ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Lebbencsleves (2)

2010. július 10. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 1/2 kg burgonya, 1/4 csomag csuszatészta, 5 dkg füstölt szalonna, 1 vöröshagyma, 1-1 zöldpaprika és paradicsom (vagy kevés lecsó), 1 ek. olaj, só, őrölt bors, pirospaprika

Elkészítése:

A füstölt szalonnát apróra vágjuk, megpirítjuk és leöntjük a zsírját. A zsírjában megpirítjuk a kisebb darabokra tört tésztát, majd 1 liter vízzel felengedjük.

Apróra vágjuk a vöröshagymát, olajon megpirítjuk, megpaprikázzuk és beletesszük a levesbe. Zöldpaprikával, paradicsommal (vagy kevés lecsóval), sóval, borssal ízesítjük, és beletesszük az apró kockára vágott burgonyát. Addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul.

Böllér máj (2)

Hozzávalók: sertésmáj, füstölt szalonna, vöröshagyma, zöldpaprika, paradicsom, só, őrölt bors, zsír v. olaj

Elkészítése:

Májszeleteket füstölt szalonna csíkokkal megtűzdelünk. Közben finomra vágott hagymát kevés zsírban megpirítunk, hozzáadunk kockákra vágott zöldpaprikát, paradicsomot. Sóval, törött borssal ízesítjük. Mikor félig megpuhult, mellétesszük a tűzdelt májszeleteket, és együtt pár perc alatt készre pároljuk. Tört burgonyával tálaljuk.

Gombás-lecsós csirkecombok

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy csirkecomb, 20 dkg gomba, 2 zsemle, 2 tojás, 5 dkg füstölt szalonna, 1 kis fej vöröshagyma, 3 zöldpaprika, 1 paradicsom, só, őrölt bors, tej

Elkészítése:

Apró kockákra vágunk, kiolvasztunk öt deka füstölt szalonnát, megpirítunk rajta egy kis fej, szintén felaprított vöröshagymát, és hozzáadunk három zöldpaprikát meg egy paradicsomot szintén feldarabolva, mintha lecsót készítenénk. Egy kissé megsózva puhára pároljuk, majd belerakunk 20 deka felszeletelt gombát, és ezzel 2-3 percig együtt sütjük. A tűzről levéve összedolgozzuk két tejben áztatott, kinyomkodott, összemorzsolt zsemlével, két nyers tojással, megborsozzuk, és ha kell, utánasózzuk.

Négy nagy csirkecomb bőrét ujjunkkal fellazítjuk, és annyi tölteléket teszünk alá, amennyi csak belefér. A megtöltött combokat tűzálló tálra vagy zománcozott tepsire egymás mellé fektetjük, közé halmozva a maradék tölteléket. Fóliával letakarva, a sütőben 10 percig nagy lángon, majd takarékon még 50 percig sütjük, végül a fóliát lebontva róla, megpirítjuk a tetejét.

Tojással rakott zöldpaprika

Hozzávalók 2 személyre: 50 dkg zöldpaprika, 4 tojás, tejföl, 1/2 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, petrezselyemzöld, pirospaprika, só, őrölt bors, olaj, vaj

Elkészítése:

Kevés zsíron a reszelt vöröshagymát megfonnyasztjuk, megszórjuk pirospaprikával, elkeverjük és hozzáadjuk a tisztított, kockára vágott zöldpaprikát. Sózzuk, borsozzuk és egy gerezd szétnyomott fokhagymát teszünk mellé. Kevés vízzel felengedve puhára pároljuk.

Közben a tojást keményre főzzük. Egy tűzálló üvegedényt kivajazunk. Az edény aljára a párolt ízesített zöldpaprika felét tesszük. Erre helyezzük a karikára vágott kemény tojásokat, majd befedjük a zöldpaprika másik felével. Leöntjük finomra vágott zöldpetrezselyemmel elkevert tejföllel, és néhány percre sütőbe tesszük.

Tavaszi sült

Hozzávalók 4 személyre: 4-5 db sertésoldalas, 4-5 szem burgonya, 3-4 fej lilahagyma, 2 paprika, 1 csípős zöldpaprika, 2 piros kaliforniai paprika, petrezselyemzöld, 1 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors

Elkészítése:

Az oldalasokat sózzuk, borsozzuk, majd egy sütőtálba helyezzük. Aláöntünk 1-1,5 dl vizet, majd a felvágott zöldségekkel betakarjuk.

Fedél alatt készre sütjük, majd burgonyakarikákkal betakarjuk, és visszatesszük, míg a krumpli is megsül.

Rakott burgonya Réka módra

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 20 dkg füstölt szalonna, 10 dkg füstölt kolbász, vöröshagyma, paprika, paradicsom, 2 dl tejföl, 1 tojássárgája, só

Elkészítése:

A tűzálló edény aljára kockára vágott füstölt szalonnát helyezünk (a felét). Erre rakjuk a hámozott és karikázott nyers burgonya felét. Sózzuk, karikára vágott kolbászt és vöröshagymát, valamint szintén szeletelt paprikát, paradicsomot - télen lecsót - adunk hozzá. Befedjük a burgonya másik felével, sózzuk. Tetejére újra kockázott szalonnát rakunk és közepesen meleg sütőbe toljuk.

A sütés befejezése előtt 10 perccel tojássárgájával elkevert tejföllel áthúzzuk. Addig sütjük, amíg aranysárga nem lesz.

Tojásos lecsó

Hozzávalók 2 személyre: 3 tojás, 5 dkg füstölt szalonna, 3 db zöldpaprika, 2 db paradicsom, 1 fej vöröshagyma, só, őrölt bors

Elkészítése:

5 dkg tisztított szalonnát vékony csíkokra vágunk, kiolvasztjuk, és zsírjában megpirítunk egy fej reszelt vöröshagymát. Hozzáadunk 3 db karikákra vágott zöldpaprikát. Félig puhára pároljuk, majd teszünk még hozzá 2 db közepes nagyságú, karikára vágott paradicsomot. Sózzuk, ízlés szerint borsozhatjuk is.

Közben felverünk 3 tojást. Mikor a lecsó majdnem kész, ráöntjük a tojásokat, és addig sütjük, míg rántotta sűrűségű nem lesz.

Patisszon görög módra

Hozzávalók 4 személyre: 1/2 kg burgonya, 1/2 kg-os patisszon (csillagtök), 5 dkg füstölt szalonna, 2-3 db zöldpaprika, 2-3 db paradicsom, olaj, só, őrölt bors

Elkészítése:

Fél kg burgonyát héjában megfőzünk, majd megtisztítjuk és karikára vágjuk. Öt dkg füstölt szalonnát apró kockákra vágunk, 2-3 húsos zöldpaprikát és ugyanennyi paradicsomot is felkarikázunk. Egy kb. fél kilós patisszont megtisztítunk, s miután magját kikapartuk (ha zsenge, benne is hagyhatjuk), kb. 1 centiméter vastag szeletekre vágjuk.

Egy tűzálló tálat olajjal kikenünk, az aljára terítünk egy sor burgonyakarikát, megsózzuk, borsozzuk, és megszórjuk szalonnakockákkal. Erre teszünk egy sor patisszonszeletet, sózzuk, rátesszük a zöldpaprika- és paradicsomszeleteket, ismétszalonnakockák, patisszonszeletek következnek, és beborítjuk a maradék burgonyával. Megsózzuk, tejföllel meglocsoljuk, és forró sütőben - fedő alatt - fél óráig sütjük, majd fedő nélkül a tetejét öt perc alatt megpirítjuk.

Tejfölös sült töltött paprika

Hozzávalók 4 személyre: 8-10 db húsos zöldpaprika, 30-40 dkg darált sertéshús, 10 dkg félig párolt rizs, 1 db tojás, 1 ek. reszelt vöröshagyma (vagy hagymakrém), 1 ek. ételízesítő, 5-6 dkg húsos füstölt szalonna, 3 dl sűrű tejföl, pár szem paradicsom

Elkészítése:

A töltelékhez a darált húst összedolgozzuk a rizzsel, a vöröshagymával, a tojással és az ételízesítővel.

A zöldpaprikákat hosszában kettévágjuk, magházukat kivesszük és a belsejüket kicsit megsózzuk, majd a töltelékkel púposan megtöltjük.

A szalonnával kizsírozunk egy nagyobb tűzálló tálat vagy tepsit, majd annyi vékony szeletre vágjuk, ahány fél töltött paprikánk van.

A paprikákat egymás mellé a tálra vagy tepsire tesszük, a szalonnaszeleteket a töltelékre helyezzük, 1-2 karika paradicsomot teszünk rájuk, és az egészet leöntjük a tejföllel. 20 percig közepesen forró sütőben, majd további 10-15 percig forró sütőben sütjük, míg a töltelék teteje kicsit megpirul.

Kolbászos-pórés rizs

Hozzávalók 4 személyre: 2 szál póréhagyma, 4 ek. olaj, 35 dkg lecsókolbász, 30 dkg rizs, 5 dl víz, 1 db paprika, 5 dkg reszelt sajt, só, őrölt bors
 
Elkészítése:
 
A rizst megmossuk és 25 percre beáztatjuk. A megtisztított póréhagymát hosszában kettévágjuk, vékonyan felszeleteljük és megfonnyasztjuk az olajon. Rádobjuk a 2 centi vastag karikákra vágott kolbászt és lefedve 3-4 percig pároljuk.
 
Hozzáadjuk a rizst, pár percnyi összemelegítés után felöntjük a vízzel, sózzuk, borsozzuk, és nagy lángon fedő nélkül felforraljuk.
 
Belekarikázzuk a paprikát, lefedjük, és kis lángon 20 percig pároljuk. Tálaláskor megszórjuk a reszelt sajttal.

Paprikás csirke

Hozzávalók 4 személyre: 1 bontott csirke, 2 közepes fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 1 ek. lecsó (vagy 1-1 kicsi paprika és paradicsom), 1 ek. liszt, 2 ek. étolaj, pirospaprika, só

Elkészítése:

A csirkét megtisztítjuk, megmossuk és 8-10 részre vágjuk (2 comb, 2 combtő, 2 melle a szárnnyal együtt vagy külön, 2 hátrész).

A vöröshagymát felaprítjuk, és az olajon üvegesre pároljuk. Meghintjük pirospaprikával, felengedjük kevés vízzel és zsírjára pirítjuk. Beletesszük a csirkedarabokat, megsózzuk, és addig pároljuk, amíg a leve elfő. Ekkor kevés vizet öntünk alá, lefedjük és tovább pároljuk. Amikor már majdnem puha, beletesszük a lecsókonzervet.

A tejfölt a liszttel csomómentesre keverjük, és állandó keverés közben a húsra öntjük. Mérsékelt tűzön, fedő alatt készre pároljuk. Galuskával és savanyúsággal (uborka, uborkasaláta, saláta stb.) tálaljuk.

Szalonnás újburgonyaleves

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg újburgonya, 10 dkg húsos szalonna, 1 fej vöröshagyma, 1 szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, 1 paprika, 1 teáskanál őrölt pirospaprika, liszt, olaj, tejföl, őrölt bors, só

Elkészítése:

Vágjuk apró kockákra a szalonnát, és kevés olajban futtassuk meg. Szórjuk rá a finomra vágott vöröshagymát, és az egészet pirítsuk aranybarnára. Ezen a hagymás szalonnán dinszteljük meg a felaprított zöldségeket, és ha már félig jók, a burgonyát és a paprikakockákat is. Öntsük fel vízzel, majd amikor a zöldségek megfőttek, egy jó pirospaprikás rántással rántsuk be. Ha szeretjük a tejfölt, azzal kínáljuk.

Sáfrányos gyöngytyúkleves daragaluskával

Hozzávalók 4 személyre: 1 db gyöngytyúk, 25 dkg tisztított leveszöldség, 1 db paradicsom, 1 db paprika, 1 db vöröshagyma, 2 csomó petrezselyemzöldje, 2 g sáfrányos szeklice vagy sáfrány, 2 g egész bors, só. A daragaluskához: 10 dkg búzadara, 5 dkg liba- vagy sertészsír, 1 db tojás, só

Elkészítés:

A tisztított, megmosott gyöngytyúkot földaraboljuk, és aprólékjával együtt hideg vízben föltesszük főni. Ha felforrt, többször lehabozzuk. Ezután tesszük bele a zöldségeket, a borsot, a sót, a megmosott és kettévágott, platnin pirított héjas vöröshagymát, valamint a sáfrányt. Lassan, gyöngyöző forrással - kb. 2-3 óra alatt - készre főzzük.

Ha a hús megpuhult, levesszük a tűzről, kb. 20 percig hagyjuk ülepedni, majd leszűrjük. A levest tálban, húsával (esetleg a benne főtt zöldségekkel) tálaljuk.

Betétnek daragaluskát teszünk bele. A daragaluska készítése: A zsiradékot az egész tojással jó habosra kikeverjük. Ezután beleszórjuk a darát, sózzuk. A kapott masszát fakanállal alaposan összedolgozzuk, és kb. egy órát a hűtőben pihentetjük. Vizes evőkanállal apró galuskákat szaggatunk belőle, és sós vízben kifőzzük. Vigyázzunk: nem szabad nagyon forrnia! A végén a tűzről lehúzzuk az edényt, és fedő alatt, saját levében hagyjuk megpuhulni.

Bajai racsa

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 25 dkg zöldpaprika és paradicsom, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 ek. olaj, 10 dkg füstölt szalonna, 4 tojás, só, őrölt bors

Elkészítése:

Egy közepes nagyságú tűzálló tálat zsiradékkal kikenünk. A burgonyát, vöröshagymát, paradicsomot és a paprikát megtisztítjuk és karikákra vágjuk. A tepsibe beletesszük a burgonya egy részét, megsózzuk, majd egy réteg zöldpaprika, paradicsom és vöröshagyma következik, olajjal kicsit meglocsoljuk, és addig ismételjük a rétegezést, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére bevagdalt füstöltszalonna-szeleteket teszünk, kb. 1 dl vizet öntünk alá, és közepesen meleg sütőben szép pirosra sütjük.

Mikor a tetején a szalonna megsült, fejenként egy-egy tojást ütünk rá, és készre sütjük. Savanyúsággal tálaljuk.

Olasz burgonyapüré

Hozzávalók: burgonya, tej, vaj, só, tojás, kolbász, paprika, paradicsom, vöröshagyma, pirospaprika

Elkészítése:

A szokásos módon egy kicsit sűrűbb burgonyapürét készítünk. Felét kivajazott tűzálló üvegedénybe töltjük, és sűrű lecsós, kolbászos rántottával megtöltjük. Befedjük a püré másik felével, reszelt sajttal meghintjük, vajat morzsolunk rá, és sütőben kb. 10 percig sütjük.

Veresi sajtos-tejszínes csirkemell (Janicsák István, Vacsoracsata)

Hozzávalók: csirkemell, trappista sajt, füstölt sajt, főzőtejszín, vaj, liszt, só

Elkészítése:

A csirkemell darabokat vágjuk kisebb szeletekre. Majd sózzuk meg és forgassuk meg egy tál lisztben.

Vajazzunk ki egy tepsit, tegyük bele a csirkemell szeleteket, majd tegyük rá a lereszelt sajtokat úgy, hogy lefedjék a húst.

Ezután öntsük fel tejszínnel és addig süssük alufólia alatt, míg a hús meg nem puhul. Majd süssük egy kicsit fólia nélkül is, hogy megpiruljon a sajt teteje.



Bográcsban buggyantott zöldségek

Hozzávalók: cukkini, padlizsán, kaliforniai paprika, paprika, paradicsom, póréhagyma, só, bors, görög bazsalikom, koriander, olívaolaj


A zöldségeket tisztítsuk meg, aprítsuk fel és fűszerezzük meg, majd szedjük le a paradicsom héját.

A bográcsban levő felforrósított olívaolajba rakjunk zöldségeket, először a cukkinit, majd a többit. Lassan kevergetve addig süssük, amíg a zöldség levet nem ereszt és nem bugyog.

Részeges nyúlpecsenye

Hozzávalók 4 személyre: 1 konyhakész nyúl, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 4 burgonya, 1 paradicsom, 1 paprika, 5 dkg hámozott mandula, 10 dkg vaj, kevés olaj, 0,5 dl fehérbor, 1 dl erőleves, 1 dl tej, kakukkfű, fahéj, szegfűszeg, 2 ek. liszt, só, bors
 
Elkészítése:
 
A megmosott, megtörölt és 4 darabra vágott nyulat sóval, borssal alaposan bedörzsöljük.
 
A vörös- és a fokhagymát apróra felkockázzuk. A meghámozott burgonyát 4 felé, a paradicsomot szeletekre vágjuk. A mandulát durvára felaprítjuk.
 
Tepsiben a vajat felhevítjük, majd beletesszük a nyúldarabokat, és magas hőfokon körös-körül megpirítjuk. Előmelegített sütőbe toljuk, és 180 fokon kb. 20 percig sütjük.
 
Mellészórjuk a burgonyát, és ugyanazon a hőfokon 15 percig sütjük.
 
Magas falú serpenyőben kevés olajat hevítünk, és a kétféle hagymát megpároljuk. Belekeverjük a paradicsomot és a mandulát, majd megpirítjuk. A levessel, a borral és a tejjel felöntjük, megfűszerezzük, majd a liszttel behabarjuk. Kevergetve 20 percig főzzük.
 
A mártást a húsra és a burgonyára öntjük, végül ugyanazon a hőfokon további 20 perc alatt készre sütjük.

Székelygulyás

Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg sertéscomb vagy lapocka, 80 dkg savanyú káposzta, 2 dl tejföl, 1 fej vöröshagyma, 1 ek. liszt, 1 paprika, 1 paradicsom, 3 ek. olaj, 1/2 ek. pirospaprika, só, őrölt bors, majoranna, 2 gerezd fokhagyma

Elkészítése:

A húst 1x1 centis kockákra vágjuk és a fölaprított vöröshagymával az olajon megpirítjuk. Pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, és egy kevés vizet öntünk alá. Megsózzuk, megborsozzuk, majorannával és zúzott fokhagymával fűszerezzük, egy-egy apróra vágott paprikát és paradicsomot is beledobunk, azután lefödve, kis lángon 45 perc alatt félpuhára pároljuk.

A savanyú káposztát rövidebbre aprítjuk és a húshoz adjuk. Egy kevés vizet aláöntve kb. 50 perc alatt megpároljuk. Végül a tejfölben simára kevert liszttel sűrítjük.

Hortobágyi rostélyos grízgaluskával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg rostélyos, 10 dkg zsír/olaj, 2 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kk. köménymag, 1 kk. pirospaprika, 3 zöldpaprika, 2 paradicsom; a grízgaluskához: diónyi vaj, 2 tojás, 10 dkg gríz, csipetnyi só; a tetejére: petrezselyemzöld
 
Elkészítése:
 
A felszeletelt húst egyenként megsózzuk, lisztbe mártjuk, és a zsírban mindkét oldalát kisütjük, majd egy lábosba helyezzük.
 
A visszamaradt zsiradékban megpároljuk a reszelt hagymát, a zúzott fokhagymát, és a köménymagot. Megszórjuk a pirospaprikával, felöntjük 1 deci vízzel és a rostélyosokra öntjük. Fedő alatt félig megpároljuk. Beletesszük a felszeletelt paprikát, a lehéjazott paradicsomot, és addig főzzük, amíg a hús végképp megpuhul, s már csak rövid leve marad.
 
Közben elkészítjük a grízgaluskát. A hideg vajat habosra keverjük a tojássárgájával, a grízzel, a sóval, majd a tojásfehérje keményre vert habjával. Legalább egy órán át állni hagyjuk.
 
Egy edényben vizet forralunk, evőkanállal beleszaggatjuk a galuskákat, és negyed óráig főzzük, majd leszűrjük.
 
A kész rostélyosokat tálra rendezzük, ráhelyezzük a galuskákat, meglocsoljuk a pörköltlével, és megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel. Azonnal tálaljuk.

Zöldbableves magyarosan

Hozzávalók 4 személyre: 300 g csont, 100 g sárgarépa, 80 g petrezselyemgyökér, 500 g friss zöldbab, 20 g zsír, 100 g zöldpaprika, 50 g paradicsom, só, fokhagyma, törött bors, 20 g zsír, 30 g vöröshagyma, 30 g liszt, 2 g fűszerpaprika, petrezselyemzöldje, 1,5 dl tejföl, 30 g liszt, ecet, cukor, csipetke

Elkészítés:

Két liter vízből és a csontból levest készítünk. Ha csak öreg zöldségünk van, azt is a csonttal együtt főzzük meg, ha viszont fiatal, zsenge, a 2 cm-es darabokra vágott zöldbabbal együtt kevés zsíron megpároljuk. Ezután felöntjük a csontlével, majd kis kockára vágott zöldpaprikával, paradicsommal, sóval, kevés zúzott fokhagymával, borssal puhára fűzzük, majd berántjuk.

Ehhez a nagyon finomra vágott hagymát zsírban megfonnyasztjuk, a liszttel világosra pirítjuk, a paprikával gyorsan elkeverjük, és vízzel azonnal felöntjük, majd a leveshez adjuk. Apróra vagdalt petrezselyemzöldjét adunk hozzá, majd lisztes tejföllel behabarva felforraljuk. Kevés ecettel és cukorral ízesítjük, végül csipetkét főzünk bele.

süti beállítások módosítása