Hozzávalók: 1,5 kg marhalapocka, 2 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 4 dl kókusztej, 2 tk. őrölt koriander, 1 kk. őrölt édeskömény, 2 tk. őrölt római kömény, 1 csipet őrölt szegfűszeg, 4 aprított chili (piros), 4 csík citromhéj, 1 ek. citromlé, 2 tk. barnacukor
Elkészítése:
Tisztítsuk meg a húst és vágjuk fel 3 cm-es kockákra. A hagymákat pépesítsük robotgéppel. A főzőedénybe öntsük bele a kókusztejet, forraljuk fel, majd közepes lángon addig főzzük, míg a tej kb. a felére csökken. Vigyázzunk, ne hagyjuk, hogy a tej megbarnuljon. Adjuk hozzá az édesköményt, a római köményt, a koriandert és a szegfűszeget, majd egy perc kevergetés után tegyük bele a húst. Ha a hús színe megváltozik - 2-3 perc - adjuk hozzá a pépesített hagymát, a chilit, a citromhéjat, a citromlét és a cukrot. Kis lángon főzzük egészen addig, amíg besűrűsödik. Ez kb. 2 órát jelent. Néha kavarjuk meg, nehogy leragadjon. Majd folytassuk a főzést, amíg a kókusztejből az olaj a felszínre jön és hagyjuk, hogy a curry megszínesedjen. Akkor jó, ha barna és felszívta az összes levet.
Tálalhatjuk friss és párolt zöldséggel, vagy akik tartalmasabb étkezésre vágynak, rizs körettel. Hasonlóan a hazai töltött káposztához, a Rendang is csak finomabb lesz, ha hagyjuk az ízeket összeérni, és az elkészítést követően 2-3 nap múlva fogyasztjuk. (Alacsony hőmérsékleten, lassan melegítsük.)
Hozzávalók 4-5 személyre: 20 dkg csirkemellfilé, 1 doboz (400 ml) kókusztej, 1 kis fej vöröshagyma, 3 szál újhagyma, 1 ek. curry fűszerkeverék, 2 ek. olívaolaj, 1 db paradicsom, 1 csokor friss korianderlevél, 1 db csirkeleveskocka, darált bors, só
Hozzávalók: zöldségkeverék, Thai zöldségkeverék, 3 dkg vaj, 1 szál citromfű, lime leve, 5-6 bazsalikom, koriander, kókusztej, babcsíra, kukorica, tom-yam
Hozzávalók: 3 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 6 szál thai citromfű, 5 dkg galanga gyökér, 12 db kaffir lime levél, 6 kávéskanál vörös curry paszta, 8 evőkanál halolaj, másfél db húsleves kocka, 2 doboz kókusztej, 30 dkg gomba, 10 dkg kaliforniai paprika, fél zöldcitrom leve, csipetnyi pálmacukor, 1 csokor korianderlevél, pár szál újhagyma, 2 evőkanál olívaolaj
Hozzávalók: zöld curry paszta, 2 doboz kókusztej, 1 kg csirkemell filé, padlizsán, 1/4 kg zöldborsó, szárított chili, 1 csomag édes thai bazsalikom, 1 csomag friss koriander, friss kaffer citrom levél vagy szárított, halszósz, 2 db kaliforniai paprika, pálmacukor