ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Egzotikus grillburger

2010. május 25. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 2 db cukkini, 4 szelet konzerv ananász, 1 fej vöröshagyma, 50 dkg darált marhahús, 1 tk. szárított majoranna, só, őrölt bors, 1-2 tk. curry, 1,5 dl joghurt, 3-4 ek. majonéz, ízlés szerint tabasco, 4 hamburgerzsömle, 8 szelet húsos baconszalonna

Elkészítése:

A cukkinit hámozzuk és mossuk meg, ferdén vágjuk kb. fél centiméteres szeletekre. Öntsük le az ananászt, a levét fogjuk fel. Hámozzuk meg és kockázzuk fel a hagymát, keverjük össze a darált hússal, ízesítsük sóval, borssal, majoránnával. Gyúrjuk össze, formázzunk 4 egyforma lapos fasírtot, és a sütésig tegyük hidegre.

Kis lábasban főzzünk fel 3-4 evőkanál ananászlevet, keverjük hozzá a curryt, majd hűtsük le. Adjuk hozzá a joghurtot, végül a majonézt. Sózzuk, borsozzuk, ízesítsük tabascóval.

Vágjuk ketté a zsömlét. A felezett zsömle mindkét oldalát kissé pirítsuk meg a grillrácson, és tartsuk melegen. Utána pirítsuk meg cukkinit, az ananászt, a bacont és a húspogácsát is.

Rakjuk meg a zsömle alsó felét baconnel és cukkinivel, majd tegyük rá a húspogácsát
és az ananászt. Öntözzük meg szósszal, végül tegyük föl a zsömle kalapját.

Sült paradicsom (2)

Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg friss paradicsom, 3 ek. friss vagy szárított oregánó, 2 ek. olívaolaj, só

Elkészítése:

A lehetőleg egyforma szemű paradicsomot mossuk meg, töröljük szárazra, vágjuk négybe. Szorosan egymás mellé helyezzük a grillrácsra, a tetejét kenőtollal olajozzuk be, szórjuk meg sóval és az oregánóval. Kb. 15 cm-rel a fűz fölött 10 percig grillezzük.

Paradicsomos salsa

Hozzávalók: 5 szem paradicsom, 2 szem mogyoróhagyma, 1 cs. petrezselyem, só, őrölt bors, 1/2 tk. cukor, 5 ek. olívaolaj, 1 ek. kész tabasco mártás, 2 ek. balzsamecet

Elkészítése:

Tegyük a paradicsomot forrásban levő vízbe, majd öblítsük le hideggel, húzzuk le a héját, felezzük el, magozzuk ki, a húsát kockázzuk apróra.

Hámozzuk meg és aprítsuk fel a hagymát. Mossuk meg és rázzuk szárazra a petrezselymet, csipkedjük le és aprítsuk fel a levelét. Keverjük össze a paradicsommal. Ízesítsük sóval, borssal, cukorral, olajjal, tabascóval és a balzsamecettel. Tálalásig lefedve tegyük a hűtőbe.

Steakhez és grillezett halhoz kiváló.

Avokádókrém

Hozzávalók: 2 db érett avokádó, 4 ek. citromlé, 15 dkg krémsajt, 0,5 dl tejföl, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor koriander és/vagy petrezselyem, só, őrölt bors, tabasco mártás

Elkészítése:
 
Felezzük el az avokádót, vegyük ki a magját, kaparjuk ki a húsát, pürésítsük a citromlével, a krémsajttal és a tejföllel. Hámozzuk meg és zúzzuk össze a fokhagymát. Mossuk meg és rázzuk le a koriandert, csipkedjük le és vágjuk apróra a levelét. Az egészet ízesítsük a zúzott fokhagymával, korianderrel, sóval, borssal, tabascóval. Tálalásig lefedve tartsuk a hűtőben.

Nagyon jó a grillezett krumplihoz, de sült zöldséghez és tortilla chipshez is illik.

Mangó-chili szósz

Hozzávalók: 1 piros húsú csípős paprika, 5 evőkanál mangó chutney (konzerv), 10 dkg
majonéz, 1 dl joghurt, só, bors, 1-2 evőkanál citromlé


Elkészítése:

Vágjuk fel hosszában a paprikát, magozzuk ki, mossuk meg, töröljük szárazra, a húsát vágjuk nagyon apróra. Keverjük össze a chutneyt a majonézzel és a joghurttal, ízesítsük a paprika mellett sóval, borssal és citromlével. Tálalásig lefedve tegyük a hűtőbe.

Nagyon finom minden natúr grillezett húshoz és húspogácsához.

Roston sült kavalkád salátaábrándokkal, mártástengerrel (Rózsa György, Vacsoracsata)

Pesztó

Hozzávalók: 1 csokor friss bazsalikomlevél, 2 evőkanál fenyőmag, 3 gerezd fokhagyma, 1,5 dl olívaolaj, 3 evőkanál parmezán sajt, 1 csipetnyi tengeri só

A bazsalikomleveleket mossuk meg jól, szedjük ki egy szűrőedénybe, majd várjuk meg, míg lecsepeg. Tegyük konyhai gyorsvágó gépbe, adjuk hozzá a többi alapanyagot, majd az egészet a gép segítségével pépesítsük. Szedjük át kis üvegekbe, zárjuk le jól, majd fagyasztószekrényben tároljuk. Felhasználás előtt egy órával célszerű kivenni a fagyasztóból, majd a maradék újra lefagyasztható.
Ezt a pesztót tartósítószer és hőkezelés nélkül készítettük, fagyasztva sokáig megőrzi frissességét.

Barbecue szósz

Hozzávalók 8 adag húshoz: 1 fej vöröshagyma, 3 db újhagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 dl borecet, 1 dl víz, 1 dl ketchup, 1 dl citromlé, 10 dkg barnacukor, 1 dl chiliszósz, 1 evőkanál őrölt mustármag, 2 evőkanál Worcester szósz, 1 mokkáskanál cayenne-i bors, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 mokkáskanál bazsalikom, 1 mokkáskanál szurokfű, só

A hagymákat apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. Rászórjuk a fűszereket, jól összekeverjük, majd felengedjük vízzel, citromlével, borecettel, ketchuppal, chiliszósszal. Hozzáadjuk a barnacukrot, megsózzuk. Hidegen tálaljuk a húsokhoz.

Grillezett húsok

Hozzávalók 4 főre: 4 csirkemell filé, 4 evőkanál Lucullus Sültcsirke fűszersó, 1 dl olaj

A csirkemellet megmossuk, leszárogatjuk. A fűszer sót az olajjal elkeverjük, majd a csirkét körös-körül alaposan bekenjük vele. Letakarva, hűtőszekrényben kb. 1 órán át érleljük.
A csirkét forró rostlapon vagy serpenyőben oldalanként 5-6 perc alatt megsütjük, majd a parajos burgonyapürével és friss salátával kínáljuk. Ezt ugyanúgy megtehetjük más hússal is. Például tarjával.

Pácolt csirke

Csirkemelleket dörzsöljünk be durvára darált borssal – használhatjuk a bolti darabos keveréket is –, majd tépkedjünk rá kedvenc friss fűszernövényünkből. Használhatunk szárítottat, vagy épp a szárnyasokhoz kitalált fűszerkeveréket is. Friss fűszerek közül a kakukkfüvet, bazsalikomot, oregánót, majorannát és a rozmaringot ajánlom.
 

A befűszerezett húsok mindkét oldalát kenjük be natúr joghurttal, majd tegyük egy dobozba, és pár órán, vagy akár egy estén keresztül érleljük.

A pácolást végezhetjük mustár, bors, oregánó, méz keverékével is.

Elkészítése: Tegyük a bepácolt csirkemelleket a kerti grillsütő rácsaira, kenegessük meg olívaolajjal, majd többszöri megfordítással süssük szép pirosra.

Kínáljunk hozzá zöldségekből és gyümölcsökből készített chutney-t.

Zöldfűszeres grillezett padlizsán

Hozzávalók 4  személyre: 60 dkg zsenge padlizsán, 3 darab ágacska friss oregánó, kakukkfű és rozmaring, 6 evőkanál Floriol étolaj, 1 csipetnyi só, 1 csipetnyi őrölt fekete bors
 

A padlizsánokat - miután végeiket levágtuk - kicsit ferdén ujjnyi vastagon fölszeleteljük.

A zöldfűszerek leveleit a szárról lecsipkedjük, durvára vágjuk, felét az olívaolajba keverjük. A padlizsán szeleteket belerakjuk, egy kicsit megborsozzuk, majd letakarva kb. 1 órára betesszük a hűtőbe.

A pácolt padlizsánt, anélkül, hogy különösebben lecsöpögtetnénk, felforrósított grillrácsra vagy serpenyőbe rakjuk, és oldalanként kb. 3-3 percig sütjük. A végefelé kissé megsózzuk, megborsozzuk, a félretett zöldfűszerekkel megszórjuk.

Önmagában vagy tejföllel meglocsolva és reszelt sajttal megszórva egyaránt nagyszerű.

Török kebab

Hozzávalók: 1 kg bárányhús, 3-4 evőkanál olívaolaj, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 3-4 evőkanál citromlé, 1 kiskanál csípős pirospaprika, 1 kiskanál őrölt kömény, 8 babérlevél, 1 kiskanál őrölt koriander és/vagy római kömény, só, őrölt feketebors

Bepácoljuk a kockára vágott bárányhúst az összes fűszerrel elkevert olívaolajjal. Minimum 2 órát lefedve hagyjuk hűtőben állni.
 
A bepácolt húst nyársakra húzzuk a babérlevelekkel együtt. Faszenes vagy elektromos grillen addig sütjük, amíg ropogós barna nem lesz.

Töltött sertésszelet

Hozzávalók: 6 sertésszelet, 2-2 evőkanál olaj és csípős mustár, 3 evőkanál ketchup, só, bors, 15 dkg feta sajt, 1 teáskanál kakukkfű

A húst olajjal, mustárral, ketchuppal, sóval, borssal megkenve 6 órát hűtjük.
 

A hússzeletekbe zsebet vágunk.

A fetát a kakukkfűvel és a páccal összegyúrjuk, fűszerezzük. A zsebekbe töltjük, a nyílást összetűzzük és 12-15 percig grillezzük.

Sült banán desszert

Hozzávalók 4 személyre: 4 db kemény banán, 3 evőkanál méz, 1/2 db citrom leve, 1 kiskanál őrölt fahéj, 1-2 kanál rum
 

A mézet, a citromlevet, a rumot és a fahéjat összekekeverjük.

A banánokat nagyon alaposan megmossuk, majd héjával együtt kettévágjuk.

A belsejével lefelé a szirupba mártjuk. Körülbelül fél órát állni hagyjuk, majd 3-4 perc alatt megpirítjuk a grillen.

Tálaláskor adjunk hozzá a pácléből is.

* Hasonló módon készíthetünk sült almát, körtét, ananászt stb.

Surf and Turf

Hozzávalók 4 személyre: 45 dkg sertésszűzérme, 8 dkg vaj, só, bors, 3 tojásparadicsom, 1 vastag póréhagyma, 12 főtt királyrák, 1 mogyoróhagyma, 5 dkg parmezán, 10 dkg darált mandula, 25 dkg mozzarella, 1 teáskanál reszelt citromhéj, 5 dkg zöldfűszeres krémsajt

A húst 2-3 evőkanál vajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk.

A paradicsom héját lehúzzuk, felszeleteljük.

A pórét 2 percig forró sós vízben blansírozzuk, csíkokra vágjuk.

2-2 rákot körbetekerünk a pórécsíkokkal, grilltálba tesszük, és elosztjuk a húsdarabok között.

A mogyoróhagymát meghámozzuk, a mozzarellával felkockázzuk. Mindkettő felét elkeverjük a parmezánnal, 4 dkg mandulával és a maradék vajjal, sózzuk, borsozzuk, elosztjuk a paradicsomszeleteken, és a húsra tesszük.

A krémsajtot a maradék hozzávalókkal elkeverjük, fűszerezzük, és elosztjuk a rákokon.

Az egészet lefedve a parázstól 15 centiméternyire 20 percig sütjük.

Spárga vajas citrommal és fenyőmaggal

z3966boe2owv41kbq34t.jpgHozzávalók 6 személyre: 125 ml olívaolaj, 1 citrom leve, 2 babérlevél, fehérbors, 750 g spárga, 125 g vaj, 1 kanál reszelt citromhéj, 2 kanál citromlé, 2 kanál finomra vágott petrezselyemzöld, tabasco tetszés szerint, 45 g fenyőmag

Keverőtálban összekeverjük az olíva olajat és a citrom levet, babér leveleket, sót és az őrölt fehér borsot.

Helyezzük a spárgákat a keverőtálba, és forgassuk meg az olajban. 1-2 órát állni hagyjuk, közben elkészíthetjük a citromos vajat.

Egy kisebb keverőtálba beletesszük a szobahőmérsékletű vajat, a citrom reszelt héját, a citrom levét, petrezselyemzöldet és az erős szószt (tetszés szerint). Alaposan összedolgozzuk, letakarjuk és hűtőben tároljuk.

A spárgákat forró grillen megsütjük, a citromos vajjal meglocsoljuk. Reszelt citromhéjjal díszítjük és forrón tálaljuk.

Ropogós szárnyak

Hozzávalók 4 személyre: 12 csirkeszárny, 4 evőkanál olaj, 3 dkg méz, só, bors, késhegynyi pirospaprika

Az olajat a mézzel kis lángon felforraljuk, a fűszereket belekeverjük. A szárnyakat bekenjük vele, és lefedve másfél órára a hűtőben pácoljuk.
 
A parázstól 15 centiméternyire 8 percig grillezzük.

Padlizsánlegyezők

8q0s3btqhbd2f3q9012j.jpgHozzávalók: 4 darab közepes méretű padlizsán, 25 dkg füstölt kecskesajt, 4 szem paradicsom, 4 evőkanál olívaolaj, 1-1 ág friss oregánó, rozmaring, kakukkfű, só, darált bors

Elkészítése:

A megmosott padlizsánok végét vágjuk le, majd a vastagabbik végénél kezdve ejtsünk négy-öt bemetszést úgy, hogy a padlizsánt teljesen átvágjuk.

Szeleteljük fel fél centiméteres vastagságúra a füstölt sajtot és a paradicsomokat.

Tegyük a padlizsánokat egy nagy tepsibe, feszítsük szét a legyező alakú bevágásokat, majd mindegyikbe helyezzünk egy-egy szelet sajtot és paradicsomot. Dugjunk közéjük a friss fűszerágakból, csorgassuk meg olívaolajjal, majd daráljunk rá borsot, és sózzuk. Tegyük előmelegített sütőbe, és 160 fokon süssük 35-40 percig.

* Ha fedeles kerti grillsütőben sütjük, akkor toljuk a parazsat a sütő szélére, majd a letakart tepsit helyezzük a rács közepére. Így az áramló hőtől a kemencéhez hasonlóan megsül a padlizsán. Vigyázzunk, ne hagyjunk sok parazsat a sütőben, mert könnyen leéghet az étel!

Pácolt sertésszeletek

Hozzávalók 4 személyre: 2 evőkanál olaj, 6-8 összezúzott borókabogyó, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 3 dl almabor (vagy alacsony alkoholtartalmú vörösbor), só, bors, 1 kg 2 centiméteres darabokra szeletelt oldalas vagy karaj
 

Az alapanyagokat összekeverjük és a kiklopfolt oldalasra öntjük. Hűtőszekrényben legalább egy éjszakát állni hagyjuk.

Amikor sütjük a húst, közben locsolgassuk a páclével.

A sütési idő a parázs hőfokától függően 20-40 perc.

Mexikói csirkenyársak

ukt8dgl2izj7bm5k2gzw.jpgHozzávalók 4 személyre: 4 darab csirkemellfilé, 20 dkg koktélparadicsom, 3 darab tölteni való paprika, 2 teáskanál mexikói fűszerkeverék, 4 evőkanál olívaolaj, darált bors

Elkészítése:

Vágjuk hosszában ketté a csirkemellfiléket úgy, hogy két tenyérnyi hússzeletet kapjunk. Tegyük egymás mellé a szeleteket egy vágódeszkára, csorgassuk meg olívaolajjal, daráljunk rá borsot, és szórjuk meg a fűszerkeverékkel.

Egy bambusznyárssal szúrjuk át a hús egyik szélét, szúrjuk a koktélparadicsomba, majd ismét szúrjuk át a húson, és fogjunk közé egy ujjnyi csíkra felvágott paprikát.

Tegyük az elkészült nyársakat a beizzított kerti grillsütő rácsaira.

Sütés közben kenegethetjük olívaolajjal, majd rövid idő alatt mindkét oldalát süssük pirosra.

Friss kapros joghurttal leöntött salátalevelekkel tálaljuk.

Magyaros pulykanyárs

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg pulykamellfilé, 1 tubus gulyáskrém, 2 evőkanál natúr joghurt, darált bors, egy-egy darab színes kaliforniai paprika, egy cukkini, 1 fej vöröshagyma, 6-8 szelet császárszalonna
 

A pulykahúst vágjuk két centis kockákra. Tegyük egy tálba, majd nyomjunk rá gulyáskrémet, daráljunk rá fekete borsot, és adjuk hozzá a natúr joghurtot. Keverjük jól össze, és tegyük a hűtőbe néhány órára.

Szeleteljük fel a kaliforniai paprikákat, a cukkinit, a vöröshagymát és a húsos császárszalonnát, majd váltakozva fűzzük fel őket bambusz- vagy fémnyársra. Faszénparázson minden oldalát süssük pirosra, közben olívaolajjal kenegessük.

Nyársra fűzött és parázson megsütött zöldségeket kínáljunk köretnek.

Keleti nyársak

Hozzávalók: 12 sárgabarack, 1 evőkanál citromlé, 45 dkg bárányhús, 20 dkg mogyoróhagyma, 3 evőkanál olaj, só, bors, kömény

A barackot a citromlével meglocsoljuk.
 
A hagymát meghámozzuk, félbevágjuk, a hússal felváltva a nyársra tűzzük, fűszeres olajjal meglocsoljuk, és 20 percig grillezzük.

Ínyenc nyárs aszalt szilvával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg pulykahús 2 cm-es kockákra vágva, 4-5 evőkanál olaj, 2 dl portói vagy vörösbor, 1 kiskanál őrölt bors, 1 kiskanál édes vagy csípős fűszerpaprika, só, 8-10 szelet vékony bacon szalonna, 16-20 szem aszalt szilva
 

Az olajat, a bort és a fűszereket összekeverjük és beletesszük a húst. Hűtőben egy egész éjszakán át állni hagyjuk benne.

A szalonnát hosszában kettévágjuk, hogy vékony csíkokat kapjunk, majd az aszalt szilvákat egyesével belegöngyöljük. Nyársra tűzzük a húst, felváltva a szilvákkal.

Faszénen kb. 15 perc alatt kész, gyakran forgassuk, hogy minden oldala átsüljön.

süti beállítások módosítása