ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...

Római kocka

2010. március 02. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 1/2 l tej, 15 dkg búzadara, 1 tojás, 1 tojássárgája, sajt, vaj, só, őrölt bors, szerecsendió

Elkészítése:

Fél liter tejet sóval, őrölt borssal ízesítünk, felforraljuk, majd vékony sugárban, közben kevergetve, beleszórunk 15 deka búzadarát. Nagyon kis lángon, kevergetve kb. öt percig a tűzön hagyjuk, ezalatt teljesen megsűrűsödík, a dara üvegesre fő.  A tűzről levéve késhegynyi őrölt szerecsendióval ízesítjük, és ha már langyos, egy egész tojással meg egy tojássárgájával, utána két deka vajjal összekeverjük.

Megvajazunk egy lapos porcelántálat, és 7-8 milliméter vastagon rákenjük a főtt darát, hogy négyszögletes lapot kapjunk. Teljesen kihűtjük, utána vizes késsel 5x5 centis kockákra vágjuk, és egymástól 2-3 centi távolságra egy alaposan kivajazott vagy kizsírozott sütőlemezre fektetjük. A tetejére sajtot reszelünk, mindegyikre borsónyi vajat rakunk, és a forró sütőbe
vagy grillbe tolva addig sütjük, amíg a teteje halványpiros nem lesz.  Megbarnítani nem szabad, mert akkor a sajt megkeseredik.)

Kitűnő feltét minden tavaszi főzelékre, különösen a parajra, de egy csésze teával vagy egy pohár sörrel vacsorára is adhatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://receptgyujtemenyem.blog.hu/api/trackback/id/tr462051076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása