Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg liszt, 4 tojás, 12 szelet bacon, 20 dkg márványsajt, 2 körte, 60 dkg parajlevél, 1 fej vöröshagyma, 1,2 dl tej, 2 dkg cukor, 2,5 dl szódavíz, 8 ek. vaj vagy margarin, só, bors, reszelt szerecsendió
Elkészítése:
2 evőkanál vajat vagy margarint megolvasztunk. A felütött tojásokat összekeverjük a liszttel, a tejjel és 1,2 dl szódavízzel. Csipetnyi sóval ízesítjük. Belecsorgatjuk az olvasztott zsiradékot, simára keverjük, és 30 percig pihentetjük.
Közben a körtét meghámozzuk, megmossuk, félbevágjuk, és magházát kiemeljük. Húsát cikkekre vágjuk, majd kevés cukros vízben kb. 3 percig pároljuk. A márványsajtot szétmorzsoljuk, vagy kockákra vágjuk. A megtisztított vöröshagymát apróra felkockázzuk.
Kb. 2 evőkanál megforrósított zsiradékon megpároljuk a hagymakockát, majd hozzáadjuk a megtisztított, megmosott parajt. Sóval, borssal, reszelt szerecsendióval ízesítjük, és fedő alatt kb. 5 percig fonnyasztjuk.
A maradék szódavizet a tésztába keverjük.
Serpenyőben megpirítunk 2 szelet bacont. Rámerünk 1 merőkanál palacsintatésztát, és mindkét oldalon aranysárgára sütjük. Ugyanezen a módon még öt, nem túl vékony palacsintát sütünk. A palacsintákat megrakjuk a párolt parajlevelekkel, morzsolt márványsajttal és párolt körtével. Forró sütőben kissé átmelegítjük, és tortaként szeleteljük.
Hozzávalók 4 személyre: 1 hátsó füstölt csülök (1,5-2 kg), 70 dkg tarkabab, 20 dkg zsiradék, 3 gerezd fokhagyma, 50 dkg vöröshagyma, 50 dkg burgonya, 4 piros fűszerpaprika, 40 dkg vegyes zöldség, cseresznyepaprika, piros arany, liszt a rántáshoz; liszt, tojás, só a csipetkéhez
Hozzávalók kb. 65 db-hoz: 150 g dió, 170 g liszt, 30 g étkezési keményítő, 30 g kakaópor, 1 csapott teáskanál sütőpor, 120 g barnacukor, 2 cs. vanillincukor, 1 csipetnyi só, 1 tojás, 125 ml író, 120 g növényi zsír
(képviselőfánkhoz, Eckler fánkhoz, tortalap készítéséhez)
Hozzávalók: 4 db tojás, 12 dkg cukor, 12 dkg liszt; a szóráshoz: porcukor
Hozzávalók 12 szelethez: 45 dkg sárgabarack (befőtt), 1 banán, 2 karika ananász, 2 dl édes fehérbor, 2 ek. méz, 3 tojás, 10 dkg liszt, 5 dkg kókuszreszelék, 10 dkg cukor, 10 dkg vaj, 1 cs. élesztőpor, 1 tk. gyömbérpor, porcukor a szóráshoz