ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...


Sárgabaracklepény

2013. július 28. - Dyna 122

Hozzávalók: 50 dkg sárgabarack, 20 dkg rétesliszt, 20 dkg porcukor, 20 dkg vaj vagy margarin, 5 tojás, 2 ek. rum, só, zsír, liszt

Elkészítése:

20 deka porcukrot 20 deka vajjal vagy margarinnal, öt tojássárgájával, meg egy csipetnyi sóval habosra keverünk, majd felváltva, apránként adjuk hozzá a tojások habbá vert fehérjét és 20 deka réteslisztet. Végül két evőkanál rummal ízesítjük, és egy közepes nagyságú, kizsírozott, kilisztezett tepsibe simítjuk.

Fél kiló sárgabarackot meghámozunk, félbevágjuk, kimagozzuk, és vágott felükkel lefelé a tésztára rakjuk. A forró sütőbe toljuk, és öt percig erős, majd takaréklángon szép pirosra sütjük. A gyümölcs a sülés során a tésztába süllyed. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd porcukorral meghintve, kockákra vágva rakjuk tálra.

Sárgabaracklekvár

Hozzávalók: 1 kg sárgabarack, 60 dkg porcukor

Elkészítése:

A megtisztított barackot és a porcukrot rétegesen egy nagy lábosba rakjuk. Egy réteg cukor, egy réteg barack, addig, amíg a barack tart. Alul és fölül cukor legyen! Letakarjuk, és másnapig hűvös helyen állni hagyjuk.

Másnap folytonos keverés közt megfőzzük. Addig főzzük, amíg a tányérpróba sima lesz és megkocsonyásodik. Üvegekbe rakjuk és lekötjük. Hűvös helyen tároljuk.

Sült tökmagos camembert

Hozzávalók 4 személyre: 4 doboz camembert sajt (kis téglalap alakú), 4 dkg tisztított tökmag; a gyümölcskörethez: 15 dkg körte, 15 dkg alma, 10 dkg szilva, 10 dkg szőlő, 10 dkg barack (lehet befőtt is), 1 ek. vaj, 1 dl édes fehérbor, őrölt fahéj, őrölt gyömbér

Elkészítése:

A gyümölcsöket mosd, tisztítsd meg, a magokat, magházakat távolítsd el, a körtét, almát, szilvát és barackot vágd cikkekre. A szőlőszemeket, ha túl nagyok, felezd meg.

A sajtokat vízszintesen vágd félbe, a vágott felületbe nyomkodd bele a tisztított tökmagszemeket. A sajtdarabokat úgy, hogy a magok érintkezzenek az edény aljával, tedd felforrósított, száraz, bevonatos serpenyőbe (lehet készíteni forró sütőben is, akkor célszerű alufóliára helyezni a sajtot, és abban tányérra tenni). Csak rövid ideig hagyd így, épphogy megpiruljon a sajt, majd fordítsd meg. Kíméletesen süsd, amíg a sajt belseje kellően megolvad, de nem folyik szét a serpenyőben.

Közben készítsd el a gyümölcsköretet. Forrósítsd fel a vajat és tedd rá az almát, a körtét. Forgasd össze, és 2 perc elteltével tedd bele a többi gyümölcsöt. Fűszerezd a fahéjjal és a gyömbérrel, 2-3 perc alatt melegítsd össze. Öntsd rá a bort, majd amint forr, vedd le, és a sajttal tálald.

Sárga- és őszibarack fagyasztása

Hozzávalók: sárga- és/vagy őszibarack, citrom vagy enyhe ecet

Elkészítése:

A kemény, ropogós gyümölcsöt meghámozzuk, félbevágjuk, kimagozzuk, és tésztaszűrőbe rakva apránként lobogva forró citromos vagy nagyon enyhén ecetes vízbe mártjuk. Megvárjuk, amíg a víz gyöngyözni kezd, akkor a gyümölcsöt kiemeljük, és papírtörölközőn szétterítve szikkadni, kihűlni hagyjuk.

Műanyag zacskókba akkora adagokban töltjük, amennyire majd télen egyszerre szükségünk lesz.

Részeges sárgabarackbefőtt

Hozzávalók: 3 kg sárgabarack, 30 dkg durvára vágott dió, 60 dkg cukor, 3 dl rum, 1 tasak befőtt-tartósító

Elkészítése:

A barackot kimagozzuk, megfelezzük. A tartósítót és a cukrot 1,2 l vízben felfőzzük, majd a rummal és a dióval 1 percig főzzük. Hozzáadjuk a barackot, megvárjuk, hogy újra felforrjon. Levesszük a tűzről, forrón üvegekbe töltjük és kihűtjük.

Sárgabarackdzsem és -lekvár

Hozzávalók: kajszibarack, kristálycukor, tartósítószer

Elkészítése:

Jó érett, de még ép kajszibarackot veszünk hozzá, megmossuk, kettévágjuk, kimagozzuk, és a héjáról a legkisebb sérülést, barna foltot is levágjuk. Megmérjük, befőzőlábasba töltjük, és minden kiló barackra kb. 40 deka kristálycukrot szórva másnapig állni hagyjuk.

Utána az alját fölkeverjük és főzni kezdjük. A forrástól számítva kb. 20 percig hagyjuk a tűzön: akkor jó, ha a habját már elfőtte, de a dzsem színe még szép világossárga. Ha sok barackot főzünk, akkor inkább kisebb adagokban - 4-5 kilónyit egyszerre - készítsük, mert különben megbarnul, azaz karamellizálódik.

Végül a tűzről lehúzva csipetnyi tartósítószert keverünk bele, és üvegekbe töltve, lekötve szárazgőzben hagyjuk kihűlni.

*** Több a munkánk vele, de kevesebb - kilónként 30-35 deka - cukor kell hozzá, ha a barackot meghámozzuk. Ilyenkor a gyümölcsöt egy pillanatra forró vízbe mártjuk, és a héját egy mozdulattal - mint a kesztyűt - lehúzhatjuk róla.


Sárgabaracklekvár

Ugyanúgy készül, mint a dzsem, de a barackot meghámozzuk hozzá, majd húsdarálón ledaráljuk, úgy cukrozzuk, főzzük. 

Úgy is készülhet a baracklekvár, hogy a már kész dzsemet szitán vagy a lábasban elektromos
turmixfejjel pépesítjük, majd újból felforralva töltjük az üvegekbe.


Sárgabarackdzsem cukor nélkül

A sárgabarackot a fent leírt módon meghámozzuk, félbevágjuk, kimagvaljuk, és befőzőedényben jó sűrűre kevergetve befőzzük. Kisebb, forró üvegekbe töltjük, lekötjük, és a celofánra vizes ruhát borítva a forrástól számítva 25 percig gőzöljük. Nem olyan szép, mint a cukorral főtt, de cukorbetegek is ehetik, a kivett adagot egy kevés édesítőporral édesítve.

Mandulás sárgabarack-kivi dzsem

Hozzávalók: 1,6 kg érett, kimagozott sárgabarack, 5 nagyobb kivi, 50 dkg cukor, 10 dkg apróra vágott mandula, 1 tasak kocsonyásító és tartósító

Elkészítése:

A sárgabarackot, a meghámozott és feldarabolt kivit a cukorral és a mandulával összekeverjük, 4-5 percig állni hagyjuk. Lassú tűzön állandóan kevergetve 20 percig főzzük. Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a dzsemtartósítót. Még forrón üvegekbe töltjük, lezárjuk és kihűtjük.

Fahéjas sárgabaracktorta

Hozzávalók: 50 dkg érett sárgabarack, 25 dkg liszt, 10 dkg cukor, 15 dkg joghurt, 2 tojás, 15 dkg vaj, 1 kk. szódabikarbóna, 1 csipet só, 1 csapott tk.  őrölt fahéj, vaj és liszt a formához

Elkészítése:

Habosra keverjük a vajat a cukorral és a fahéjjal, hozzáadjuk a tojásokat, majd a lisztet, szódabikarbónát, a sót és a joghurtot.

A felét egy kivajazott, kilisztezett forma aljába öntjük. Rárakjuk a megtisztított barackok felét, erre a maradék tésztát, végül a tetejére a többi barackot. 180 fokon kb. 50 percig sütjük.

Gyümölcsfagylalt

Hozzávalók 4 személyre: kb. 75 dkg gyümölcs (eper, málna, meggy, ribizli vagy barack), 25 dkg cukor, 5 dl víz (vagy 3 dl víz és 2 dl tejszín)

Elkészítése:

25 dkg cukrot 5 dl vízzel felfőzünk majd kihűtjük. Annyi gyümölcsöt pépesítünk, hogy 5 dl pépet kapjunk (kb. 75 dkg). Vízzel 1 literre kipótoljuk. Vigyázzunk, hogy az anyag az apadás következtében túl édes ne legyen, mert akkor nehezen fagy. Ha jól lehűtöttük, fagyasztható.

Készíthetjük a gyümölcsfagylaltokat tejszínnel is, úgy tartalmasabb. Ehhez fagyasztás előtt a teljesen lehűlt anyaghoz hozzákeverünk 2 dl tejszínt. Ilyenkor 2 dl vízzel kevesebbet teszünk a cukoroldathoz.

Agglegény kompót

Hozzávalók: eper, cseresznye, meggy, sárgabarack, őszibarack, szilva, fehér és piros szőlő, körte, narancs, cukor, rum

Elkészítése:

Már eperérés idején el kell kezdeni az agglegény kompót készítését, és késő őszig folyamatosan adunk majd hozzá más gyümölcsöt. Egy nagy üvegben egyenlő mennyiségű gyümölcsöt és rá cukrot rétegezünk, minden sort rummal erősen meglocsolva.

Megtisztított eperrel kezdjük, cseresznyével, meggyel, meghámozott, kimagozott, kockákra vágott sárga- és őszibarackkal, szilvával folytatjuk. Ősszel nagy szemű,
lecsumázott fehér és piros szőlő kerül bele, utána felszeletelt körte (esetleg egy kevés alma is), végül meghámozott, felszeletelt narancs kerül bele.

A rétegek tetejére mindig a cukor meg a rum kerül, és a "folytatásig" természetesen lekötjük, nehogy a rum elillanjon. Ha nem elég erős a rum, egy kevés tiszta szesszel keverjük, mert különben a befőtt megbuggyanhat.

Az utolsó rétegezéstől számítva egy hónapig még állni hagyjuk, majd az egészet összekeverjük, és kisebb üvegekbe áttöltve lekötjük. A gyümölcsök nemcsak a rum ízét, de egymás aromáját is átveszik.

Sárgabarackos túrólepény

Hozzávalók: 1 kg sárgabarack, 1,5 kg túró, 50 dkg natúr sajtkrém (mascarpone), 25 dkg cukor, 10 tojás, 2 cs. vaníliás pudingpor, 15 dkg sárgabaracklekvár, csipetnyi só, 1 vaníliarúd kikapart belseje, 2-3 dkg mandulapehely, 1-2 ek. porcukor; a tepsi kikenéséhez: margarin, zsemlemorzsa
 
Elkészítése:
 
A barackot kimagozzuk és kevés cukros vízben félpuhára főzzük és lecsöpögtetjük.
 
A tojásokat a sóval és a cukorral mixerrel elkeverjük, majd a legmagasabb fokozatra kapcsolva sűrű krémmé dolgozzuk.  A túrót a sajtkrémmel és a vaníliavelővel elkeverjük, a tojásos masszába forgatjuk, majd beleszitáljuk a pudingport.  Margarinnal vastagon kikent, zsemlemorzsával meghintett 38 x 34 cm-es, legalább 3 cm magas falú tepsibe simítjuk, és a fél sárgabarackokkal óvatosan kirakjuk.  Előmelegített sütőben 175 fokon 50-60 percig sütjük. Esetleg tűpróbával ellenőrizhetjük.
 
Közben a mandulapelyhet szárazon aranysárgára pirítjuk és félretesszük.  Ha a lekvár darabos, szűrőn átpasszírozzuk.  A lepényt rácsra téve kihűtjük.  A gyümölcsöket a lekvárral megkenjük, végül porcukorral és a mandulapehellyel meghintjük.

Sárgabarack ivólé

Hozzávalók: 2 kg sárgabarack, 1 l víz, cukor
 
Elkészítése:
 
Megmossuk és kimagozzuk a sárgabarackot, majd késsel felaprítjuk. 1 liter vizet öntünk rá, felforraljuk, és addig főzzük, míg a barack húsa megpuhul. Ekkor összeturmixoljuk, és egy napig állni hagyjuk hűvös helyen.
 
Másnap lemérjük, és fele annyi cukrot adunk hozzá, mint a lé súlya. Felforraljuk, és 5 percig főzzük. Tetejéről leszedjük a habot, üvegekbe töltjük, lezárjuk, majd kihűtjük. Hűtőben tároljuk.

Barackos kosárka

Hozzávalók kb. 12 db-hoz: a kosárkákhoz: 40 dkg liszt, 20 dkg margarin, 20 dkg cukor, liszt a nyújtáshoz, vaj a formák kikenéséhez; a töltelékhez: 1 cs. vaníliás pudingpor, 5 dkg vaj, 6 nagyobb magvaváló sárga- vagy őszibarack, 2 dkg vaj a gyümölcs párolásához; továbbá: 1 cs. citrom ízű tortazselé, mini tortaforma, szárazbab a vaksütéshez

Elkészítése:

A hozzávalókból előző nap összegyúrjuk a tésztát, és áttetsző fóliában legalább 24 órát pihentetjük a hűtőben.

A barackot megmossuk, forró vízbe dobjuk és lehúzzuk a héját. Éles késsel mélyen körbevágjuk, óvatosan szétnyitjuk és kiemeljünk a magját. A levét felfogva szűrőben lecsepegtetjük. Kevés vajon enyhén megpároljuk, majd konyhai papírtörlőre szedjük és bevagdossuk a tetejét.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Kb. 0,5 centi vastagra nyújtjuk a tésztát. Nagyobb méretű, cakkos szaggatóval köröket vágunk a tésztából (vagy tésztakiszúró híján négyzetekre vágjuk). Kivajazzuk, majd kibéleljük tésztával a formákat, a kilógó széleket tenyérrel végigsimítva csapjuk le. Szárazbabbal megtöltve kb. 15 percig sütjük az előmelegített sütőben.

Közben elkészítjük a tölteléket: a csomagolás előírása szerint megfőzzük a pudingot. Langyosra hűtjük, majd hozzákeverjük a barack felfogott levét és a vajat.

A sütőrácson kihűtött kosárkákból kiöntjük a babot. Mindegyikbe teszünk 1-1 evőkanálnyi tölteléket, majd 1-1 bevagdosott fél barackot, és bevonjuk a csomagolás előírása szerint elkészített tortazselével. Tálalásig tartsuk hidegen.


Málnával, kimagozott meggyel megrakva is finom, ekkor piros színű tortazselével vonjuk be. Készülhet körtéből és szilvából is, ehhez a körtét a vaj mellett kevés fehérboron, a szilvát vörösön pároljuk meg.

Sárgabarack-krémleves

Hozzávalók 4 személyre: 0,5 literes üveg sárgabarackbefőtt (vagy 40 dkg friss sárgabarackból készített kompót), 0,5 dl barackpálinka (vagy 1 tk. pálinkaaroma), kevés cukor (ha szükséges), 1 dl tejszín (vagy kész tejszínhab), csipetnyi só

Elkészítése:

A leszűrt, kimagozott sárgabarackot 2 dl-nyi levével együtt összeturmixoljuk, majd annyi vízzel öntjük fel, hogy a lé összesen 8 dl legyen. A turmixpohárba visszatöltve sóval, kevés cukorral ízesítjük, és beleöntjük a barackpálinkát (vagy az aromát). Még egyszer átkeverjük.

A tejszínből kemény habot verünk, majd a csészékbe osztott krémleves tetejére egy-egy evőkanálnyit teszünk.

Sárgabarackos rizskehely

Hozzávalók 4 személyre: 1 kisebb citrom, 1 csomag vaníliás cukor, 40 + 80 g kristálycukor, só, 4 dl tej, 120 g kerek szemű rizs, 500 g sárgabarack, 1 dl fehérbor, 1 kávéskanál  őrölt fahéj, 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, 1 evőkanál  étkezési keményítő, 2 + 1 dl tejszín

Elkészítése:

A citrom levét kinyomkodjuk, héját felcsíkozzuk.

A vaníliás cukrot a 40 g kristálycukorral, a citromhéjjal és 1 csipet sóval együtt a tejhez adjuk, felforraljuk. Beleszórjuk a rizst, mérsékelt tűzön, folyamatosan kevergetve puhára-ragacsosra főzzük. Hideg vízfürdőben kihűtjük, végül kiemeljük belőle a citromhéj darabokat.

80 g kristálycukrot aranybarnára pirítunk, felöntjük a borral és 2 evőkanál citromlével.

Beletesszük a megtisztított, kimagozott sárgabarack szeleteket (8-10 szép barackot félreteszünk a díszítéshez), megszórjuk a fűszerekkel, élénk tűzön 2-3 percig főzzük.

Hozzáadjuk a 2 evőkanál hideg vízben elkevert étkezési keményítőt, éppen csak összeforraljuk (1 perc), majd hideg vízbe állítva kihűtjük.

2 dl tejszínt kemény habbá verünk. A rizshez keverjük előbb a maradék 1 dl felveretlen, majd a habbá vert tejszínt.

A barackmártással felváltva rétegesen kelyhekbe simítjuk, és legalább 2 órára behűtjük.

Tálalás előtt a félretett sárgabarackkal díszítjük.

Sárgabarackkrém

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg érett sárgabarack, 10 dkg barnacukor, 2,5 dl fehérbor, 1 egész fahéj, 2 dkg kukoricapehely, 1 kis pohár brandy, 20 dkg jól behűtött habtejszín
 
Elkészítése:

Vágd félbe és magozd ki a barackot, tedd egy edénybe, add hozzá a bort, a cukrot és a fahéjat, és főzzük addig, míg a gyümölcs meg nem puhul (ez kb. 15 percet vesz igénybe). Vedd ki a fahéjat, és törd át szitán a barackot!

A kukoricapelyhet keverd el 2 evőkanál vízzel, majd öntsd a gyümölcshöz. Tedd vissza a tűzhelyre, és állandó keverés mellett főzd addig, míg be nem sűrűsödik.

Hagyd kihűlni, keverd hozzá a brandyt és a cukor nélkül felvert tejszínt. Szedd kis tálkákba vagy üvegpoharakba, hidegen tálald!

Görög gyümölcsleves (Sári Évi, Vacsoracsata)

Hozzávalók: 1,5 l 100%-os narancslé, 2 dl tejszín, 1 vaníliás cukor, görögdinnye, sárgadinnye, banán, kiwi, barack

A narancslevet összekeverjük a tejszínnel. Fontos, hogy nagyon lassan keverjük, mert különben kicsapódik a tejszín.

Aztán mehet bele a vaníliás cukor és a gyümölcsök, amiket kockára vágtunk.

Két-három órára rakjuk be a hűtőbe.

Szilvás és barackos gombóc bakter módra (Koltai Róbert, Vacsoracsata)

Hozzávalók: 1 kg burgonya, fél kg szilva/sárgabarack, 20-25 dkg liszt, 13 dkg margarin, őrölt fahéj (aki szereti), 10 dkg zsemlemorzsa, porcukor a tetejére

A héjában főtt burgonyának lehúzzuk a héját, burgonyanyomón áttörjük, hozzáadunk 3 deka vajat, pici sót, és annyi lisztet, hogy alaposan összegyúrva a tészta, se túl kemény, se túl lágy ne legyen.

Lisztezett deszkán kb. három milliméter vastagra kinyújtjuk. Négyzet alakú kockákra vágjuk, mindegyik közepébe egy fél szilvát/barackot teszünk, a szilvát megszórjuk kevés őrölt fahéjjal (aki szereti) és beleteszünk egy kockacukrot. A tészta négy sarkát összefogjuk, gombócot formázunk belőle, és forrásban lévő, sós vízben addig főzzük, míg azok a tetejére fel nem jönnek.

A maradék vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát, és a kifőtt gombócokat átforgatjuk benne.

Sült gyümölcssaláta

Hozzávalók 4 személyre: 2 érett sárgabarack, 4 nektarin (vagy őszibarack), 3 szilva, 100 g málna, 2 tojás, 1 dl tej, 2 evőkanál barnacukor, 20 g fenyőmag, 1 csomag vaníliás cukor, porcukor

Egy tálban keverd össze robotgéppel a tojást, a tejet, a cukrot és a vaníliás cukrot, majd öntsd az egészet egy kb. 20 cm átmérőjű kerek tűzálló tálba.

Melegítsd elő a sütőt 200 fokra, közben mosd meg a gyümölcsöket, a szilvát, a nektarint (vagy őszibarackot) és a sárgabarackot magozd ki és vágd nagyjából egyforma darabokra.

Szórd a gyümölcsdarabokat a vaníliás tejbe, a tetején oszd el a fenyőmagot, és told be a sütőbe.

Süsd 20 percig vagy amíg aranyszínű nem lesz az édesség teteje, langyosan vagy hűtve tálald, porcukorral megszórva (elhagyhatod).

Rántott sárgabarack

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg sárgabarack, mokkacukor, 25 dkg rétesliszt, 2 tojás, 1 dl tej, só, olaj, fahéjas porcukor

A megmosott, lecsöpögtetett gyümölcsöt magozd ki, a magok helyére 1-1 szem mokkacukrot tegyél, és a barackokat újra illeszd össze.

Keverj 20 dkg lisztből, a tojásból, a tejből és kevés vízből csipet sóval ízesített sűrű palacsintatésztát.

A barackokat először forgasd lisztbe, majd palacsintatésztába, és forró, bő olajban süsd pirosra.

Melegen, fahéjas porcukorral meghintve tálald.