ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Spenótos palacsinta gombával

2010. május 06. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: a palacsintához: 20 dkg liszt, 1 tojás, 3 dl tej, só, olaj a sütéshez; a töltelékhez: 20-20 dkg spenótlevél és natúr krémsajt, 25 dkg csiperkegomba, 2,5 dkg vaj, 2 gerezd fokhagyma, csipetnyi szerecsendió, 5 dkg reszelt sajt, őrölt bors, só

Elkészítése:

A palacsintákhoz a tojást és néhány evőkanál lisztet habverővel csomómentesre keverünk, majd fokozatosan, felváltva hozzáadjuk az összes lisztet és tejet. A mennyiségeket módosíthatjuk is, de a végén sűrű, folyékony palacsintatésztát kell kapjunk. Az edényt lefedjük, és félretesszük.

A töltelékhez egy serpenyőben vajat olvasztunk, beletesszük a megtisztított, szeletekre vágott gombát meg a fokhagymát, és 5 percig pároljuk. Hozzáadjuk a megmosott, lecsöpögtetett spenótot, a szerecsendiót meg a krémsajtot, és ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük. Az egész tölteléket jól összekeverjük, és melegen tartjuk.

A szokott módon megsütjük a palacsintákat, majd mindegyikre egy kanál tölteléket kenünk, és négybe hajtjuk. A megtöltött palacsintákat kivajazott jénai edénybe tesszük, meglocsoljuk olvasztott vajjal, megszórjuk reszelt sajttal, és néhány percre forró sütőbe tesszük.

 

(Fagyasztott parajkrémet is használhatunk, ha mikróban felengedjük, és lecsöpögtetjük róla a fölösleges vizet, ami eláztatná a palacsintát.)

Szűzcsíkok aszalt paradicsommal, orsótésztával

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg orsótészta, 1 kg szűzpecsenye, 10 szál zöldhagyma, 15 dkg parajlevél, 15 dkg aszalt paradicsom, 40 dkg paradicsom, 2 dl olívaolaj, 4 gerezd fokhagyma, 5 dkg kapribogyó, só, őrölt bors, 10 szál kakukkfű

Elkészítés:

Megtisztítjuk, megmossuk a zöldségeket. A húst megtisztítjuk, lemossuk és leszárítjuk. Vékony csíkokra vágjuk. Az olaj felén, erős lángon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk és félretesszük.

A paradicsomokat lobogó forró vízbe tesszük 8-10 másodpercre, majd kivesszük, és egyből hideg vízben lehűtjük. Így a bőre könnyen eltávolítható. Ha megtisztítottuk, kettévágjuk, és a magjait kikaparjuk, majd daraboljuk.

Az olaj másik felén megfuttatjuk a szeletelt zöldhagymát, rátesszük a zúzott fokhagymát, a lelevelezett kakukkfüvet, és a durvára összevágott kapribogyót. Összeforgatjuk. Hozzáadjuk a parajleveleket (ha erősek a levelek forrázzuk le). Sózzuk, borsozzuk.

Amikor a paraj összeesett, belekeverjük az összevágott aszalt paradicsomot és a friss paradicsomot. Amikor rotyog, hozzáöntjük a félretett húscsíkokat, teszünk hozzá a tészta főzőlevéből és összeforraljuk.

Összekeverjük a kifőtt, de nem lemosott tésztával, ha szükséges fűszerezzük, és tálaljuk.

Spenótos palacsinta

Hozzávalók 4 személyre: 5-5 dkg füstölt szalonna és parmezán sajt, 4 nagy, hajdinalisztből sütött palacsinta, 30 dkg spenót, 2 dkg vaj, fél csokor petrezselyem, őrölt bors, só

Elkészítése:

Egy serpenyőben megpirítjuk a kis kockákra vágott szalonnát, majd itatósra szedjük, és a serpenyőt kitöröljük. Vajat olvasztunk benne, beletesszük a leszárított, felaprított spenótleveleket, és állandóan kevergetve 5 percig pároljuk, majd egy tányérra szedjük.

A palacsintákat vízgőz fölött felmelegítjük, tányérokra tesszük, elosztjuk rajtuk a tölteléket, a pirított szalonnakockákat, és a parmezánból vágott forgácsokat. A palacsintákat összehajtogatjuk, meghintjük finomra vágott petrezselyemmel, és azonnal tálaljuk.

Spenót, paraj (Spinacia oleracea)

 

A spenót a disznóparéjfélék családjába tartozó, világszerte elterjedt kultúrnövény. Közép- és Délnyugat-Ázsiában őshonos. Egyéves, néha kétéves növény, a mérsékelt égöv alatt képes áttelelni. Mintegy 30 cm magasra megnövő, szára egyenes, levelei változatos méretűek.

Felhasználása:

A spenót leveleiben triterpén-szaponinok, betain, vitaminok, oxálsav, nitrátok találhatók. Leggyakrabban főzeléknövényként vagy salátaként használják fel, iparilag pedig klorofill előállítására.

A leveléből készült szerek az emésztésre (a hasnyálmirigy-elválasztásra és az epeképződésre) jó hatással vannak, valószínűleg a szaponinok miatt. A talajtól függően nagy mennyiségű vasat tartalmazhat, azonban ennek nagy része nehezen felszívódó formában van jelen, és az oxalátok is gátolják a felszívódását. Magas oxalát- és nitráttartalma miatt nem szabad túl sűrűn fogyasztani.

 

 

Lucullusi spagetti bőségtál (Hajas László, Vacsoracsata)

Hozzávalók 5 személyre: Paradicsomos ragu: nagyobb fürtös paradicsom, póréhagyma, petrezselyem, fokhagyma, bazsalikom, pesto, olívaolaj, só, bors, pármai sonka. Aglio olio(csípős-fokhagymás): 1 fej fokhagyma, kaliforniai paprika, chili paprika, petrezselyem, olívaolaj, parmezán sajt. Spenótos gorgonzolás: 20-30 dkg spenót, 3-4 dl főzőtejszín, 4-5 gerezd fokhagyma, 10-15 dkg gorgonzola sajt, olívaolaj, só, bors, dió, spagetti

Elkészítési mód:

Paradicsomos ragu:

A forró vízbe áztatott paradicsomról húzzuk le a héját. A 2 csomag apróra vágott petrezselymet körülbelül fél dl olívaolajba lassú tűzön dinszteljük meg, majd dobjuk bele a szintén apróra vágott póréhagymát, a 2-3 gerezd szétpasszírozott fokhagymát és az apróra vágott 6-8 levél bazsalikomot. 1-2 perc után bele rakhatjuk a paradicsomot, a sót, a borsot és az egy evőkanál pestot is.
Díszítés: Hajsütő vassal formázott pármai sonka.

Aglio-olio:

Vágjunk apróra fél kaliforniai paprikát, 1 fej fokhagymát, 3 csomag petrezselymet és tetszés szerinti mennyiségű chili paprikát. Az egészet egyszerre dobjuk bele a 2-3 dl forró olívaolajba.
Díszítés: Krumplipucolóval szeletelt parmezán sajt.

Spenótos-gorgonzolás:

Körülbelül fél dl olívaolajba dobjuk bele az ujjnyi szélességre vágott spenótot, majd amikor összeesett, rakjunk rá 5-6 gerezd zúzott fokhagymát, sót, borsot és jöhet a tejszín. Forrás után rakjuk bele a gorgonzolát és kevergessük folyamatosan.
Díszítés: Kávéskanállal formázott gorgonzola gombóc és reszelt dió.

Spenótos rakott krumpli

Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg spenót, 50 dkg sütni való kolbász, 40 dkg krumpli, 20 dkg nyers füstölt sonka, 10 dkg füstölt szalonna, 2 tojás, 1 ágacska rozmaring, 8-10 bazsalikomlevél, 1 gerezd fokhagyma, kevés szárított oregánó és majoránna, reszelt szerecsendió, só, bors, 1-2 ek. olaj, 1 fej közepes fokhagyma

Elkészítése:

A megtisztított, megmosott spenótot kevés sós vízben megpároljuk, és leszűrjük. A kolbászról lehúzzuk a héját, majd lábasba téve hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, a rozmaringot, a bazsalikomot, a zúzott fokhagymát, az oregánót, a majoránnát, egy csipet szerecsendiót, ízlés szerint sót, borsot, és erős tűzön néhány percig átforgatjuk, és megpirítjuk. Ha kihűlt, elkeverjük benne a tojást.

Egy tűzálló tálat vékonyan kibélelünk vékonyan felszeletelt szalonnával, rásimítjuk a kolbászos massza egyharmadát, annak tetejére tesszük a sonkaszeleteket, majd a spenót felét, erre ismét a kolbászt, és így rétegezzük tovább a maradék sonkával és spenóttal.

A krumplit meghámozzuk, megmossuk, vékonyan felkarikázzuk, és a spenót tetejére 2-3 sorban körkörösen szépen elrendezzük. Megsózzuk, megöntözzük az olajjal, és az előmelegített sütőben 180-190 fokon, 1-1,5 óráig sütjük, amíg a krumpli megpirul.

Tojásos spenótrolád

Hozzávalók a piskótához: 10 dkg liszt, 5 tojás, 1 kg spenót, 1 tasak sütőpor, 1 gerezd fokhagyma, só, bors; a töltelékhez: 1 kk. pirospaprika, 10 dkg reszelt sajt, 10 dkg füstölt karaj, 2,5 dl tejföl, 25 dkg túró, 5 főtt tojás; a bevonáshoz: 30 dkg krémsajt, 1 dl tejföl, 10 dkg reszelt sajt

Elkészítése:

A megmosott spenótot megfőzzük, majd leszűrjük, felaprítjuk és elkeverjük kevés olajjal, rányomjuk a fokhagymát, megsózzuk, megborsozzuk.

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat, végül a spenótot is. Beleforgatjuk a sütőporral elkevert, átszitált lisztet. Sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített, 200 fokos sütőben 30 perc alatt megsütjük. Deszkára borítjuk, lefejtjük róla a sütőpapírt, letakarjuk egy nedves konyharuhával, és vele együtt feltekerjük.

A töltelékhez a túrót összedolgozzuk a tejföllel és a pirospaprikával, majd a szétgöngyölt tésztára kenjük. Megszórjuk a kis kockákra vágott sajttal és füstölt karajjal. A szélesebb széle mentén kirakjuk a tojásokkal, majd szorosan feltekerjük.

A sajtkrémet összekeverjük a tejföllel, és bevonjuk vele a roládot. Végül körös-körül meghintjük a reszelt sajttal. Tálalásig behűtjük. 

Parajjal töltött göngyölt hús

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg (8 szelet) sovány sertéscomb, 50 dkg friss spenót, 5 gerezd fokhagyma, 5 dkg parmezán (jellegű) sajt, 4 dkg vaj, 1 fej vöröshagyma, 2 ek. olaj, 1 kis doboz paradicsompüré, 1 húsleveskocka, 1 babérlevél, só, csipetnyi reszelt szerecsendió, pici cukor

Elkészítése:

A megtisztított, friss parajt sóval, három gerezd fokhagymával ízesített vízben megfőzzük, lecsepegtetjük, és kissé kinyomkodjuk, hogy száraz legyen. Ezután a reszelt parmezán sajttal, a vajjal meg a reszelt szerecsendióval összekeverjük.

A szép sovány sertéscombból nyolc szeletet vágunk, kiverjük,  és mindegyikre egy-egy halom ízesített parajlevelet halmozunk. A hússzeleteket egyenként összegöngyöljük, és hústűvel vagy fogvájóval megtűzzük.

A vöröshagymát apróra vágjuk, az olajon megfonnyasztjuk, és a hústekercseket belerakva körös-körül megpirítjuk; ezalatt a hagyma is megpirul. Paradicsompürét, két gerezd zúzott fokhagymát, egy húsleveskockát meg egy babérlevelet adunk hozzá, és mindig csak egy kevés vizet aláöntve, fedő alatt, kis lángon, a húst a saját levében időnként megforgatva puhára pároljuk.

Tálalás előtt a hústűket vagy a fogvájókat kihúzzuk, és a pecsenye levét - ha a paradicsomtól túl savanyú lenne - egy kevés cukorral ízesítjük.

Vajas párolt rizs illik a legjobban hozzá, de vajas újburgonyával is finom. 



Még finomabb, ha paradicsompüré helyett ketchuppal készítjük. 

Olasz spenót

Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag mirelit spenót, 20 dkg spagetti vagy makaróni, 4 tojás, 1 tojássárgája, 10 dkg sajt, 5-6 dkg vaj, 2 dl tejföl, só, őrölt bors, szerecsendió

Elkészítése:

Felolvadni hagyunk egy csomag mirelit spenótot, majd kinyomkodjuk, és 5 deka olvasztott vajjal meg sóval, őrölt borssal összekeverjük.

Közben sós vízben kifőzünk 20 deka spagettit vagy makarónit, és alaposan lecsöpögtetjük.

Ugyanekkor 10 perc alatt keményre főzünk négy tojást, majd megtisztítjuk és karikákra vágjuk.

Egy mély tűzálló tálat kivajazunk, és a kifőtt tészta egyharmadát beleterítjük. A vajas paraj felét rásimítjuk, és a tojáskarikák felével kirakjuk, majd 5 deka sajtot reszelünk rá. Erre kerül a tészta második harmada, rá a paraj maradéka, amit szintén tojáskarikákkal és 5 deka reszelt sajttal szórunk meg. Végül a maradék tésztával befedjük, és 2 deci tejföl meg 1 tojássárga keverékével leöntjük, amibe reszelt szerecsendiót is keverhetünk.

A tálat a forró sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a teteje halvány rózsaszínű nem lesz, de még nem ropogós.

Jó előre elkészíthető, csak át kell sütni tálalás előtt.

Spenótos pogácsa

Hozzávalók: 20 dkg spenót, 60 dkg liszt, 25 dkg sajtkrém (mascarpone), 25 dkg puha vaj, 2 tojássárga, só; a kenéshez: 1 tojás; a szóráshoz: reszelt sajt

Elkészítése:

A megmosott spenótot lobogó, sós vízben megpároljuk. Leszűrjük, lecsöpögtetjük, alaposan kinyomkodjuk, és apróra vágjuk.

A liszthez hozzáadjuk a sót, és elmorzsoljuk benne a vajat. Beletesszük a sajtkrémet, a tojássárgákat és összegyúrjuk. Amikor majdnem összeállt a tészta, beledolgozzuk a spenótot. Fóliába csomagolva a hűtőben pihentetjük egy éjszakán át.

Másnap kivesszük a tésztát a hűtőből, várunk 1-2 órát, míg szobahőmérsékletű és nyújtható lesz. Lisztezett deszkán fél centi vastagra kinyújtjuk. Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, kikent vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, tetejüket megkenjük tojással és megszórjuk sajttal. Előmelegített, 180 fokos sütőben, kb. 25-30 perc alatt megsütjük.

Tojásos parajsaláta

Hozzávalók 2 személyre: 30 dkg paraj (spenót), 5 ek. tejszín, 2 ek. mustár, 1 ek. ecet, 5 ek. olaj, só, őrölt bors, cukor, díszítéshez: főtt tojás

Elkészítése:

A parajt jól megmossuk és csíkokra vágjuk. Ezután a mustárt az ecettel, olajjal, sóval, őrölt borssal és a tejszínnel összedolgozzuk, majd cukorral ízesítjük, hogy kellemesen pikáns legyen, és beleforgatjuk a parajt.

Parajlevéllel bélelt üvegpoharakban tálaljuk, tetejére főtt tojásokat reszelünk.

Zöldleves

Hozzávalók 4 személyre: 500 g leveszöldség (sárgarépa, zeller, póréhagyma, petrezselyemgyökér), kisebb fej saláta, 250 g paraj, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 ek. napraforgóolaj, 1 liter zöldségerőleves, tengeri só, őrölt fehérbors, édesköménymag, néhány szál metélőhagyma, 25 g napraforgómag, 2 dl tejföl, Cayenne bors

Elkészítés:

A leveszöldséget megtisztítjuk és kis kockákra vágjuk. A salátát félbehasítjuk, megmossuk, lecsöpögtetjük majd vékonyan felcsíkozzuk. A parajt ugyancsak megmossuk, szárát lecsipkedjük, majd a leveleket durvára vágjuk. A meghámozott hagymát fölaprítjuk.

Az olajon a hagymát és a leveszöldséget közepes lángon, kevergetve néhány másodpercig pirítjuk. A zöldségerőlevest ráöntjük, majd a forrástól számított 2 percig főzzük. A salátát meg a parajt hozzáadjuk és amikor újra forr, a tűzről lehúzzuk. Megsózzuk, megborsozzuk és édesköménymaggal fűszerezzük.

A metélőhagymát meg a napraforgómagot egészen apróra vágjuk, a tejföllel összekeverjük, majd Cayenne borssal csípősre fűszerezzük.

A levest előmelegített tányérokba szedjük és adagonként 1-1 ek. tejfölös keveréket rálocsolunk. Ha marad az ízes tejfölből, akkor azt a leveshez külön tálaljuk.

Töltött marhahústekercs

Hozzávalók 4 személyre: 12 vékony szelet marhafelsál, só, bors, 12 szelet füstölt sonka, 15 dkg spenót, 6 közepes paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 1 kk. őrölt kömény, 0,5 dl olaj, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 ek. liszt, 4 dl marhahúsleves, 1,25 dl vörösbor, 2 babérlevél
 
Elkészítése:
 
A spenótot 2-3 percre forrásban lévő vízbe tesszük, majd vastag ereit eltávolítjuk, apróra vágjuk.
 
A paradicsom héját lehúzzuk, magjait eltávolítjuk, kockára vágjuk, és forró sütőben 3-5 percig elősütjük.
 
A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, és mindegyikre teszünk 1 szelet sonkát, arra halmozzuk az apróra vágott spenótot. A húst feltekerjük, és fogvájóval összetűzzük.
 
A paradicsomot, a köményt és az összezúzott fokhagymát pépesítjük.
 
A felforrósított olajon a hústekercseket körben barnára pirítjuk, majd kivesszük és félretesszük.
 
A visszamaradt zsiradékon az apróra vágott hagymát puhára pároljuk, belekeverjük a lisztet, és azt is barnára pirítjuk.
 
Hozzáadjuk a paradicsomos pépet és kavargatva további 5 percig főzzük. Ekkor kerül bele a húsleves, a bor és a babérlevél. Addig főzzük, amíg egy kicsit besűrűsödik.
 
A húst beletesszük a mártásba, lefedjük és alacsony hőmérsékleten puhára pároljuk.

Parmezános-spenótos fasírt

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg burgonya, 50 dkg spenót, 1 tojás, frissen reszelt szerecsendió, 5 dkg liszt, 5 dkg étkezési keményítő, 5 dkg reszelt parmezán sajt, prézli, olaj

Elkészítése:

A megmosott krumplit héjában megfőzzük. A szárától megtisztított spenótot enyhén sós vízben 2 perc alatt előfőzzük, leszűrjük, összevágjuk. A krumplit meghámozzuk, és a tojással, a liszttel, a parmezán sajttal, a spenóttal, az étkezési keményítővel együtt összedolgozzuk, hogy képlékeny masszát kapjunk. Sóval, szerecsendióval fűszerezzük, és vizes kézzel gombócokat formálunk belőle. Lobogó, forró vízben 10 perc alatt kifőzzük, kiszedjük és lecsepegtetjük. Prézliben megforgatjuk és forró olajban aranybarnára sütjük.

Marhatokány zöldséges muffinnal

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg marhafartő vagy -lábszár, 2 ek. olaj, 2 nagy fej vöröshagyma, só, bors, 1 dl száraz fehérbor, 1 kk. mustár; a muffinhoz: 50 dkg vegyes zöldség (cukkini, sárgarépa, póré, kelkáposzta, spenót stb.), 1 közepes fej vöröshagyma, 2+1 ek. olívaolaj, só, bors, 6 dkg vaj/margarin, 2 tojás, 3 dkg reszelt sajt, 2 kk. sütőpor, 2 dl tej, 25 dkg liszt
 
Elkészítése:
 
A húst kétujjnyi széles csíkokra vágjuk, majd megkapatjuk a forró olajban. Rádobjuk a felkarikázott hagymát, enyhén sózzuk, borsozzuk, fedő alatt majdnem puhára pároljuk. Aláöntjük a bort, hozzáadjuk a mustárt és puhára pároljuk.
 
A muffinhoz a zöldségeket megtisztítjuk, felaprózzuk. A hagymát finomra vágjuk, megfonnyasztjuk 2 evőkanál olívaolajban, rádobjuk a zöldségeket, élénk tűzön 3-4 percig pirítjuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hűlni hagyjuk.
 
A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Egy 8-12 csészés muffin formát kikenünk 1 evőkanál olívaolajjal. Felolvasztjuk a vajat/margarint, majd a tojásokkal, sajttal, sütőporral egy kevés sóval, borssal és tejjel együtt a liszthez adjuk. Beledolgozzuk a zöldségkeveréket, arányosan elosztva a formákba halmozzuk, és a forró sütőben 30-35 percig sütjük. Kissé hűlni hagyjuk, kiemeljük a formából, és a hús mellé köretként kínáljuk.

Spenótos halfelfújt

Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag spagetti, 30 dkg spenót, 30 dkg sajt, 4-5 ek. túró, só, bors, 70-80 dkg hal, citrom, 2 dl tejföl, 1/2 dl fehérbor, 1,5 dl tejszín, 1 gerezd fokhagyma, vaj; a tetejére: 10 dkg sajt

Elkészítése:

A tésztát enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. A spenótot megmossuk, leforrázzuk, majd hideg vízzel átöblítjük. A sütőedényt – ami lehet egy jénai – kikenjük vajjal, a főtt tésztát az aljára terítjük, 15 deka reszelt sajtot és 2 evőkanál áttört túrót szórunk rá. Megborsozzuk, majd az enyhén sózott, citromlével meglocsolt halszeleteket elrendezzük rajta.

A vékony szeletekre vágott fokhagymagerezdet a spenóttal összekeverjük, majd a halszeletekre fektetjük. A tejfölt összekeverjük a tejszínnel, a maradék túróval, reszelt sajttal és a fehérborral, és ráöntjük a rakottasra. A tetejét kidíszíthetjük tésztával vagy spenóttal. Az edényt 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és 20-25 perc alatt megsütjük. A sütési idő vége előtt kb. 5 perccel megszórjuk a reszelt sajttal, és aranybarnára sütjük. Citromkarikával és kaporral díszítjük.

Ennél az ételnél fontos, hogy többször ellenőrizzük, nem ég-e meg a felfújt, illetve tűpróbával, hogy nem maradt-e nyers. Ugyanis a hal és a spenót egyaránt sok levet ereszthet.

Spenótos penne

Hozzávalók 4 személyre: 1 zacskó mélyhűtött spenót, 1 gerezd fokhagyma, 2-3 dl főzőtejszín, 1 kg penne tészta, 10 dkg juhtúró, 10 dkg sovány sajt, vaj a sütőforma kikenéséhez

Elkészítése:

Olvaszd ki a mélyhűtött spenótot, majd saját levében 5-10 percig főzd. Nyomd bele a fokhagymát, sóval, csipetnyi borssal ízesítsd, végül lassan, állandó kevergetés mellett öntsd hozzá a tejszínt. Forrald fel újra, majd vedd le a tűzről.

Közben főzd meg a penne tésztát.

Egy tepsit vagy jénait vajazz ki, és keverd össze benne a tésztát a spenótos szósszal. Morzsold bele a juhtúrót, a tetejére pedig szórj reszelt sajtot. A sütőedényt fedd le, különben sütés közben kiszárad a tészta!

Amikor a sajt megolvadt a tetején, már el is készült.

Spenóttal töltött gombafejek

Hozzávalók 4 személyre: 12 darab nagyobb szemű csiperkegomba, 70 dkg spenótlevél, 10 dkg natúr kecskesajt, 10 dkg füstölt kecskesajt, 1 gerezd fokhagyma, kevéske reszelt szerecsendió, darált bors, extra szűz olívaolaj, 1 ág friss kakukkfű, 2 evőkanál reszelt parmezán sajt
 
A gombafejekből törjük ki óvatosan a tönköt, a kalapja külső részét mossuk meg. Tegyük egy tálcára, csorgassunk rá olívaolajat, daráljunk rá borsot, és tépkedjünk rá kakukkfűleveleket.
 
Forrósítsunk fel egy nagy serpenyőt, tegyük bele a befűszerezett gombákat, majd mindkét oldalát erős lángon süssük 3-3 percig, utána szedjük át egy tepsire.

Mossuk meg alaposan többször hideg vízben a spenótleveleket, dobjuk forrásban lévő sós vízbe, forraljuk meg, majd azonnal szedjük át egy hideg vízzel telt edénybe. Hűtés után tegyük egy szűrőedénybe, majd kezünkkel jól nyomkodjuk ki a vizet.

Egy serpenyőben kevéske olívaolajon forrósítsuk meg a zúzott fokhagymát, tegyük rá a leforrázott spenótleveleket. Daráljunk rá borsot, fűszerezzük őrölt szerecsendióval, és ízesítsük sóval. Tegyük hozzá a felkockázott kecskesajtot, majd az egészet keverjük jól össze.
 
Kezünkkel formázzunk gombócokat a sajtos spenótból, és tegyük az elősütött gombafejek közepébe. Szórjuk meg reszelt parmezánnal, majd előmelegített sütőbe téve, 160 fokon süssük 15 perc alatt készre.
 
Parmezános polentával kínáljuk.

Töltött paprika parajfőzelékkel

Hozzávalók 4 személyre: 8 zöldpaprika, 50 dkg darált sertéshús, 2 zsemle, 1 tojás, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 20 dkg paraj, 2 ek. liszt, 8 dl tej, só, bors, olaj
 
Elkészítése:
 
A darált húst a tojással, az egyik áztatott és kicsavart zsemlével, 1 gerezd fokhagymával összekeverjük, sóval, borssal ízesítjük, majd a keveréket a paprikákba töltjük.
 
Ezután a leforrázott parajt a másik áztatott és kicsavart zsemlével együtt ledaráljuk, belekeverjük a tejbe, majd beletesszük a paprikákat, és kb. 25 percig főzzük.
 
Ekkor kiemeljük a paprikákat, és a parajfőzeléket világosbarna fokhagymás rántással besűrítjük.
 
A paprikákat a mártásba visszatéve forrón tálaljuk.

Halfasírt színes pürével

Hozzávalók 4 személyre: A halpogácsához: 40 dkg tengeri hal, 2 szikkadt zsemle, 2 dl tej, 2 tojás,  zsemlemorzsa, szerecsendió, vaj, petrezselyem, őrölt bors, só; A püréhez: 60 dkg főtt burgonya, 1 evőkanál margarin, tej, 20-20 dkg főtt, áttört sárgarépa és parajpüré, 2-2 evőkanál tejföl és finomra vágott petrezselyem, só

Elkészítése:

A halhúst sós vízben megfőzzük, kihűtjük, és apró darabokra tördeljük. Hozzákeverjük a tejbe áztatott, kinyomkodott zsemléket, a tojásokat, 3 evőkanál olvasztott vajat, és zsemlemorzsát. A fűszerekkel ízesítjük. Lapos pogácsákat formázunk belőle, zsemlemorzsába forgatjuk, és vajban megsütjük.

A főtt krumplit pépesre törjük, margarinnal, tejföllel, sóval, és tejjel összekeverjük. Három részre osztjuk, majd külön-külön sárgarépával, spenóttal és petrezselyemmel összeturmixoljuk.

A színes püréket a meleg halfasírtok mellé tálaljuk.

süti beállítások módosítása