ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Makaróni milánói módra

2010. július 23. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg makaróni, 20 dkg sovány darált hús, 20 dkg gomba, 10 dkg baconszalonna, 1 fej vöröshagyma, 2 ek. paradicsompüré, 2 gerezd fokhagyma, 1-1 tk. oregánó, rozmaring, bazsalikom, kakukkfű, ízlés szerint törött fekete bors, 10 dkg reszelt parmezán (jellegű) sajt

Elkészítése:

A baconszalonnát vékony csíkokra vágjuk, és a zsírját kisütjük. Egy evőkanálnyit leveszünk belőle, és tűzálló tálba öntve félretesszük. A többi, megmaradt  szalonnazsírra rátesszük a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát, majd üvegesre fonnyasztjuk. Ezután belekeverjük a paradicsompürét, és együtt pirítjuk egy-két percig. A darált húst is rátesszük, és kevergetve tovább sütjük. Vigyázzunk, nehogy elégjen! Végül hozzáadjuk a felszeletelt gombát, megsózzuk, rászórjuk az összes fűszert, valamint a fokhagymát, és lefedve puhára pároljuk. Ha zsírjára sült, felöntjük 1 pohárka vízzel, és 10 percig kis lángon főzzük.

Közben a makarónit a szokásos módon, sós vízben megfőzzük, majd a félretett szalonnazsírba dobva jól átkeverjük. Tálaláskor adagonként a makarónira osztjuk a húsos mártást, és meghintjük a reszelt sajttal.

Mexikói palacsinta

Hozzávalók 4 személyre: 1 tasak Mexikói Chilis Bab (Maggi Fix), 8 db sós palacsinta, 1 doboz chilibab (konzerv), 30 dkg darált sertéshús, 2 db zöldpaprika, 1 dl étolaj

Elkészítése:

Az előhevített olajon lepirítjuk a darált sertéshúst. Hozzáadjuk a lecsepegtetett babot, a megmosott kockázott zöldpaprikát és tovább pirítjuk. A chilis bab fixet csomómentesen elkeverjük hideg vízzel, majd a húsra öntjük és beforraljuk.

A melegen tartott palacsintákat megtöltjük ezzel a raguval és cikkekre hajtogatjuk.

Töltött karalábé (2)

Hozzávalók 4 személyre: 8 db zsenge karalábé, 25 dkg darált sertéshús, 8 dkg rizs, 1 tojás, 5 dkg vaj, 2 dl tejföl, 1 csapott ek. liszt, 1 cs. petrezselyemzöld, só, őrölt bors

Elkészítése:

Meghámozunk nyolc zsenge karalábét, belsejüket kivájjuk. Összegyúrunk 25 deka darált sertéshúst nyolc deka jól megmosott rizzsel, egy nyers tojással, sóval meg őrölt borssal, és a karalábékba töltjük.

Egy lábasban felolvasztunk öt deka vajat, egymás mellé beleültetjük a töltött karalábékat, körérakjuk a kivájt karalábéforgácsot meg a legzsengébb, kockára vágott karalábéleveleket, és egy kissé megsózzuk. Először saját levében, majd egy kevés vizet aláöntve, fedő alatt jó puhára pároljuk.

A megtöltött karalábékat forró tálra ültetjük, visszamaradt levüket két deci tejföl meg egy csapott evőkanál liszt keverékével még néhány percig forraljuk, egy nagy csokor finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük. A tálon lévő karalábékra öntve adjuk asztalra. Rizsköretet is adhatunk hozzá.

(Elkészíthetjük jó előre, ilyenkor tűzálló tálra rakjuk a töltött karalábét, mert a sütőben percek alatt felmelegíthető.)

Rakott fasírt

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg darált hús, 70 dkg burgonya, 4 db zsemle, 8 db tojás, 1 gerezd fokhagyma, 3 közepes fej vöröshagyma, 4 dl tejföl, só, őrölt bors, pirospaprika, olaj

Elkészítése:

A darált húst összegyúrjuk az áztatott, kicsavart zsemlével, a 3 nyers tojással és az apróra vágott, olajban pirított vöröshagymával. Sóval, pirospaprikával ízesítjük, majd jól összedolgozzuk. A felét kiolajozott tepsibe terítjük, és befedjük a héjában főtt, megtisztított, karikára vágott burgonyával.

Kevés olajban megfuttatunk 2 fej apróra vágott vöröshagymát, és a burgonyára öntjük. 4 tojást megfőzünk, karikákra vágjuk, és rárétegezzük a burgonyára. Meglocsoljuk a tejföllel, végül rásimítjuk a maradék húst. Tetejét megkenjük tojássárgával, és szép pirosra sütjük. Kockákra vágva, savanyúsággal tálaljuk.

Töltött sertésdagadó

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg sertésdagadó, 15 dkg darált sertéshús, 3 db zsemle,
3 db tojás, 1 fej vöröshagyma, 1 kk. majoranna, 1 cs. petrezselyemzöld, só, őrölt bors, 2 ek. olaj


Elkészítése:

A sertésdagadót felszúrjuk, hogy könnyen tölthető legyen. A zsemléket beáztatjuk, majd jól kinyomkodjuk. Kevés olajon megpirítjuk a finomra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, és néhány pillanatig együtt sütjük. A tűzről levéve összedolgozzuk a megáztatott, kinyomkodott, összemorzsolt zsemlékkel, a darált hússal, az egész tojásokkal és a fűszerekkel. A felszúrt dagadóba töltjük, és a nyílást bevarrjuk vagy hústűvel összetűzzük. A hús külsejét megsózzuk, néhány percig állni hagyjuk, majd sütőtepsibe fektetve forró olajjal leöntjük. Kevés vizet aláöntve, fóliával letakarva közepesen meleg sütőben 30 percig sütjük, majd a fóliát levéve, időnként locsolgatva pirosra sütjük.

A töltött dagadót jobb előre elkészíteni. Ha hűtőszekrényben legalább fél napig állni hagyjuk, gyönyörűen szeletelhető. Tálalhatjuk hidegen és melegen, burgonyapürével vagy petrezselymes rizzsel.

Töltött sertésláb

Hozzávalók 4 személyre: 4 sertésláb, 20 dkg vegyes zöldség, 2 fej vöröshagyma, 2 szikkadt zsemle, 1 csokor petrezselyem, 1 babérlevél, ½ citrom leve, 4 ek. olaj, 30 dkg darált hús, 2 tojás, só, őrölt bors, egész bors

Elkészítése:

A zöldséget és a vöröshagymát megtisztítjuk, megmossuk. Az egyik vöröshagymát apróra vágjuk. A sertéslábakat gondosan megtisztítjuk, megmossuk, majd a feldarabolt vegyes zöldséggel, az egészben hagyott vöröshagymával, sóval, pár szem egész borssal, a babérlevéllel és a citromlével ízesített vízben, kis lángon puhára főzzük. A megfőtt lábakat kicsit hűlni hagyjuk, majd kicsontozzuk.

Az olajat serpenyőben felforrósítjuk, megpirítjuk a másik, apóra vágott vöröshagymát, hagyjuk kihűlni, majd a darált húshoz adjuk. Hozzátesszük a vízbe áztatott, majd kinyomkodott zsemlét, a tojást, a felaprított petrezselymet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és jól összekeverjük.

Az elkészített töltelékkel megtöltjük a kicsontozott sertéslábakat, majd megformázzuk eredeti formájukra, és konyhai spárgával jól összekötözzük. Tepsibe tesszük, kevés levet öntünk alá, és a 180 fokra előmelegített sütőben, időnként meglocsolva, ropogós pirosra sütjük. Petrezselymes burgonyával tálaljuk.

Sághegyi makaróni

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg makaróni, 30 dkg sertéstarja, 5 dkg kolozsvári szalonna, 2 dl tejföl, 15 dkg füstölt sajt, 1 ek. zsír, 1 ek. olaj, 1 fej vöröshagyma, só, pirospaprika, késhegynyi kakukkfű és borsikafű

Elkészítése:

A sertéstarját a vöröshagymával együtt ledaráljuk. Serpenyőben az olajat megforrósítjuk, elkeverjük benne a pirospaprikát, és azonnal beletesszük a darált húst. Megsózzuk, meghintjük kakukkfűvel, borsikafűvel, egy kevés vizet öntünk alá, és fedő alatt puhára pároljuk.

Közben a makarónit lobogó, sós vízben kifőzzük.

Kizsírozunk egy mély tűzálló tálat, beleterítjük a makaróni egyharmadát, befedjük
a darált hús felével és meglocsoljuk tejföllel. Megsózzuk, és megszórjuk apróra
vágott szalonnakockákkal. Makarónival, hússal folytatjuk a rétegezést, és tetejére
makaróni kerül. Bőven megszórjuk reszelt füstölt sajttal, és forró sütőben ropogósra
sütjük. Bármilyen saláta vagy savanyúság illik hozzá.

Egzotikus grillburger

Hozzávalók 4 személyre: 2 db cukkini, 4 szelet konzerv ananász, 1 fej vöröshagyma, 50 dkg darált marhahús, 1 tk. szárított majoranna, só, őrölt bors, 1-2 tk. curry, 1,5 dl joghurt, 3-4 ek. majonéz, ízlés szerint tabasco, 4 hamburgerzsömle, 8 szelet húsos baconszalonna

Elkészítése:

A cukkinit hámozzuk és mossuk meg, ferdén vágjuk kb. fél centiméteres szeletekre. Öntsük le az ananászt, a levét fogjuk fel. Hámozzuk meg és kockázzuk fel a hagymát, keverjük össze a darált hússal, ízesítsük sóval, borssal, majoránnával. Gyúrjuk össze, formázzunk 4 egyforma lapos fasírtot, és a sütésig tegyük hidegre.

Kis lábasban főzzünk fel 3-4 evőkanál ananászlevet, keverjük hozzá a curryt, majd hűtsük le. Adjuk hozzá a joghurtot, végül a majonézt. Sózzuk, borsozzuk, ízesítsük tabascóval.

Vágjuk ketté a zsömlét. A felezett zsömle mindkét oldalát kissé pirítsuk meg a grillrácson, és tartsuk melegen. Utána pirítsuk meg cukkinit, az ananászt, a bacont és a húspogácsát is.

Rakjuk meg a zsömle alsó felét baconnel és cukkinivel, majd tegyük rá a húspogácsát
és az ananászt. Öntözzük meg szósszal, végül tegyük föl a zsömle kalapját.

Pörköltös húsgombóc galuskával

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg darált hús, 2 db tojás, 2 db száraz zsemle, 2 ek. zsemlemorzsa, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl tejföl, só, őrölt bors, pirospaprika, kevés olaj; a galuskához: 1,5 bögre (2,5 dl-es) liszt, 2 db tojás, só

Elkészítése:

A darált húst elkeverjük a tojással és az áztatott, összenyomkodott zsemlével, valamint a zsemlemorzsával. Sóval, pirospaprikával és egy gerezd fokhagymával ízesítjük.

A vöröshagymát apróra vágjuk és bő olajon megpirítjuk, majd pirospaprikát keverünk bele. Feleresztjük vízzel, és ha forr, beletesszük a húsgombócokat, és puhára főzzük.

Közben egy tálban felverjük a 2 tojást, felengedjük 1 dl vízzel, s annyi lisztet keverünk bele, amennyit a folyadék felvesz. Majd a forró, sós vízbe beleszaggatjuk a galuskát.

A húsgombócok levébe belekeverjük a tejfölt, és forrón ráöntjük a tálba tett húsgombócokra. Galuskával tálaljuk.

Tükörtojás rizsfészekben

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg darált hús, 8 ek. olaj, 10 dkg vöröshagyma, 2 db leveskocka, só, bors, pirospaprika, 30 dkg rizs, petrezselyemzöld, 4 tojás
 
Elkészítése:
 
A felaprított hagymát megpirítjuk az olajon, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a húst, a leveskockákat, megborsozzuk, majd vizet aláöntögetve puhára pároljuk.
 
A rizst a szokásos módon megfőzzük, leszűrjük, és a húshoz keverjük a felaprított petrezselyemmel együtt. Egy tűzálló tálba simítjuk. Merőkanállal 4 mélyedést nyomunk bele, beleütjük a tojásokat, és forró sütőben addig sütjük, míg a tojásfehérje megkeményedik.
 
Forrón, zöldsalátával tálaljuk.

Tejfölös sült töltött paprika

Hozzávalók 4 személyre: 8-10 db húsos zöldpaprika, 30-40 dkg darált sertéshús, 10 dkg félig párolt rizs, 1 db tojás, 1 ek. reszelt vöröshagyma (vagy hagymakrém), 1 ek. ételízesítő, 5-6 dkg húsos füstölt szalonna, 3 dl sűrű tejföl, pár szem paradicsom

Elkészítése:

A töltelékhez a darált húst összedolgozzuk a rizzsel, a vöröshagymával, a tojással és az ételízesítővel.

A zöldpaprikákat hosszában kettévágjuk, magházukat kivesszük és a belsejüket kicsit megsózzuk, majd a töltelékkel púposan megtöltjük.

A szalonnával kizsírozunk egy nagyobb tűzálló tálat vagy tepsit, majd annyi vékony szeletre vágjuk, ahány fél töltött paprikánk van.

A paprikákat egymás mellé a tálra vagy tepsire tesszük, a szalonnaszeleteket a töltelékre helyezzük, 1-2 karika paradicsomot teszünk rájuk, és az egészet leöntjük a tejföllel. 20 percig közepesen forró sütőben, majd további 10-15 percig forró sütőben sütjük, míg a töltelék teteje kicsit megpirul.

Zöldséges rakottas

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg darált sertéshús, 1 tojás, 1 tojássárgája, 1 db zsemle vagy egy szelet kalács, 1 kis fej vöröshagyma, 30 dkg sárgarépa, 30 dkg fehérrépa, 1/2 db karalábé, 1/2 db zeller, 1 szál póréhagyma, 2 dl tejföl, 5 dkg sajt, tej, zsemlemorzsa, só, őrölt bors, majoranna, vegeta, petrezselyem, olaj

Elkészítése:

Egy zsemlét vagy egy vastag szelet kalácsot fele tej, fele vízben megáztatunk. Kinyomkodjuk, összemorzsoljuk, és 25 deka darált sertéshússal, egy nyers tojással, egy kevés zsemlemorzsával összedolgozzuk. Sóval, őrölt borssal, és egy kevés majorannával ízesítjük, majd vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle. Bő, forró olajban szép pirosra sütjük, majd alaposan lecsöpögtetjük.

A sütéshez használt olajból két evőkanálnyit átöntünk egy lábasba, egy kis fej apróra vágott vöröshagymát megpirítunk rajta, és 30-30 deka megtisztított, karikára vágott sárgarépát és fehérrépát forgatunk bele. Adunk hozzá egy-egy fél, laskára vágott karalábét és zellert. Vegetával ízesítjük, és először a saját levében, majd mindig csak egy kevés vizet aláöntve puhára pároljuk.

Egy másik lábasban sós vízben, fedő nélkül nem túl puhára főzünk egy szál megtisztított, és kétcentis darabokra vágott póréhagymát. Utána leszűrjük, összekeverjük a puhára párolt zöldségekkel, és egy tűzálló tálba terítjük. A kisült húsgombócokat a tetejére tesszük, és az egészet 2 deci tejföl és egy tojássárga keverékével leöntjük. Megszórjuk 5 deka reszelt sajttal (elhagyható), és forró sütőben megsütjük. Tálalás előtt finomra vágott petrezselyemmel megszórjuk a tetejét.

Uborkagolyók kapormártásban

Hozzávalók 4 személyre: 1,2 kg kígyóuborka, 40 dkg darált hús, só, 1 fej hagyma, 2 tojás, 1 l húsleves kockából, 2,5 dl tejföl, 3 ek. liszt, 1 csokor friss kapor
 
Elkészítése:
 
A húst összedolgozzuk a finomra vágott hagymával, a tojással, sózzuk, borsozzuk. Kis gombócokat formálunk belőle, melyeket a húslevesben kifőzünk, majd félretesszük.
 
A meghámozott uborkából karalábévájóval kis golyókat vájunk ki (a maradékból salátát készíthetünk), 6-8 percre a gyöngyöző levesbe tesszük, majd kivesszük.
 
A főzőléből tejszínes habarással elkészítjük a mártást, beletesszük a hús- és uborkagolyókat, jól összeforraljuk.
 
Tálaláskor megszórjuk a frissen vágott kaporral és főtt rizzsel kínáljuk.

Töltött tökkarikák

Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg-os zsenge tök, 50 dkg darált sertéshús, 1 zsemle vagy fél bögre (2,5 dl-es) rizs, 1 ek. margarin, 1 tojás, 1 ek. ecet, 1 dl fehérbor, 1 csomó petrezselyem, só, bors; a kapormártáshoz: 1 csomó kapor, 1-2 kk. citromlé, 2 dl tejföl, 1 ek. ételízesítő, margarin, liszt
 
Elkészítése:
 
A tököt vékonyan meghámozzuk, kb. 4 centis karikákra vágjuk és belét kikaparjuk. Gyengén ecetes, sós vízben néhány percig pároljuk, majd a levet leöntjük róla.
 
A húst összedolgozzuk a megáztatott, kinyomkodott, összemorzsolt zsemlével vagy a félig megfőzött rizzsel, továbbá sóval, borssal, tojással és az apróra metélt petrezselyemmel.
 
A tökkarikákat kivajazott tűzálló tálba egymás mellé fektetjük, a húskeverékekkel megtöltjük, és kevés vízzel leöntjük. A sütőben 20 percig sütjük.
 
Közben a margarinból a liszttel, az apróra vágott kaporral világos rántást készítünk, kevés vízzel felengedjük, ételízesítővel, sóval, cukorral, citromlével fűszerezzük, és a tökkarikákra öntjük.  Hozzáadjuk a tejfölt, a sütőben még egyszer felforrósítjuk, és azonnal tálaljuk.

Pulykafasírt

Hozzávalók 4 személyre: 2 zsömle, 1/2 fej vöröshagyma, 1/2 csokor petrezselyem, 1 ek. olaj + a sütéshez, 50 dkg darált pulykahús, 10 dkg darált sovány sertéshús, 1 tojás, 1 mk. édes-nemes pirospaprika, 1 mk. borsikafű, 1 mk. kakukkfű, 3 ek. prézli

Elkészítés:

Felforrósítjuk az olajat, üvegesre pároljuk benne a felaprított hagymát.

A kétféle darált húst összegyúrjuk a tojással, a tejbe áztatott és kinyomkodott zsömlével, a párolt hagymával. Sóval, a pirospaprikával, az összevágott petrezselyemmel, a borsikafűvel és a kakukkfűvel fűszerezzük.

A húsmasszából lapos pogácsákat formálunk, prézlibe hempergetjük, és bő, forró olajban kisütjük. Burgonyapürével és céklasalátával kínáljuk.

Karácsonyi töltött pulyka

Hozzávalók 4 személyre: 1 kisebb pulyka, 2 narancs, 20 dkg vaj, só, bors, édes pirospaprika, 4 ek. olaj; a töltelékhez: 10 dkg puha vaj, 10 dkg vöröshagyma, 3 jonatán alma, 25 dkg darált hús, 25 dkg kenyérbél, 2 kk. kakukkfű, 1 kk. zsálya, 2 kk. apróra vágott petrezselyem, 8 dkg dió, só, bors; a szószhoz: 5 dl húsleves kockából, 2 ek. liszt, 25 dkg nagyon hideg vaj
 
Elkészítése:
 
A töltelékhez egy serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, megpirítjuk benne a finomra vágott vöröshagymát és a darált húst, majd egy nagy tálba öntjük.
 
Ugyanabban a serpenyőben megolvasztjuk a maradék vajat, és az apró kockákra vágott almát erős tűzön pirosra sütjük benne (de vigyázzunk, nehogy megpuhuljon és pépessé váljon!), majd a hagymás húshoz adjuk.
 
A kenyérbelet apróra felkockázzuk, és kevés tejjel megöntözzük. Ezt és a többi hozzávalót - a zöldfűszereket és a durvára vágott diót - szintén a tálba tesszük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és jól összekeverjük. Felhasználásig hűtőszekrénybe tesszük.
 
A megmosott pulyka belsejét meglocsoljuk a kifacsart narancsok levével, és a hasüregébe lazán betöltjük a tölteléket, majd hústűvel összevarrjuk. A pulyka bőrét megkenjük 12 deka hideg vajjal, majd megszórjuk sóval, borssal és egy kevés pirospaprikával. Egy mély tepsibe tesszük, és 180 fokra előmelegített sütőben 3,5-4,5 órán át sütjük, közben a maradék 8 deka felolvasztott vaj és az olaj keverékével félóránként locsolgatjuk, ha elfogyott, akkor a saját levével öntözgetjük. 1 óra elteltével a tepsit lefedjük alufóliával.
 
A szószt úgy készítjük, hogy a tepsiben visszamaradt pecsenyeléhez hozzáöntjük a levest, folytonos keverés mellett a felére főzzük, félretesszük. Keveset elveszünk belőle, simára keverjük a liszttel, majd a többi levet hozzáöntve lassú tűzön, állandóan keverve addig főzzük, amíg megfelelő sűrűségű lesz. Beledobjuk a kis kockára vágott hideg vajat, és szószos tálban kínáljuk a töltött pulyka mellé.

Lasagne (Sándor Orsi, Hal a tortán)

Hozzávalók: 1/2 kg sertéshús, 1/2 kg marhahús darálva, 2 hagyma, 2 sárga- és 2 fehérrépa, 6 szem paradicsom, 2 padlizsán, 30 dkg gomba, 40 dkg sajt (reszelve), 4 doboz paradicsompüré, 1 doboz száraz lasagne tészta, kakukkfű, bazsalikom, oregánó, fokhagyma, só, bors. Besamel szószhoz: 1 l tej, 2 ek liszt, 10 dkg vaj, szerecsendió

Elkészítés:

Felkockázzuk a zöldségeket és a már üveges hagymán először a répát, majd a padlizsánt és a paradicsomot megpirítjuk, majd hozzáadjuk a húst. A paradicsomszósszal és egy kis vízzel felengedjük, megfűszerezzük és lassú tűzön összefőzzük.

A végén tesszük bele a gombát, mert annak kell a legkevesebb idő, hogy megpuhuljon.

Kis tálkában a tésztát a besamellel és a sajttal rétegesen lerakjuk és a sütőben 180 fokon 30 percig sütjük.

Rakott kel

Hozzávalók 4 személyre: 1 nagy fej kelkáposzta (1-1,2 kg), só, bors, 2 szikkadt zsemle, 1 nagy fej hagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 2 ek. + 1 kk. olaj, 50 dkg darált hús, 2 tojás, 1 ek. ételízesítő, 1 kk. pirospaprika, 3 + 1 dl tejföl, 2-3 szál petrezselyem

Elkészítése:

A kelkáposztát megtisztítjuk, enyhén sós, forrásban lévő vízben 10 percig főzzük, majd kiemeljük a vízből és lecsepegtetjük. 12-16 nagyobb, szép levelet konyharuhára terítve szikkadni hagyunk, a többit ujjnyi széles csíkokra szeljük.

A zsemléket beáztatjuk langyos vízbe. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, majd üvegesre fonnyasztjuk két evőkanál olajban. Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a darált húst, a kinyomkodott zsemléket, a tojásokat, az ételízesítőt, a pirospaprikát, ízlés szerint sót, borsot, 2 evőkanál tejfölt, a felaprózott kelkáposztát, és jól összedolgozzuk.

Egy kávéskanál olajjal kikenünk egy közepes méretű tepsit, megszórjuk zsemlemorzsával, és körkörösen, kissé egymásra csúsztatva a közepére fektetjük a félretett kellevelek kétharmadát. Ráhalmozzuk és kerekre igazítjuk a húsmasszát, vékonyan megkenjük tejföllel, majd befedjük a maradék kellevelekkel, amelyeket ugyancsak megkenünk egy kevés tejföllel. Ezután felhajtjuk az alsó leveleket, kerekre formázzuk, és bevonjuk a maradék tejföllel. 180 fokra előmelegített sütőben pirosra sütjük (kb. 1 óra).

A sütőből kivéve 10 percig pihentetjük, majd óvatosan tálra emeljük, meglocsoljuk a maradék 1 deci tejföllel, meghintjük egy kevés pirospaprikával és petrezselyemmel díszítve tálaljuk.

Káposztatekercs

Hozzávalók 4 személyre: 1,2 kg káposzta, húsleveskocka, 1 ek. liszt, 1 ek. zsír, 4 dl tejföl, 1 kk. pirospaprika; a töltelékhez: 10 dkg füstölt szalonna, 50 dkg sertéshús, 3 zsemle, 1 fej vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 15 dkg gomba, 2 tojás, 1 kk. pirospaprika, 1 kk. majoránna, ételízesítő, bors, só
 
Elkészítése:
 
A káposztát sós vízben 20 percig főzzük, de ne teljesen puhára. Hideg vízzel leöblítjük, leveleire szedjük, a vastagabb ereket kissé elvékonyítjuk-kivágjuk.
 
A töltelékhez ledaráljuk a szalonnát, a húst és a vízbe áztatott zsemlét. A masszát összedolgozzuk a tojásokkal, az apróra vágott vöröshagymával, az áttört fokhagymával és a fűszerekkel.
 
A káposztalevelekbe töltjük a tölteléket, és egy tepsibe egymás mellé lerakjuk. 2-3 deci leveskockából készült húslevessel meglocsoljuk, lefedjük és előmelegített, forró sütőben kb. 1 órán át sütjük. Időnként megnézzük, nehogy megégjen. Ha kész, a sütőből kivéve 15 percig pihentetjük.
 
A lisztből, a zsírból és a pirospaprikából rántást készítünk, kevés vízzel és a tejföllel felöntve összeforraljuk, s ráöntjük a káposztatekercsekre. Visszatesszük a sütőbe, és néhány perc alatt átforrósítjuk.

Húsos rakott rövidmetélt

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg rövidmetélt, 80 dkg darált hús, 1 dl olaj, 10 dkg hagyma, só, őrölt feketebors, morzsolt oregánó, 40 dkg paradicsom, 20 dkg vaj, 10 dkg liszt, 4 dl tej, 15 dkg reszelt sajt, a forma kikenéséhez vaj; Mártáshoz: 50 dkg paradicsom, 1 dl olívaolaj, 2 szál rozmaring, 2 dl paradicsomlé

Elkészítés:

A paradicsomokat lobogó forró vízbe tesszük 8-10 másodpercre, majd kivesszük, és egyből hideg vízbe lehűtjük. Így a bőre könnyen eltávolítható. Ha megtisztítottuk, kettévágjuk, és a magjait kikaparjuk, majd kis kockára összevágjuk.

A finomra vágott, megtisztított hagymát olajon megfuttatjuk, majd rátesszük a húst, és fehéredésig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az oregánóval. Kevés vizet öntünk alá, és letakarva pároljuk. Ha szükséges, pótoljuk a vizet.

Amikor a hús puha, rátesszük a paradicsomdarabokat, és 4-5 percet összepároljuk, majd levesszük a tűzről.

A vajból liszttel és forró tejjel sűrű mártást készítünk. Sózzuk, borsozzuk.

Kivajazott tepsibe tesszük a kifőtt, leszűrt tészta harmadát, megkenjük mártással, majd rátesszük a hús felét. Arra tészta, mártás, ismét hús, majd tészta és befedni mártással. Megszórjuk reszelt sajttal, és sütőben megsütjük.

A mártáshoz olajon megfuttatjuk a gorombára vágott rozmaringot, rátesszük a paradicsomlevet, sózzuk, borsozzuk. Összeforraljuk, majd hozzáadjuk a paradicsom kockákat.

Kiforraljuk, és a felvágott rakott tészta mellé tálaljuk.

süti beállítások módosítása