ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...


Sonkás dolma

2013. augusztus 08. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: szőlőlevél (nem permetezett!), 10 dkg rizs, 20 dkg főtt füstölt hús (sonka), 3 dkg vaj, só, ecet, olaj

Elkészítése:

A rizst alaposan megmossuk, és kétszer annyi vízzel öntjük le, mint amennyi a térfogata. Sóval vagy húsleveskockával ízesítjük, három deka vajat dobunk bele, és puhára pároljuk. A tűzről levéve 20 deka nagyon apróra vágott főtt füstölt hússal keverjük össze.

Nem permetezett szőlőleveleket sós vízzel leforrázunk, és mindegyikbe - mintha töltött káposztát készítenénk - sonkás rizst csomagolunk.

Egy lábasba szorosan egymás mellé fektetjük (vagy cérnával egyenként átkötjük), és annyi enyhén sós vízzel öntjük le, hogy ellepje. Fedő alatt 15 percig főzzük, majd a levét leöntjük róla, és a dolmákat kevés ecettel, bővebben olajjal megöntözzük. A hűtőszekrényben legalább egy napig állni hagyjuk, csak utána tálaljuk.

Húsos rizibizi

Hozzávalók 4 személyre: 45 dkg zöldborsó, 25 dkg sertéscomb, 15 dkg rizs, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 ek. olaj, petrezselyemzöld, pirospaprika, bors, só

Elkészítése:

A vöröshagymát apróra vágjuk, megsózzuk és az olajon megpirítjuk. Megpaprikázzuk, kevés vízzel felengedjük, és beletesszük a megmosott, kis kockákra vágott húst.

Közben a rizst megtisztítjuk, átmossuk, és ha a hús már majdnem puha, rátesszük. Felengedjük másfélszeres mennyiségű vízzel, rátesszük a megmosott zöldborsót és az apróra vágott petrezselyemzöldet, lefedjük, és sütőben 15-20 percig pároljuk.

Almás rizstorta

Hozzávalók: 50 dkg savanykás alma, 25 dkg rizs, 1 l tej, 12 dkg cukor, 4 tojás, 5 dkg vaj, 1 csomag vaníliás cukor, 5 dkg mazsola, 1 citrom, só

Elkészítése:

A tejet a vajjal és egy csipetnyi sóval felforraljuk, beletesszük a megmosott rizst. Lassú tűzön, időnként megkeverve 20 percig főzzük. A tűzről levéve, fedő alatt hagyjuk kihűlni.

A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral, beletesszük a reszelt citromhéjat, az előzőleg beáztatott mazsolát, majd a rizzsel összekeverjük. Óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét.

Egy 22–24 cm átmérőjű, kipattintható sütőformát kivajazunk. Az almákat meghámozzuk, vékony, egyenletes cikkekre vágjuk, meglocsoljuk a kifacsart citrom levével. Egymást fedve, körkörösen a sütőforma aljára rakjuk. A rizses habot az almával bélelt sütőformába kanalazzuk. Előmelegített sütőben 30–35 perc alatt aranybarnára sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, kipattintjuk, majd lapos tálra borítva tálaljuk. Tetejét mazsolaszemekkel díszíthetjük. Kellemes ízű, laktató édesség.

Padlizsánrizottó paradicsomraguval

Hozzávalók 4 személyre a rizottóhoz: 30 dkg jázminrizs, 10 dkg vadrizs, 1+1 ek. olívaolaj a rizsekhez, só, 2 közepes padlizsán apró kockákra vágva, 1/2 citrom leve, 2-3 ek. olívaolaj a padlizsánhoz, 2 közepes sárgarépa szeletelve, 2-3 szál angolzeller szeletelve, 3-4 szál kakukkfű finomra vágva, 15 dkg gouda vagy hasonló sajt durvára reszelve; a raguhoz: 2 ek. olívaolaj, 1 nagyobb vöröshagyma apróra vágva, 5-6 közepes paradicsom apró kockákra vágva, 2-3 gerezd zúzott fokhagyma, 7-8 bazsalikomlevél apróra vágva, 2-3 szál oregánó apróra vágva, 1 kis szál zellerzöld apróra vágva, só

Elkészítése:

A jázminrizst lepirítjuk kicsit egy evőkanál olajon, sózzuk, és kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük. A vadrizzsel is hasonlóan járunk el, csak négyszeres mennyiségű vízzel készítjük, és dupla ideig főzzük.

A padlizsánkockákat meglocsoljuk a citrom levével, hogy kevésbé barnuljanak meg, majd átforgatjuk 2-3 evőkanál olajjal, egy tepsibe tesszük, és forró sütőben kb. 10-12 percig sütjük. Közben a sárgarépát és a zellert kevés sós vízben 7-8 perc alatt megpároljuk, és elkészítjük a paradicsomragut is. Az olajon üvegesre pirítjuk a vöröshagymát, beletesszük a paradicsomot, és 3-4 perc forralás után a többi hozzávalót is. Pár percig főzzük még, és kész is van. A közben megsült padlizsánt hozzákeverjük a megpárolt répához és zellerhez, és beletesszük a kakukkfüvet is. Egyet forralunk rajta, majd hozzákeverjük a rizseket.

Egy nagyobb, vízzel kiöblített leveses csészét megtöltünk a rizottóval, jó erősen belenyomkodjuk egy lapátkanál segítségével, és egy tányérra borítjuk. A tetejére sajtot szórunk, köré tálaljuk a paradicsomragut, és zöldfűszerekkel díszítjük.

Töltött padlizsán (2)

Hozzávalók 4 személyre: 1 nagyobb padlizsán, citromlé, 10 dkg főtt rizs, 20 dkg főtt füstölt hús, 10 dkg sajt, 2 paradicsom, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek. olaj

Elkészítése:

A töltött padlizsánhoz hosszában kettévágunk egy szép, nagy padlizsánt, a vágatokat citromlével megkenjük, majd a padlizsánt eredeti formájára összeillesztve, a forró sütőbe rakjuk. 20 percig sütjük, utána újra szétszedjük, és a fél padlizsánok belsejét kiszedjük, kockákra vágjuk.

Két evőkanál olajon egy kis fej apró kockákra vágott vöröshagymát aranysárgára sütünk, két gerezd összevagdalt fokhagymát meg 20 deka laskára vágott főtt füstölt húst adunk hozzá, és kevergetve 2-3 percig pirítjuk. A tűzről levéve tíz deka, sós vízben főtt rizzsel, a kockákra vágott padlizsánnal, meg két meghámozott, szintén kockákra szelt paradicsommal összekeverjük, és öt deka sajtot reszelünk bele. Púpozottan a fél padlizsánokba töltjük, a tetejét még öt deka reszelt sajttal meghintjük, és a forró sütőben aranysárgára sütjük.

Kubai rizses bab

Hozzávalók: sertéshús, rizs, tarkabab, füstölt szalonna, ananász, zöldpaprika, vöröshagyma, fokhagyma, só, őrölt bors, oregánó, zsír, vaj

Elkészítése:

A tarkababot és a hasábokra vágott zöldpaprikát előző este beáztatjuk, majd másnap az áztató vízben feltesszük főni. Amikor megpuhult, akkor leszűrjük, a főzőlevét félretesszük.

A sertéshúst kis kockákra vágjuk és zsírban fonnyasztott vöröshagymán, sóval, törött borssal, zúzott fokhagymával ízesítve, kevés főzőlevet aláöntve puhára pároljuk.

Az ugyancsak forró vajban átfuttatott rizst a főzőlével felengedjük. Sóval, oregánóval ízesítjük és puhára főzzük.

Ezután a babot a főtt rizzsel és a hússal elkeverjük, zsírjára pirított szalonnakockákkal és ananászkockákkal együtt tálaljuk. 

Tüdős rizs

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg sertéstüdő, 15 dkg rizs, 2 ek. olaj, 1 kis fej vöröshagyma, petrezselyemzöld (friss vagy szárított), borsikafű vagy őrölt bors, só

Elkészítése:

A hideg vízben alaposan megmosott tüdőt apróra daraboljuk, majd forró, sós vízben puhára pároljuk úgy, hogy a víz mindenütt befedje. Amikor puha, leszűrjük, átdaráljuk vagy egészen apróra metéljük.

A rizst az olajon üvegesre pirítjuk, majd a tüdő főzővizével felengedve, a hagymát belereszelve puhára pároljuk. Összekeverjük a tüdővagdalékkal, és megszórjuk a  petrezselyemzölddel. (Ha szárított petrezselyemzöldet használunk, akkor azt a már csaknem kész rizsre tegyük rá, hiszen a gőzben teljesen megduzzad, frissé válik.)

Savanyúsággal tálaljuk.

Masánszki rizsfelfújt

Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg rizs, 8 dl tej, 3 db tojás, 6 dkg cukor, 1 cs. vaníliás cukor, csipet só, reszelt citromhéj, 25 dkg alma, 8 dkg kristálycukor, 5 dkg mazsola, őrölt fahéj, vaj, zsemlemorzsa az edény bemorzsázásához, 1 cs. hidegen kötő vaníliás pudingpor (Böllér), 2 dl bor, 1 dl víz, 3 dkg morzsa

Elkészítése:

A megmosott rizst csipet sóval tejben megfőzzük, majd kihűtjük.

A vajat a tojássárgákkal és a cukor 1/3-ával habosra kikeverjük és a hideg, főtt rizshez adjuk.

A tojásfehérjét kemény habbá verjük a többi cukorral. A rizses masszához keverjük óvatosan, fellazítjuk vele. Kivajazott, morzsázott edénybe/tepsibe töltjük a felét, majd erre kerül a hámozott, szeletelt, fahéjas cukorral elkevert alma, áztatott mazsola. Ezt a rizs másik felével egyenletesen beborítjuk, és 180 ºC-os előmelegített sütőben pirosra sütjük (de nem szárítjuk ki).

Málnaöntettel, borsodóval, vaníliahabbal kínáljuk!

Sodó: A bort a vízzel és a pudingporral öntet sűrűségűre elkeverjük. Áztatott mazsolát szórunk bele. Ínyencek az öntetbe tejszínhabot is tehetnek!

Csodálatos mandarintorta

Hozzávalók: 15 dkg rizs, 7 dl tej, 17 dkg cukor, 2 tojás, 4 mandarin, 1 cs. vaníliás cukor, 5 dkg vaj, 1 csillagánizs, 1 rúd fahéj, 2 szem szegfűszeg, só, kevés vaj

Elkészítése:

A tejet felforraljuk egy mandarin megmosott, lereszelt héjával, valamint a fűszerekkel együtt. Legalább két órára félretesszük, és hagyjuk összeérni az ízeket.

Meghámozzuk a másik mandarint, a gerezdekről lefejtjük a fehér hártyát, majd apró darabkákra vagdaljuk a gyümölcshúst.

Újra felforraljuk a tejet, beleteszünk egy csipet sót, 7,5 dkg cukrot, a vaníliás cukrot, végül a rizst, és addig főzzük, amíg a tejet szinte teljesen magába nem szívja a rizs. Akkor levesszük a tűzről, jól elkeverünk benne 4 dkg vajat és a gyümölcshúst. Amikor kicsit már kihűlt, hozzáadjuk a felvert tojást is.

A maradék cukrot egy kivajazott tűzálló tál aljára szórjuk, meglocsoljuk egy kiskanálnyi vízzel, és a tűzhelyen karamellizáljuk, aztán jöhet rá a rizs és a többi hámozott, felkarikázott mandarin. Végül körülbelül fél órára 180 fokos sütőbe tesszük a tálat.

Haiti rizses hús

Hozzávalók: sertéshús, rizs, fehérbor, füstölt szalonna, gomba, fokhagyma, vöröshagyma, olaj, só, őrölt bors, curry, zöldpaprika

Elkészítése:

A kockára vágott sertéshúst, hagymát, szalonnát és a zúzott fokhagymát 1 evőkanál olajban, 1 dl fehérbort aláöntve puhára pároljuk. Amikor már majdnem puha, akkor hozzáadjuk a kockákra vágott gombát. Sóval, törött borssal, curryvel ízesítjük. Hozzáadjuk a rizst is, és fehérbort hozzáöntve együtt megfőzzük.

Vajban pirított zöldpaprika kockákkal meghintve tálaljuk.

 

Váci töltött csirkemell

Hozzávalók 4 személyre: 2 db egész csirkemell (4 fél), 20 dkg csirkemáj, 10 dkg zsír, 5 g só, 3 db zsemle, 2 db tojás, 50 dkg vöröshagyma, 1 dkg őrölt bors, 5 dkg ételízesítő, 1 cs. petrezselyemzöld, 16 dkg rizs, 10 dkg konzerv kukorica, 10 dkg konzerv zöldborsó, 50 dkg marinált paprika, 10 dkg zsír, 2 dkg só, 1 fej saláta, 20 dkg csalamádé

Elkészítése:

A két egész csirkemellet félbevágjuk, így kapunk 4 fél darabot. Ezeket az alsó csont mellett úgy vágjuk föl, hogy az egyik fele csukott maradjon.

Közben a májat (szív nélkül) félig megsütjük, és elkészítjük a tölteléket. A beáztatott zsemlét, a finomra vágott és aranysárgára pirított hagymát, a petrezselymet, a tojást és az ételízesítőt jól összedolgozzuk. Ezzel megtöltjük a nyitott csirkemellet, és a töltelék közepébe helyezzük a félig megsütött májakat. Megsózzuk, és sütőben locsolva szép pirosra sütjük.

Amíg a hús sül, elkészítjük a párolt rizst. Ha a rizs megfőtt, hozzáadjuk a kukoricát, a zöldborsót és a finomra vágott petrezselymet.

Tálaláskor a salátalevélre helyezzük a csalamádét, a marinált paprikát, mellé a rizst és a csontról lefejtett, szeletekre vágott csirkemellet. Köréje pecsenyelét öntünk.

Chilis-zöldcitromos kacsamell

Hozzávalók 4 személyre: 4 kicsontozott bőrös kacsamell, 2 zúzott fokhagymagerezd, 4 tk. barnacukor, 3 ek. citromlé, 1 ek. szójaszósz, 1 tk. chiliszósz, 1 tk. olívaolaj, 2 ek. szilvalekvár, 1,5 dl csirkealaplé, só, bors, friss főtt rizs és ropogós salátalevelek a tálaláshoz

Elkészítése:

Kis éles késsel mindkét irányban átlósan bevagdossuk a kacsamellet. Széles (nem fém) edénybe tesszük.

Egy tálban összekeverjük a fokhagymát, a cukrot, a zöldcitromlét, a szójaszószt és a chiliszószt, majd a kacsára kanalazzuk és megforgatjuk benne a húst, hogy egyenletesen bevonja. Letakarjuk, és legalább 3 órán át (vagy egy éjszakán át) pácoljuk a hűtőben.

A kacsát lecsepegtetjük, a pácot félretesszük. Felhevítünk egy nagy, vastag aljú serpenyőt, és kikenjük olajjal. Bőrrel lefelé beletesszük a kacsamellet, és 5 percig sütjük, amíg a bőr barna és ropogós lesz. A kiolvadt zsírt leöntjük. Megfordítjuk a kacsamellet. A kacsamell másik oldalát 2-3 percig sütjük, amíg megpirul. Hozzáadjuk a félretett páclét, a szilvalekvárt és a húslevest. 2 percig forraljuk, ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük.

Tányérokra tesszük, és a serpenyőben rákanalazzuk a pecsenyelét. Forrón tálaljuk, főtt rizzsel és ropogós salátalevelekkel.

Ecuadori töltött banán

Hozzávalók: banán, mazsola, rum, habtejszín, cukor, mandula, tejberizs

Elkészítése:

A banánok tetejét hosszában levágjuk és belsejüket kikaparjuk. A kivájt banánbelsőt elkeverjük rumba áztatott mazsolával és cukrozott, keményre vert tejszínhabbal. A krémet visszatöltjük az üregekbe és tejberizs alapra helyezzük. A tetejüket visszatesszük, és durvára vágott mandulával meghintve hűtve tálaljuk.

Kantoni rizses párizsi

Hozzávalók: rizs, zöldborsó, párizsi, sajt, vöröshagyma, petrezselyemzöld, só, olaj

Elkészítése:

A szokásos módon rizibizit készítünk, csak a rizst a zöldborsó mellett kevés vöröshagymán megfuttatott és kockára vágott párizsival is elkeverjük.

Finomra vágott petrezselyemmel és reszelt sajttal meghintve tálaljuk.

Sült töltött paprika

Hozzávalók 1 személyre: 6 dkg rizs, 1 paradicsom, 1/2 l zöldségleves (kockából is lehet), 2 piros húsú paprika, 1 mogyoróhagyma, 1 gerezd fokhagyma, olaj, vaj

Elkészítése:

Olajban megpárolunk egy apróra vágott mogyoróhagymát és egy gerezd összezúzott fokhagymát. Hozzáadunk 6 dkg rizst, és jól összekeverjük. Belekeverjük egy nagyobb paradicsom apró kockára vágott húsát, és felengedjük fél liter zöldséglevessel. Kis lángon addig főzzük, míg a rizs megpuhul.

Közben 2 piros húsú paprika tetejét levágjuk, magházát és ereit eltávolítjuk. A rizses keverékkel megtöltjük és a tetejét visszahelyezzük. A paprikát kevés vajjal megkenjük, és előmelegített sütőben 20 perc alatt, 200 fokon megsütjük.

Töltött káposzta 2

Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg savanyú káposzta, 8 db savanyúkáposzta-levél, 10 dkg rizs, 50 dkg darált sertéshús (esetleg 10 dkg füstölt hús), 1 közepes fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 ek. liszt, pirospaprika, majoranna, só, törött bors, 3 ek. olaj

Elkészítése:

A rizst megmossuk, átszűrjük és másfélszeres mennyiségű sós vízben puhára főzzük. (Használhatunk előre főzött rizst is.) A vöröshagymát apróra vágjuk, belekaparjuk a fokhagymát, és kevés zsiradékban megpirítjuk. Amikor a rizs kihűlt, összekeverjük a darált hússal, késhegynyi törött borssal, pirospaprikával, egy csipetnyi majorannával, hozzátesszük a megpirított vöröshagymát és a fokhagymát, megsózzuk, és a keveréket jól összedolgozzuk. Megtöltjük a savanyúkáposzta-leveleket.

Egy lábost jól kikenünk, beletesszük a savanyú káposztát (ha túl savanyú, hideg vízzel mossuk át), tetejére tesszük a töltelékeket, és annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi. Fedő alatt 1 óra hosszat pároljuk.

Ha a töltelékek megpuhultak, tálba szedjük. 2 evőkanál olajon rántást készítünk, megszórjuk pirospaprikával, hideg vízzel felengedjük, és besűrítjük vele a káposztát. Visszahelyezzük a töltelékeket, és kb. 10 percig együtt főzzük. Nem kavarva, csak rázogatva.

Tálaláskor a tál aljára tesszük a káposztát, a tetejére a töltelékeket, és meglocsoljuk tejföllel.

Dagadt paprika

Hozzávalók: paprika, darált hús, rizs, tojás, liszt, zsemlemorzsa, vöröshagyma, fokhagyma, pirospaprika, só, bors, olaj

Elkészítése:

A szokásos töltött paprikához való tölteléket készítünk és megtöltjük vele a magházuktól megtisztított paprikákat. Liszttel elkevert tojásba, majd morzsába forgatjuk és bő, forró olajban kisütjük.

Paradicsommártással tálaljuk.

Angol rizs

Hozzávalók: rizs, debreceni, mazsola, mandula, só, őrölt bors, sáfrány, olaj

Elkészítése:

A rizst és a kockákra vágott debrecenit kevés olajon megfuttatjuk, sózzuk, borsozzuk és kétszer annyi vízzel, mint a rizs, felengedjük. Amikor már majdnem megpuhult, akkor hozzáadjuk a mazsolát, a héjától megtisztított és kis kockákra vágott mandulát, kevés sáfrányt. Pár percig fedő alatt együtt pároljuk.

Ünnepi köretként tálaljuk.

Rizsfelfújt

Hozzávalók 4 személyre: 1 bögre (2,5 dl-es) rizs, 1 bögre víz, 1 bögre tej, 3/4 bögre cukor, 2 evőkanál margarin, 4 db tojás, reszelt citromhéj

Elkészítése:
 
A rizst a tejes vízben puhára főzzük. Elkeverjük benne a margarin nagyobb részét. Cukorral, reszelt citromhéjjal ízesítjük. Ha kihűlt, belekeverjük a tojások sárgáját, majd a keményre vert tojásfehérjéket. Egy margarinnal kikent, tűzálló tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 30 percig sütjük.

A tortaszerűen vágott szeleteket málnaszörppel vagy savanykás lekvárral tálaljuk, de szimplán porcukorral megszórva is finom.

Tojásos rizscsemege

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg rizs, 4 dl tej, 4 + 3 ek. porcukor, 1 cs. vaníliás cukor, 3 dkg vaj, 3 tojás, 1 citrom reszelt héja

Elkészítése:

25 dkg rizsből 4 dl tejjel és 1 dl vízzel, 4 evőkanál porcukorral, vaníliával és 3 dkg vajjal tejberizst készítünk.

Amíg a rizs megpuhul, addig három tojássárgáját 3 evőkanál porcukorral, 1 db citrom reszelt héjával habosra keverjük, és a fehérjét is keményre verjük.

A megpuhult rizst langyosra hűtjük, azután először jól elkeverjük a rizst a tojássárgájával, majd hozzáadjuk a habot, és az egészet lazán átemelgetve összedolgozzuk. Tálalás előtt  csokoládéreszelékkel meghintve hidegen tálaljuk.