ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Ínyenc csirke

2010. június 25. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 1,2 kg-os csirke, 3 gerezd fokhagyma, 1 ek. paradicsompüré vagy 2 ek. ketchup, 1 dl testes vörösbor, 3 ek. olaj, 1 kk. vöröshagyma, 1 kk. mustár, 1 mk. méz (vagy csipet cukor), borecet, só, őrölt bors, vaj

Elkészítése:

Feldaraboljuk a csirkét és három evőkanál olajon, apránként átsütjük, hogy minden húsdarab megfehéredjék. Tűzálló tálra egymás mellé rakjuk.

A mártáshoz a serpenyőben lévő olajat három gerezd tört fokhagymával, egy evőkanál paradicsompürével vagy két evőkanál ketchuppal, egy deci testes vörösborral, néhány csepp borecettel, egy kiskanál nagyon finomra vágott hagymával, sóval, őrölt borssal meg egy kiskanál mustárral elkeverünk, néhány percig forraljuk és ráöntjük a csirkére. (Tehetünk bele csipetnyi cukrot vagy egy mokkáskanál mézet is.) A tálat a sütőbe tesszük, és ebben a fűszeres mártásban sütjük meg a csirkét, ügyelve, nehogy odakapjon.

Tálalás előtt a levébe diónyi vajdarabot keverünk, de ezzel már nem tesszük a sütőbe; ha a vaj elolvad, készen van az ínyenc csirke. (Készíthetjük csak mellekből és/vagy combokból is.)

Sangria

Hozzávalók: 1 üveg savanykás vörösbor (pl. merlot), 1 doboz narancslé, 6-7 narancs, jégkocka, (befőtt, rum v. konyak)

Elkészítése:

Egy üveg testes, nem savanykás vörösbort (például merlot) egy doboz narancslével meg 1-2 narancs kifacsart levével összekeverünk. Apró kockákra belevágunk 4-5 megtisztított narancsot, és beleáztatjuk két narancs spirálban lefejtett, sárga héját. (Tehetünk bele a narancson kívül apró kockákra vágott befőttet is.)

Tálalás előtt az egészet felkeverjük és jégkockákat rakunk bele, hogy jó hideg legyen.

Spanyolországban sokan rummal vagy konyakkal erősítik a sangria ízét, de anélkül is kellemes, szelíd ital.

Túrós kocka vörösboros krémmel

Hozzávalók kb. 45 szelethez: A tésztához: 20 dkg vaj, 12 dkg cukor, 1 tasak vanillincukor, 2 tojás, 20 dkg liszt, 1 tk. sütőpor, 1/2 citrom reszelt héja, A töltelékhez: 20 dkg étcsokoládé, 10 dkg aszalt sárgabarack, 4 tojás, 15 dkg barnacukor, 5 ek. vörösbor (vagy piros szőlőlé), 5 dkg búzadara, 1 kg félzsíros tehéntúró, A tetejére: 50 dkg félzsíros túró, 5 dkg porcukor, 2 dl tejföl, 1 ek. kakaópor

Elkészítése:

Kikenünk egy kb. 30×40 cm nagyságú tepsit. A sütőt 180 C-fokra előmelegítjük.

A tésztához a vajat habosra keverjük. Apránként beledolgozzuk a cukrot, a vanillincukrot, majd sima masszává keverjük. Egyenként beledolgozzuk a tojásokat, a masszát mindegyikkel kb. fél percig keverjük. A lisztet elkeverjük a sütőporral, és két részletben a masszához szitáljuk. A citromhéjat is beleszórjuk. A tésztát a tepsibe simítjuk, és a sütőben kb. 15 perc alatt elősütjük.  Ha megsült, rácsra tesszük a tepsit, a tésztát kissé hűlni hagyjuk. (A sütőt ne kapcsoljuk ki.)

A töltelékhez a csokoládét a barackkal együtt apróra vagdaljuk. A tojások sárgáját a barna cukorral sűrű krémmé keverjük, hozzáadjuk a vörösbort, az összevagdalt csokit és a barackot. Hozzáadjuk a darát meg a túrót. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd két részletben a túrós masszába forgatjuk. Elosztjuk az elősütött tésztán. Visszatesszük a sütőbe, és további 30 perc alatt készre sütjük.

A tepsit rácsra tesszük. A sütemény tetejére a túrót a porcukorral és a tejföllel simára eldolgozzuk és azonnal a meleg tészta tetejére kenjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, felszeleteljük, és rászitáljuk a kakaóport.

Boros dinnyetorta

Hozzávalók: 6 tojásból sütött kakaós tortalap, 80 dkg sárgadinnye, 65 dkg ananászdinnye, 1 kg cukordinnye, 6 dl vörösbor; a töltelékhez: 4 ek. meggylekvár, 10 zselatinlap, 30 dkg túró, 1/2 vaníliarúd kikapart belseje, 10 dkg cukor, 4 dl vörösbor, 3 dl tejszínhab, 5 dkg csokoládéreszelék; a díszítéshez: 2 ek. sárgabaracklekvár, 1 tasak zselépor, 5 dkg cukor, 2 dl fehérbor, 1,5 dl tejszín, mandulaszirom
 
Elkészítése:
 
A dinnyéket félbevágjuk, kimagozzuk és 20 deka sárgadinnyét felkockázunk, a többiből karalábévájóval golyókat formálunk. Leöntjük a vörösborral és fél óráig áztatjuk.
 
A tortalapot háromba vágjuk. Az alsó lap köré karimát pattintunk és megkenjük 2 kanál meggylekvárral.
 
Beáztatjuk a zselatinlapokat.  A túrót elkeverjük a cukorral, a vaníliarúd kikapart belsejével és a vörösborral. A félretett, kockára vágott sárgadinnyét pürésítjük és azt is hozzákeverjük, valamint a kinyomkodott zselatint. Hűtőbe tesszük, és amikor szilárdulni kezd, beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt és a csokoládéreszeléket.
 
A töltelék felét a lekváros lapra kenjük és befedjük a másik lappal. A maradék krémben elkeverjük a maradék meggylekvárt, a tortára kenjük és beborítjuk a harmadik lappal. Három órára behűtjük.
 
A dinnyegolyókat leszűrjük és felfogjuk a levét. A torta tetejét bevonjuk a sárgabaracklekvárral és kirakjuk a dinnyegolyókkal. A felfogott lében elkeverjük a zseléport, a cukrot és a fehérbort, majd a tortára öntjük.
 
Miután jól lehűlt, a tortáról levesszük a karimát, és a tejszínhabbal bevonjuk az oldalát. Pirított mandulaszirommal díszítjük.

Ropogósra sütött kacsapecsenye (Keleti Andrea, Vacsoracsata)

Hozzávalók: 2 kacsamell, 3 db alma, csipetnyi majoránna, 1 fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 3 dl száraz vörösbor

Elkészítése:

Reszeljük le a fokhagymát és a vöröshagymát egy kis lábasban, majd öntsük rá a vörösbort. Kis lángon főzzük körülbelül öt percig, vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni. Tegyük bele a kacsamelleket és legalább egy napig érleljük a hűtőben.

Sütés előtt éles késsel szúrjuk fel a kacsamell húsát, majd töltsük meg a meghámozott és a feldarabolt almákkal. Tegyük egy tepsibe, csorgassuk meg olívaolajjal, öntsük rá a páclét, szórjuk meg majoránnával, ízesítsük sóval és fedjük le alufóliával. Közepes hőmérsékleten addig süssük, míg a kacsamell porhanyós nem lesz.

Tálaláskor szeleteljük fel, rakjunk mellé krumplipürét, sült almát és karamellizált gyümölcsöket.

Vegyes gyümölcsbólé (Sangria)

Hozzávalók 10-12 személyre: ízlés szerinti vegyes idény gyümölcs (hagyományosan őszibarack, alma és eper vagy kimagozott meggy), 1 dl konyak, 15 dkg finomított  kristálycukor, 2 vegyszermentes narancs, 1 vegyszermentes citrom, 2 üveg száraz vörösbor, kis darab fahéj, 6-8 szem csillagánizs, 1 rúd vanília (egészben), 1/2 l ásványvíz, ízlés szerint 1/2 l 100%-os narancslé

Elkészítése:

Megmossuk és vékonyra vágjuk a narancsot és a citromot, néhány karikát félreteszünk a díszítéshez, a többivel kibélelünk egy, a bólé kínálására is alkalmas mély üvegtálat vagy öblös kancsót. A megmosott, megtisztított, kimagozott gyümölcsöket nagyobb kockára vagy szeletekre vágjuk, a naranccsal és citrommal bélelt tábla téve megszórjuk a cukorral és megöntözzük a konyakkal, majd lefedve 2-3 órát érleljük a hűtőszekrényben (ez alatt a gyümölcs a cukortói saját levet is ereszt).

Felöntjük a vörösborral, hosszában ketté vágjuk a vaníliát, és a többi fűszerrel együtt a bóléhoz adjuk. Továbbra is a hűtőszekrényben még 2 órát érleljük. Tálalás előtt kivesszük a fűszereket, elkeverjük jó sok jégkockával, végül hozzáadjuk az ásványvizet. Ízlés szerint narancslével is hígíthatjuk. Narancs- és citrom karikával díszített poharakba merve kínáljuk.


Fehérborból is finom, ekkor a konyak helyett vodkában pácoljuk a gyümölcsöket. A gyerekeknek való, alkoholmentes változathoz a konyakot gyümölcsszörppel, a bort narancslével helyettesítjük.

Barackos kosárka

Hozzávalók kb. 12 db-hoz: a kosárkákhoz: 40 dkg liszt, 20 dkg margarin, 20 dkg cukor, liszt a nyújtáshoz, vaj a formák kikenéséhez; a töltelékhez: 1 cs. vaníliás pudingpor, 5 dkg vaj, 6 nagyobb magvaváló sárga- vagy őszibarack, 2 dkg vaj a gyümölcs párolásához; továbbá: 1 cs. citrom ízű tortazselé, mini tortaforma, szárazbab a vaksütéshez

Elkészítése:

A hozzávalókból előző nap összegyúrjuk a tésztát, és áttetsző fóliában legalább 24 órát pihentetjük a hűtőben.

A barackot megmossuk, forró vízbe dobjuk és lehúzzuk a héját. Éles késsel mélyen körbevágjuk, óvatosan szétnyitjuk és kiemeljünk a magját. A levét felfogva szűrőben lecsepegtetjük. Kevés vajon enyhén megpároljuk, majd konyhai papírtörlőre szedjük és bevagdossuk a tetejét.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Kb. 0,5 centi vastagra nyújtjuk a tésztát. Nagyobb méretű, cakkos szaggatóval köröket vágunk a tésztából (vagy tésztakiszúró híján négyzetekre vágjuk). Kivajazzuk, majd kibéleljük tésztával a formákat, a kilógó széleket tenyérrel végigsimítva csapjuk le. Szárazbabbal megtöltve kb. 15 percig sütjük az előmelegített sütőben.

Közben elkészítjük a tölteléket: a csomagolás előírása szerint megfőzzük a pudingot. Langyosra hűtjük, majd hozzákeverjük a barack felfogott levét és a vajat.

A sütőrácson kihűtött kosárkákból kiöntjük a babot. Mindegyikbe teszünk 1-1 evőkanálnyi tölteléket, majd 1-1 bevagdosott fél barackot, és bevonjuk a csomagolás előírása szerint elkészített tortazselével. Tálalásig tartsuk hidegen.


Málnával, kimagozott meggyel megrakva is finom, ekkor piros színű tortazselével vonjuk be. Készülhet körtéből és szilvából is, ehhez a körtét a vaj mellett kevés fehérboron, a szilvát vörösön pároljuk meg.

Sertéskaraj vörösborosan aszalt gyümölcsökkel (István Dániel, Vacsoracsata)

Hozzávalók 5 személyre: 10 szelet csontozott sertéskaraj, márványsajt, aszalt szilva, esetleg egyéb aszalt gyümölcsök, 3-4 dl száraz minőségi vörösbor

Elkészítése:

Sima tepsibe rakjuk a karajokat, rászórjuk a fél zacskó aszalt szilvát, majd a kezünkkel rámorzsoljuk a márványsajtot. Mindezt minőségi száraz vörösborral felöntjük úgy, hogy a húsokat a bor ellepje. Sütőben 200 fokon addig sütjük, amíg a hús meg nem puhul és el nem fő a bor.

Babos burgonya (2)

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 40 dkg fejtett bab, 2 dl vörösbor, 1 dl konyak, 2 db paradicsom, 20 dkg füstölt szalonna, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 ek. olaj, só, curry, sajt, tejföl

Elkészítése:

Egy fej reszelt vöröshagymát és 1 gerezd szétnyomott fokhagymát 2 evőkanál olajon üvegesre párolunk. Hozzáadunk 2 db kockákra vágott paradicsomot, 20 dkg csíkokra vágott füstölt szalonnát. Pár percig együtt sütjük, majd hozzáteszünk 40 dkg fejtett babot és felöntjük 2 dl vörös borral, 1 dl konyakkal, és annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Sóval, curryvel ízesítjük. Mikor a bab megpuhult, akkor áttörjük és saját levével pépesre dolgozzuk.

Közben a héjában főtt, majd megtisztított burgonyát karikákra vágjuk és kivajazott tűzálló edény aljára fektetjük. Bevonjuk a babkrémmel, és reszelt sajttal elkevert tejföllel áthúzzuk. Meleg sütőben kb. 15 percig sütjük.

Májpástétom Arad-módra

Hozzávalók 4 személyre: 1/2 kg sertésmáj, leveszöldség (sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé),  5 dkg füstölt szalonna, 1 kk. mustár, vörösbor, 5 dkg vaj, liszt, majoranna, néhány szem szegfűszeg, őrölt bors, só

Elkészítése:

Fél kiló sertésmájat sós vízben, leveszöldséggel (sárgarépa, fehérrépa, zeller karalábé) megfőzzük, majd a májat kétszer ledaráljuk, a zöldséget pedig villával összetörjük.

A főzővízben megabálunk 5 deka füstölt szalonnát, és bőre nélkül ezt is hozzádaráljuk a májhoz. Őrölt borssal, sóval, egy kiskanál mustárral, néhány szem tört szegfűszeggel és egy nagy csipet morzsolt majorannával ízesítjük, majd kevés vörösborral felengedjük.

5 deka vajjal és kevés liszttel könnyű vajas rántást készítünk, és a kész pástétomhoz keverjük. Őzgerinc formába töltjük és pár órára hűtőszekrénybe tesszük.

Narancsos rántott szelet

Hozzávalók 4 személyre: 4 közepes csirkemell, 3 narancs, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl testes vörösbor, liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj, só, őrölt bors

Elkészítése:

A narancsok héját lehámozzuk, vékony laskára vágjuk, és egy kevés vízben 10 percig forraljuk, majd leszűrjük. Ezt a narancs ízű levet fél decire beforraljuk, majd kihűtjük, és a narancsok levével, zúzott fokhagymával, kiskanálnyi olajjal, sóval, meg késhegynyi őrölt borssal összekeverjük.

Lebőrözünk, kicsontozunk négy közepes nagyságú csirkemellet, és az így kapott 8 húsdarabot szeletekké verjük. A húst a narancsos páclével bedörzsöljük, a hűtőszekrényben egy fél napig érleljük, majd lecsepegtetve a szokott módon lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk, és bő, forró olajban szép pirosra sütjük.

A maradék páclevet a vörösborral néhány percig forraljuk, végül a kisült hússzeleteket ezzel meglocsoljuk. Burgonyapürével tálaljuk.



Készíthetjük csirkemell helyett 8 szelet kicsontozott, vékony sertésrövidkaraj-szeletből is.

Burgundi marha

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg marhalapocka vagy tarjaszelet, 7,5 dl burgundi vörösbor, 3 gerezd fokhagyma, fűszercsokor, 70 g vaj, 1 vöröshagyma, 1 sárgarépa, 2 evőkanál finomliszt, 20 dkg szalonna, 30 dkg mogyoróhagyma, 20 dkg csiperkegomba

Elkészítése:

A húst kis kockákra vágjuk, és leszedjük róla a felesleges zsírt. A húst, a bort, a fokhagymát és a fűszereket egy tálba tesszük, fóliával letakarjuk, és éjszakára a hűtőbe tesszük.

A sütőt előmelegítjük 160 °C fokra, a húst lecsöpögtetjük, a páclevet félretesszük.

30 g vajat felmelegítünk egy lábosban (olyan edényt válasszunk, amit be lehet tenni a sütőbe), beledobjuk a felaprózott hagymát, répát, fűszereket, és kis lángon 10 percig pároljuk.

Megolvasztunk 20 g vajat egy serpenyőben, majd ebben a húst 5 percig sütjük, utána átrakjuk a lábosba.

A páclevet a serpenyőbe töltjük és felforraljuk. Fél percig kevergetés mellett forrni hagyjuk, majd levesszük a tűzről. A lábost ismét a tűzre tesszük, a húsra és a zöldségekre szórjuk a lisztet, s együtt főzzük, majd ráöntjük a páclevet és összerázzuk, felforraljuk. Lefedve 2 órán át a sütőben sütjük.

A maradék vajat felmelegítjük egy serpenyőben, beledobjuk a mogyoróhagymát és a szalonnát, 10 percig sütjük majd papírtörlőn lecsepegtetjük.

A mogyoróhagymát, a szalonnát és a gombát a lábosba dobjuk, lefedjük, és 30 percre sütőbe tesszük, addig a hús puhára fő.

Töltött marhahústekercs

Hozzávalók 4 személyre: 12 vékony szelet marhafelsál, só, bors, 12 szelet füstölt sonka, 15 dkg spenót, 6 közepes paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 1 kk. őrölt kömény, 0,5 dl olaj, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 ek. liszt, 4 dl marhahúsleves, 1,25 dl vörösbor, 2 babérlevél
 
Elkészítése:
 
A spenótot 2-3 percre forrásban lévő vízbe tesszük, majd vastag ereit eltávolítjuk, apróra vágjuk.
 
A paradicsom héját lehúzzuk, magjait eltávolítjuk, kockára vágjuk, és forró sütőben 3-5 percig elősütjük.
 
A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, és mindegyikre teszünk 1 szelet sonkát, arra halmozzuk az apróra vágott spenótot. A húst feltekerjük, és fogvájóval összetűzzük.
 
A paradicsomot, a köményt és az összezúzott fokhagymát pépesítjük.
 
A felforrósított olajon a hústekercseket körben barnára pirítjuk, majd kivesszük és félretesszük.
 
A visszamaradt zsiradékon az apróra vágott hagymát puhára pároljuk, belekeverjük a lisztet, és azt is barnára pirítjuk.
 
Hozzáadjuk a paradicsomos pépet és kavargatva további 5 percig főzzük. Ekkor kerül bele a húsleves, a bor és a babérlevél. Addig főzzük, amíg egy kicsit besűrűsödik.
 
A húst beletesszük a mártásba, lefedjük és alacsony hőmérsékleten puhára pároljuk.

Szarvaspörkölt bográcsban Szőke módon (Szőke András, Vacsoracsata)

Hozzávalók: 5 kg szarvas (csonttal együtt), 5-6 nagy fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, színes bors, fekete bors, babérlevél, pirospaprika, kömény, gyömbér, 5-6 szál petrezselyem, sárgarépa, 1 zellergumó, szárított gomba, 2 dl sör, 1 dl pálinka, 2-3 paradicsom, 3 zöldpaprika, 2 dl vörösbor, tej

Elkészítési mód:

Pácolás: A húst a főzés előtti napon kicsontozzuk, felkockázzuk és egy nagyobb edénybe bepácoljuk. Adjunk hozzá 4-5 babérlevelet, 2 fej hagymát felkarikázva és ízlés szerint fűszereket.

Főzés:

Bent:

A szarvas csontjából a répával, a petrezselyemmel és a zellerrel egy húslevesszerű csontlevest főzünk. Ezzel öntjük fel majd a pörköltet.

Kint:

A bográcsba tegyünk bele 5-6 nagy fej felkockázott vöröshagymát és pirítsuk üvegesre.
A tűzről levéve tegyük bele a pirospaprikát és az előre bepácolt húst, majd öntsük fel sörrel.
Körülbelül 2 órán keresztül főzzük és a szükséges folyadékot a korábban lefőzött csontlével pótoljuk.
Közben ne feledkezzünk meg a bogrács alatt a tűzről.
Amikor már 2/3 részt megfőtt, tegyük bele a fűszereket és az egy dl pálinkát. Majd főzzük még fél óráig. Közben a megmaradt csontlevet turmixoljuk össze répával, petrezselyemmel és zellerrel. Majd az így kapott sűrű főzelékszerű folyadékot is adjuk hozzá. Ezután sózzuk meg és adjuk hozzá a paradicsomot is. Az ételt főzzük puhára, majd öntsünk
bele 2 dl vörösbort. Ezután 2 percig forraljuk még, majd vegyük le a tűzről.

Kenyér

Hozzávalók: 60 dkg fehérliszt, 1 dkg élesztő, 3 dl víz, só, egy csipet cukor

Egy dl vizet langyosra főzünk, belemorzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a cukrot. Majd kicsi liszttel kovászt készítünk belőle és langyos helyen fél órát pihentetjük. Fateknőbe töltjük a 60 dkg lisztet, beleteszünk egy teáskanál sót és a kovászt. Adjunk még hozzá lisztet, kovászt és 2 dl vizet. Ha nagyon ragad, tegyünk még hozzá lisztet, ha nagyon kemény, akkor addig gyúrjuk még, amíg tiszta nem lesz a kezünk és a tál oldala. Majd tegyük félre egy langyos helyre és 45 percig letakarva pihentessük.
Majd amikor megkelt a tészta, tegyük a nyújtódeszkára és gyúrjuk át és rakjuk vissza még egy órára a kemencébe.

Bélszín libamájjal, áfonyamártással (Farkasházi Réka, Hal a tortán)

Hozzávalók a bélszínhez: 1 bélszín, 1 fej karikára vágott vöröshagyma, 1-2 babérlevél, 1 csomag kakukkfű, 1 petrezselyemgyökér karikára vágva, egész bors 10-15 szem, 1-2 szegfűszeg, 1 libamáj

Elkészítés:

Nem fém tál aljába a zöldségek felét a tál aljába, a többit a húsra tesszük. 24 órára hűtőbe rakjuk pácolódni.

A bélszín két végét (fejét, farkát) levágjuk, megtisztítjuk, bedörzsöljük balzsamecettel, nagyszemű sóval és durvára őrölt fekete borssal, szorosan betekerjük fóliába, és egy lezárt dobozban 3 napra a hűtőbe tesszük.

Egyben sütjük meg, alá kevés olívaolajat öntünk és egy szűk merőkanál alaplét, lefedjük, 170 fokon 40 percig puhítjuk, azután 20 perc alatt fedő nélkül készre sütjük. Közben locsolgassuk a levével. Forgatni is kell. Ha kész, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.

A libamájat 1-1,5 cm-es szeletekre vágjuk. Forró serpenyőben 1-2 percig sütjük mindkét oldalát. Ha kész, rárakjuk a bélszínre.

Burgonyapürével és portóis áfonyamártással tálaljuk.

Áfonyamártás:

Hozzávalók: 20 dkg áfonyalekvár, 1dl vörösbor, őrölt bors/csipet, fahéj/csipet, 2-3 dkg vaj

Elkészítés:

Vajat olvasztjuk, rárakjuk az áfonyalekvárt, majd a többi alapanyagot, forraljuk.

Tejszínes görögdinnyefagylalt

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg görögdinnye (héja nélkül mérve), 4 tojássárgája, 5 dkg porcukor, 10 dkg málnadzsem, 3 ek. vörösbor, 4 dl tejszín
 
Elkészítése:
 
A dinnyét kimagozzuk, nyolc szép szeletet levágunk, és fóliával letakarva a hűtőszekrénybe tesszük. A többit turmixoljuk.
 
A tojássárgáját a porcukorral forró vízfürdőben krémesre keverjük, majd kihűtjük.
 
A dzsemet a vörösborral a dinnyepürébe keverjük.
 
A tejszínt kemény habbá verjük, és először a gyümölcsös masszát, majd a cukros tojássárgáját is óvatosan beleforgatjuk. Egy tálba simítjuk, és legalább 12 órára a mélyhűtőbe tesszük, hogy megfagyjon. Közben azonban többször megkeverjük!
 
Tálaláskor a jól behűtött dinnyeszeletekre két-két gombóc fagylaltot nyomunk.

Mákparfé

Hozzávalók: 1 citrom, 3 dl tej, 20 dkg darált mák, 15 dkg cukor, 3 tojássárgája, 3 dl tejszín; az öntethez: 40 dkg vegyes gyümölcs (mélyhűtött vagy konzerv is lehet), 1 dl vörösbor, 30 dkg lekvár
 
Elkészítése:
 
A tejet felforraljuk és belekeverjük a reszelt citromhéjat, a mákot, a cukrot és 5 perc alatt sűrűre főzzük.
 
Hűlni hagyjuk, majd beledolgozzuk a tojássárgákat és a tejszínből vert kemény habot.
 
A masszát egy hideg vízzel kiöblített vagy fóliával kibélelt formába simítjuk, és 4-5 órára mélyhűtőbe tesszük.
 
A gyümölcsöket vagy a befőttet levével együtt 1-2 percig főzzük a borban, hozzáadjuk a lekvárt, és összerázogatva 2 percig forraljuk.
 
A hűtőből kivett formát meleg vízbe mártjuk és tálcára borítjuk a parfét. Meleg késsel szeletekre vágjuk és a gyümölcsös mártással azonnal tálaljuk.

Borban párolt körte csokoládéval (Vacsoracsata)

Hozzávalók: 5 db körte, 2-3 evőkanál cukor, 2 rúd fahéj, 4 tábla étcsokoládé, fél liter vörösbor, pár szem szegfűszeg, 2 szelet citrom

Elkészítése:

A körtéket hámozzuk meg, majd vájjuk ki a magházát.

Egy fazékba öntsük a bort és cukorral ízesítsük. Majd tegyük hozzá a fűszereket és a citromkarikákat is. Ha ezzel végeztünk, akkor helyezzük bele a meghámozott körtéket is és hagyjuk főni 6-8 percig. Ha elkészült vegyük ki a borból és hagyjuk kihűlni.

Egy kis lábasban vízgőz felett olvasszuk fel a csokoládét, majd csorgassuk meg vele a párolt hideg körtéket és tálaljuk desszertes tányéron.

Hintsük meg őrölt fahéjjal és dekoráljuk friss fűszerágakkal.

Grillezett báránybordák fahéjas mártással (Vacsoracsata)

Hozzávalók: 2 dl száraz vörösbor, 1 üveg áfonyalekvár, csipetnyi fahéj, 15 szelet bárányborda, rozmaring ág, 1 evőkanál extra szűz olívaolaj, darált bors, só


Elkészítése:

A báránybordákat öntsük le olívaolajjal, majd daráljunk rá borsot, hintsük meg sóval, őrölt fahéjjal és tépkedjünk rá kis darabokat a rozmaringlevelekből. Pár órára tegyük be a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárják a bárányhúst.

Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel pár evőkanál olívaolajt, majd tegyük bele a befűszerezett báránybordákat és erős lángon süssük pirosra mindkét oldalát.

Rakjunk egy kis lábasba a mártáshoz áfonyaszószt, vörösbort, majd fűszerezzük őrölt fahéjjal és jól forraljuk össze.

A bordákat nagytányéron tálaljuk, majd csorgassuk meg fahájas szósszal.

Köretnek párolt zöldséget rakjunk mellé és sült paradicsomot.

Vörösboros marharagu hercegnőburgonyával (Kovács Áron, Hal a tortán)

Hozzávalók: 1 kg marhalapocka, 1-1,5 fej hagyma, 1 konzerv sűrített paradicsom, ½ kg gomba, 15 dkg áfonyadzsem, 1 üveg gyöngyhagyma, ízlés szerinti borókabogyó, babérlevél, bors, ½ üveg vörösbor

Elkészítés:

A hagymát megpirítjuk és hozzáadjuk a paradicsomot, majd a kockára vágott húst. Ezt puhára főzzük a fűszerekkel egy kis vízzel és folyamatosan borral locsoljuk. Miután már majdnem jó puha hozzáadjuk a gombát és a hagymát, majd legvégül az áfonyadzsemet. (Ennek az elkészítése kb 45 perc)


A köret: 2 kg krumpli, 6 db tojássárgája, só, bors, szerecsendió, pici vaj, és tejszín

Elkészítés:

Megfőzzük a krumplit, majd hozzáadjuk a tojást és a fűszereket, a vajat és egy kis tejszínt, és jól összetörjük. A pépet nyomóformába öntjük és sütőpapíros tepsibe szép formákat nyomunk belőle. Ezt a sütőben addig sütjük, amíg szép aranybarnára meg nem sül.

 

süti beállítások módosítása