ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Töltött libanyak (Udvaros Dorottya, Hal a tortán)

2010. április 01. - Dyna 122

Hozzávalók: 40 dkg darált borjúhús, liba erőlevesből főzött, csontozott comb és ízlés szerint aprólék, 4-5 szem apró kockára vágott gomba, 1 fej reszelt vöröshagyma, só, citromlé, bors, 2 libanyakról lehúzott bőr, 2 tojás, bors, kevés vaj, és libazsír

Vajas rántást készítünk, majd kevés leves lével felöntjük azt. Belekeverjük a darált marhahúst, és a csontozott libahúst. Átforgatjuk közepes lángon, majd belerakjuk a felkockázott gombát, a reszelt vöröshagymát, csipet sót, egy pár csepp citromlevet, ízlés szerint borsot. Kavargassuk addig, amíg jól ki nem szárad. Mikor kész a töltelék pár percre félrerakjuk kihűlni.

Megmossuk a libanyak bőröket.

Mikor a töltelék már szobahőmérsékletű, belekeverünk két tojást. A libanyakat az egyik felén összetűzzük, majd beletöltjük a tölteléket. Amikor tele van a nyak, összetűzzük a másik oldalát is, hogy ne folyjék ki a töltelék.

Tepsibe fektetjük, és megtöltjük a másik nyakat is. A nyakakra 2-3 evőkanál libazsírt teszünk, és 180 C-on szép pirosra sütjük.

Gyümölcskörettel tálaljuk.

Ludaskása (Udvaros Dorottya, Hal a tortán)

Hozzávalók: 60 dkg libaaprólék és ízlés szerint a liba bármely része, 20 dkg sárgarépa, 15 dkg fehérrépa, 2 kis fej vöröshagyma, 1 csomag petrezselyem, bors, só, 50 dkg rizs

A hideg vízben leöblített (szüksége esetén tisztított) aprólékot öntsük fel kb. másfél liter hideg vízzel, adjuk hozzá a megtisztított sárga- és fehérrépát, tegyük bele egészben a meghámozott vöröshagymákat, adjunk hozzá egy-egy csokor petrezselymet, feketeborsot, sót, s lassú tűzön főzzük. Amikor ez a húsleves már kész (minden puha benne) tegyük félre, szedjük le a zsírját, és szedjük ki belőle a zöldséget, a húsféléket. A levet szűrjük át.

A húst csontozzuk ki, s a belsőségekkel együtt vágjuk kis kockákra a sárga- és a fehérrépát.

A rizst folyó vízben, szűrőben mossuk meg, s jól csurgassuk le.

A levesről leszedett zsír egy részét hevítsük fel, forgassuk bele a rizst, s addig kevergessük, amíg az nem válik üvegessé (opálossá). Ekkor öntsük fel a forró húslevessel (legfeljebb kétszer annyi leves kell, mint amennyi a rizs térfogata volt). Ha a lé felforrt, vegyük egészen kicsire a tüzet, s fedő alatt pároljuk a rizst készre.

Óvatosan keverjük hozzá a zöldséget és a húsfélét, vigyázva nehogy összetörjük a répákat.

Libaerőleves zsemlegombócokkal (Udvaros Dorottya, Hal a tortán)

Hozzávalók 6-8 személyre: Leves: Egy egész liba/vagy a mell kivételével bármelyik része a libának+aprólék, 2 fej vöröshagyma, póréhagyma, 3-4 gerezd fokhagyma és leveszöldségek  (répa, fehérrépa, petrezselyem), só, bors

Egy nagy edénybe beletesszük a megmosott, feldarabolt, zsírmentes libarészeket, és az aprólékot. Felöntjük vízzel, majd beletesszük a zöldségeket. Sóval, borssal ízesítjük. 3-4 órán keresztül gyöngyözve főzzük.

Mikor a hús és a zöldségek megpuhultak, beletesszük a petrezselymet, és még 10 percig főzzük. Folyamatosan kóstolgatva utána ízesítünk sóval, borssal, ízlés szerint egy csipet szerecsendióval.

 

Gombócok: 2 zsemle,1dl tej, zsemlemorzsa, 1 tojás, só, egy kanál libazsír

A két zsemlét összetépkedjük apró darabokra. Pici tejjel meglocsoljuk, hogy megszívja magát. Sózzuk, majd ráütjük a tojást. Összegyúrjuk, hozzáadjuk a zsírt, majd 2-3 evőkanál zsemlemorzsát is beleszórunk. Ízlés szerint keverhetünk hozzá apróra vágott metélőhagymát is. Jól összegyúrjuk, ha az állaga már nem folyós és gombócokká gyúrható, akkor jó. Ha nem áll össze, tegyünk bele még egy kevés zsemlemorzsát. De ne legyen kemény!

Kis gombócokat gyúrunk belőlük, majd lobogó forró, sós vízben, pár perc alatt kifőzzük őket.

Lasagne (Király Viktor, Hal a tortán)

Lasagne tészta, amit 5 percig forró vízben áztatunk, hogy puhább legyen.

A szószhoz: 1 vöröshagyma, 3-6 gerezd fokhagyma, fél kg marhahús darálva, fél kg sütni való kolbász, só, bors, oregano, bazsalikom, csípős paprika, parmezán ízlés szerint, 2 paradicsompüré, 2 konzerv hámozott paradicsom, 1 üveg ricottás paradicsomszósz

Ricottás réteghez: Friss petrezselyem 2 csokor, friss bazsalikom 4 levél, 3 pohár ricotta, szerecsendió, parmezán, fokhagyma, só, 1 tojás

Ezeket az összetevőket rétegezzük. A tetejére reszelt sajtot teszünk. 25 percig fólia alatt, majd 25 percig fólia nélkül sütjük 180 fokon.

Máglyarakás (Szabó Zsófi, Hal a tortán)

2 almát vajon és porcukron karamellizálunk, fahéjjal megszórjuk.

1 kalácsot vastag szeletekre vágunk.

3 tojássárgába vaníliáscukrot, fahéjat és tejet teszünk, és ebben megforgatjuk a kalácsot, kivajazott tálba fektetjük, és rétegezzük a diót, baracklekvárt és az almát, amíg a tál megtelik.

A tetejére a tojásfehérjét habbá verjük, lekvárt keverünk bele, és így kenjük rá. Sütőben 3 percig sütjük.

Káposztasaláta (Szabó Zsófi, Hal a tortán)

Házi majonézt készítünk: 1 tojássárgája, mustár (2 kk.), porcukor (2 kk.) só, fehérbors ízlés szerint, majonéz 1 ek., tejföl 3 dl

Lila és fehér káposztából fél fej, ezt lereszeljük.

1 kígyóuborkát, 1-1 kaliforniai paprikát (színes legyen) apróra vágunk.

2 répát lereszelünk, és kevés retekcsírát teszünk hozzá.

Összekeverjük a zöldségeket és a majonézt rátesszük.

Tejszínes csirkemell (Szabó Zsófi, Hal a tortán)

Hozzávalók: 1 kg csirkemell, 3 tojás, 70 dkg sajt, majdnem 1 liter tejszín (annyi kell, hogy ellepje a csirkét a tepsiben), liszt, vaj, só

Elkészítés:

A csirkemellet megforgatjuk lisztben és tojásban.

A tepsit kivajazzuk, és a húst belerakjuk, sajtot teszünk a tetejére, és kevés sót teszünk rá utólag, majd rétegezzük. Ismételjük ezeket, amíg a tepsi megtelik. A végén a sajtréteg van.

Ráöntjük az összes tejszínt. Másfél órát sütjük fólia alatt, majd fólia nélkül megpirítjuk a tetejét.

Köretnek narancsos rizst (a főtt rizsbe narancsokat szeletelünk) és káposztasalátát adunk mellé.

Burgonyakrémleves (Szabó Zsófi, Hal a tortán)

Hozzávalók: 3 dl tejszín, kevés tej, 0,5 kg burgonya, 1 egész zeller, 2 babérlevél, 1 vöröshagyma, 2-3 dl tejföl, só, bors, bacon

Elkészítés:

A burgonyát, a zellert és a hagymát megfőzzük, sózzuk, borsozzuk, majd, ha megfőtt, 90 %-ban turmixoljuk, hozzáadjuk a tejszínt, tejet és tejfölt.

A tetejére pirított bacont teszünk.

Panna cotta (Liptai Claudia, Hal a tortán)

Hozzávalók: 1 doboz félkész panna cotta, 1 üveg epres gyümölcsszósz, 5-6 db friss eper

Elkészítés:

A félkész krémet 70 fokon 3-4 percig csomómentesre melegítjük, majd kis pohárkákba öntjük.

6-7 órán át hűlni hagyjuk, majd a tálalásnál eperrel és a gyümölcsszósszal díszítjük.

Tejszínes borjú szoté zöldséggel és gnocchival (Liptai Claudia, Hal a tortán)

Hozzávalók: 30 dkg gnocchi, 6 szelet borjúszűz, 1 db főzőtejszín, 1 db vöröshagyma, 2 db sárgarépa, 1 fej brokkoli, 3 csokor petrezselyem, só, bors

Elkészítés:

Megdinszteljük a hagymát.

A csíkokra vágott borjút forró olajban 3 percig kérgesre sütjük. A megsült húshoz a tejszínt, a fűszereket hozzáadjuk.

Közben feltesszük a brokkolit és a sárgarépát főni, és a gnocchit is természetesen külön vízben.

Amint a zöldségek megfőttek, hozzáadjuk a húshoz, majd a gnocchival is összekeverünk mindent.

A végén petrezselyemmel díszítjük.

Pasta a la morma (Liptai Claudia, Hal a tortán)

Hozzávalók: 2 fej padlizsán, 1 doboz olasz tészta, penne, 0,5 liter bazsalikomos paradicsom sűrítmény, 20 dkg mozzarella, ízlés szerint fehérbors, chili, só

Elkészítés:

A kockákra vágott padlizsánt forró olajban kisütjük, és közben elkészítjük a paradicsomos szószt. Megdinszteljük a hagymát, és hozzáadjuk a 0,5 liter paradicsomot.

Mikor a padlizsán megsült, lecsöpögtetjük, és hozzákeverjük a paradicsomhoz.

1 doboz pennét kifőzünk, és összekeverjük a szósszal.

A végén a kockára vágott mozzarellát a tésztára rakjuk.

Újévi lencsekrémleves chorizoval (Liptai Claudia, Hal a tortán)

Hozzávalók: 30 dkg lencse, babérlevél, 1-2 liter húsleves alaplé, 2-3 sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, 2 kanál cream fresh, ízlés szerint só, bors, mustár, chorizo (spanyol kolbász)

Elkészítés:

A lencsét kuktában 8 percig főzzük, közben 4-5 babérlevelet beleteszünk.

Amíg a leves fő, megdinszteljük a hagymát és a sárgarépát.

Miután megfőtt a lencse, összeturmixoljuk a fűszerekkel és a mustárral. Majd hozzáadagoljuk a lencséhez a hagymás sárgarépát is. A turmixszal összehígítjuk, hogy krémes állagot kapjunk, majd 2 kanál cream fresh-t hozzáadunk, hogy tejszínes legyen.

Amikor kész van, akkor hozzáadjuk a szeletekre vágott kolbászt.

Rakott kel (Mester Tamás - Hal a tortán)

Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 6 db tojás, 2 zacskó rizs, pirított zsemlemorzsa, 1 doboz tejföl, vaj, 25 dkg sajt, só, bors, pirospaprika, ételízesítő tetszés szerint

Elkészítés:

Felrakjuk főni a felvágott keldarabokat kb. 15 percig.

Miután megfőtt, egy kivajazott tepsibe egymásra rétegelve feltesszük a kelt, a rizst, a tojást, a morzsát, a fűszerezett tejfölt, a sajtot, és ezt addig ismételjük, amíg az edény engedi. Majd a végén felrakjuk az utolsó réteg káposztát, és leöntjük tejföllel.

20 percig előmelegített sütőben sütjük, majd ráreszeljük a sajtot a tetejére, és azt 10 percig pirítjuk.

Céklakrémleves (Mester Tamás, Hal a tortán)

Hozzávalók: 1 kg cékla, kiskanál őrölt kömény, 1-2 friss torma, só, bors ízlés szerint, 30 dkg hagyma, 0,5 l tejszín

Elkészítés:

Mindezt összefőzzük, leturmixoljuk, majd sűrítésképp reszelt tormát, krutont, főtt cékla darabokat rakunk bele.

Egy kiskanálnyi ecettel savanyítjuk.

Amerikai almáspite (Tilla, Hal a tortán)

Hozzávalók a tésztához: 35 dkg liszt, 18 dkg vaj, 12 dkg cukor, csipet só, 5-6 evőkanál hideg víz. Hozzávalók a töltelékhez: 1 kg alma, 2 kv kanál fahéj, fél kv kanál őrölt gyömbér, 3 evőkanál cukor, egy csipet frissen őrölt szerecsendió


Elkészítés:

A tészta alapanyagait összegyúrjuk, majd kettészedjük és a hűtőben állni hagyjuk, amíg a töltelék el nem készül.

A töltelék: megpucolt és kimagozott almákat vékony szeletekre vágjuk és a fűszerekkel és egy kis vízzel összefőzzük, majd hűlni hagyjuk.

A 2 tésztát egyenként kinyújtjuk, az egyiket formába rakjuk és megkenjük a töltelékkel, a másik tésztát pedig szintén kinyújtva a tetejére rakjuk.

Ezt előmelegített sütőben 180 fokon kb. 55-60 percig sütjük.

Sonkába tekert szűzérme alma és padlizsán ágyon, rizzsel (Tilla, Hal a tortán)

Hozzávalók: 4 db szűzérme, 1 kg alma, 2 db padlizsán, 1 csomag friss zsálya, só, bors tetszés szerint, 15-20 dkg serrano sonka, fokhagyma

Elkészítés:

Az ujjnyi vastagságúra felszeletelt szűzérmét olivaolajban és a fűszerekben jól bepácoljuk és pár órát állni hagyjuk.

Miután állt, beletekerjük a sonkába és egy kivajazott tepsibe tesszük, amibe már beleszeltük a karikákra vágott almát és padlizsánt.

Ezt előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.

Brokkolikrémleves (Tilla, Hal a tortán)

Hozzávalók: 0,5 kg brokkoli, 2 evőkanál ételízesítő, 1,5 db krémsajt

Elkészítés:

A feldarabolt brokkolit feltesszük főni egy edénybe, megízesítjük ízlés szerint és felöntjük vízzel, hogy ellepje. Addig főzzük amíg a brokkoli meg nem puhul, majd leturmixoljuk és 1,5 db krémsajttal összekeverjük.

Ezt addig főzzük, hogy rottyanjon egyet és máris kész.

Kecskesajtos céklakockák (Tilla, Hal a tortán)

Hozzávalók: 4 db cékla, 15 dkg kecskesajt, ízlés szerinti só, bors, vörösborecet, durvára vágott tárkony


Elkészítés:

A 4 db céklát egy ki sóval és borssal beszórjuk és alufóliába csavarjuk, majd előmelegített sütőben 2 óráig sütjük, amíg meg nem puhul.

Ezután megpucoljuk, kockákra vágjuk, tovább sózzuk, borsozzuk és megszórjuk tárkonnyal.

Kockára vágott kecskesajttal tálaljuk.

Panna cotta (Kovács Áron, Hal a tortán)

Hozzávalók: 2 dl tej, 1 vaníliarúd, 4 dl tejszín 6-8 dkg cukor (ízlés szerint), 4 lap zselatin ( ált. 1 csomag)

Elkészítés:

Felforraljuk a tejet a cukorral és a vaníliával.

Mikor kész, hozzáadjuk a tejszínt és a zselatint és lassú tűzön tovább főzzük amíg a zselatin el nem olvad.

Végül kis tálkákba öntjük és kb. 6 órát állni hagyjuk. Ezt tálaláskor eperdzsemmel díszítjük.

Vörösboros marharagu hercegnőburgonyával (Kovács Áron, Hal a tortán)

Hozzávalók: 1 kg marhalapocka, 1-1,5 fej hagyma, 1 konzerv sűrített paradicsom, ½ kg gomba, 15 dkg áfonyadzsem, 1 üveg gyöngyhagyma, ízlés szerinti borókabogyó, babérlevél, bors, ½ üveg vörösbor

Elkészítés:

A hagymát megpirítjuk és hozzáadjuk a paradicsomot, majd a kockára vágott húst. Ezt puhára főzzük a fűszerekkel egy kis vízzel és folyamatosan borral locsoljuk. Miután már majdnem jó puha hozzáadjuk a gombát és a hagymát, majd legvégül az áfonyadzsemet. (Ennek az elkészítése kb 45 perc)


A köret: 2 kg krumpli, 6 db tojássárgája, só, bors, szerecsendió, pici vaj, és tejszín

Elkészítés:

Megfőzzük a krumplit, majd hozzáadjuk a tojást és a fűszereket, a vajat és egy kis tejszínt, és jól összetörjük. A pépet nyomóformába öntjük és sütőpapíros tepsibe szép formákat nyomunk belőle. Ezt a sütőben addig sütjük, amíg szép aranybarnára meg nem sül.

 

süti beállítások módosítása