ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Töltött karalábé (2)

2010. július 06. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 8 db zsenge karalábé, 25 dkg darált sertéshús, 8 dkg rizs, 1 tojás, 5 dkg vaj, 2 dl tejföl, 1 csapott ek. liszt, 1 cs. petrezselyemzöld, só, őrölt bors

Elkészítése:

Meghámozunk nyolc zsenge karalábét, belsejüket kivájjuk. Összegyúrunk 25 deka darált sertéshúst nyolc deka jól megmosott rizzsel, egy nyers tojással, sóval meg őrölt borssal, és a karalábékba töltjük.

Egy lábasban felolvasztunk öt deka vajat, egymás mellé beleültetjük a töltött karalábékat, körérakjuk a kivájt karalábéforgácsot meg a legzsengébb, kockára vágott karalábéleveleket, és egy kissé megsózzuk. Először saját levében, majd egy kevés vizet aláöntve, fedő alatt jó puhára pároljuk.

A megtöltött karalábékat forró tálra ültetjük, visszamaradt levüket két deci tejföl meg egy csapott evőkanál liszt keverékével még néhány percig forraljuk, egy nagy csokor finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük. A tálon lévő karalábékra öntve adjuk asztalra. Rizsköretet is adhatunk hozzá.

(Elkészíthetjük jó előre, ilyenkor tűzálló tálra rakjuk a töltött karalábét, mert a sütőben percek alatt felmelegíthető.)

Rizses olajos hal

Hozzávalók 4 személyre: 2 doboz olajos hal (konzerv), 25 dkg rizs, 5 dkg reszelt sajt, 2 közepes sárgarépa, 1 cs. petrezselyemzöld, currypor, 1 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors, margarin

Elkészítése:

A rizst többször átmossuk, lecsurgatjuk és tűzálló tálban a margarinon üvegesre hevítjük. Másfélszer annyi forró vízzel felöntjük, mint a rizs térfogata, hozzákeverjük a megreszelt sárgarépát, sózzuk, borsozzuk, majd lefedve, előmelegített sütőben erős lángon 15 percig sütjük.

Amikor a sütőből kivesszük, villával óvatosan hozzáadjuk az olajától lecsepegtetett, apróra darabolt halat, a tört fokhagymát és az apróra vágott petrezselyemzöldet. Curryvel meghintjük, rácsepegtetünk néhány csepp szardíniaolajat, és sütőben lefedve még 15 percig sütjük. Tálaláskor reszelt sajttal hintjük meg.

Cehan (Zöldséges rizses hús)

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg sovány sertés-, marha- vagy csirkehús, 3 ek. olaj, 10 dkg gomba, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 cikk fejes káposzta, 1 közepes szál sárgarépa, 8-10 parajlevél, 2 ek. szójamártás, 2 ek. ketchup, 1 ek. rizspálinka vagy száraz sherry (esetleg konyak), só, gyömbérpor; 20 dkg párolt rizs; a tetejére 1 tojás

Elkészítése:

A húst kisujjnyi csíkokra vágjuk, és az olajban hirtelen megpirítjuk. A zöldségféléket megtisztítjuk, megmossuk. A gombát, a vöröshagymát meg a káposztát vékonyan felszeleteljük, a sárgarépát karikákra, a parajleveleket csíkokra vágjuk, a fokhagymát szétnyomjuk. A zöldségféléket a húshoz keverjük, és együtt tovább pároljuk-pirítjuk.

Ha már a zöldség is kellően megpuhult, megpirult, akkor sóval, gyömbérrel fűszerezzük, és a ketchuppal, a szójamártással meg a pálinkával meglocsoljuk. Néhány percig forraljuk, végül a párolt rizzsel összekeverjük.

A tojásból lepényt sütünk, és gyufaszál nagyságú csíkokra vágjuk. A rizses húst a tányérok közepére halmozzuk,és a tojáscsíkokkal megszórjuk.

Rizsfelfújt (Keleti Andrea, Vacsoracsata)

Hozzávalók: 35 dkg rizs, 5 db tojás, 10 dkg vaj, 1 csomag vaníliás cukor, 1 liter tej, 10 dkg cukor, fél marék mazsola, egy csipetnyi só

Elkészítése:

Öntsük a tejet egy lábasba, tegyük bele a rizst, sóval, vaníliás cukorral és cukorral ízesítsük. Hozzáadhatjuk a mazsolát is, mert a forró tejben még jobban megpuhul majd. Lassú tűzön állandóan kevergetve addig főzzük a szemeket, még puhák nem lesznek.

Ha elkészült, még melegen keverjük bele a margarint és a tojások sárgáját. A fehérjéket verjük fel keményre és a langyosra hűlt rizshez keverjük hozzá óvatosan.

Kenjünk ki vajjal és szórjunk meg liszttel egy közepes méretű tepsit, majd öntsük bele a masszát. Előmelegített sütőben 140-150 fokon 40-45 percig süssük.

Ha kissé kihűlt, kockázzuk fel és tálaljuk nagy tányérra, szórjuk meg porcukorral és csorgassuk meg baracklekvárral.

Zöldséges rakott rizs

Hozzávalók 4 személyre: 3 szál fehérrépa, 2 szál sárgarépa, negyed fej kel, 1 egész zellergumó, 1 kis fej hagyma, 2 evőkanál olaj, 20 dkg rizs, 2 dl savanykás fehérbor, 2
dl tejföl, 5 dkg reszelt sajt, só, törött bors


Elkészítése:

Az olajon fedő alatt 10-15 percig pároljuk az apróra darabolt zöldséget és hagymát, majd közé keverjük a jól megmosott rizst. Szárazon addig kevergetjük, amíg a rizs meg nem üvegesedett. Utána sózzuk, borsozzuk, felöntjük a kétszeresre hígított borral, befedjük, és puhára pároljuk.

Ha kész, tetejét meglocsoljuk tejföllel, megszórjuk reszelt sajttal és az előmelegített sütőben fedő nélkül addig sütjük, amíg a sajt meg nem pirult.

Zöldséges rizsfelfújt

Hozzávalók 4 személyre: 15 dkg rizs, 20 dkg ementáli sajt, 25 dkg brokkoli, 1 db sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, 1 kis zeller, 10 dkg zöldborsó, 4 dl zöldségleves (kockából), só, pirospaprika, 3 ek. margarin

Elkészítés:

A rizst áztassuk be a zöldséglevesbe (kb. 10 perc). A margarinnal kenjünk ki egy tűzálló tálat, tegyük bele az összevágott hagymát és pároljuk 3 percig letakarva a mikróban.

Ezután adjuk hozzá az igen apróra vágott zöldséget és pároljuk tovább letakarva 8 percig.

Tegyük hozzá a rizst a zöldséglevessel. Fűszerezzük sóval és pirospaprikával, keverjük jól össze és főzzük 15 percig.

Szórjuk rá a reszelt sajtot. 5 percnyi pihentetési idő után friss petrezselyemmel meghintve tálaljuk.

Céklás rizottó (Falusi Mariann, Vacsoracsata)

Hozzávalók 4-5 személyre: 50 dkg cékla, 3 ek. hidegen sajtolt olívaolaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 30 dkg rizottó rizs, 1,2 l zöldség alapleves, só, darált bors, 1 csokor zöldpetrezselyem, 12 dkg lágyabb kecskesajt, 50 g vaj

Eélészítése:

A céklákat mossuk meg alaposan, majd sós vízben főzzük puhára. Tisztítsuk meg és vágjuk apró kockákra.

Egy nagy lábasban hevítsük fel az olívaolajat, tegyük bele az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát, majd pároljuk pár percig.

Tegyük hozzá a rizottó rizst és az alapleves egyharmadát, állandó kevergetés mellett kezdjük el főzni. Amikor elfőtt a leve, adjunk hozzá egy keveset az alaplevesből. Kóstoljuk meg a rizsszemeket, és ha nem elég puhák, akkor a leírt mennyiségű folyadék mellett egy kevés vizet is adjunk hozzá.

Keverjük bele az összekockázott céklát és pár percig forraljuk össze. Morzsoljuk rá a friss vajat, majd óvatosan keverjük bele.

Tálaláskor szórjuk rá a friss kecskesajtot és az összevágott petrezselyemzöldet. Akkor a legfinomabb, ha a rizottónk folyós, mint egy főzelék.

Kitűnő hús nélküli étel, de sült csirkével és grillezett hallal is fogyasztható.

Rizses gyümölcstorta

Hozzávalók: a tortaalaphoz: 3 csésze puhára főzött rizs, 15 dkg kristálycukor, 1 tojás, vaj a forma kikenéséhez; a töltelékhez: 20 dkg mascarpone, 1 doboz natúr joghurt, 1 rúd vanília kikapart belseje, 2 cs. vaníliás cukor, 2 ek. porcukor, továbbá: friss vegyes idény gyümölcsök ízlés szerint, 24 cm-es, alacsony peremű kerek sütőforma, 1 cs. színtelen tortazselé

Elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Mély tálban dolgozzuk össze a főtt rizst, a kristálycukrot és a tojást. Vajazzuk ki a formát, és nedves kézzel igazgatva, egyenletesen simítsuk bele a rizses tésztát, a szélét húzzuk föl. Vegyük vissza a sütő hőmérsékletét 140 fokra, és kb. 15 perc alatt süssük készre. A sütőformában hagyjuk teljesen kihűlni, majd óvatosan emeljük át egy lapos tálra.

Közben a vaníliarúd kikapart belsejét is hozzáadva, kézi robotgéppel keverjük habosra a mascarponét, a joghurtot, a vaníliás- és a sima porcukrot, és töltsük meg vele a torta alapot. Kívülről befelé haladva rakjuk meg a tetejét a megmosott és felszeletelt, ill. szükség szerint felezett, vagy negyedelt gyümölcsökkel. Akkor igazán szép és finom, ha minél több és minél színesebb gyümölcsöket sorjázunk egymás mellé.

A csomagolás előírása szerint készítsük el a tortazselét és vonjuk be vele a torta tetejét. Tálalás előtt legalább 2 órát hűtsük.

Fűszeres tésztában sült csirkemell currys rizzsel

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg (4 db) csirkemellfilé, 2 alma, 1 tojás, 1 mk. reszelt gyömbér, 1 mk. vágott kakukkfű, 6 dkg liszt + a forgatáshoz, olaj, só, bors; a körethez: 20 dkg rizs, 40 dkg paradicsom, 1 ek. olaj, 4 dkg cukor, 1 tk. borecet, 1 mk. curry, 3 dkg vaj

Elkészítése:

A húst megmossuk, leszárítjuk, szeleteljük. Kicsit megütögetjük és megsózzuk. Az almát megmossuk, meghámozzuk, húsát durva reszelőn lereszeljük, összekeverjük a tojással, a sóval, a borssal, a gyömbérrel, a kakukkfűvel és a liszttel.

Bő olajat forralunk a sütéshez. A csirkemelleket előbb lisztbe, majd az almás tésztába forgatjuk. Ha nem ragad rá mindenhol, segítsünk kézzel rátapasztani. A nem túl forró olajban mindkét oldalát megsütjük. Az olajból kivéve papírra tesszük, leitatjuk a felesleges zsiradékot.

A körethez először a csomagon olvasható utasítás szerint megpároljuk a rizst. A paradicsomot leforrázzuk, a héját lehúzzuk, kikaparjuk a magjait, és a húsát cikkekre vágjuk. Kevés olajon karamellizáljuk a cukrot, rátesszük a paradicsom cikkeket. Sózzuk, borsozzuk, és az ecettel összerottyantjuk.

Közben a curryt a vajon megfuttatjuk, és összekeverjük a forró rizzsel. Tányérra tesszük a currys rizst, mellé a paradicsomragut, rá a sült almás húsokat.

Sajtgombóc olaszosan

Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg hosszú szemű rizs, 15 dkg gouda sajt, 1 csomó újhagyma, 1 tojás, 5-6 ek. liszt, 4 dl zöldségerőleves (kockából), 2 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 apró paradicsom (kb. 25 dkg), 25 dkg csiperkegomba, 2 csokor bazsalikom, 2 ek. olaj, 50 dkg átpasszírozott paradicsom, frissen őrölt fekete bors, só

Elkészítése:

A rizst forrásban lévő, sós vízbe tesszük, és fedő alatt, alacsony hőfokon kb. 20 percig pároljuk. A gouda sajtot durvára lereszeljük. A megtisztított újhagymát megmossuk. A felét vékonyan felkarikázzuk, a többit kb. 5 cm-es darabokra vágjuk.

A lecsöpögtetett rizst összegyúrjuk a tojással, a liszttel, a sajttal és a hagymakarikákkal, majd sóval, borssal ízesítjük. Lisztes kézzel 8 egyforma gombócot
formálunk, és az enyhén gyöngyöző levesben, alacsony hőfokon, kb. 15 percig főzzük.

A megtisztított vöröshagymát és fokhagymát apróra felkockázzuk. A paradicsom kemény közepét kivágjuk, héját keresztben bemetsszük, majd leforrázzuk és meghámozzuk. Félbevágjuk, a magokat kikaparjuk, és a húsát cikkekre vágjuk. A megtisztított, megmosott gombát négyfelé vágjuk. A bazsalikomot megmossuk, lerázzuk, és keveset félreteszünk a díszítéshez. A többit felaprítjuk.

A kétféle hagymát a felforrósított olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a gombát meg a maradék újhagymát, és rövid ideig együtt sütjük. Belekeverjük az átpasszírozott paradicsomot, a bazsalikomot meg a paradicsomcikkeket, és 5-8 percig főzzük. Sóval, borssal fűszerezzük. A sajtgombócokat a zöldséges paradicsommártással leöntjük, és a félretett bazsalikomlevelekkel díszítjük.

Mexikói rizottó

Hozzávalók 4 személyre: egy csomag mirelit nyúlmáj, 1 csomag mirelit morzsolt csemegekukorica, 1 tasak gyorsrizs, 20 dkg sajt, ketchup, só, törött bors, majoránna,
chilipor


Elkészítése:

A kukoricát és a rizst sós vízben külön-külön megfőzzük, félretesszük. A félbevágott
hagymát felszeleteljük, zsírban aranysárgára pirítjuk, és a feldarabolt májat ebben állandóan keverve megsütjük, közben a fűszerekkel megszórjuk. Pár perc alatt elkészül. Végül megsózzuk, hozzákeverjük a rizst és a leszűrt kukoricát, tálra halmozzuk, reszelt sajttal, chilivel meghintjük, ketchuppal meglocsoljuk.

Lecsóleves

Hozzávalók 4 személyre: 4 ek. házi (vagy konzerv) lecsó, 1 kis fej vöröshagyma, 1 tk. pirospaprika, 1 ek. finomliszt, 5 dkg füstölt szalonna, 1 púpozott ek. rizs, 1 ek. vegeta, 1 gerezd fokhagyma, ízlés szerint kevés só

Elkészítése:

A füstölt szalonnát nagyon apró kockákra vágjuk és a zsírját kisütjük. A pörcöt leszűrjük, a visszamaradt zsíron a lisztet világossárgára pirítjuk, majd a tűzről lehúzva belekeverjük a megtisztított és nagyon apróra vágott vöröshagymát meg a pirospaprikát. Jól összekeverjük, és azonnal felöntjük két deci hideg vízzel. A rántást simára keverjük, majd beleöntünk 7-8 deci vizet. Felforraljuk, közben beleszórjuk a vegetát, a sót, a megmosott rizst, a megtisztított és zúzott fokhagymát.

Ezután belekeverjük a lecsó leszűrt paradicsomos levét. Ötpercnyi forralás után beletesszük a csíkokra vágott paprikát, és a félretett szalonnapörcöt. Egy perces forralás után tálaljuk.

Japán rizssaláta

Hozzávalók 4 személyre: 1 tasak gyorsrizs, ételízesítő, 1/2 doboz kínai gomba (konzerv), 1 zeller, 1 kis tubus majonéz, 2 dl tejföl vagy kefir, 2-3 ecetes uborka, porcukor, mustár, citromlé

Elkészítése:

Egy tasak gyorsrizst leöntünk annyi vízzel, hogy bőven ellepje, és ételízesítővel fűszerezzük. Fedő alatt, kis lángon öt percig főzzük, majd anélkül, hogy a fedőt levennénk róla, a lángot elzárjuk alatta, és dupla konyharuhát borítunk a tetejére. Egy óráig állni hagyjuk, ezalatt a rizs magától megpuhul. Hozzáadunk egy fél doboznyi leszűrt kínai konzerv gombát.

Míg a rizs puhul, egy zellergumót meghámozunk, gyufaszálnyi darabokra vágjuk és egy tésztaszűrőbe töltve, 3-4 percre lobogva forró, enyhén ecetes vízbe mártjuk, majd lecsepegtetjük. Ha kihűlt, a gombás rizsbe keverjük.

Egy tubusnyi kész majonézt két deci tejföllel vagy kefirrel, 2-3 nagyon apróra vágott ecetes uborkával, egy kevés porcukorral, mustárral, citromlével simára keverünk, és ebbe forgatjuk a rizst. Alaposan behűtve tálaljuk.

Konyakos pulykamell vietnami zöldséges rizzsel (Kinter Oszkár, Hal a tortán)

Hozzávalók 5 személyre: 1,5 kg pulykamell, 10 dkg vaj, 0,5 l száraz fehérbor, 1 dl konyak, só, bors, liszt

Elkészítése:

A pulykaszeleteket 1 nappal főzés előtt száraz fehérborban áztatjuk.

Sütés előtt kivesszük a pácból, megsózzuk, borsozzuk, liszttel meghintjük. Ezután 10 dkg vajon pirosra sütjük, és ugyanebben az edényben (miután minden hús megsült) felengedjük ugyanazzal a borral, amiben pácoltuk, úgy, hogy éppen csak ellepje. 30 percig fedő alatt pároljuk.

Miután a hús megpuhult, levesszük róla a fedőt, hogy elfője a levét. Ezután ráöntjük a konyakot és gyufával meggyújtjuk.

Köret: wokban vietnami zöldségkeveréket pirítunk, amit rizzsel és egy kis szójával összekeverünk.

Szabolcsi töltött

Hozzávalók 4 személyre: 1 közepes füstölt csülök, 30 dkg sovány sertéshús, 10 dkg füstölt szalonna, 10 dkg főtt rizs, 1 fej vöröshagyma, 1-2 zöldpaprika, 1-2 paradicsom, 2-3 gerezd fokhagyma, paradicsomlé, tormalevél, ecet, só, pirospaprika, őrölt bors

Elkészítése:

Tormaleveleket lecsumázunk és forrásban lévő vízbe téve 2-3 percig párolunk. Utána a leveleket enyhén ecetes-sós vízbe rakjuk át, ott hagyjuk kihűlni, majd alaposan lecsepegtetjük.

Közben egy közepes nagyságú füstölt csülköt kuktafazékba rakunk, hideg vízzel leöntjük, és az edényt lezárva, a jelzéstől számítva kb. 45 percig hagyjuk a tűzön.

Egy lábasban 10 deka apró kockákra vágott füstölt szalonnát kiolvasztunk, egy fej összevagdalt vagy reszelt vöröshagymát megpirítunk rajta, és 1-2 felszeletelt zöldpaprikát, paradicsomot, meg 2-3 gerezd fokhagymát adunk hozzá.

30 deka sovány sertéshúst a csülökről lefejtett 10 dekányi füstölt hússal együtt ledarálunk, és a tíz deka félig főtt rizzsel meg a szalonnás paprikával, paradicsommal összedolgozzuk. Sózni nem kell, de kissé megpaprikázhatjuk, megborsozhatjuk, és úgy csomagoljuk a tormalevelekbe, mintha töltött káposztát készítenénk. Egy vastag falú lábasba rakjuk, alá néhány tormalevelet terítünk és egy kevés csülök főzővízzel meg a paradicsomivólével öntjük fel. Fedő alatt, takaréklángon puhára pároljuk, végül tálalás előtt a csülökcsonton maradt húst lefejtjük és darabokra vágva azt is hozzáadjuk. Kis tálkában tejfölt is készíthetünk hozzá az asztalra.

(Ha nincs csülkünk, akkor főtt füstölt húst vásárolunk a töltelékhez, és tálalás előtt 3-4 centis darabokra vágott füstölt kolbásszal is gazdagíthatjuk.)

Tükörtojás rizsfészekben

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg darált hús, 8 ek. olaj, 10 dkg vöröshagyma, 2 db leveskocka, só, bors, pirospaprika, 30 dkg rizs, petrezselyemzöld, 4 tojás
 
Elkészítése:
 
A felaprított hagymát megpirítjuk az olajon, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a húst, a leveskockákat, megborsozzuk, majd vizet aláöntögetve puhára pároljuk.
 
A rizst a szokásos módon megfőzzük, leszűrjük, és a húshoz keverjük a felaprított petrezselyemmel együtt. Egy tűzálló tálba simítjuk. Merőkanállal 4 mélyedést nyomunk bele, beleütjük a tojásokat, és forró sütőben addig sütjük, míg a tojásfehérje megkeményedik.
 
Forrón, zöldsalátával tálaljuk.

Sütőtökös-szalonnás rizs

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg gyors rizs, só, 15 dkg húsos szalonna, 1 fej vöröshagyma, 1 kisebb sütőtök (kb. 80 dkg), őrölt bors, 2 ek. vermut, 5 ek. reszelt parmezán

Elkészítése:

A rizst a tasakon olvasható előírás szerint lobogva forró sós vízben megfőzzük, lecsepegtetjük, és melegen tartjuk.

A szalonnát papírvékony, kisujjnyi hosszú csíkokra vágjuk, zsírját kisütjük. A pörcöt lecsepegtetjük, félretesszük.

A tököt meghámozzuk, magos belsejét kikaparjuk, húsát (ami kb. 40-45 deka, ha sokkal több, a felesleget megsüthetjük) vékony szeletekre metéljük. A visszamaradt zsírra dobjuk, és gyakran rázogatva puhára pároljuk.

Megsózzuk, a borssal fűszerezzük, a vermuttal meglocsoljuk, és a félretett pörcöt is belekeverjük.

A melegen tartott rizzsel és a parmezánnal óvatosan összeforgatjuk és tálaljuk.

Sajtos rakott zöldborsó

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg zöldborsó, 6 szelet csirke- vagy pulykamell, 3 szál sárgarépa, 30 dkg rizs, 3 tojássárgája, 2 dl tejföl, 10 dekányi reszelt sajt, kikenéshez margarin, só, grillfűszer

Elkészítése:

A kifejtett, megmosott zöldborsót, a rizst és a kockákra vágott sárgarépát külön-külön megpároljuk. A grilfűszerrel bekent hússzeleteket olívaolajon megsütjük.

Egy mély tűzálló tálat margarinnal kikenünk, és egy sor főtt rizst terítünk bele, amit 2-3 deka reszelt sajttal meghintünk.

A tojássárgákat a tejföllel simára keverjük, és meglocsoljuk vele a sajtos zöldborsó tetejét. Ezt követően egy sor kockákra vágott párolt sárgarépa következik, a tetejére pedig a hússzeleteket fektetjük, melyeket zöldborsóval borítunk be. Ezt a rétegezést addig folytatjuk, amíg a hozzávalókból tart. A tetejére borsó kerül, melyet a maradék tojásos tejföllel nyakon öntünk és reszelt sajttal bőven meghintünk.

15-20 percre forró sütőbe toljuk, hogy kissé átsüljön, és a tetején a sajt megpiruljon.

Sajtos rizstallérok

Hozzávalók 4 személyre: 1 kis fej vöröshagyma, 2 ek. olaj + a sütéshez, 20 dkg kerek szemű rizs, 1 mk. curry, 5 dl húsleves kockából, 8 dkg sajt, 3 dkg vaj/margarin, 10 dkg liszt, 2 tojás, 10 dkg zsemlemorzsa, 1 csapott ek. szezámmag
 
Elkészítése:
 
A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, 2 evőkanál olajon megfonnyasztjuk. Rádobjuk a rizst, erős tűzön egy percig pirítjuk, hozzákeverjük a curryt, fölöntjük a forró húslevessel, lefedjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig puhára-ragacsosra pároljuk.
 
A reszelt sajtot a vajjal belekeverjük a rizsbe. Sózzuk, borsozzuk, hideg vízfürdőbe állítva kihűtjük.
 
A masszából nedves kézzel evőkanálnyi gombócokat formálunk, tallérszerűen ellapítjuk. Lisztbe, felvert tojásba, szezámmaggal összekevert zsemlemorzsába forgatjuk, és forró, bő olajban mindkét oldalukat aranybarnára sütjük.
 
Papírkendőn felitatjuk róluk az olajat, és a kikapcsolt sütőben melegen tartjuk, amíg az összes kisül. Tartármártással kínáljuk.

Paprikás rizses hús

Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg hosszú szemű rizs, 40 dkg főtt sertéshús, 1 kis fej vöröshagyma, 3 paradicsom, 2 ek. olaj, 7,5 dl tyúkhúsleves (kockából), 1 zöld színű paprika, őrölt bors, só
 
Elkészítése:
 
A paradicsomokat meghámozzuk, húsukat felkockázzuk. A paprikát kicsumázzuk, húsát kockára vágjuk.
 
A kis kockákra vágott húst megpirítjuk az olajban, majd hozzáadjuk a rizst és az apróra vágott hagymát. Néhány percig együtt pároljuk. Felöntjük a meleg húslevessel, beletesszük a paprikát és a paradicsomot. Sóval, borssal fűszerezzük, és lefedve addig főzzük, míg minden leve elfő.

süti beállítások módosítása