ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Dijoni mustáros bélszín (Kinter Oszkár, Vacsoracsata)

2010. április 09. - Dyna 122

Hozzávalók: 1 kg marha vesepecsenye (bélszín), 1-1 ág friss bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, 1 kg burgonya, 1 kisebb méretű sütőtök, 4 db tojássárgája, 3 dl tejszín, 2 evőkanál dijoni magos mustár, 1 teáskanál kurkuma, só, darált bors, őrölt szerecsendió, 1 db cukkini, 4-5 evőkanál extra szűz olívaolaj

A lehártyázott bélszínt csorgassuk meg olívaolajjal, majd daráljunk rá borsot. Vágjuk össze a fűszernövények leveleit, majd forgassuk meg a bélszínt a fűszerlevelekben. Tekerjük be fóliába és pár órára tegyük a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a húst.

A körethez főzzük meg a meghámozott burgonyát sós vízben épp úgy, mintha burgonyapürét készítenénk. Ha megfőtt, szűrjük le jól, törjük át, fűszerezzük kevéske őrölt szerecsendióval és keverjünk el benne 2 tojássárgáját.

A tököt vágjuk négyfelé, magjait szedjük ki és forró sütőben süssük meg puhára. A megsült tök húsát kanalazzuk át egy tálba, törjük össze villával, majd fűszerezzük meg szerecsendióval és keverjünk el benne 2 tojás sárgáját. Ha lágynak találjuk, akkor kevéske zsemlemorzsa hozzákeverésével tehetjük szilárdabbá.

Töltsük a nyomózsák egyik felébe a burgonyás, a másik felébe a sütőtökös pépet, majd nyomjuk cukkini szeletekre. Forró sütőbe téve pár perc alatt süssük pirosra.

Vágjuk körülbelül 15-20 dekás egyforma darabokra a bepácolt bélszínt, majd hevítsünk fel egy kevéske olívaolajat egy nagy serpenyőben. Tegyük bele a hússzeleteket és mindkét oldalát közepes lángon süssük körülbelül 5-5 percig.

Közben egy másik serpenyőben készítsük el a mustáros mártást. Öntsük az edénybe a tejszínt, kanalazzuk hozzá a mustárt, szórjuk rá a kurkumát, majd ízesítsük kevéske sóval és darált borssal. Pár perc forralással fűzzük sűrű mártássá.

Tálaláskor nagy tányérok közepére kanalazzunk a mustáros szószból, helyezzük rá a megsütött bélszínt, majd helyezzük mellé a megsütött körítést.

A bejegyzés trackback címe:

https://receptgyujtemenyem.blog.hu/api/trackback/id/tr431906612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.