Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg burgonya, 20 dkg főtt füstölt tarja, 4 db tojás, 12,5 dkg margarin, 2 ek. liszt, 3 dl tej, só, őrölt bors
Elkészítése:
Felolvasztjuk a margarin felét, átforgatjuk rajta a karikákra vágott burgonyát, és megsózva nagyon kevés vízzel puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük.
A maradék margarinból a liszttel meg a tejjel kemény besamelt főzünk, és ha kihűlt, összekeverjük a tojások sárgájával meg a habbá vert fehérjével. Végül óvatosan belekeverjük a darált füstölt húst, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Kizsírozunk egy kerek, mély tűzálló tálat, beleöntjük a sonkás keverék egyharmadát, erre terítjük a párolt, langyosra hűtött burgonya felét. Befedjük a sonkapép második harmadával, erre rakjuk a maradék burgonyát, és az egészet bevonjuk a maradék sonkapéppel. A tepsibe vizet öntünk, forró sütőbe tesszük, ha langyos, beleállítjuk a tűzálló tálat úgy, hogy kétharmadáig ellepje a víz, és 5 percig erős, majd 45 percig közepes tűznél gőzben sütjük.
Hozzávalók 4 személyre: 1 friss vagy 1 doboz körszeletes konzervananász, 80 dkg főtt füstölt tarja, 40 dkg füstölt sajt felszeletelve, 1 kk. őrölt szerecsendió, ½ kk. bors, borsikafű ágacskák, csipetnyi szegfűbors, 2 ek. olaj
Hozzávalók 4 személyre: 6 nagy fej vöröshagyma, 30 dkg főtt füstölt tarja, 1,5 dl tejszín, 15 dkg reszelt sajt, 3 tojás, 3 gerezd fokhagyma, petrezselyemzöld, só, fehérbors
Hozzávalók: pizzatésztához: 50 dkg liszt, 4 dkg élesztő, 2 egész tojás, 2 dl langyos tej, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál cukor, 1 kiskanál só; pizzaszószhoz: paradicsompüré, bazsalikom, oregano, fokhagyma, olívaolaj, só, pizzafeltéthez: 2 kis fej hagyma (de a legfinomabb újhagymából), 15 dkg szalámi, 15 dkg tarja, 15 dkg zöldségmix: borsó, répa, kukorica, 15 dkg sajt