Hozzávalók 1 személyre: 20 dkg spenót, 1 tojás, 5 dkg mozzarella sajt, só, őrölt bors, pirospaprika; a rösztihez: 15 dkg burgonya, 2 ek. margarin, só
Elkészítése:
20 dkg friss (vagy mélyhűtött) spenótot tűzálló tálba rakunk, és kevés vizet aláöntve előmelegített sütőben 220 fokon 20 percig pároljuk. Ezután kivesszük (a frisset ledaráljuk), összekeverjük, majd egy mélyedést készítünk benne. Egy tojást a mélyedésbe ütünk, sóval, borssal fűszerezzük. Öt dkg mozzarella sajtot lereszelünk, a tojásra tesszük és megszórjuk pirospaprikával. A spenótgratint a sütőbe visszatesszük és 15-20 percig sütjük, míg a sajt ráolvad a tetejére.
Közben elkészítjük a rösztit: 15 dkg burgonyát meghámozunk, megmosunk és nagy lyukú reszelőn lereszelünk. Teflonserpenyőben két evőkanál margarint felhevítünk, beletesszük a reszelt burgonyát, megsózzuk, és kb. 10 percig sütjük, majd egy tányér vagy fedő segítségével megfordítjuk, és lefedve 10 percig sütjük a másik oldalát is. Előmelegített tálra tesszük és a spenóttal tálaljuk.
Hozzávalók 4 személyre: 50 dk vegyes darált hús, 2 fej vöröshagyma, 1 cs. petrezselyemzöld, 2 tojás, 2 ek. zsemlemorzsa, 1 ek. curry, 1 tk. só, 1/4 tk. őrölt bors, kevés liszt, kb. 5 dl olaj; a nyársakhoz: 1 szelet ananász, 10 dkg konzerv mandarin, 10 szem koktélcseresznye, 10 dkg szőlő, 4 cső konzerv bébikukorica, 6 dkg márványsajt, 6 dkg camembert, 4 savanyított pepperoni, 4 töltött olajbogyó
Hozzávalók 6 személyre: 80 dkg zsírosabb darált marhahús, 1 kk. só, 1 mk. őrölt fekete bors, 2 kisebb ecetes uborka, 1 közepes vöröshagyma, 1 ek. ketchup, 1 ek. mustár, a tálaláshoz: 12 készen kapható hamburger buci, 1 nagy fej saláta, paradicsom, lila- vagy vöröshagyma, ketchup, mustár, majonéz
Hozzávalók 16 db-hoz: 2 tojás, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg nyers füstölt sonka, 3 ek. majonéz, 1 tk. mustár, őrölt bors, 4 szelet csomagolt német rozskenyér, 3 kis paradicsom, 1 cs. zsázsa