ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Mazsolás-almás csiga

2011. március 07. - Dyna 122

Hozzávalók: 40 dkg hámozott, feldarabolt alma, 1 citrom leve, 20 dkg cukor, 4 dkg mazsola, 7-8 dkg mandula, 15 dkg félzsíros túró, 6 ek. olaj, 30 dkg liszt, 1 csomag sütőpor

Elkészítése:

A citromléből 1 evőkanálnyit félreteszünk, a maradékot 10 dkg cukorral és az apróra felvágott almával összekeverjük. Kb. 3 percig pároljuk. Hozzáadjuk a mazsolát és a mandulát, majd hűlni hagyjuk.

A túrót az olajjal, 5 dkg cukorral, a liszttel és a sütőporral sima tésztává összedolgozzuk. Lisztezett deszkán 30x35 cm-es lappá kinyújtjuk, rákenjük a tölteléket, és a rövidebb oldalánál fogva feltekerjük. Kb. 2 cm vastagságú szeletekre vágjuk. A csigákat sütőpapírral kibélelt tepsibe fektetjük, és előmelegített sütőben, 200 fokon 18-20 perc alatt megsütjük.

Miután kihűltek, tetejüket az 5 dkg porcukorral és 1 ek. citromlével kikevert mázzal megkenjük.

Üzbég saláta

Hozzávalók: 1 doboz natúr joghurt, trappista vagy füstölt sajt, alma, dió, 1/2 tubus majonéz, mustár, citrom(lé), póréhagyma, só, őrölt bors, porcukor

Elkészítése:

Füstölt vagy trappista sajtot, valamint hámozott almákat metéltre, diót durvára vágunk. Ezután elkeverjük 1 doboz joghurttal eldolgozott fél tubus majonézzel és kevés finomra vágott póréhagymával. Sóval, törött borssal, mustárral, pár csepp citrommal és ha szükséges, kevés porcukorral ízesítjük.

Lehűtve tálaljuk.

Burgonyás sajtsaláta (2)

Hozzávalók 4 személyre: 4 közepes nagyságú burgonya, 20 dkg edami sajt, 1 alma, csemege uborka, tartármártás, citrom, só, cukor

Elkészítése:

Négy darab közepes méretű, héjában főtt burgonyát megtisztítunk, kis kockákra szeleteljük. Ugyancsak kockázzuk a húsz deka edami sajtot, 1 db hámozott almát, csemege uborkát. Tálba helyezzük az előkészített nyersanyagokat, tartármártással, citrommal, sóval összekeverjük. Egyéni ízlés szerint cukrot is adhatunk hozzá. Tálalásig hűtőszekrényben pihentetjük.

Töltött cékla (2)

Hozzávalók: cékla, sült hús, tojás, alma, ecetes uborka, majonéz, ecet, só, cukor

Elkészítése:

Lehetőleg egyforma nagyságú, kisebb céklákat megfőzünk, meghámozunk, és ecetes-sós-cukros páclében egy napig érleljük. Ezután a levétől lecsurgatjuk, és közepét éles szélű kiskanállal vagy karalábévájóval kivájjuk.

A töltelékhez apróra összevágunk sült húst, főtt tojást, nyers almát, ecetes uborkát, és sűrű majonézzel összekeverjük. A cékla üregét ezzel megtöltve, tetejét egy főtt tojás karikával díszítjük.


Húspástétom helyett tölthetjük a céklát főtt tojással, uborkával, szalonnadarabokkal összekevert, tejföllel és mustárral gazdagított kenőmájassal is. Hidegen kínáljuk.

Almatorta (2)

Hozzávalók: a tésztához: 12 ek. cukor, 8 tojás, 8 ek. liszt, 1-1 cs. sütőpor és vaníliás cukor, 10 dkg margarin; a töltelékhez: 1 kg alma, mandula, dió, pisztácia, mazsola, csokoládédarabkák

Elkészítése:

Az almát egészben hagyjuk, a magházát kivájjuk, és helyére vágott mandulát, diót, pisztáciát, mazsolát, csokidarabkákat teszünk.

Egy nagyobb tűzálló tálban a cukrot megolvasztjuk, karamellizáljuk, és az edény oldalát végigcsorgatjuk vele. Amikor kihűlt, vajjal kikenjük. A megtöltött almákat a töltelékkel lefelé belehelyezzük az edénybe (az edény legyen tele almákkal).

A tészta hozzávalóit összekeverjük, és rácsorgatjuk az almákra, hogy teljesen eltakarja. Közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük. Amikor kissé kihűlt, kiborítjuk, felszeleteljük, és tejszínhabbal kínáljuk.

Karácsonyi süveg torta

Hozzávalók: a tésztához: 60 dkg alma, 5 dkg marcipánmassza, 20 dkg lágy vaj vagy margarin, 20 dkg porcukor, 1 cs. Dr. Oetker Vanillincukor, 3 db tojás, 30 dkg búzaliszt, 1 cs. Dr. Oetker Sütőpor, 1 tk. őrölt fahéj, 10 dkg reszelt étcsokoládé; a mázhoz: 2 cs. Dr. Oetker Tortabevonó ét prémium; a díszítéshez: 15 dkg marcipánmassza, piros ételszínezék, 5 dkg porcukor, 1 tubus Dr. Oetker Díszítő Cukormáz (fehér)

Elkészítése:

Az almát megmossuk, meghámozzuk, magházát eltávolítjuk és lereszeljük. A kapcsos sütőformát (26 cm átmérőjű) kivajazzuk, alját sütőpapírral kibéleljük. A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük.

A vajat a marcipánmasszával egy keverőedényben jól elkeverjük, majd fokozatosan hozzáadjuk a cukrot és a vanillincukrot, majd tovább keverjük. A tojást egyenként fél percig a konyhai robotgép legmagasabb fokozatán hozzákeverjük. A lisztet a sütőporral és a fahéjjal elkeverjük, a masszához szitáljuk, és sima tésztává keverjük.

A csokireszeléket hozzáadjuk, az almát hozzáforgatjuk. Végül a tésztát a sütőformába töltjük, tetejét elsimítjuk, a sütő alsó harmadába toljuk, és a süteményt megsütjük (kb. 50 perc). A megsült süteményt sütőrácsra téve hagyjuk kihűlni.

A tortabevonót a tasakon lévő használati utasítás szerint megolvasztjuk, majd a tortát bevonjuk vele, és hagyjuk a mázat megszilárdulni.

A marcipánmasszát a porcukorral összegyúrjuk, 3/4 részét a piros ételfestékkel színezzük. A marcipánból 12 db golyót és 24 db tojásdad alakú formát gyúrunk, melyek tetejét enyhén megnyomjuk. A piros marcipánból 12 db kis süveget formázunk. A süvegek aljára egy pár ovális marcipán cipőcskét nyomunk, a süvegek tetejét a marcipán bojttal díszítjük. Az így kapott kis süvegeket a tortán körben elhelyezzük. Végül a Díszítő Cukormázzal a süvegeknek arcocskát rajzolunk.

Almás táska

Hozzávalók: 20 dkg finomliszt, 10 dkg margarin, 1 tojássárgája, 2 dkg élesztő, tej, cukor, só; a töltelékhez: 75 dkg alma, 10 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 2 dkg vaj, 1 db citrom, rum; zsemlemorzsa vagy búzacsíra, tojásfehérje

Elkészítése:

20 deka finomlisztet összegyúrunk 10 deka margarinnal, két deka, egy kevés édes tejben megfuttatott élesztővel, egy tojássárgával meg csipet sóval, és cipót formálva belőle, letakarva egy óráig pihentetjük.

Közben 75 deka almát (de sosem starkingot!) megtisztítunk, kicsi, vékony szeletekre vágjuk, és két deka vajon 10 deka cukorral párolni kezdjük. Belecsavarjuk egy citrom levét, nehogy megbarnuljon, sőt belereszelhetjük a citrom sárga héját is, hogy zamatossá váljon. Ha az alma megpuhult, de még nem esett szét, hozzáadunk öt deka, egy kevés rumban megáztatott mazsolát is, és erős lánggal elpárologtatjuk a levét.

A tésztát 2-3 mm vastagra nyújtjuk, fánkszaggatóval vagy széles szájú pohárral kiszúrjuk, és mindegyik korongot egy kevés zsemlemorzsával vagy búzacsírával megszórjuk. Egy-egy halom mazsolás almát rakunk rá, és a tésztát félbe hajtva, a széleit összenyomkodjuk. Sütőlemezre fektetjük, a tetejüket tojásfehérjével megkenjük, és villával megszúrkáljuk. Forró sütőben szép pirosra sütjük.

Luxemburgi sertéssült

Hozzávalók: sertéshús, alma, porcukor, só, őrölt bors, szegfűszeg, vaj

Elkészítése:

A jól kivert sertésszeleteket sózzuk, borsozzuk és forró vajban megfuttatjuk. Ezután egy tűzálló edénybe helyezzük és vastag almaszeletekkel befedjük. Egy evőkanál porcukorral meghintjük, kevés szegfűszeggel megszórjuk, majd a hússütő vajjal áthúzzuk. Előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük.

Burgonyapürével tálaljuk.

Erdélyi sonkás káposztaszelet

Hozzávalók 2 személyre: 50 dkg savanyú káposzta, 25 dkg füstölt sonka, 1 db alma, tejföl, őrölt kömény, őrölt bors, só, zsemlemorzsa, liszt, zsír vagy olaj

Elkészítése:

Fél kiló savanyú káposztát egyszer átmosunk és kevés zsiradékon, őrölt köménymaggal meghintve puhára pároljuk. 25 dkg füstölt sonkával együtt pépesre vágjuk, törött borssal ízesítjük, kis kockákra vágott almával és annyi tejfellel, valamint  zsemlemorzsával eldolgozzuk, hogy formázható masszát kapjunk. Ha szükséges, sózzuk. A formázott lepényeket lisztben megforgatjuk és forró zsiradékban világosbarnára sütjük.

Gyümölcsös debreceni

Hozzávalók: debreceni, alma, körte, meggybefőtt, triple-sec, só, vaj

Elkészítése:

A hámozott almákat, körtéket és a meggybefőttet a kockákra vágott debrecenivel együtt vajon megpároljuk. Kevés sóval ízesítjük és 1/2 dl triple-secet öntünk alá.

Burgonyapürével tálaljuk.

Sült narancs

Hozzávalók 4 személyre: 3 db narancs, 2 db alma, porcukor, vaj, (rum)

Elkészítése:

Három narancsot alaposan - sárga és fehér héjától egyaránt - megtisztítunk és vékonyra felkarikázzuk. Két almát héjastól felkarikázunk, és kis pogácsaszaggatóval kivágjuk belőlük a magházat.

Kivajazunk egy lapos tűzálló tálat, vagy zománcos tepsit. Félig egymásra fektetjük a narancs-, illetve almaszeleteket (egyik sorba narancs, a másikba alma kerüljön), az egészet bőven meghintjük porcukorral, és a forró sütőbe tolva, élénk tűznél addig sütjük, míg tetején a cukor pirulni nem kezd. Vigyázzunk a sütésnél, mert könnyen megéghet! Azon forrón tálaljuk.

Ha szeretjük a rum ízét, sütés után nagyon kevés rumot csepegtethetünk a gyümölcsre, de anélkül is jó.

Mandarinlekvár

Hozzávalók: 1 kg mandarin, 50 dkg alma, 3 citrom, 1-2 ek. rum, 40 dkg kristálycukor

Elkészítése:

A magjától megtisztított, hámozott mandarint a darabokra vagdalt, hámozatlan almával, a citromok kifacsart levével, a rummal és nagyon kevés vízzel addig főzzük, amíg az alma könnyen áttörhető lesz.

1-2 mandarin héját sokszor váltott vízben szintén puhára főzzük; minden vizet csak egyszer hagyunk felforrni. Ezt is áttörjük a gyümölccsel együtt. Az áttört lekvárt újra tűzre tesszük, és mikor forrni kezd, belevegyítjük a cukrot. Állandóan kevergetve addig főzzük, míg besűrűsödik.

Üvegekbe töltjük, hagyjuk teljesen kihűlni, majd rumba mártott celofánt borítunk a tetejére és lezárjuk.

Zelleres cékla

Hozzávalók: 2 kg cékla, 4 közepes, leveles zeller, 4 nagy savanykás alma, 1 tasak savanyúság-tartósító

Elkészítése:

A céklát meghámozzuk, és kockára vágjuk. Az almát héjastól vékony csíkokra szeleteljük. A zellert nagyon alaposan megmossuk (nem hámozzuk), a kisebb zöld hajtásokat rajta hagyjuk, az alját keresztben bevágjuk.

Az üveg alján körberakjuk a zellert, a zöldje felfelé álljon. Rátesszük a céklát és az almát.

Az előírásnak megfelelően elkészítjük a tartósítólét, lehűtjük és az üveg tetejéig öntjük. Légmentesen lezárjuk, és száraz, hűvös helyen tartjuk felhasználásig.

Almakocsonya

Hozzávalók: almahéj és almacsutka, cukor

Elkészítése:

Az alma hámozás során leeső héját és csumáját annyi vízzel, amennyi ellepi, megfőzzük. A levet leszűrjük, megmérjük, és azonos súlyú cukorral addig forraljuk, amíg kistányérra csöppentve meg nem kocsonyásodik.

Ekkor háromdecis üvegekbe töltve egy tálcán (vagy tepsin) a meleg, de elzárt sütő ajtajába állítjuk: a zselé teteje "megbőrösödik". Végül a kihűlt zselét lekötjük.

Télen remek fehér gyümölcstorta-bevonat, de kenyérre kenve is kitűnő.

Almapüré télire cukorral és cukor nélkül

Hozzávalók: alma, cukor

Elkészítése:

A megtisztított almát felszeleteljük, megmérjük, és fele annyi cukrot véve hozzá megpároljuk. Akkora üvegekbe töltjük, amennyit télen egy alkalommal felhasználunk, lekötjük, és kb. 10 percig gőzöljük.

Cukor nélkül: Ugyanúgy készül, mint a fenti almapüré, csak cukor nélkül, de tovább - kb. 25 percig - kell gőzölni. Az üvegek kibontásakor édesítőszerrel ízesíthetjük.

Fehérboros alma-őszibarack befőtt

Hozzávalók: 1,5-1,5 kg alma és őszibarack, 5 dl száraz fehérbor, 50 dkg cukor, 1 tasak befőtt-tartósító, 1 tk. szegfűszeg

Elkészítése:

A gyümölcsöket hámozás után 8 gerezdre vágjuk. 1 liter vízben a cukrot és a tartósítót felforraljuk, beledobjuk a szegfűszeget. Hozzáadjuk a gyümölcsöket, és újra felforraljuk. A bort beleöntjük, és ismét egyet forralunk rajta. A tűzről levéve üvegekbe töltjük, szobahőmérsékleten kihűtjük.

Alma süteménybe

Hozzávalók: alma, cukor, tartósítószer

Elkészítése:

Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, és káposztareszelőn lereszeljük, majd megmérjük.

Öt kiló gyümölcsöt egy kiló cukorral meg egy deka tartósítószerrel jól összekeverünk, szorosan egyliteres üvegekbe tömködjük, és az üveget lezárva a végleges helyére rakjuk.

A hullott, kukacos alma is jó hozzá, de a hibás részeket gondosan ki kell vágni!

Gyümölcssaláta csírával

Hozzávalók 1 személyre: 10 dkg szőlő, 10 dkg alma, 2 tk. búzacsíra, citromlé, méz
 
Elkészítése:
 
A kis cikkekre vágott almát és a szőlőt összekeverjük, mézzel, citromlével ízesítjük, majd amikor egy kis levet eresztett, hozzáadjuk a csírát. Néhány órára hűtőben érleljük.

Tiroli rétes mazsolás borsodóval

Hozzávalók: 1 cs. leveles vajastészta, 60 dkg alma, 10 dkg kristálycukor, 5 dkg dió, 5 dkg mazsola, 1/2 cs. hidegen kötő vaníliás pudingpor, őrölt fahéj, 1 db tojás; a borsodóhoz: 5 dkg cukor, 1 dl bor, 1/2 cs. hidegen kötő vaníliás pudingpor, 3 dkg mazsola

Elkészítése:

Először a tölteléket készítsük el! A tisztított almát vékonyra szeleteljük. Cukorral, durvára vágott dióval, áztatott mazsolával, őrölt fahéjjal és a hidegen kötő pudingporral összekeverjük. Így kicsi a veszteség, tartalmasabb lesz a rétes.

A kész réteslapot kiterítjük, hosszában félbevágjuk, 2-2 cm-t levágunk a széleiből, majd a réteslapokat betöltjük. Felvert egész tojással megkenjük, s a tésztacsíkokkal megdíszítjük. 180-200 ºC-os sütőben szép pirosra sütjük.

Hidegen kötő pudingporból fehérborral borsodót készítünk. A tiroli rétest a mazsolás borsodóval tálaljuk.

(Laci bácsi receptje)

Narancssaláta almával

Hozzávalók 4 személyre: 3 db narancs, 3 db alma, 3 púpozott ek. cukor, 1 dl rum vagy konyak

Elkészítése:

Vízből és cukorból 1/2 narancs héjával szirupot főzünk, lehűtjük. A narancsokat cikkekre szedjük. Az almákat meghámozzuk, és nagyon vékony szeletekre vágjuk. (Ezt hagyjuk utoljára, mert gyorsan megbarnul.) Ízlésesen elrendezzük egy tálon a narancs- és almaszeleteket.

A sziruphoz hozzáadjuk a rumot vagy konyakot, és ráöntjük a gyümölcsre. Lehűtve tálaljuk.

süti beállítások módosítása