ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Pikáns zöldbab

2010. április 22. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 75 dkg zsenge zöldbab, 2 dl tejföl, 5 dkg zsemlemorzsa, 8 dkg vaj, 1/2 citrom leve, 2 gerezd zúzott fokhagyma, só, őrölt bors, 1 húsleveskocka, 1 mk. őrölt kömény, 1 ek. édes mustár

Elkészítése: 

A zöldbabot megtisztítjuk, de egészben hagyjuk, és a húsleveskockával ízesített vízben nem teljesen puhára főzzük. Ezután leszűrjük (de a főzőlevet ne öntsük ki, kitűnő leves készülhet belőle tejfölös-vajas habarással besűrítve).

Két deka vajjal kikenünk egy tűzálló tálat, beletesszük a zöldbab felét, és a többi, felolvasztott vaj felével meglocsoljuk. A tejfölt a zúzott fokhagymával, a citromlével, a mustárral és az őrölt köménnyel simára keverjük, és a felét a zöldbabra simítjuk. A maradék zöldbabbal betakarjuk, erre a maradék pikáns mártás, rá az olvasztott vaj maradéka kerül. A végén zsemlemorzsával meghintjük, és a forró sütőbe tolva megsütjük.

Gazdagabban: Ha van maradék sült csirkénk vagy más pecsenyénk, ezt laskára vágva a két zöldbabréteg közé hintjük. De dúsíthatjuk füstölt hús csíkokkal is.

Almás káposztatorta

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg savanyú káposzta, 4 alma, 2 evőkanál citromlé, 1 kávéskanál őrölt köménymag, 1 babérlevél, só, bors, 1 zöldségleveskocka, 10 dkg margarin, 5 dkg liszt, 5 dl tej, őrölt szerecsendió, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 1-2 szál petrezselyemzöld

Elkészítése:

Hámozz meg három almát, vékonyan szeleteld fel, és hintsd meg citromlével. Az átmosott káposztához add hozzá az almát, ízlés szerint borsot, az elmorzsolt leveskockát és egy kevés vizet, majd fedő alatt párold puhára.

Öt dkg margarinban pirítsd világosra a lisztet, keverd simára a tejjel, és mérsékelt tűzön sűrítsd be. Hagyd langyosra hűlni, sóval, szerecsendióval ízesítsd, szórd bele a sajt felét, és keverd a káposztához.

Kenj ki margarinnal egy kapcsos tortaformát, szedd bele a káposztát, és szórd meg a maradék sajttal. A maradék alma magházát emeld ki, szeleteld vékony gerezdekre, forgasd bele a citromlébe, és rakd ki vele a torta tetejét.

A maradék margarint olvaszd fel, locsold a torta tetejére, és előmelegített sütőben süsd enyhe pirulásig. Díszítsd petrezselyemmel, szeleteld tortaszerűen.

Magyaros rakott rostélyos

Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg rostélyos, 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1-1 kk. őrölt majoranna és kömény, 2 dkg vaj, 8-10 burgonya, 3-3 zöldpaprika és paradicsom
 
Elkészítése:
 
A rostélyost 5-7 szeletre vágjuk, húsverővel vékonyra kiverjük, sózzuk, borsozzuk. A megtisztított hagymát a reszelő durva fokán lereszeljük, a fokhagymát összezúzzuk, majd összekeverjük a majoránnával és a köménnyel.
 
A keverék felét egy olvasztott vajjal kikent tűzálló tálba szórjuk, belefektetjük a hússzeleteket, és meghintjük a maradék fűszerkeverékkel. 2 deci vízzel felöntve, alufóliával lefedve a sütőben lassú tűzön kb. 1 órán át pároljuk.
 
Az utolsó 10 percben levesszük a fóliát és a pecsenyére dobjuk a hosszúkás cikkekre vágott burgonyát, a felkarikázott zöldpaprikát és paradicsomot. Újabb 1 deci vízzel felöntve, fóliával letakarva kissé erősebb tűzön még 10-15 percig pároljuk. Azon forrón tálaljuk.

Káposztás krumplilángos

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg krumpli, 1 fej vöröshagyma, 50 dkg savanyú káposzta, 2 tojás, 2 evőkanál liszt, só, bors, őrölt kömény, 6 evőkanál olaj, 15 dkg füstölt szalonna, 1 dl tejföl
 
Elkészítése:

A megmosott krumplit és a megtisztított hagymát finomra reszeljük.
Kinyomkodjuk a savanyú káposztát, és összeaprítva a krumplihoz adjuk.
 
A tojásokat felverjük, és a liszttel, sóval, borssal, valamint a köménnyel együtt a krumplimasszába keverjük.
 
Egy serpenyőben a szalonnát olajon ropogósra sütjük, lecsepegtetjük.
 
Lángosonként egy evőkanál tésztát teszünk a szalonnazsírba, s mindkét oldalát kisütjük. A lángosokat lecsöpögtetjük, és szalonnával, illetve tejföllel tálaljuk.

Töltött marhahústekercs

Hozzávalók 4 személyre: 12 vékony szelet marhafelsál, só, bors, 12 szelet füstölt sonka, 15 dkg spenót, 6 közepes paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 1 kk. őrölt kömény, 0,5 dl olaj, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 ek. liszt, 4 dl marhahúsleves, 1,25 dl vörösbor, 2 babérlevél
 
Elkészítése:
 
A spenótot 2-3 percre forrásban lévő vízbe tesszük, majd vastag ereit eltávolítjuk, apróra vágjuk.
 
A paradicsom héját lehúzzuk, magjait eltávolítjuk, kockára vágjuk, és forró sütőben 3-5 percig elősütjük.
 
A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, és mindegyikre teszünk 1 szelet sonkát, arra halmozzuk az apróra vágott spenótot. A húst feltekerjük, és fogvájóval összetűzzük.
 
A paradicsomot, a köményt és az összezúzott fokhagymát pépesítjük.
 
A felforrósított olajon a hústekercseket körben barnára pirítjuk, majd kivesszük és félretesszük.
 
A visszamaradt zsiradékon az apróra vágott hagymát puhára pároljuk, belekeverjük a lisztet, és azt is barnára pirítjuk.
 
Hozzáadjuk a paradicsomos pépet és kavargatva további 5 percig főzzük. Ekkor kerül bele a húsleves, a bor és a babérlevél. Addig főzzük, amíg egy kicsit besűrűsödik.
 
A húst beletesszük a mártásba, lefedjük és alacsony hőmérsékleten puhára pároljuk.

Tejszínes kelbimbóleves

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg (mélyhűtött) kelbimbó, 10 dkg bacon szalonna, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 kk. őrölt kömény, 2 ek. ételízesítő, 2 ek. vaj, 2 ek. liszt, 1 dl főzőtejszín/kefír
 

Elkészítése:

A kelbimbót megtisztítjuk, megmossuk (a mélyhűtött kelbimbót nem olvasztjuk ki felhasználás előtt).

A felkockázott szalonnát megpirítjuk. Hozzáadjuk a felaprított vöröshagymát, tovább pirítjuk, majd beletesszük a kelbimbót, megszórjuk az áttört fokhagymával, az őrölt köménnyel és egy csipet borssal. Kevergetve pár percig pároljuk, felöntjük 1 liter vízzel, az ételízesítővel fűszerezzük, és lefedve, kis lángon kb. 20 perc alatt puhára főzzük.

Serpenyőben felolvasztjuk a vajat, beleszórjuk a lisztet, és világos rántást készítünk. Felöntjük 1 deci hideg vízzel, és az egészet a leveshez keverjük.

Még egyszer felforraljuk, levesszük a tűzről, és belekeverjük a tejszínt (kefírt) és a finomra aprított petrezselymet.

Készíthetjük levesbetéttel is, ami lehet vajgaluska, rizs, pirított zsemlekocka vagy apró húsgombóc is.

Spenótos juhtúróval töltött csirkemell

Hozzávalók 8 személyre: 4 db egész csirkemell filé, 1 db zsemle, 20 dkg juhtúró, 40 dkg tehéntúró, 1/2 kg szeletelt bacon, 1 db póréhagyma, 10-20 dkg spenótlevél, 1/2 fej fokhagyma, só, őrölt bors,  őrölt kömény, olivaolaj vagy vaj

Kevés olivaolajon vagy vajon a karikára vágott póréhagymát megdinszteljük, sózzuk, majd hozzáadjuk a megmosott spenótlevelet. Tovább dinszteljük. Rárakunk összeaprított fokhagymát ízlés szerint és frissen őrölt borssal fűszerezzük. Tovább pároljuk, amíg a levelek enyhén össze nem fonnyadnak. Lekapcsoljuk, megvárjuk amíg kihűl egy kicsit.

Közben a zsemlét apró kockákra vágjuk és sütőben megpirítjuk.

Ha kihűlt a hagymás spenót, hozzáadjuk a túrót, juhtúrót, zsemlekockát és egy kevés őrölt köményt. Összekeverjük és kb. fél órát állni hagyjuk.

Amíg a töltelék pihen, a csirkemelleket félbevágjuk, majd vízszintesen vágva vékony szeletekre vágjuk úgy, hogy a lehető legnagyobb szeleteket kapjuk. Kiveregetjük, sózzuk (enyhén, mert a juhtúró is sós), borsozzuk, majd betöltjük a töltelékkel, feltekerjük és bacon-be csomagoljuk.

Tepsibe tesszük, kevés vizet, olajat adunk hozzá és lefedjük fóliával. 20 percig pároljuk, majd levesszük a fóliát és pirosra sütjük a szalonnákat.

Amennyiben grillen készítjük el az ételt, akkor is érdemes a sütőben elősütni fólia alatt kb. 20 percig, ezután tesszük csak a grillrácsra és folyamatosan forgatva sütjük pirosra.

Köretként burgonyapürét vagy hagymás burgonyarösztit, grillezésnél friss salátát adjunk mellé.

Rostonsült húsok zöldséges bulgurral (Soma, Vacsoracsata)

Hozzávalók: hús szeletek (jelen esetben sertés és borjú), olaj, só, darált kömény, darált bors, fokhagyma, hagyma, friss rozmaring, bulgur, hagymaolaj, só, pritaminpaprika, új- vagy póréhagyma, petrezselyemzöld vagy snidling, koriander levelek

A húsokat 1-2 nappal a sütés előtt már pácoljuk be. A borjúhoz, sertéshez Soma a következő pácot csinálta: a hússzeleteket besózta, bekente egy kevés köménnyel, frissen darált borssal, és a tetejére gazdagon rakott fokhagymát, friss rozmaring leveleket, és rengeteg hagymakarikát. Erre még tett egy réteg húst, aztán fűszerkeverékeket, majd a tetejére olajat locsolt. Hidegben hagyta 1-2 napig, hogy érjen. Ezután megsütötte.

A bulgur, más szóval búzatöret régi magyar eledel. Arányaiban épp úgy kell elkészíteni, mint a rizst: 1:2 –höz. Tehát egy csésze bulgurhoz 2 csésze vizet adunk.

Előtte megdinsztelek 2 fej vöröshagymát, majd ezen egy kicsit megbarnítjuk a bulgurt, csak utána öntjük föl, és sózzuk meg. Miután langyosra hűlt belekeverjük az addigra összedarabolt friss zöldségeket: újhagymát vagy póréhagymát szárastul, pritamin és TV paprikát. Lehet rátenni apróra vágott petrezselymet, vagy snidlinget, akár friss koriander leveleket is. (Van, aki paradicsomot is vág bele.)

Csülkös pacal (Vacsoracsata)

Hozzávalók: 2 kg pacal, olaj, zsír, 80 dkg csülök (csontozott), babérlevél, bors, őrölt kömény, csípős pirospaprika, gulyáskrém, csípős paprikakrém (csípős pista)

A pacalt vágjuk nagyobb darabokra és tegyük fel a gázra, forró vízbe abálni. Rakjuk bele a babérlevelet, a köményt, egy egész borsot, sót, és fűszerezve abáljuk tovább.

Amikor már félig kész az abálás, tegyük fel egy lábasban a csülköt és főzzük pörköltösen. Majd helyezzük bele a pacalt és főzzük puhára. Ezután jobban fűszerezzük meg és rakjuk bele a csípős paprikát is, majd főzzük tovább még harminc percig.

A legvégén tegyük bele a krumplit és hagyjuk így is a gázon pár percig.

Céklakrémleves (Mester Tamás, Hal a tortán)

Hozzávalók: 1 kg cékla, kiskanál őrölt kömény, 1-2 friss torma, só, bors ízlés szerint, 30 dkg hagyma, 0,5 l tejszín

Elkészítés:

Mindezt összefőzzük, leturmixoljuk, majd sűrítésképp reszelt tormát, krutont, főtt cékla darabokat rakunk bele.

Egy kiskanálnyi ecettel savanyítjuk.

Kelgombócleves

Hozzávalók 4 személyre: 1 közepes fej kelkáposzta, 1 kis fej vöröshagyma, 1 tojás, 1-1 ek. zsemlemorzsa és liszt, 1 erőleveskocka, őrölt kömény, só, pirospaprika, 1 ek. olaj vagy zsír
 
Elkészítése:
 
A kelt cikkekre vágva 1 liter vízben hagymával és kevés sóval feltesszük főni. Amikor megpuhult, levét leszűrjük.
 
A kelt és a hagymát villával összetörjük, összedolgozzuk a morzsával, a tojással és az őrölt köménnyel.
 
Levét a megpaprikázott rántással besűrítjük, felforraljuk, feloldjuk benne a leveskockát. Végül belefőzzük a kelmasszából formázott gombócokat. Miután a leves színére jöttek a gombócok, még kb. 5 percig forraljuk.

Káposztagulyás

Hozzávalók 4 személyre: 15 dkg húsos szalonna, 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 15 dkg füstölt kolbász, 1-1 kk. őrölt kömény, ételízesítő por, pirospaprika, 2 késhegynyi bors, 1 leveskocka, 1 kg savanyú káposzta, 1 kg burgonya, tejföl
 
Elkészítése:
 
Egy fazékban megpirítjuk a felkockázott szalonnát, hozzáadjuk a felaprított hagymát és az áttört fokhagymát, és kb. 5 percig pároljuk.
 
A karikára vágott kolbászt is beleszórjuk és beleadjuk a fűszereket.
 
1,5 liter vízbe belemorzsoljuk a leveskockát, felöntjük vele a szalonnás-kolbászos alapot és lassan felforraljuk.
 
Közben a káposztát néhány vágással összeaprítjuk, és a forrásban lévő levesbe szórjuk. Kis lángon megvárjuk, amíg újból forr, ekkor hozzáadjuk a felkockázott burgonyát, lefedjük a fazekat, és kb. 25 perc alatt készre főzzük. Tejföllel tálaljuk.

Virslipörkölt

Hozzávalók 4 személyre: 10 dkg szalonna, 4 ek. olaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 csapott ek. pirospaprika, só, bors, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 mk. őrölt kömény, fél kk. majoranna, 1-1 friss vagy mélyhűtött paradicsom és paprika, 80 dkg virsli, 20 dkg csiperkegomba (el is maradhat)

 
Elkészítése:
 
A kis kockákra vágott szalonnát az olajon kisütjük, és rádobjuk a reszelt vagy finomra aprított vöröshagymát. Kevergetve 2-3 perc alatt megfonnyasztjuk, majd megszórjuk a pirospaprikával. Épp csak elkeverjük, de mielőtt a paprika megégne, ráöntünk kb. 2,5 deci vizet. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a köménnyel, majoránnával fűszerezzük. Beledobjuk az apróra vágott paprikát és paradicsomot, és lefödve, kis lángon 10 percig főzzük.
 
Ezalatt fölkarikázzuk a virslit, majd a a pörköltalapba szórjuk, a cikkekre vágott csiperkével gazdagítjuk, és 10 percig főzzük.
 
Kész is van, de aki több szafttal szereti, az behabarhatja. Ehhez 1 kanálka lisztet simára keverünk 2 deci vízzel, a virslipörköltbe öntjük, és pár percig együtt főzzük.
 
* A tarhonyás virsli a virslipörköltről csak egy ugrás. Ehhez a mennyiséghez kb. 3 deci tarhonyát adunk hozzá, és 6 deci forró vízzel fölöntjük. Amint újra forr, kis lángra állítjuk, 10 percig pároljuk. Félrehúzzuk, utána fűszerezzük, fedele alá duplán hajtott konyharuhát teszünk. A tarhonyát így, a gőzben kb. 15 perc alatt teljesen megpuhítjuk. Savanyúsággal tálaljuk.

Csülök savanyú káposztával

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg füstölt csülökhús, 20 dkg füstölt oldalas, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 ek. olaj, 40 dkg savanyú szálas káposzta, 3 babérlevél, 1 mk. köménymag, 5 dkg gersli, 2,5 dl paradicsomlé, 1 dl tejföl

 
Elkészítése:
 
A csülökhúst kockára, az oldalast kisebb darabokra vágjuk. A hagymát, a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. Felforrósítjuk az olajat, megpirítjuk benne a hagymát. Kevés vizet öntünk rá, beletesszük a csülökhúst, az oldalast, és 10-15 percig fedő alatt főzzük.
 
A húsra rátesszük a káposztát, fokhagymát és a fűszereket. Annyi vizet öntünk rá, hogy fele részéig érjen. Az edényt lefedjük (vagy az ételt áttesszük egy sütőbe is betehető edénybe), és 160-180 fokra előmelegített sütőben néha megkevergetve sütjük.
 
Amikor a hús már majdnem puha (kb. 50 perc múlva), beleszórjuk a gerslit, ráöntjük a paradicsomlevet, ha kell, ízesítjük, és még 20-25 percre visszatesszük a sütőbe.
 
A sütőből kivéve a csontot eltávolítjuk, és a káposztás húst a tejföllel meglocsolva tálaljuk.

Bőséges hagymaleves

Hozzávalók 4 személyre: 4-5 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál ételízesítő vagy húsleveskocka, 2 dl főzőtejszín, 2 dl fehérbor, szelet kenyér, só, bors, csipetnyi őrölt kömény, szerecsendió


A hagymát megtisztítjuk, félkarikákra vágjuk, és megpirítjuk az olajon. Meghintjük liszttel, kicsit még pirítjuk, majd felöntjük a borral, a tejszínnel és 6 dl vízzel. Ételízesítővel, sóval, borssal, köménnyel, szerecsendióval ízesítjük. Kis lángon 15-20 perc alatt készre főzzük.

Közben a kenyeret kis kockákra vágjuk és megpirítjuk.

Tálalás előtt hagyjuk legalább 30 percig állni a levest, majd hintsük meg zöldpetrezselyemmel vagy metélőhagymával.

Bableves gyufatésztával

cjpypsuxfl6g7r35lmdp.jpgHozzávalók 4 személyre: 350 g tarkabab, 1 fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 100 g gyökér, 100 g sárgarépa, 100 g zeller, 0.5 dl olaj, 60 dkg füstölt csülök csont nélkül, 2 db babérlevél, 1 kávéskanál köménymag, 10 g fűszerpaprika, só, ízlés szerint erős paprika, 2 dl tejföl, 150 g Gyermelyi 8 tojásos Gyufatészta

Elkészítés:

A babot beáztatjuk előző este.

A csülköt megmossuk és feltesszük főni a babérlevéllel. Amikor már félig puha a csülök, de az sem baj, ha puhább, beletesszük a lemosott babot.

Kevés olajon üvegesre pirítjuk a finomra vágott hagymát, majd rádobjuk a köménymagot és a zúzott fokhagymát, elkeverjük, és beleöntjük a fövő babhoz. Ha a bab félig puha, beletesszük a tisztított kockázott zöldségeket.

Amikor megpuhult a csülök kivesszük, kicsit várunk, hogy hűljön, és összevágjuk kisebb kockákra, majd félretesszük.

A babon pótoljuk az elfövő vizet, ha szükséges sózzuk, erős paprikát tehetünk bele, és rászórjuk a fűszerpaprikát.

Amikor megpuhult a bab, beleszórjuk a tésztát, és készre főzzük.

Az elkészült levesbe visszatesszük a félretett összevágott csülökhúst.

Tálaláskor tetejére tejfölt teszünk.

(A tésztát külön is ki lehet főzni sós vízben, és tálaláskor beletenni.)

Tofukörözött

Törj át 30 dkg tofut, adj hozzá 1 evőkanál szójaolajat, 1 dl szójatejet, 1/2 kávéskanál fűszersót, ízlés szerint édes-nemes paprikát, őrölt köményt, fekete borsot, apróra vágott hagymát, metélőhagymát, petrezselymet vagy kaprot, és alaposan keverd össze.

Kitűnő uzsonnakrém!

Közepesen csípős pác

Hozzávalók: 1 kanál feketebors, 1 kanál zellermag vagy kömény, 1 kanál cayenne-i bors, 1 kanál kakukkfű, 1 kanál majoranna, 2 kanál pirospaprika, 1 kanál mustármag, 1 kanál só, 1 kanál cukor, olaj
 

A hozzávalókat összedaráljuk vagy mozsárban összetörjük. Kevés étolajba keverjük, és a húsokat ebben érleljük.

Cipóban sült rozmaringos sonka

Hozzávalók: 80 dkg füstölt-főtt sonka, 40 dkg kenyérliszt, 2 ek. olaj, 5 dkg élesztő, 1 ek. cukor, rozmaring, őrölt kömény, só

Elkészítése:

Kevés lisztből, cukorból, élesztőből és langyos vízből kovászt készítünk. A lisztből, kovászból, olajból, köményből, sóból, langyos vízből kenyértésztát készítünk, és ruhával letakarva fél órát pihentetjük.

Ezután a kinyújtott tésztába csomagoljuk a nagyobb darabokra vágott, rozmaringgal meghintett füstölt-főtt sonkát. A tésztacsomagot cipó formájúra igazítjuk, és sütőlemezre helyezve, ruhával letakarva 1,5 óráig kelesztjük, majd sütőben aranysárgára sütjük.

Tormával és csalamádéval tálaljuk.

süti beállítások módosítása