ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Fahéjas mandulatekercs

2011. december 10. - Dyna 122

Hozzávalók kb. 30 db-hoz: 10 dkg őrölt mandula, 12 dkg porcukor, 3 tojásfehérje, 3 dkg étkezési keményítő, 1 tk. fahéj, 1 kk. vaj, csipetnyi só, 1-2 ek. víz; a díszítéshez: 10 dkg ét- vagy tejcsokoládés tortabevonó

Elkészítése:

Az őrölt mandulát és a tojásfehérjét csipetnyi sóval ízesítve egy tálban keverje krémesre. Adja hozzá a porcukrot, a fahéjat és óvatosan a keményítőt is, majd annyi vizet, hogy tejbegríz-sűrűségű masszát kapjon. Gyorsan vajazzon ki egy tepsit, majd finoman hintse meg liszttel. A kilisztezett tepsibe teáskanál segítségével rakjon halmokat a masszából, majd hajlékony késsel vagy műanyag lapáttal simítsa el őket nagyjából 8x10 cm-es négyszögletes lapokká. Közben melegítse elő a sütőt 160 °C-ra, majd a kekszeket süsse mintegy hét percig, amíg világossárgák lesznek. Ezután a műanyag lapát vagy kés segítségével óvatosan szedje le a kekszlapokat a tepsiről, és még melegen formázzon tekercseket belőlük.

A tortabevonót apróbb darabokra tördelve vízgőz felett vagy 50-60 °C-os vízfürdőben, folyamatos kevergetés mellett olvassza meg. (Vigyázzon, le ne forrázza magát, és víz ne kerüljön a csokoládés bevonóba!) A már kihűlt tekercseket óvatosan mártsa bele, és rácsra fektetve hagyja őket száradni.


A kekszeket nem forrón, de mindenképpen melegen kell összetekerni, különben összetörnek. Legjobb, ha a meleg kekszeket alufólia lapokra helyezi, majd föléjük is helyez egy-egy lapot, és rögtön rátekeri őket egy fakanál nyelére.


1 darab: 64 kcal, 1,3 g fehérje, 6 g szénhidrát, 3,6 g zsír


 

Mézes csillag

Hozzávalók kb. 40 db-hoz: 25 dkg rozsliszt, 12 dkg méz, 5 dkg cukor, 5 dkg vaj, 1 tojás, 1 cs. mézeskalácsfűszer, 1/2 cs. sütőpor; a díszítéshez 40 db egész hántolt mandula

Elkészítése:

A mézet, cukrot és a vajat egy lábosban közepes lángon kevergesse addig, amíg a vaj megolvad, majd vegye le a tűzről és hagyja hűlni.

Közben egy tálban keverje össze a rozslisztet, a mézeskalácsfűszert, a sütőport és a tojást, majd öntse hozzá a mézes masszát is. Az így kapott tésztát körülbelül 30 percig pihentesse szobahőmérsékleten.

Ezután lisztezett gyúródeszkán nyújtsa fél centiméter vastagra, és formával szaggasson kis csillagokat belőle. A csillagokat helyezze sütőpapírral kibélelt tepsibe. Mindegyik közepébe tegyen egy-egy szem mandulát. Közben melegítse elő a sütőt és a csillagokat 160 °C-on körülbelül 15 percig süsse.

A kész kekszeket süteményes dobozban fél alma mellett tárolja.


* Manduladíszítés helyett sütés előtt cukros mázzal is boríthatja a csillagokat, így azok téli hangulatban fognak ragyogni. A mázhoz egy tojásfehérjét keverjen össze két evőkanál porcukorral, majd ezzel kenje meg a csillagok tetejét.


1 darab: 62,5 kcal, 1,6 g fehérje, 8 g szénhidrát, 2,4 g zsír


 

Rétegelt süti

Hozzávalók a tésztához: 6 tojás, csipet só, 16 dkg cukor, 16 dkg liszt, 2 ek. étkezési keményítő; a krémhez: 20 dkg tejcsokoládé, 10 dkg tejszín, 25 dkg vaj, 3 ek. porcukor, 1 ek. narancslikőr vagy konyak, 20 dkg csokoládéreszelék, porcukor

Elkészítése:

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét felverjük, fokozatosan hozzáadjuk a cukrot, és kemény habbá verjük a masszát. A tojássárgáját is felverjük, majd a fehérjehabhoz keverjük. A lisztet és a keményítőt vegyítjük, a habra szitáljuk és elkeverjük benne. Egy sütőpapírral kibélelt tepsire öntjük a tésztát, és előmelegített sütőben, 200 fokon, kb. 12 perc alatt aranybarnára sütjük, majd sütőrácsra borítjuk és hagyjuk kihűlni.

A krémhez a csokoládét összetördeljük, a tejszínt felforraljuk, a csokoládéra öntjük, és addig kevergetjük, míg a darabok fel nem oldódnak benne. Eztán félretesszük, és hidegebb helyen hagyjuk kihűlni.

A vajat habosra keverjük, hozzáadagoljuk a porcukrot, majd kanalanként a csokikrémet is. Végezetül belekeverjük a likőrt.

A tésztát három csíkra vágjuk, az egyik csíkot egy téglalap alakú tortakerettel összefogjuk, és rákenjük a krém harmadát. Erre jön a második tésztacsík (enyhén megnyomkodjuk), majd egy újabb krémtakaró, a tetejére pedig a harmadik réteg tészta, és arra a maradék krém. A krémet megszórjuk csokoládéreszelékkel, hűtőbe tesszük, és 2-3 órán át hagyjuk összeérni az ízeket.

Tálalás előtt eltávolítjuk a tortakeretet és porcukorral megszórjuk a sütit.


Elkészítési idő: 60 perc + hűtés
1 adag: 505 kcal

Sült halfilé gyümölcsös rizságyon

Hozzávalók 4 személyre: 8 szelet lepényhalfilé, liszt, só, frissen őrölt bors, 1 citrom leve, napraforgóolaj; a céklasalátához: 3 db kisebb főtt cékla, 1 nagy lilahagyma, 3 narancs, 1 kis piros chili, korianderlevél, só, olívaolaj, 1 citrom leve, 1/2 narancs leve; a rizshez: 30 dkg basmati rizs, 2 ek. reszelt narancshéj, 2 ek. durvára vágott mandula, 3 ek. finomra vágott aszalt sárgabarack, só, frissen őrölt bors, 1 ek. vaj

Elkészítése:

Megtisztítjuk a céklát, majd apró kockákra vágjuk. Megtisztítjuk a lilahagymát és hajszálvékonyan felszeleteljük. A narancsot meghámozzuk és húsát kisebb darabokra vágjuk.

A chilit kimagozzuk és vékony csíkokra vágjuk. Összekeverjük a céklát, a hagymát és a narancsot a chilivel, három evőkanál olajjal, kevés sóval, citrom- és narancslével, 10 percig állni hagyjuk, majd megszórjuk finomra vágott korianderrel.

Egy serpenyőben felforrósítjuk a vajat, közepes lángon megpirítjuk benne a mandulát és a sárgabarackkockákat. Hozzáadjuk a rizst, és tovább pirítjuk. Beletesszük a narancshéjat is. Ízesítjük sóval és borssal, majd további kb. öt percig pirítjuk. Közben folyamatosan kevergetjük. A lepényhalfilékről leitatjuk a nedvességet. Meglocsoljuk citromlével, megszórjuk kevés sóval és borssal. Beleforgatjuk két-három evőkanál lisztbe. Felforrósítunk négy evőkanál olajat egy serpenyőben, majd egyenként aranybarnára sütjük benne a filéket. A halat a gyümölcsös rizzsel és a salátával tálaljuk.

Pilisi paradicsom

Hozzávalók: paradicsom, sajt, tejfölt, tojássárgája, vöröshagyma, vaj, só, őrölt bors, petrezselyemzöld

Elkészítése:

A finomra vágott vöröshagymát vajon megpároljuk. Közben a tepsit is kivajazzuk, az aljára paradicsomkarikákat helyezünk, amit sózunk, borsozunk, finomra vágott petrezselyemmel meghintünk. Erre jön egy réteg párolt vöröshagyma és reszelt sajt, újra paradicsom, majd vöröshagyma és sajt következik. A legfelső réteg paradicsom legyen, amit áthúzunk tojássárgájával és reszelt sajttal elkevert tejföllel. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük.

Köretként, de önálló ételként is tálalhatjuk.

Padlizsános muszaka

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 50 dkg padlizsán, 25 dkg darált sertéshús, 3-4 db zöldpaprika, 3 db paradicsom, 2 ek. liszt, 4 dl tej, 5 dkg vaj, vöröshagyma, reszelt szerecsendió, őrölt bors, só, olaj

Elkészítése:

Fél kiló burgonyát héjában megfőzünk, majd meghámozva, karikákra vágva egy kiolajozott tűzálló tál aljára terítjük és megsózzuk.

Mialatt a burgonya fő, 50 deka padlizsánt felszeletelünk, besózunk, leitatjuk, és egy kevés olajban mindkét felüket átsütjük, utána a burgonya tetejére fektetjük.

Egy harmadik edényben 25 deka darált sertéshúst egy kis fej apróra vágott vöröshagymával meg sóval, őrölt borssal két evőkanál olajon kevergetve megpirítunk; ez a padlizsán tetejére kerül. Erre 3-4 kicsumázott, vékony csíkokra vágott zöldpaprikát, három felszeletelt paradicsomot meg egy nagy fej, szintén vékony karikákra vágott vöröshagymát terítünk. Végül két evőkanál lisztet négy deci tejjel simára keverünk, csipetnyi sóval meg reszelt szerecsendióval ízesítjük, és öt deka vajat beledobva, kevergetve besamelmártássá főzzük. Ezzel vonjuk be a muszakát, és a sütőben világospirosra sütjük.

Mákos-vaníliás kifli

Hozzávalók kb. 100 db-hoz: 1 vaníliarúd, 33 dkg vaj/margarin, 14 porcukor, só, 1 tojás, 1 narancs reszelt héja, 40 dkg liszt, 14 darált mák; a formázáshoz: liszt; a hempergetéshez: 10 dkg vaníliás porcukor; a mázhoz: 10 dkg étcsokoládé

Elkészítése:

A tésztához felhasítjuk a vaníliarudat, és kikapargatjuk belőle a vaníliapépet. A kézi robotgép dagasztóspiráljával habosra keverjük a vajat/margarint a porcukorral, egy csipet sóval és a vaníliapéppel. Hozzákeverjük a tojást, a reszelt narancshéjat, rászitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a mákot, majd összegyúrjuk. Fóliába csomagoljuk, és a hűtőszekrényben egy éjszakán át pihentetjük.

A tésztacipót négy részre osztjuk, és lisztezett munkalapon 25 cm hosszú rudakat sodrunk belőle, azokat egy cm vastag szeletekre vágjuk, és kifliket sodrunk-hajlítunk belőlük (a kinyújtott tésztából virágot, karácsonyi motívumokat is formálhatunk). Sütőpapírral bélelt sütőlapokra rakjuk, és fél órára hidegre tesszük. 180 fokra előmelegített sütőben 15-18 percig sütjük.

A kiflik egyik felét a tepsiben hagyjuk kihűlni, a másik felét azonnal vaníliás porcukorba hempergetjük, és rácsra rakosgatva hagyjuk kihűlni.

A csokoládét apróra vagdossuk, meleg vízfürdőbe állítva felolvasztjuk, megmártjuk benne a maradék kihűlt kiflik két végét, és rácsra téve hagyjuk megdermedni. Sütőpapírral rétegezve jól záródó fém vagy műanyag dobozban tároljuk. Sokáig elálló, finom sütemény.

Karamellizált almás morzsatorta

Hozzávalók 4 személyre: 12 dkg őrölt mandula, 1 tk. őrölt fahéj, 12 dkg vaj, 1 kis üveg méz, 12 dkg lágy zabpehely, 6 alma

Elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Keverjük össze a mandulát a fahéjjal, adjunk hozzá 10 dkg vajat, és ujjaink segítségével alaposan morzsoljuk el. Keverjünk bele 4 evőkanál mézet és a zabpelyhet.

Hámozzuk meg az almát és vágjuk vékony szeletekre. Terítsük a gyümölcsöt a maradék vajjal kikent edény aljára, és csurgassuk meg egy-két kanál mézzel. A tetejére szórjuk a morzsakeveréket úgy, hogy teljesen betakarja a gyümölcsöt, de ne nyomkodjuk le!  Süssük kb. 30 percig, amíg a teteje szép aranybarna nem lesz. Tálaljuk melegen, esetleg vanília fagylalttal.

Elkészítési idő: kb. 45 perc

Póréhagymaleves (2)

Hozzávalók: 2 szál póréhagyma, 10 dkg vaj, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, 8 dl tej, 1 dl tejszín, 7 dkg liszt

Elkészítése:

A vékonyra felszeletelt hagymát a vajon megfuttatjuk. Hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyemzöldet, sózzuk, borsozzuk. Amikor a hagyma szép aranysárga, megszórjuk a liszttel, és kis ideig tovább pirítjuk. Hozzáadjuk a tejet, és felforraljuk.

Tálaláskor tehetünk a tányérba egy-egy evőkanál tejfölt, így még finomabb.

Liptói rakott krumpli

Hozzávalók 4 személyre: 1,2 kg krumpli, 25 dkg túró, 8 dkg húsos füstölt szalonna, 10 dkg vaj, 1 kis csomó kapor, 1 kis csomó metélőhagyma, só, zsemlemorzsa

Elkészítése:

A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk, és karikákra vágjuk. A szalonnát kis kockákra vágjuk, kisütjük, és a pörcöt is, a zsírját is a túróhoz öntjük. Hozzáadunk a túróhoz 7 deka olvasztott vajat is, majd a finomra vágott kaprot és metélőhagymát. Ízlés szerint sózzuk, jól összedolgozzuk, s lazán összekeverjük a főtt krumplival, lehetőleg úgy, hogy ne nagyon törjük össze. A tepsit vagy tűzálló tálat kikenjük a maradék vajjal, körbehintjük zsemlemorzsával, beleöntjük a túrós krumplit és közepesen forró sütőben 20 perc alatt szép pirosra sütjük.


Aki ezt az összeállítást túl zsírosnak találja, az a szalonna helyett használhat apróra vágott főtt füstölt sonkát, de azzal már a liptói rakott krumpli szalonváltozatát készítettük el.

Adhatunk hozzá hagymás, köménymagos káposztasalátát, vagy csak egyszerűen savanyú káposztát.

Hagyma csőben sütve

Hozzávalók: vöröshagyma, sajt, tejföl, só, vaj

Elkészítése:

A közepes méretű tisztított vöröshagymákat egészben, sós vízben félig puhára főzzük. Kivajazott tűzálló tálba helyezzük és reszelt sajttal elkevert tejföllel meglocsoljuk. Sütőben kb. 25 percig sütjük.

Köretként, de önálló ételként is tálalhatjuk.

Őszi rakott palacsinta

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg liszt, 4 tojás, 12 szelet bacon, 20 dkg márványsajt, 2 körte, 60 dkg parajlevél, 1 fej vöröshagyma, 1,2 dl tej, 2 dkg cukor, 2,5 dl szódavíz, 8 ek. vaj vagy margarin, só, bors, reszelt szerecsendió

Elkészítése:

2 evőkanál vajat vagy margarint megolvasztunk. A felütött tojásokat összekeverjük a liszttel, a tejjel és 1,2 dl szódavízzel. Csipetnyi sóval ízesítjük. Belecsorgatjuk az olvasztott zsiradékot, simára keverjük, és 30 percig pihentetjük.

Közben a körtét meghámozzuk, megmossuk, félbevágjuk, és magházát kiemeljük. Húsát cikkekre vágjuk, majd kevés cukros vízben kb. 3 percig pároljuk. A márványsajtot szétmorzsoljuk, vagy kockákra vágjuk. A megtisztított vöröshagymát apróra felkockázzuk.

Kb. 2 evőkanál megforrósított zsiradékon megpároljuk a hagymakockát, majd hozzáadjuk a megtisztított, megmosott parajt. Sóval, borssal, reszelt szerecsendióval ízesítjük, és fedő alatt kb. 5 percig fonnyasztjuk.

A maradék szódavizet a tésztába keverjük.

Serpenyőben megpirítunk 2 szelet bacont. Rámerünk 1 merőkanál palacsintatésztát, és mindkét oldalon aranysárgára sütjük. Ugyanezen a módon még öt, nem túl vékony palacsintát sütünk. A palacsintákat megrakjuk a párolt parajlevelekkel, morzsolt márványsajttal és párolt körtével. Forró sütőben kissé átmelegítjük, és tortaként szeleteljük.

 

Fahéjas szelet

Hozzávalók: 1 kész szögletes piskótatortalap, 3 ek. méz, 20 dkg porcukor, 5 dkg zsír, 1 kk. szódabikarbóna, 1 tojás, 1 dl tej, 45 dkg liszt, 2 kk. őrölt fahéj; a krémhez: 1 l tej, 10 ek. liszt, 20 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 1 cs. vaníliás cukor

Elkészítése:

A porcukrot, a zsírt, a tojást, a mézet, a szódabikarbónát és a fahéjat gőz felett jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a tejet és a lisztet. Legalább 5 percig keverjük, majd hagyjuk kihűlni. 4 cipót formálunk belőle, és sütőpapírral letakart sütőlemezen egyenként megsütjük.

A krémhez a tej felét felforraljuk, a másik felét elkeverjük a liszttel. Beleöntjük a tejbe, sűrűre főzzük, majd kihűtjük.

A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, és a kihűlt krémmel összevegyítjük.

A sütemény összeállítása: fahéjas lap, krém, fahéjas lap, krém,  piskóta, krém, fahéjas lap, krém, fahéjas lap. Legfelül krém legyen, amit csokireszelékkel vagy darált dióval megszórhatunk.

Spárgaleves

Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg borjú- vagy sertéscsont, 10 dkg sárgarépa, 5 dkg petrezselyemgyökér, 50 dkg friss vagy 30 dkg konzerv spárga, 1 dkg cukor, 4 dkg vaj, 6 dkg liszt, 2 dkg só, 1/4 cs. petrezselyemzöld, 1 dl tej

Elkészítése:

A csontot, zöldséget 1,5 liter sós vízben 2 órán át főzzük. A megtisztított spárgát kockára vágjuk, cukorral ízesítjük és a leszűrt levesben megfőzzük.

A vajjal és a liszttel, finomra vágott petrezselyemmel világos rántást készítünk, kevés hideg vízzel felengedjük, a tejjel együtt a levesbe keverjük és öt percig forraljuk. Vajas galuskát főzünk bele.

Epres-mákos torta

Hozzávalók: 15 dkg vaj vagy biomargarin, 15 dkg nyers nádcukor vagy xylitol (más néven xilit vagy nyírfacukor), 2 egész tojás, 2 tojássárgája, 4 dl tej vagy rizstej, 1 cs. bourbon vaníliás cukor, 1 cs. sütőpor, 5 dkg fehér búzaliszt + kevés az eperhez, 10 dkg mák, 1 citrom reszelt héja, 20 dkg eper

Elkészítése:

A vajat a cukorral, a két egész tojással és a tojás­sár­gák­kal habosra keverjük. Folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a tejet, a vaníliás cukrot, a sütőporral elkevert lisztet, a mákot és a reszelt citromhéjat. Ezután vajjal kikent formába öntjük, a tetejére rátesszük a lisztben megforgatott epret, és előmelegített sütőben 200 fokon tűpróbáig sütjük. (A sütemény akkor jó, ha a beleszúrt hústűn vagy fogvájón a tészta már nem ragad.)

Elkészítési idő: kb. 45–50 perc

Csőben sült zöldspárga és sárgarépa

Hozzávalók 4 személyre: 16-20 db zöldspárga, 8-12 db zsenge sárgarépa, 10 dkg vaj vagy ghí, 5 ek. fehér tönkölybúzaliszt, 6 dl tej vagy rizstej, só, 1-2 csipet őrölt fehérbors, 7 dkg trappista sajt reszelve, 7 dkg füstölt sajt reszelve

Elkészítése:

A spárgát eltörjük, ahol engedi. Az alsó részét eldobjuk, csak a felső, feje részét fogjuk felhasználni. Megtisztítjuk a sárgarépát, majd a zöldségeket külön-külön, egy kevés vízben megpároljuk. A spárgát 3-4 percig, a répát pár perccel tovább.

Ezután elkészítjük a gratin mártást. A vajat felhevítjük, hozzáadjuk a lisztet, és pár percig pirítjuk. Majd hozzáöntjük a tejet, elkeverjük, sózzuk, borsozzuk, és hozzáadjuk a reszelt sajtok felét is.

Ezt követően a zöldségekből négy halmot készítünk, egy sütőlemezre helyezzük, és ráöntjük a mártást úgy, hogy kétharmadáig bevonja a zöldségeket. A maradék sajtokat ráhintjük a halmok tetejére, és előmelegített sütőben vagy grillsütőben néhány perc alatt pirosra sütjük.

Párolt rizzsel tálaljuk.

Elkészítési idő: kb. 25–30 perc

Ananászos-kókuszos palacsinta

Hozzávalók 4 személyre: 8 db palacsinta (lásd az alapreceptet, 10 dkg cukor, 10 dkg kókuszreszelék, 1 cs. vaníliás cukor, 1 őrölt szerecsendió, 1 ek. citromlé, 10 dkg darabolt ananász (konzerv), 1 ek. vaj

Elkészítése:

Az alaprecept szerint készítsd el a palacsintákat. Az ananászt csepegtesd le, vágd egészen apróra. A cukorból és 2 dl ananászléből (ha nincs annyi vízzel egészítsd ki) főzz cukorszirupot. Keverd bele a kókuszreszeléket, a vaníliás cukrot, és mérsékelt tűzön folytonos keverés mellett főzd 4-5 percig. A tűzről levéve ízesítsd szerecsendióval és citromlével, majd keverd el benne az ananászdarabokat. Töltsd meg a krémmel a palacsintákat, tekerd fel, és forró, olvasztott vajjal megkenve tálald.

Cseh fánk (talkedli)

Hozzávalók: 2 dkg friss élesztő, 2 púpozott ek. cukor, 45 dkg finomliszt, 4,5 dl tej, 3 tojás, 3 dkg vaj, 1 citrom reszelt héja, kevés olaj a sütéshez, tálaláshoz gyümölcslekvár

Elkészítése:

Az élesztőt a cukorral és 1 evőkanál liszttel, körülbelül 1 deci langyos tejjel fölfuttatjuk. Mély tálban a maradék lisztet a tojások sárgájával, a sóval,  a reszelt citromhéjjal és a maradék langyos tejjel simára dolgozzuk.  Ezután a fölfuttatott élesztőt és az olvasztott vajat is belekeverjük. Néhány percig pihentetjük, közben a tojások fehérjét kemény habbá verjük, és mindkettőt a sűrű tésztába forgatjuk.

Egy talkedli- vagy tükörtojás-sütőt olajjal kikenünk, és a tésztából 1-1 bő evőkanálnyit a mélyedésekbe teszünk.  (Simán palacsintasütőben is elkészíthetjük.) Körülbelül 1,5 percig sütjük,  majd megfordítjuk és a másik oldalát is pirosra sütjük.  Porcukorral meghintve, lekvárral tálaljuk.

Szalagos farsangi fánk

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 0,5 l tej, 5 dkg élesztő, 6 dkg olvasztott vaj, 6 tojássárgája, 5 dkg cukor, 1 ek. rum, csipetnyi só, olaj a sütéshez, porcukor a tetejére, sárgabaracklekvár a tálaláshoz

Elkészítése:

Egy nagy tálba tesszük a lisztet, egy csipet sót, majd beleütjük a tojássárgákat, hozzáadjuk a rumot, a felfuttatott élesztőt, az olvasztott vajat és a meleg tejet. Fakanállal vagy géppel jól összedolgozzuk. Akkor jó, ha a tészta kifényesedik, hólyagos lesz, és elválik az edény falától. Kicsit meglisztezzük a tetejét, és letakarva kétszeresére kelesztjük.

Lisztezett deszkára borítjuk, kicsit átgyúrjuk. Kézzel szépen széthúzogatjuk körülbelül másfél ujjnyi vastagságúra. Fánkszaggatóval vagy üvegpohárral kiszaggatjuk. Mire az olaj felforrósodik, addigra másodszorra is megkel a tészta.

A forró olajba tesszük a fánkokat. Nem sokat egyszerre, mert sütés közben megnőnek. Azonnal fedőt teszünk rá, és körülbelül 2 percig fedő alatt sütjük. Ha az olaj nagyon forró, lejjebb vesszük, mert nagyon gyorsan megpirul, és akkor nem sül át. Ha világos piros, gyorsan megforgatjuk, és fedő nélkül sütjük tovább. Forrón meghintjük porcukorral, és lekvárral tálaljuk.

A szép szalag 3 titka:

Bő olajban süssük a fánkokat, hogy úszni tudjanak, és ne tegyünk sokat egyszerre az edénybe, különben kiszorítják egymást!

A sütéshez szükséges olaj közepesen forró legyen, amit egy tésztacsíkkal ellenőrizhetünk sütés előtt!

A fánkok első oldalát feltétlenül fedő alatt süssük!

süti beállítások módosítása