ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...

Holland meggytorta

2010. augusztus 16. - Dyna 122

Hozzávalók: 1 kg mélyhűtött levelestészta, 1 kg magozott meggy, 7-8 dl tejszín, 1 csomag tejszínhabfixáló por vagy zselatin, 10 dkg kristálycukor, 10 dkg porcukor, 2 ek. piros színű lekvár, 1 kk. őrölt fahéj, 2 ek. cseresznyepálinka, 5-6 dkg mandulaforgács a díszítéshez

Elkészítése:

A levelestésztát felengedjük, majd 3 akkora lapot vágunk ki, amekkora a tortaformánk. Sütőlemezre tesszük az összeset, majd 200 °C-os előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk kihűlni.

Közben a cseresznyét kevés vízben a kristálycukor felével ízesítve puhára főzzük (kb. 5 perc).

A tejszínt a cukor másik felével és a fahéjjal együtt kemény habbá verjük és fixáljuk. Két részre választjuk, az egyik felébe belekeverjük a cseresznyepálinkát és a kihűtött, lecsepegtetett cseresznyéket (néhány darabot hagyjunk ki díszítéshez).

Az egyik tortalapra cukormázat készítünk, oly módon, hogy a cseresznye főzővizéből még melegen veszünk 1-1 dl-t, és elkeverjük benne a 10 dkg porcukrot. Ezt ráöntjük a tortalapra és hagyjuk megszilárdulni a mázat. Tizenkét körcikkre vágjuk fel, mielőtt a torta tetejére tesszük.

Az egyik kész, már kihűlt tortalapot vékonyan bekenjük a lekvár felével, majd beletesszük a tortaformánk aljába, rátesszük a cseresznyés tejszínt, jön a következő vékonyan megkent tortalap, és a fehéren hagyott tejszínréteg. Legfelül a szeletekre vágott mázas lapok kerülnek, tejszín és cseresznye díszítéssel.

Vegyük le a tortaforma szélét, szórjuk meg mandulaforgáccsal.

A bejegyzés trackback címe:

https://receptgyujtemenyem.blog.hu/api/trackback/id/tr612225672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása