadarát közben állandóan kevergetve beleszórjuk. Kis lángon, folyamatosan kevergetve 3-4 percig főzzük. Ezután a tűzről levesszük, és 5 deka vajjal, meg 10 deka cukorral összekeverjük. Ha kihűlt - és a cukor meg a vaj feloldódott -, a tojások sárgájával kikeverjük. A tojások kemény habbá vert fehérjét apránként belekeverjük, és reszelt citromhéjjal ízesítjük.

A felét alaposan kivajazott, mély tűzálló tálba töltjük, és a megmosott, lecsumázott, kimagozott, alaposan lecsepegtetett meggyel kirakjuk. A maradék tésztamasszával betakarjuk, és előmelegített sütőbe toljuk. 5 percig erős, majd takaréklánggal 40 percig sütjük. Forrón porcukorral meghintjük és melegen tálaljuk.

Sárgabaracklekvár

Hozzávalók: 1 kg sárgabarack, 60 dkg porcukor

Elkészítése:

A megtisztított barackot és a porcukrot rétegesen egy nagy lábosba rakjuk. Egy réteg cukor, egy réteg barack, addig, amíg a barack tart. Alul és fölül cukor legyen! Letakarjuk, és másnapig hűvös helyen állni hagyjuk.

Másnap folytonos keverés közt megfőzzük. Addig főzzük, amíg a tányérpróba sima lesz és megkocsonyásodik. Üvegekbe rakjuk és lekötjük. Hűvös helyen tároljuk.

Tejfölös sóskaleves

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg sóska, 30 dkg borjú- vagy sertéscsont, 10 dkg sárgarépa, 5 dkg fehérrépa, 5 dkg zsír, 6 dkg liszt, 2 dkg só, 3 dkg cukor, 1,5 dl tejföl, 1 db zsemle, 2 dkg vaj, 3 dkg vöröshagyma

Elkészítése:

A csontot és a zöldséget 1,5 liter sós vízben 2 óra hosszat főzzük.

2 dkg zsírban a karikára vágott hagymát megpirítjuk, a megtisztított és megmosott sóskát beletesszük, 30 percig pároljuk és a leszűrt levessel felöntjük.

3 dkg zsírból és 6 dkg lisztből rántást készítünk, kevés hideg vízzel felöntjük, a levesbe keverjük, 10 percig forraljuk és szitán átpasszírozzuk.

Tálalás előtt a tejfölt belekeverjük és vajban pirított zsemlekockával tálaljuk.

Bogotai csirkeleves

Hozzávalók: csirke, szőlő, fehérbor, burgonya, vegyes zöldség, petrezselyemzöld

Elkészítése:

A feldarabolt csirkét a hasábokra vágott vegyes zöldséggel és a finomra vágott petrezselyemmel együtt hideg vízben feltéve majdnem puhára főzzük.

Hozzáadjuk a kockákra vágott burgonyát, a szőlőszemeket és 1/2 dl fehérbort. Kb. 20 percnyi főzés után tálaljuk.