ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...


Padlizsánnal és bárányhússal rakott burgonya

2012. október 29. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg héjában főtt burgonya karikákra vágva, 50 dkg darált báránycomb, 30 dkg paradicsom kockákra vágva, 3 közepes nagyságú padlizsán hámozva, szeletelve, 20 dkg trappista sajt, 3 ek. olívaolaj, 2 nagy fej vöröshagyma finomra vágva, 5 gerezd zúzott fokhagyma, 3 szál friss oregánó finomra vágva, őrölt bors, só

Elkészítése:

A felhevített olívaolajon megfuttatjuk a hagymát és a fokhagymát, rátesszük a darált húst, majd kevergetés közben megpirítjuk. Oregánóval, borssal, sóval ízesítjük, hozzátesszük a paradicsomot, és összeforraljuk.

Ezután a burgonyát egy olajjal kikent tűzálló tálba rakjuk, ráhalmozzuk a húst, a padlizsánt és a reszelt sajtot, s amíg tartanak az alapanyagok, a rétegeket ismételjük. Végül a tetejét is meghintjük reszelt sajttal. Forró sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg a sajt megpirul a tetején.

Padlizsánrizottó paradicsomraguval

Hozzávalók 4 személyre a rizottóhoz: 30 dkg jázminrizs, 10 dkg vadrizs, 1+1 ek. olívaolaj a rizsekhez, só, 2 közepes padlizsán apró kockákra vágva, 1/2 citrom leve, 2-3 ek. olívaolaj a padlizsánhoz, 2 közepes sárgarépa szeletelve, 2-3 szál angolzeller szeletelve, 3-4 szál kakukkfű finomra vágva, 15 dkg gouda vagy hasonló sajt durvára reszelve; a raguhoz: 2 ek. olívaolaj, 1 nagyobb vöröshagyma apróra vágva, 5-6 közepes paradicsom apró kockákra vágva, 2-3 gerezd zúzott fokhagyma, 7-8 bazsalikomlevél apróra vágva, 2-3 szál oregánó apróra vágva, 1 kis szál zellerzöld apróra vágva, só

Elkészítése:

A jázminrizst lepirítjuk kicsit egy evőkanál olajon, sózzuk, és kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük. A vadrizzsel is hasonlóan járunk el, csak négyszeres mennyiségű vízzel készítjük, és dupla ideig főzzük.

A padlizsánkockákat meglocsoljuk a citrom levével, hogy kevésbé barnuljanak meg, majd átforgatjuk 2-3 evőkanál olajjal, egy tepsibe tesszük, és forró sütőben kb. 10-12 percig sütjük. Közben a sárgarépát és a zellert kevés sós vízben 7-8 perc alatt megpároljuk, és elkészítjük a paradicsomragut is. Az olajon üvegesre pirítjuk a vöröshagymát, beletesszük a paradicsomot, és 3-4 perc forralás után a többi hozzávalót is. Pár percig főzzük még, és kész is van. A közben megsült padlizsánt hozzákeverjük a megpárolt répához és zellerhez, és beletesszük a kakukkfüvet is. Egyet forralunk rajta, majd hozzákeverjük a rizseket.

Egy nagyobb, vízzel kiöblített leveses csészét megtöltünk a rizottóval, jó erősen belenyomkodjuk egy lapátkanál segítségével, és egy tányérra borítjuk. A tetejére sajtot szórunk, köré tálaljuk a paradicsomragut, és zöldfűszerekkel díszítjük.

Mexikói babos egytál

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg vörös bab, 3 fej vöröshagyma, 2 ek. olaj, 40 dkg darált marhahús, 3 dl csirkeleves (kockából), 1 doboz mexikói zöld paradicsom, 1 piros szárított csípős paprika, 1 piros kaliforniai paprika, 2 gerezd fokhagyma, 1-1 mk. oregano, kurkuma, chilipor, só

Elkészítése:

A babot megmossuk, és éjszakára 1 liter vízbe beáztatjuk. Másnap az áztatóvizével együtt feltesszük főni, hogy majdnem teljesen megpuhuljon.

A hagymát megtisztítjuk, kockákra vágjuk, és előhevített olajon megpirítjuk. Beleforgatjuk a darált húst is, és együtt lepirítjuk.

A szárított fűszerpaprikát csíkokra vágjuk és a csirkelevesbe áztatjuk.

A konzervparadicsomot kinyitjuk, a levét lecsepegtetjük, és a darabokra vágott paradicsomot hozzáadjuk a húshoz.

A paprikát megmossuk, félbevágjuk, a magházát eltávolítjuk, a húsát hosszú csíkokra vágjuk, és a megtisztított, felaprított fokhagymával együtt a húshoz keverjük. Beletesszük az oreganót, a kurkumát, a chilit, megsózzuk, és felöntjük 3 deci leveskockából készült csirkelevessel. A darált húst körülbelül egy órán keresztül gyenge tűzön pároljuk, amíg be nem sűrűsödik. Ezután hozzáadjuk a lecsöpögtetett babot, és még fél órán keresztül főzzük.

Török saláta

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg paradicsom, 40 dkg uborka, 2 nagy fej lilahagyma, 2 cs. petrezselyemzöld, só, kevés majoranna vagy szurokfű, borecet, olívaolaj

Elkészítése:

Félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük a paradicsomot, és összekeverjük a hosszában kettévágott, vékonyra szelt uborkával meg a fél karikákra vágott hagymával. Megszórjuk kevés sóval, szurokfűvel, a szárával együtt finomra vágott petrezselyemmel, megöntözzük kevés borecettel, bőven olívaolajjal.

Néhány órára behűtjük tálalás előtt.

Pácolt hátszín faszénen sütve

Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet 15 dkg-os érlelt hátszín, 1 vöröshagyma, 5 ek. olaj, 3 ek. vörösborecet, 2 ek. ketchup, 1 kk. Worcester szósz, 1 kk. csípős mustár, 1 kk. fokhagymakrém, 1/2 kk. só, késhegynyi cukor, késhegynyi szurokfű (oregánó)

Elkészítése:

A vöröshagymát gondosan megtisztítjuk, lereszeljük, és az olajba keverjük. Hozzáadjuk a borecetet, a ketchupot, a Worcestert és a csípős mustárt, végül pedig a fokhagymakrémet a cukorral és a morzsolt szurokfűvel együtt is.

A marhahúst kissé kiklopfoljuk, inas szélét bevágjuk, majd a fűszeres pácban alaposan megforgatjuk. Letakarjuk, majd 1 napra a hűtőszekrénybe tesszük.

Sütés előtt a húst lecsöpögtetjük. Amikor a rostély épp kellően forró, és a faszén csak parázslik alatta, a hússzeleteket a rostélyra rakjuk, és az izzó parázs fölött oldalanként kb. 4-4 percig sütjük.

Az étel felszolgálásakor a pác levét is tálalhatjuk, hogy mindenki meglocsolhassa a sült hússzeleteket.

Salátát, puha kenyeret és roston sült paradicsomot kínáljunk mellé, szomjoltónak leginkább vörösbor illik hozzá!


Elkészítési idő: 30 perc + 1 nap pácolás
1 adag: 433 kcal


Penne zöldfűszeres krémmártással

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg száraztészta (pl. penne, farfalle, rövid cső, szarvacska, kagyló), 2 dl tejföl, 1 dl tejszín, 1 paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 1/2 cs. bazsalikom, néhány kakukkfű- és oregánóág, 3 zsályalevél, 4 ek. reszelt parmezán sajt, 2 ek. olívaolaj, só, fehérbors

Elkészítése:

Főzd ki a tésztát a szokásos módon bő, forrásban lévő, sós vízben.

A megforrósított olajon párold üvegesre a kockára vágott hagymát. Vágd csíkokra a lecsipkedett zsálya-, kakukkfű- és oregánóleveleket és zúzd össze mozsárban. Add a fűszernövényeket a hagymához, és egy perc párolás után keverd hozzá a tejfölt és a tejszínt. Ízesítsd sóval, borssal, reszelt parmezán sajttal és forrald össze.

Tedd bele a lehéjazott, kockára vágott paradicsomot és a csíkokra vágott bazsalikomlevelet. Hagyd még egyet rottyanni és öntsd a tésztára. 

Kubai rizses bab

Hozzávalók: sertéshús, rizs, tarkabab, füstölt szalonna, ananász, zöldpaprika, vöröshagyma, fokhagyma, só, őrölt bors, oregánó, zsír, vaj

Elkészítése:

A tarkababot és a hasábokra vágott zöldpaprikát előző este beáztatjuk, majd másnap az áztató vízben feltesszük főni. Amikor megpuhult, akkor leszűrjük, a főzőlevét félretesszük.

A sertéshúst kis kockákra vágjuk és zsírban fonnyasztott vöröshagymán, sóval, törött borssal, zúzott fokhagymával ízesítve, kevés főzőlevet aláöntve puhára pároljuk.

Az ugyancsak forró vajban átfuttatott rizst a főzőlével felengedjük. Sóval, oregánóval ízesítjük és puhára főzzük.

Ezután a babot a főtt rizzsel és a hússal elkeverjük, zsírjára pirított szalonnakockákkal és ananászkockákkal együtt tálaljuk. 

Gombás mini pizza

Hozzávalók 4 db mini pizzához: 30 dkg liszt, 20 dkg paradicsom, 20 dkg gomba, 20 dkg gouda vagy ementáli sajt, 10 dkg szalonna, 20 g élesztő, 6 ek. olaj, 1/2 tk. cukor, 1/2 tk. fűszersó, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 tk. oregano, 1/4 tk. őrölt bors, 1 ek. petrezselyemzöld

Elkészítése:

Az élesztőből, 1,25 dl langyos vízből, 3 evőkanál olajból, a cukorból és kevés lisztből sűrű masszát keverünk, lefedjük és megkelesztjük. A maradék liszttel és a fűszersóval összegyúrjuk, és újra kelesztjük.

A szalonnát kis darabokra vágjuk. A hagymát meghámozzuk, és vékonyan felszeleteljük. A fokhagymát meghámozzuk és apró kockára vágjuk. A paradicsomot felszeleteljük, a csumáját kivágjuk. A gombát megtisztítjuk és feldaraboljuk. A sajtot csíkokra vágjuk. A petrezselymet apróra vágjuk.

A tésztát átgyúrjuk, négy egyenlő nagyságú részre osztjuk és gombócokat formálunk belőle. Kerekre nyújtjuk, szépen megrakjuk a felszeletelt hozzávalókkal, olajat csepegtetünk rá, és kenőtollal elsimítjuk.

A fűszereket összekeverjük és a pizzákra szórjuk. A tésztát tovább kelesztjük, majd megsütjük.

Mediterrán pác

Hozzávalók 4 személyre: 1,5 dl szűz olívaolaj, 1 ek. paradicsompüré, 1 gerezd zúzott fokhagyma, finomra vágott friss zöldfűszerek: 2 szál oregánó, 1 szál rozmaring, 2-3 szál kakukkfű, 5-6 bazsalikomlevél, 1 kk. méz, só

Elkészítése:

A hozzávalókat alaposan összekeverjük, és a grillezendő alapanyagra dörzsöljük. Hűtőszekrényben tartva legalább 2-3 órát pácoljuk.

Hagymás virslisaláta

Hozzávalók 4 személyre: 8 db virsli, 2 szál póréhagyma, 40 dkg kukorica, 1-1 mk. őrölt fehér bors és oregánó; az öntethez: 1 kis tubus majonéz, 2 dl kefir/joghurt, 1 ek. olívaolaj, 1 kk. citromlé, 1 mk. cukor; a díszítéshez: 1 főtt tojás
 
Elkészítése:
 
A virslit lebőrözzük és ferde karikákra vágjuk.
 
A póréhagymát vékonyan felszeleteljük, és gyűrűire szedjük. Összekeverjük a kukoricával, a virslivel, és rászórjuk a borsot és az oregánót, majd félretesszük, amíg elkészítjük az öntetet.
 
A majonézt elkeverjük a kefirben, hozzáadjuk az olívaolajat, a citromlevet és a cukrot, alaposan összekeverjük, majd összedolgozzuk a virslis keverékkel.
 
Tálba halmozzuk és a tetejét kirakjuk a felkarikázott főtt tojással.

Gombás-paprikás saláta

Hozzávalók 1 személyre: 10 dkg gomba, 1/4 fejessaláta, 10 dkg kaliforniai paprika, 3 dkg finomra vágott lilahagyma, 1 tk. petrezselyemzöld, csipet oregánó; az öntethez: olívaolaj, almaecet, só

Elkészítése:

A gombát egy kevés olajon átfuttatjuk, majd hűlni hagyjuk. A paprikát és a hagymát kis kockákra vágjuk, a salátát apró darabokra tépjük. Összekeverjük a fűszerekkel, olajjal, almaecettel, sóval ízesítjük.

Makaróni milánói módra

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg makaróni, 20 dkg sovány darált hús, 20 dkg gomba, 10 dkg baconszalonna, 1 fej vöröshagyma, 2 ek. paradicsompüré, 2 gerezd fokhagyma, 1-1 tk. oregánó, rozmaring, bazsalikom, kakukkfű, ízlés szerint törött fekete bors, 10 dkg reszelt parmezán (jellegű) sajt

Elkészítése:

A baconszalonnát vékony csíkokra vágjuk, és a zsírját kisütjük. Egy evőkanálnyit leveszünk belőle, és tűzálló tálba öntve félretesszük. A többi, megmaradt  szalonnazsírra rátesszük a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát, majd üvegesre fonnyasztjuk. Ezután belekeverjük a paradicsompürét, és együtt pirítjuk egy-két percig. A darált húst is rátesszük, és kevergetve tovább sütjük. Vigyázzunk, nehogy elégjen! Végül hozzáadjuk a felszeletelt gombát, megsózzuk, rászórjuk az összes fűszert, valamint a fokhagymát, és lefedve puhára pároljuk. Ha zsírjára sült, felöntjük 1 pohárka vízzel, és 10 percig kis lángon főzzük.

Közben a makarónit a szokásos módon, sós vízben megfőzzük, majd a félretett szalonnazsírba dobva jól átkeverjük. Tálaláskor adagonként a makarónira osztjuk a húsos mártást, és meghintjük a reszelt sajttal.

Spagetti pizzamártással

Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg paradicsom, 50 dkg spagetti, 4 ek. olaj, 3 dkg vaj, 1 gerezd fokhagyma, 1 kk. reszelt vöröshagyma, só, bors, őrölt szurokfű (oregánó), sajt

Elkészítése:

A paradicsomot fakanállal összetörjük. Az olajjal, vajjal, az elkapart fokhagymával, vöröshagymával, csipet sóval és borssal nagy lángon főzzük. Amint forrni kezd, takarékra állítjuk a lángot, és kb. 1/4 óráig letakarva főzzük, időnként megkeverjük.

Közben bő, sós vízben megfőzzük a spagettit, majd leszűrjük.

A mártáshoz mokkáskanálnyi szurokfüvet keverünk, és a tálba tett spagettire öntjük, gyorsan megkeverjük. Reszelt sajttal meghintve tálaljuk.

Bécsi csirkeragu

Hozzávalók 4 személyre: 4 közepes csirkemell, 10-15 dkg gomba, 2 dl tejföl, 5 dkg vaj, 1 kis fej vöröshagyma, 1 húsleveskocka vagy 1 kk. vegeta, bazsalikom, oregánó, liszt

Elkészítése:

Öt deka vajon egy kis fej resze1t vöröshagymát megfonnyasztunk. Négy közepes nagyságú csirkemellet lebőrözünk, kicsontozunk, majd a húsát vékony csíkokra vágjuk. (A bőr meg a csont a levesbe kerülhet.) A húst a megfonnyasztott hagymán átsütjük, de nem pirítjuk meg, majd egy húsleveskockával (vagy kiskanálnyi vegetával), meg 1-1 késhegynyi bazsalikommal és oregánóval ízesítjük. Fedő alatt először csak a saját levében, majd mindig egy kevés vizet aláöntve, az egészet jó puhára pároljuk.

Végül 10-15 deka megtisztított, vékony szeletekre vágott gomba kerül az edénybe, ezzel 1-2 percig forraljuk, majd két deci tejföl és egy púpos kiskanál liszt keverékével besűrítjük. Párolt rizzsel vagy sült burgonyával kínáljuk.

Zöldséges padlizsán

Hozzávalók 4 személyre: 1 közepes padlizsán (kb. 30 dkg), 2 cukkini (kb. 30 dkg), 1 paprika (piros vagy sárga húsú), 3 dkg reszelt parmezán, 1 gerezd fokhagyma, 4 ek. olívaolaj, 3 ek. vörösborecet, 1/2 tk. oregánó, só, őrölt bors

Elkészítése:

A sütőt (csak felül) előmelegítjük 250 °C-ra. A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, és apróra vágjuk. Egy kisebb tálban összekeverjük az olajat, ecetet, szurokfüvet, sót, borsot és fokhagymát.

A padlizsánt megmossuk, ferdén 5 mm vastag szeletekre vágjuk. Ezeket egymás mellé helyezzük egy alufóliával kibélelt sütőlapon, majd megkenjük az olajos keverékkel. A hőforrástól kb. 10 cm-re betoljuk a sütőbe, és mindkét oldalán 4-4 percig sütjük, míg enyhén barna színt nem kap, és el nem készül. Közben a forgatás után ismét megkenjük az olajos keverékkel.

Ezalatt megmossuk a cukkinit és a paprikát. A cukkinit hosszában vékony szeletekre vágjuk. A paprikát félbevágjuk, eltávolítjuk a magokat és az erét, majd kb. 2,5 cm széles csíkokra vágjuk.

A kész padlizsánt melegen tartjuk. A cukkiniszeleteket és a paprikacsíkokat sütőlapra helyezzük, megkenjük az olajos keverékkel, sütőbe tesszük, és 3 percig sütjük, majd megfordítjuk, ismét megkenjük az olajos keverékkel, és újra 3 percig sütjük.

A zöldséget 4 tányérra helyezzük, és egyenletesen elosztjuk rajtuk a maradék olajos keveréket. Meghintjük reszelt parmezánnal, és azonnal tálaljuk.

Dalmát saláta

Hozzávalók 4 személyre: 6 ek. olívaolaj, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 20 dkg makaróni, 1 padlizsán, 30 dkg paradicsom, 10 dkg olajbogyó, 1 csokor bazsalikom, fél kk. rozmaring, fél kk. oregánó, 4 ek. tárkonyecet, só, fehérbors

Elkészítése:

A padlizsánt kockázzuk fel és sózzuk meg. A paradicsomot egy pillanatra mártsuk forró vízbe, majd hámozzuk meg. Ezután magjait kaparjuk ki és a húsát vágjuk kockákra.

A padlizsán nedvességét egy papírtörlővel itassuk fel, majd locsoljuk meg az olajjal és grillsütőben süssük 8 percig, közben néhányszor keverjük meg.

A hagymát vágjuk karikákra, az olajbogyót félbe. A bazsalikomot és a fokhagymát aprítsuk fel, majd keverjük össze a rozmaringgal, oregánóval, borssal és az ecettel.

Az összes anyagot keverjük bele a salátába. Végül a makarónit sós vízben főzzük meg, hűtsük le hideg vízzel és adjuk a salátához.

Görög rakott padlizsán

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg (két kicsi) padlizsán, 10 dkg főtt füstölt hús, 1 fej vöröshagyma, 1 kis doboz paradicsompüré, 10 dkg sajt, 2 dkg liszt, 4 dl tej, 2 dkg vaj, só, őrölt bors, babérlevélpor, oregánó, szerecsendió, olaj

Elkészítése: 

Két kicsi (összesen 60 deka) padlizsánt megmosunk, és héjastól egy centi vastag szeletekre vágjuk, kissé besózva egy fél óráig állni hagyjuk. Ezután a nedvességet papírtörlővel leitatjuk róla, és a padlizsánszeleteket teflonserpenyőben egy kevés olajban mindkét felükön megsütjük.  

Közben egy másik edényben egy evőkanál olajon egy kis fej apróra vágott vöröshagymát megpirítunk, a tűzről levéve egy kis doboz paradicsompürét meg tíz deka apróra vágott főtt füstölt húst keverünk bele. Sóval, őrölt borssal, 1-1 késhegynyi babérlevélporral, meg - ha van - oregánóval (szurokfűvel) ízesítjük, és annyi vízzel öntjük fel, hogy mártás sűrűségű legyen; 4-5 percig forraljuk.  

A padlizsánszeletek felét egy nagy tűzálló tál aljára fektetjük, a mártással megkenjük, és öt deka sajtot reszelünk rá. A maradék padlizsánszeletekkel beborítjuk, és két deka lisztből, négy deci tejjel meg két deka vajjal főtt besamelmártással vonjuk be, amit sóval, csipetnyi reszelt szerecsendióval, meg öt deka reszelt sajttal ízesítettünk. A forró sütőbe toljuk, és erős lánggal addig sütjük, amíg a teteje szép piros nem lesz.

Jó előre elkészíthető, csak sütni kell tálalás előtt.

Texasi csípős borda

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagyobb szelet sertésborda (csontjával együtt), 4 gerezd fokhagyma, 1 ek. chilipor, 1 ek. szárított oregánó, 1/2 tk. cayenne bors, 1/2 tk. őrölt fekete bors, 1/2 tk. őrölt kömény, 2 ek. olívaolaj, só, bors

Elkészítése:

Mossuk  meg és konyhai papírtörlővel szárítsuk meg a húst.

A páchoz tisztítsuk meg és zúzzuk össze a fokhagymát. Keverjük el az olívaolajjal, majd adjuk hozzá a fűszereket. Kenjük be a páccal a hússzeletek minden oldalát, és fóliával lefedve legalább 24 órára tegyük a hűtőbe.

15 cm-re a tűz fölé helyezett, olajjal megkent rácsra téve kb. 5-6 percig süssük a szeletek mindkét oldalát, közben kenegessük a húsok alatt megmaradt csípős-fűszeres páclével.

Sült paradicsom (2)

Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg friss paradicsom, 3 ek. friss vagy szárított oregánó, 2 ek. olívaolaj, só

Elkészítése:

A lehetőleg egyforma szemű paradicsomot mossuk meg, töröljük szárazra, vágjuk négybe. Szorosan egymás mellé helyezzük a grillrácsra, a tetejét kenőtollal olajozzuk be, szórjuk meg sóval és az oregánóval. Kb. 15 cm-rel a fűz fölött 10 percig grillezzük.