ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...


Bárányhát burgonyaágyban

2010. április 24. - Dyna 122

Hozzávalók 5 személyre: 50 dkg kicsontozott báránykaraj, fokhagyma, 50 dkg burgonya, 3 tojás, 3 tojássárgája, 10 dkg étkezési keményítő, 10 dkg liszt, só, őrölt bors, reszelt szerecsendió, olaj

Elkészítése:

A húst sóval, őrölt borssal és zúzott fokhagymával bedörzsöljük, átsütjük, majd kihűtjük.

A burgonyát alaposan megmossuk és héjastól megfőzzük. Meghámozzuk, áttörjük, és hagyjuk kihűlni. A tojásokkal és a tojássárgákkal elkeverjük az étkezési keményítőt, a lisztet, majd sóval, őrölt borssal és szerecsendióval ízesítjük.

A rózsaszínűre sült bárányhátat 1 cm vastagon bevonjuk a burgonyamasszával, és olajban 5 percig mindkét oldalát átsütjük. Lecsepegtetjük a húst, felszeleteljük, és fokhagymamártással, párolt zöldségekkel tálaljuk.

Báránygerinc polentával (Vacsoracsata)

Hozzávalók: 1 kg bárányborda, 4-5 evőkanál balzsamecet, 4-5 evőkanál olívaolaj, 1 csokor friss mentalevél, só, darált bors, 10 dkg liszt, 20 dkg kukoricadara, 20 dkg gorgonzola sajt, 2 evőkanál vaj

Terítsük szét a bárányborda szeleteket egy nagy tálcára, majd daráljunk rá borsot és hintsük meg sóval. Tépkedjünk rá a friss mentalevelekből, bordánként egy-egy levéllel, majd csorgassuk meg olívaolajjal és balzsamecettel. Tegyük egymás tetejére a befűszerezett bordákat és pár órára rakjuk be a hűtőbe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a húst.

Míg a hús a hűtőben érlelődik, készítsük el a polentát. Forraljunk fel egy lábasban egy liternyi vizet, tegyük bele a vajat, majd ízesítsük sóval. Ha felforrt, lassan állandó kevergetéssel csorgassuk bele a kukoricadarát. Főzzük körülbelül 5-6 percig, de közben mindig kevergessük, mert könnyen leéghet. Ha elkészült, vegyük le a tűzről, majd keverjük bele a kis darabokra morzsolt gorgonzola sajtot.

Tálalás előtt forrósítsunk fel egy nagy serpenyőt, majd csorgassunk bele kevéske olívaolajat. A bepácolt báránybordákból tegyünk bele és erős lángon süssük pirosra mindkét oldalát.

Grillezett báránybordák fahéjas mártással (Vacsoracsata)

Hozzávalók: 2 dl száraz vörösbor, 1 üveg áfonyalekvár, csipetnyi fahéj, 15 szelet bárányborda, rozmaring ág, 1 evőkanál extra szűz olívaolaj, darált bors, só


Elkészítése:

A báránybordákat öntsük le olívaolajjal, majd daráljunk rá borsot, hintsük meg sóval, őrölt fahéjjal és tépkedjünk rá kis darabokat a rozmaringlevelekből. Pár órára tegyük be a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárják a bárányhúst.

Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel pár evőkanál olívaolajt, majd tegyük bele a befűszerezett báránybordákat és erős lángon süssük pirosra mindkét oldalát.

Rakjunk egy kis lábasba a mártáshoz áfonyaszószt, vörösbort, majd fűszerezzük őrölt fahéjjal és jól forraljuk össze.

A bordákat nagytányéron tálaljuk, majd csorgassuk meg fahájas szósszal.

Köretnek párolt zöldséget rakjunk mellé és sült paradicsomot.

Gombás-sonkás burkolt bárány

Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag mélyhűtött leveles tészta, 10 szem csiperkegomba, 5 ek. margarin/vaj, só, bors, 8 szelet báránykaraj csontjával együtt, 1 ág rozmaring, 1 csokor bazsalikom, 8 vékony szelet gépsonka, 0,5 dl olívaolaj, 1 tojássárgája

 
Elkészítése:
 
A tésztát szobahőmérsékleten felengedjük.
 
A megtisztított és vékonyan felszeletelt gombát a vaj felén puhára pároljuk. Sózzuk, borsozzuk.
 
A bárányszeleteket megsózzuk, borsozzuk, majd a maradék vajon mindkét oldalukat megpirítjuk. A finomra vágott rozmaringgal és bazsalikommal fűszerezzük, és hagyjuk egy kissé meghűlni.
 
A tésztát liszttel behintett deszkán fél centi vastagra nyújtjuk, majd 8 egyforma négyzetre vágjuk.
 
A karajszeleteket egy-egy tésztalapra fektetjük, és sonkaszelettel mindegyiket beborítjuk. A sonkákra egy-egy kanálka párolt gomba kerül. Ezután a húsos batyut a tésztába göngyöljük.
 
A kilógó csontok végét alufóliába csavarjuk, majd a húscsomagokat kivajazott tepsibe egymás mellé fektetjük. A tetejüket az olajjal simára kevert tojássárgájával bekenjük, és 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt ropogósra sütjük.
 
Friss salátával, párolt zöldségekkel tálaljuk.

Báránykaraj

Hozzávalók 4 személyre: 75 dkg paradicsom, 4 mogyoróhagyma, 25 dkg édeskömény, 3 evőkanál olívaolaj, bors, só, 1,75 dl húsleves, 3 gerezd fokhagyma, 6 dupla báránykaraj, 1 evőkanál vaj, 5 dkg előző napi fehérkenyér, 6 dkg aprított mandula
 

A paradicsom húsát apróra vágjuk, a mogyoróhagymát feldaraboljuk, az édesköményt vékony csíkokra vágjuk.

Két evőkanál olajat felforrósítunk, a hagymát és az édesköményt megpirítjuk rajta. Hozzáadjuk a paradicsomot, és fedő alatt megpároljuk. Felöntjük húslevessel, és az egészet 5 percig gyenge tűzön főzzük. Sózzuk, borsozzuk.

A zúzott fokhagymát a sóval és a borssal elkeverjük, majd bedörzsöljük vele a hússzeleteket.

A maradék olajat a vajjal felforrósítjuk, a húst erős lángon mindkét oldalán 2 percig sütjük.

A kenyeret szétmorzsoljuk, és a mandulával a hús zsírjában megpirítjuk.

A karajszeleteket a zöldséggel és a mandulás morzsával elrendezzük a tányéron, főtt tésztával kínáljuk.

Bárányborda fehér mártásban

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg bárányborda, 8 dkg vaj, 10 dkg vöröshagyma, 1 dkg só, 1 dl fehérbor, 30 ml főzőtejszín, 2 gerezd fokhagyma 

Elkészítése:
 
A báránybordákat négy egyenlő részre vágjuk. Ha néhol a hús túl vastag, kissé kiverjük. Eltávolítjuk az inakat, megsózzuk, megborsozzuk és egy tálba helyezzük. A húsra rozmaringleveleket szórunk, leöntjük olajjal, és legalább 2 órán át állni hagyjuk, de az sem baj, ha másnapig áll a pácban.
 
A húst roston megsütjük, közben elkészítjük a mártást.
 
Egy edényben felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, megsózzuk, majd aranysárgára pároljuk. Ekkor ráöntjük a bort, és miután elpárolog, hozzáadjuk a főzőtejszínt. Mindezt jól kifőzzük, majd átpasszírozzuk. A fehér mártást ízlés szerint borssal és áttört fokhagymával fűszerezzük.