ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Padlizsános muszaka

2011. november 24. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 50 dkg padlizsán, 25 dkg darált sertéshús, 3-4 db zöldpaprika, 3 db paradicsom, 2 ek. liszt, 4 dl tej, 5 dkg vaj, vöröshagyma, reszelt szerecsendió, őrölt bors, só, olaj

Elkészítése:

Fél kiló burgonyát héjában megfőzünk, majd meghámozva, karikákra vágva egy kiolajozott tűzálló tál aljára terítjük és megsózzuk.

Mialatt a burgonya fő, 50 deka padlizsánt felszeletelünk, besózunk, leitatjuk, és egy kevés olajban mindkét felüket átsütjük, utána a burgonya tetejére fektetjük.

Egy harmadik edényben 25 deka darált sertéshúst egy kis fej apróra vágott vöröshagymával meg sóval, őrölt borssal két evőkanál olajon kevergetve megpirítunk; ez a padlizsán tetejére kerül. Erre 3-4 kicsumázott, vékony csíkokra vágott zöldpaprikát, három felszeletelt paradicsomot meg egy nagy fej, szintén vékony karikákra vágott vöröshagymát terítünk. Végül két evőkanál lisztet négy deci tejjel simára keverünk, csipetnyi sóval meg reszelt szerecsendióval ízesítjük, és öt deka vajat beledobva, kevergetve besamelmártássá főzzük. Ezzel vonjuk be a muszakát, és a sütőben világospirosra sütjük.

Párizsitorta

Hozzávalók: palacsinta, párizsi, tejföl, sajt, paradicsom, só, bors

Elkészítése:

A szokásos módon palacsintákat sütünk. A párizsit átdaráljuk, sóval, törött borssal ízesítjük.

Egy kivajazott tűzálló edény aljára két réteg palacsintát fektetünk, megkenjük a húspéppel, 3-4 karika paradicsomot helyezünk rá, majd újra palacsinta, húspép és paradicsom következik. Az utolsó réteg palacsinta legyen. Tejföllel vékonyan áthúzzuk, és kb. 20 percig meleg sütőben sütjük.

Tálaláskor úgy szeleteljük mint a tortát, és reszelt sajttal meghintjük.

Kapitány szendvics

Hozzávalók: kenyér, szardínia konzerv, sajt, paradicsom, vaj

Elkészítése:

A dobozból kivett szardíniákat alaposan csurgassuk le. A vajazott kenyérszeletekre lazán rakjuk fel a kb. 1 cm-es darabokra vágott halat. Helyezzünk rá paradicsomkarikákat és sajttal beborítva néhány percig forró sütőben süssük.

Csontleves gombával, cérnametélttel

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg marhacsont, 40 dkg leveszöldség, 10 dkg gomba, 5 dkg kelkáposztalevél, 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, 1,5 ek. olaj, 1 fej  vöröshagyma, ízlés szerint só, 10 dkg cérnametélt

Elkészítése:

A csontot jól megmossuk és 2-3 órán keresztül főzzük.

A sárgarépát, petrezselyemgyökeret hosszába, a karalábét, hagymát, gombát szeletekre vágjuk és a zsírban lepirítjuk. A többi zöldséggel együtt a csontokhoz adjuk és együtt főzzük. Leszűrjük, majd finommetéltet főzünk bele.

Böllérszendvics

Hozzávalók: sertés- vagy libamájkrém, kenyér, paradicsom, sajt

Elkészítése:

A megvajazott kenyérszeleteket készen kapható sertés- vagy libamájkrémmel vastagon megkenjük. Paradicsomkarikákat helyezünk rá és sajtszeletekkel befedve néhány percre forró sütőben sütjük.

Paradicsom-avokádó leves

Hozzávalók 4 személyre: 1 érett paradicsom meghámozva, 2 nagy avokádó, 1 kis fej vöröshagyma, 1 zöldpaprika, 1/2 dl friss citromlé, 1 liter paradicsomlé, 3 dl natúr joghurt, só, bors, a tálaláshoz apróra vágott snidling

Elkészítése:

Darabold fel a paradicsomot, az avokádóhúst, a hagymát és a zöldpaprikát, és turmixold simára a citromlével. Keverd el a paradicsomlével, majd 2 dl joghurttal. Sózd meg, tedd hűtőbe minimum 2 órára.

Tálaláskor pöttyözz rá joghurtot, szórd meg snidlinggel, majd őrölj rá egy egész kevés borsot.

Ardenni szendvics

Hozzávalók: kenyér, sonka, trappista sajt, paradicsom, vaj

Elkészítése:

A kenyérszeleteket egyenletesen megkenjük vajjal. Befedjük egy szelet sonkával, erre ráhelyezünk egy paradicsomkarikát és egy szelet trappista sajtot. Néhány percig forró sütőben vagy grillsütőben sütjük.

Panamai parasztleves

Hozzávalók: sertés- és marhahús, vegyes leveszöldség, zöldbab, vöröshagyma, káposzta, burgonya, paradicsom, só, őrölt bors, pirospaprika

Elkészítése:

Egy nagy fazékban feltesszük főni a kockára vágott sertés- és marhahúst. Az első habját leszedjük. Mikor a húsok félig megpuhultak, akkor hozzáadjuk a hasábokra vágott vegyes zöldséget, zöldbabot, 1 fej félbevágott vöröshagymát, kevés vágott fehér káposztát. Sóval, törött borssal, pirospaprikával ízesítjük.

Befejezés előtt belefőzzük a kockára vágott burgonyát és paradicsomot. Tartalmas egytálételként tálaljuk.

Töltött paradicsom Éva módra

Hozzávalók: paradicsom, tejszínes krémsajt, saláta, só, őrölt bors, dió

Elkészítése:

A megmosott nagyobb paradicsomokat félbevágjuk és belsejüket kikaparjuk.

Készen kapható tejszínes krémsajtot metéltre vágott zöldsalátával, sóval, törött borssal eldolgozunk, és az üregekbe töltjük.

Durvára vágott dióval meghintve, hűtve tálaljuk.

Zöld spárga királyrákkal

Hozzávalók 1 személyre: 20 dkg zöld spárga, királyrák, 1 ek. natúr krémsajt, 1 kk. kaviár, 1 mogyoróhagyma, 1/2 gerezd fokhagyma, 2 paradicsom, 1 kk. olívaolaj, cukor, só, bors, 1 magos zsemle

Elkészítése:

Főzzünk meg 20 dkg zöld spárgát egy csipet cukorral ízesített sós vízben, majd csepegtessük le. Forgassuk meg egy evőkanál natúr krémsajtban, és adjunk hozzá egy kávéskanál kaviárt. Pároljunk üvegesre egy kávéskanál olívaolajban egy apróra vágott mogyoróhagymát és fél fokhagymát. Ebben süssük meg a rákokat. Adjunk hozzá 2 hámozott, kockákra vágott paradicsomot. Ízesítsük sóval és fűszerezzük. Együnk meg hozzá egy magos zsemlét.

Hal zöld spárgával

Hozzávalók 1 személyre: 1-2 szelet kisebb halfilé, 20 dkg zöld spárga, 10 dkg póréhagyma, 1 paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 1,5 ek. olívaolaj, só, bors

Elkészítése:

A halszeleteket süssük meg másfél evőkanál zúzott fokhagymával ízesített olívaolajban. Adjunk hozzá 10 dkg karikára vágott pórét és egy hámozott, kockákra vágott paradicsomot. Rövid ideig pirítsuk, majd fűszerezzük. Tegyünk hozzá 20 dkg főtt, feldarabolt spárgát.

Köretnek 4 dkg főtt rizst fogyasszunk hozzá.

Lotaringiai spárgatorta

Hozzávalók 1 személyre: 5 dkg kelt tészta, 10-10 dkg fehér és zöld spárga, 15 dkg sovány túró, 1 tojás, 1 ek.natúr krémsajt, 5 dkg pórhagyma, só; 2 paradicsom, bor- vagy almaecet, kapribogyó, bazsalikom, 1/2 kk olívaolaj

Elkészítése:

5 dkg kelt tésztát nyújtsunk ki, és tegyük egy kisebb sütőformába, majd 50 fokon süssük félkészre.

Közben főzzünk meg 10–10 dkg feldarabolt fehér és zöld spárgát.

Keverjünk össze 15 dkg sovány túrót, 1 tojást, 1 evőkanál natúr krémsajtot és 5 dkg apróra vágott póréhagymát, majd fűszerezzük ízlés szerint. Adjuk hozzá a spárgát és rakjuk a tésztára. 220 fokon süssük 25 percig.

Készítsünk hozzá salátát 2 paradicsomból, 1–1 kávéskanál bor­- vagy almaecettel, kapribogyóval, bazsalikommal és fél kávéskanál olívaolajjal ízesítve.

Sült töltött paprika

Hozzávalók 1 személyre: 6 dkg rizs, 1 paradicsom, 1/2 l zöldségleves (kockából is lehet), 2 piros húsú paprika, 1 mogyoróhagyma, 1 gerezd fokhagyma, olaj, vaj

Elkészítése:

Olajban megpárolunk egy apróra vágott mogyoróhagymát és egy gerezd összezúzott fokhagymát. Hozzáadunk 6 dkg rizst, és jól összekeverjük. Belekeverjük egy nagyobb paradicsom apró kockára vágott húsát, és felengedjük fél liter zöldséglevessel. Kis lángon addig főzzük, míg a rizs megpuhul.

Közben 2 piros húsú paprika tetejét levágjuk, magházát és ereit eltávolítjuk. A rizses keverékkel megtöltjük és a tetejét visszahelyezzük. A paprikát kevés vajjal megkenjük, és előmelegített sütőben 20 perc alatt, 200 fokon megsütjük.

Rozmaringos pizza

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg mirelit (vagy házi) pizzatészta, 2 ág friss, finomra vágott rozmaring, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 8 gerezd fokhagyma, 8-10 közepes paradicsom, 3 ek. olaj, só

Elkészítése:

A szobahőmérsékleten felengedett tésztát alaposan sózzuk meg, és terítsük el egy olajjal kikent tepsiben. Nyomjunk a tésztába nyolc-tíz mélyebb lyukat, mindegyikbe tegyünk egy-egy paradicsomot. A megtisztított fokhagymagerezdeket is nyomkodjuk bele a pizzába, és locsoljuk meg az olajjal. Az egészet szórjuk meg a rozmaringgal és a reszelt sajttal, majd 220 °C-ra előmelegített sütőben süssük 20 percig, és langyosan tálaljuk.


1 adag: 448 kcal


 

Dominikai padlizsánpörkölt

Hozzávalók: padlizsán, paradicsom, paprika, vöröshagyma, pirospaprika, vaj, só, őrölt bors, babérlevél

Elkészítése:

A finomra vágott vöröshagymát vajban megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, a tisztított és kockákra vágott padlizsánt, a paradicsomot és a paprikát. (Vagy konzerv lecsót.) Sóval, őrölt borssal, babérlevéllel ízesítjük, és saját levében kb. 15 perc alatt puhára pároljuk.

Tálaláskor negyedekbe vágott főtt tojásokat adunk mellé.

 

Karibi csirke

Hozzávalók: csirkemell, burgonya, mazsola, sárgarépa, zöldborsó, kukorica, paradicsom, vaj, só, bors

Elkészítése:

A burgonyát héjastól megfőzzük, megpucoljuk, egy kivajazott tűzálló edény aljára karikázzuk és sózzuk. Erre jön a kicsontozott és kivert csirkemell, sózzuk és borsozzuk. Bevonjuk kockára vágott sárgarépával, mazsolával és zöldborsóval elkevert morzsolt kukoricával. Sózzuk, borsozzuk, paradicsomkockákat dobunk a tetejére és olvasztott vajjal meglocsoljuk. Előmelegített sütőben, időnként saját levével locsolva kb. 35 percig sütjük.

Erdélyi kapros zöldbab

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg tisztított zöldbab, 1 ek. olaj, 4 db paradicsom, 5 dkg vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 20 dkg túró, 1 cs. kapor

Elkészítése:

A zöldbabot megfuttatjuk a felmelegített olajon, megsózzuk, és fedő alatt pároljuk. A paradicsom héját lehúzzuk, húsát negyedekbe vágva hozzáadjuk a zöldbabhoz, majd a lereszelt vöröshagymával és a zúzott fokhagymával ízesítjük. Jól összeforraljuk, tűzről levéve rászórjuk az elmorzsolt túrót, a finomra vágott kaprot, és lefedve hagyjuk kb. 10 percig állni hagyjuk, csak utána tálaljuk.

Leveszöldség sóban

Hozzávalók: 1 kg sárgarépa, 50-50 dkg fehérrépa, paradicsom, fehér káposzta, karfiol, 25-25 dkg karalábé, zellergumó, kelkáposzta, vöröshagyma, zöldpaprika, maréknyi petrezselyemzöld és zellerzöld, 1 kg só

Elkészítése:

Összedarálunk egy kiló sárgarépát 50-50 deka fehérrépával, paradicsommal, fehér káposztával meg karfiollal, természetesen valamennyit előtte megtisztítjuk, megmossuk. Kerül bele még darálva 25-25 deka karalábé, zellergumó, kelkáposzta, vöröshagyma és zöldpaprika is. Maréknyi összevagdalt petrezselyemmel és ugyanannyi zellerzölddel ízesítjük, végül az egészet egy kiló sóval jól összekeverjük. Kis üvegekbe töltve lekötjük.

Télen ezzel a keverékkel ízesíthetjük mindazt az ételt, amelybe nyáron zöldség kerül.

Portugál rakott hal

Hozzávalók: tonhal, burgonya, tojás, paradicsom, zöldpaprika, fehérbor, ecet, ételízesítő, só, petrezselyemzöld, kapribogyó, vaj

Elkészítése:

A burgonyát héjában megfőzzük, majd megtisztítva karikákra vágjuk. A főtt tojásokat szintén karikákra vágjuk. A fagyasztott tonhalat kiolvasztjuk, és kb. 5 percig sós, enyhén ecetes vízben főzzük.

Ezután egy kivajazott tűzálló edény aljára fektetjük a burgonyakarikákat, megsózzuk, ráhelyezzük a halszeleteket és a tojáskarikákat. Paradicsom és zöldpaprika karikákkal befedjük, ételízesítővel megszórjuk, és kb. 1,5 deci fehérborral leöntjük. Alufóliával lefedjük és előmelegített sütőben saját levében kb. 25 percig pároljuk. Tálaláskor finomra vágott petrezselyemmel és kapribogyóval meghintjük.

Töltött paradicsom

Hozzávalók: paradicsom, sonka, tojás, só, petrezselyem, sajt, vaj

Elkészítése:

A nagyobb paradicsomok tetejét levágjuk és a belsejét kikaparjuk. A kivájt üregeket sózzuk és az aljára finomra vágott sonkát szórunk. Egy-egy egész tojást ütünk rá, és a paradicsomokat kivajazott tűzálló edénybe helyezzük. Mellérakjuk a kikapart paradicsomot is. Előmelegített sütőben a tojások dermedéséig sütjük.

Tálaláskor finomra vágott petrezselyemmel és reszelt sajttal meghintjük. Pirítós kenyeret adunk mellé.

süti beállítások módosítása