Tegyük a liszteket dagasztóedénybe, öntsük bele a sót, mézet, szárított élesztőt és a búzadarát. Kapcsoljuk be a dagasztót, majd csorgassunk hozzá 2,5 dl langyos vizet, 2 evőkanál olívaolajat és 1 evőkanál mézet. Pár percig keverjük, majd takarjuk le az edényt, és langyos helyen kelesszük kétszeresére.
A töltelékhez keverjük össze egy tálban a felkockázott fetát, a paradicsomot, a kimagozott olívabogyót, a felaprított petrezselyemzöldet, az oregánót és az újhagymát. Daráljunk rá borsot, csorgassunk rá olajat, és óvatosan keverjük össze.
A megkelt tésztát borítsuk lisztezett deszkára, gyúrjuk át, majd osszuk kétfelé. Nyújtsuk ujjnyi vastagságú, téglalap alakú formára, majd osszuk el rajta a töltelék felét. Göngyöljük fel, mint egy kalácsot, végeit nyomkodjuk össze, majd tegyük egy sütőlemezre.
Villával szurkáljuk meg a tetejét, majd előmelegített sütőben 150-160 fokon süssük 35-40 percig.
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg száraz bab, 5 dkg konzerv zöldborsó, 2 evőkanál liszt, 1 csokor tárkony, 2 evőkanál olaj, 1 fej vöröshagyma, 1 paradicsom, só, bors, ízlés szerint ecet
Hozzávalók 4 személyre: kb. 40 dkg-os konyhakész csirke, 10-15 dkg vegyeszöldség, 1-2 gerezd fokhagyma, kevés pirospaprika, 10 dkg liszt, 1 tojás, fél kg burgonya, 3 zöldpaprika, só, hagyma, kevés köménymag
Hozzávalók: 1 kg búza finomliszt (lehet simaliszt vagy teljes kiőrlésű kenyérliszt, vagy tönkölybúzaliszt is), 1 csomag (5 dkg) élesztő, 1 kiskanál só, 6-7 dl víz
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg füstölt pisztrángfilé, 20 dkg paradicsom, 10 dkg hagyma, só, bors, 8 dkg mogyorókrém, 40 dkg párolt rizs
Hozzávalók: 1 jókora tisztított tengeri hal, 3-4 citrom, friss zöldfűszerek (bazsalikom, petrezselyem, kapor, koriander, babér), 1-2 gerezd fokhagyma, 2 kg durva tengeri só, alufólia
Hozzávalók: 500 dkg libamáj, 4 ek. balzsamecet, 3 ek. olívaolaj, 2 ek. méz, só, bors, friss vegyes saláta
Hozzávalók: 50 dkg búzaliszt, 1 teáskanál só, 1 csomag szárított élesztő, 4 evőkanál olívaolaj, 1 maréknyi napon szárított paradicsom, 20 dkg kemény feta sajt, 1 csokor friss rozmaring