ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Párizsival töltött tojás

2013. január 28. - Dyna 122

Hozzávalók: tojás, párizsi, vaj, mustár, só, őrölt bors

Elkészítése:

A főtt tojásokat félbe vágjuk és a sárgájukat kiszedjük. Áttörjük, sóval, borssal, mustárral, vajjal és pépesre vágott (vagy darált) párizsival elkeverjük. Visszatöltjük a félbevágott tojásokba.

Tartármártással áthúzva tálaljuk.

Berlini egytál

Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet sertéskaraj, 10 deka füstölt szalonna, 10 deka füstölt kolbász, 2 pár virsli, 1/2 kg savanyú káposzta, 1 fej vöröshagyma, kevés liszt, zsír, só, bors

Elkészítése:

A hússzeleteket kiverjük, sóval, borssal fűszerezzük, lisztbe mártjuk, mindkét oldalon csak annyira sütjük meg a forró zsírban, hogy színe legyen, s meleg helyre félretesszük.

A káposztát - ha túl savanyú - átmossuk, lecsurgatjuk.

A vékonyra szeletelt hagymát forró zsíron üvegesre pároljuk, rátesszük a kinyomott káposztát, belekeverjük az apróra vágott kolbászt, szalonnát, és egy kevés vizet hozzáadva puhára pároljuk.

A hússzeleteteket mélyebb tűzálló tálba tesszük, beborítjuk a káposztával, tetejére szórjuk a karikára vágott virslit, fóliával letakarjuk, és a sütőben jól összemelegítjük (pirítani nem kell).

Adhatunk mellé héjában főtt, majd megtisztított kisebb burgonyákat.

Szárazbableves

Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg sertéscsont, 10 dkg sárgarépa, 5 dkg fehérrépa, 2 dkg só, 15 dkg szárazbab, 4 dkg zsír, 3 dkg vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 6 dkg liszt, 1,5 dl tejföl, 1 g pirospaprika, 1/2 cs. petrezselyemzöld

Elkészítése:

A csontot és a zöldséget 1,5 liter sós vízben 2 óra hosszat főzzük.

A megtisztított és megmosott babot vízben beáztatjuk néhány órára (vagy egy éjszakára), majd puhára főzzük és a leszűrt levessel felöntjük.

Zsírból és lisztből rántást készítünk, a finomra vágott hagymát, fokhagymát, petrezselyemzöldet, pirospaprikát a rántásba tesszük, kevés hideg vízzel felöntjük, a levesbe keverjük és 10 percig forraljuk. Tálalás előtt a tejfölt is belekeverjük.

Tojáskrém

Hozzávalók 4 személyre: 8 db tojás, 10 dkg margarin, petrezselyemzöld vagy metélőhagyma, mustár, só, őrölt bors

Elkészítése:

A tojásokat megfőzzük és villával egészen apróra nyomkodjuk, majd a margarinnal elkeverjük úgy, hogy vajszerű pépet kapjunk. Törött borssal ízesítjük, majd beleszórjuk az egészen apróra vágott petrezselyemzöldet vagy snidlinget, és beletesszük a mustárt. Hideg vacsoraként, kenyérre kenve tálaljuk.

Fenyőkalács karácsonyi vajjal

Névtelen 2.jpgHozzávalók (kb. 16 adag): a tésztához: 100 ml tej, 450 g búzaliszt, 1 cs. instant élesztő, 80 g porcukor, 1 cs. vanillincukor, 1 csapott tk. só, 250 g túró, 1 tojás (közepes méretű), 100 g aszalt vörös áfonya; ezenkívül: 2 ek. tej, kb. 2 ek. mandulaforgács; a karácsonyi vajhoz: 250 g lágy vaj, 2 tk. mézeskalács fűszerkeverék, 1 ek. kakaópor, 50 g porcukor, 1 csipet só

Elkészítése:

A tepsit (kb. 30 x 40 cm) sütőpapírral kibéleljük. A sütőt előmelegítjük.

A tejet felmelegítjük. A lisztet az élesztővel elkeverjük, és egy keverőedénybe szitáljuk. A vörös áfonya kivételével hozzáadjuk a többi hozzávalót, és konyhai robotgéppel (dagasztó spirállal) kezdetben alacsony majd legmagasabb fokozaton sima tésztává dagasztjuk. Hozzáadjuk a vörös áfonyát. A tésztát letakarjuk, és meleg helyen kelni hagyjuk, amíg duplájára nő.

A tésztát enyhén lisztezett munkafelületen átgyúrjuk, és hengerré formázzuk. A hengert 16 egyenlő darabra vágjuk, a szeleteket előbb golyóvá, majd hosszúkás cipóvá formázzuk. Három-négy cipót a tepsi közepébe egymás fölé helyezünk, ez lesz a fenyő törzse. A többi cipót a törzs mindkét oldalához ferdén illesztjük. A tésztát lefedjük, és újra pihentetjük, amíg láthatóan megnő. A cipókat a tejjel megkenjük és mandulaforgáccsal hintjük. A tepsit a sütő alsó részébe toljuk, és a kalácsot megsütjük.

Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 3-4. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 15 perc

Sütés után a süteményt sütőrácson hagyjuk kihűlni. Ízlés szerint porcukorral hintjük.

Vaj: Valamennyi hozzávalót egy keverőedénybe öntjük és konyhai robotgéppel (habverő) kezdetben alacsony, majd legmagasabb fokozaton simára keverjük. Tálalásig hűtőszekrényben tároljuk.

• A kalács tésztája jól fagyasztható. Miután a tészta felengedett, kb. 5 percig süssük elő.
• A karácsonyi vajat adagonként le lehet fagyasztani, majd a szükség szerinti mennyiséget felengedni.

(Dr. Oetker)

Bolognai spagetti

Corbis-42-33842211.jpgHozzávalók 4 személyre: 40 dkg spagetti, 8 dkg vaj, 5 dkg füstölt szalonna, 10 dkg zeller, 10 dkg sárgarépa, 20 dkg marhahús, 15 dkg füstölt kolbász, 10 dkg vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 dkg só, 3 g őrölt bors, 1/4 cs. petrezselyemzöld, 1 g kakukkfű, 15 dkg paradicsompüré, 10 dkg reszelt sajt

Elkészítése:

Bő vizet forralunk, enyhén megsózzuk, majd a spagettit kifőzzük benne. Amikor a tészta megfőtt leszűrjük, langyos folyóvíz alatt leöblítjük és jól lecsepegtetjük. Edénybe tesszük, és egy kevés olvasztott vajat öntve rá összekeverjük.

A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, hasonlóan daraboljuk a zellert és a sárgarépát is. A sovány marhahúst és a füstölt kolbászt a legnagyobb lyukú tárcsán ledaráljuk, hogy a hús ne legyen nagyon pépes.

A füstölt szalonnát félig lepirítjuk és hozzáteszünk 4-5 dkg vajat, majd a felaprított vöröshagymát beletéve üvegesre pároljuk. Ekkor beletesszük az összevágott zöldségeket és a zúzott fokhagymát. Az anyagokat néhány percig együtt pirítjuk, majd belekeverjük a darált kolbászt és a marhahúst. Sóval, borssal, apróra vágott petrezselyemmel, kakukkfűvel fűszerezzük. Amikor a hús puhára párolódott, hozzáadjuk a paradicsompürét és gyakori keverés közben mérsékelt tűzön készre főzzük.

A sütőben jól megforrósított spagettit tálra tesszük és a tetejére öntjük az elkészített paradicsomos húst. Gazdagon megszórjuk a reszelt sajttal és tálaljuk.

Savanyú vadmalacleves

Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg vaddisznó hús, 5 dkg fehérrépa, 5 dkg sárgarépa, 5 dkg zeller, 1 nagy fej vöröshagyma, só, babérlevél, kakukkfű, őrölt fehérbors, 1 kis doboz tejföl, tejszín, 1 db citrom, 1 cs. petrezselyemzöld, 0,8 dl étolaj

Elkészítése:

A finomra vágott hagymát olajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a kis kockára vágott húst, és tovább pirítjuk. Rövid lével pároljuk, közben a fűszerekkel ízesítjük. A zöldségeket szintén kockára vágva beletesszük, felengedjük vízzel, és készre főzzük a levest.

Tejfeles habarással sűrítjük, tejszínnel dúsítjuk, citromlével ízesítjük, a legvégén finomra vágott petrezselymet adunk hozzá. Galuskával vagy csipetkével tálaljuk.

Reform mézes krémes

Hozzávalók a tésztához: 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 10 dkg nyers nádcukor, 15 dkg vaj, 4 ek. méz, 1 kk. szódabikarbóna, 1 csipet só, annyi víz, hogy könnyű, gyúrt tésztát kapjunk; a krémhez: 8 dl tej vagy növényi tej, 15 dkg vaj, 4 ek. fehér tönkölyliszt és 4 ek. búzadara, 15 dkg nyers nádcukor, 1 vaníliarúd kivájt belseje, a mázhoz: 8 dkg nyers nádcukor, 10 dkg vaj, 2 ek. tej vagy növényi tej, 2 ek. kakaópor vagy karobpor

Elkészítése:

A tészta összetevőit jó alaposan összekeverjük, kicsit gyúrjuk, majd hűvös helyen 30-40 percet pihentetjük. Ezután négy egyenlő részre osztjuk, és közepes tepsi nagyságú lapokat sodrunk belőlük. Egyenként, 180 fokon 10-12 perc alatt megsütjük a lapokat.

A krémhez fél liter tejet és a vajat felhevítjük. Folyamatos, habverővel való kevergetés mellett beleöntjük a maradék tejben elkevert lisztet és a búzadarát. Hozzáadjuk a cukrot és a vaníliát, majd néhány perc alatt készre forraljuk. Hagyjuk kicsit lehűlni, de még legyen meleg, amikor a megsütött tésztalapokat megkenjük a krémmel. Három réteget kenjünk meg, a tetejére a máz kerül majd.

A mázhoz minden hozzávalót öntsünk bele egy edénybe, és lassú tűzön, folyamatosan kevergetve 10-12 percig főzzük. Kicsit hagyjuk lehűlni, és kenjük be vele egyenletesen a sütemény tetejét. Érdemes már a fogyasztás előtti napon elkészíteni, mert a tésztának puhulási időre van szüksége. Kisebb téglalap alakúra vágva tálaljuk.

Elkészítési idő: kb. 90-100 perc

Sütőtökleves 2

Hozzávalók 4 személyre: 1 db kisebb, hosszabb kanadai sütőtök, 1 ek. barnacukor, 10 dkg vaj, 1,5 dl 30%-os tejszín, 6 dl húsleves, 2 ek. méz, 1 mk. őrölt fahéj, 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, 1 ek. darabolt natúr pisztácia, 1/2 kk. őrölt feketebors, 1 kk. só

Elkészítése:

A sütőtököt nagyobb darabokra vágva, kevés barnacukorral megszórva, 180 °C-on, légkeveréses sütési funkción 50 percig sütjük.

A megsült tök héját eltávolítjuk, majd a tisztított sütőtököt turmixgépbe tesszük. (Érdemes egy kis darabot egészben félretenni, és felkockázva a tálalásnál a levesbe szórni.) Hozzáadjuk a vajat, a tejszínt, és a húslevest vagy a vizet. Az őrölt fahéjat, a szegfűszeget, a mézet, a sót és az őrölt feketeborsot is hozzáadjuk, majd az egészet összeturmixoljuk. A sűrűséget a hozzáadott folyadékkal ízlés szerint szabályozhatjuk. Pisztáciával megszórva tálaljuk.

Uborkás-kapros libazúza

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg libazúza, 10 dkg füstölt szalonna, 2 ecetes uborka, 2 dl tejföl, 1 kis fej vöröshagyma, 1 nagy csokor friss kapor, ízlés szerint só és törött bors, kevés cukor

Elkészítése:

A füstölt szalonnát apróra vágjuk és a zsírját kisütjük. A pörcöt hagyjuk a zsírban. Rátesszük a megtisztított és apró kockákra vágott vöröshagymát. Sárgára fonnyasztjuk, majd lepirítjuk rajta a megtisztított és ugyancsak kockákra vágott libazúzát. Aláöntünk 2 deci vizet, megsózzuk, megborsozzuk, és fedő alatt puhára pároljuk. Ha már majdnem puha, belekeverjük az almareszelőn lereszelt ecetes uborkát, a finomra metélt kaprot. Kevés cukorral ízesítjük és jól összeforraljuk. Ezután elzárjuk alatta a lángot, és belekeverjük a tejfölt. Tálalásig lefedve tartjuk.

Galuskával vagy párolt rizzsel kínáljuk.

Gombás libamáj

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg libamáj, 25 dkg gomba, 1 dl tejszín, 1 ek. libazsír (vagy 2 ek. olaj), 1/2 dl vörösbor, 2 gerezd fokhagyma, 1 tk. reszelt vöröshagyma, ízlés szerint só és törött fekete bors

Elkészítése:

A libazsíron éppen csak megfuttatjuk a reszelt vöröshagymát, majd rátesszük a megtisztított és vékony szeletekre vágott gombát. Hozzáadjuk a tisztított, zúzott fokhagymát, a finomra vágott zöldpetrezselymet. Fedő alatt, saját levében puhára pároljuk, majd ha zsírjára sült, lepirítjuk rajta a kockákra vágott libamájat. Ráöntjük a vörösbort és a tejszínt, ezután fedő alatt felforraljuk. Néhány percnyi párolás után, ha a ragu kissé besűrűsödött, a lángot eloltjuk alatta, de a fedőt még 5 percig rajtahagyjuk.

Rizibizivel kínáljuk. Csak a tányéron sózzuk.

Churros (spanyol csurgatott fánk)

Corbis-42-27298365.jpgHozzávalók: 1 bögre víz, 2 tk. barnacukor, 1/2 tk. só, 1/3 bögre vaj, 1 bögre liszt, 2 tojás, 1/2 cs. vaníliás cukor

Elkészítése:

A vízhez hozzáadjuk a barnacukrot, a sót és a vajat, felforraljuk. Levesszük a tűzről és belekeverjük a lisztet.

Egy külön tálban összekeverjük a tojást a vaníliakivonattal, és a tésztához adjuk. Addig keverjük, míg teljesen egynemű lesz. Megtöltjük vele a habnyomót (a legnagyobb csillag alakú csőrt használjuk), és forró olajba nyomunk körülbelül 8 cm hosszúságú darabokat. Aranysárgára sütjük, és még forrón fahéjas cukorba forgatjuk (mexikói változat).

Kínálhatjuk forró csokival is, ahogy Spanyolországban szeretik.

Feta sajtos-kapros pogácsa

Hozzávalók 4 személyre: 2,5 dl török vagy görög joghurt, 1 dl olívaolaj, 1 dl olvasztott vaj, 1 egész tojás, 1 tojássárgája, 35 dkg liszt, 1 tk. só, 2 tk. sütőpor, 20 dkg feta sajt, egy csokor kapor, pár szem fekete olívabogyó; a tetejére: szezámmag, kömény, őrölt pirospaprika

Elkészítése:

Egy nagy tálba szórjuk bele a lisztet, adjuk hozzá a sütőport, az 1 egész tojást, a sót, morzsoljuk bele a feta sajtot! A kaprot és a fekete olajbogyót aprítsuk fel, szórjuk a többi alapanyaghoz! Öntsük hozzá a folyékony anyagokat is: az olajat, a megolvasztott margarint, a joghurtot, alaposan gyúrjuk össze a masszát! Lisztezett deszkán nyújtsuk ki kétujjnyi vastagra, szaggassunk belőle pogácsákat! A tetejüket kenjük meg a tojássárgájával, szórjuk meg fekete szezámmaggal, köménnyel vagy kevés őrölt pirospaprikával! Előmelegített sütőben 220 °C-on kb. 30 perc alatt szép pirosra sütjük.

Rántott libamáj

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg pecsenyelibamáj, tojás, liszt, zsemlemorzsa a bundázáshoz, olaj a sütéshez, tej a máj áztatásához, ízlés szerint só és törött fekete bors

Elkészítése:

A libamájat tisztítás után vékony szeletekre vágjuk és fél órára tejbe áztatjuk. A tejből kivéve lecsöpögtetjük és papírtörülközővel megtörölgetjük. Ezután megsózzuk, majd lisztbe, felvert borsos tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, forró olajban sárgásbarnára sütjük. A felesleges olajat lecsöpögtetjük és melegített tálra szedjük.

Körete rizibizi és sok saláta.

Tepsis libacomb

Hozzávalók 4 személyre: 4 kicsi pecsenyeliba-comb, 4 húsos zöldpaprika, 1 csípős paprika, 2 paradicsom, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 kg burgonya, 1 ek. liszt, 1 tk. pirospaprika, 1 mk. törött fekete bors, 1 púpozott tk. só, 4 gerezd fokhagyma

Elkészítése:

A burgonyát meghámozzuk és karikákra vágjuk. A pirospaprikát, a sót, a lisztet és a borsot összekeverjük, majd a burgonyára szórjuk. Jól összerázzuk, hogy a fűszer mindenütt érje. Ezt a lisztes-fűszeres burgonyát egy nagy tepsibe vagy tűzálló tálba terítjük. Rákarikázzuk a megtisztított vöröshagymát, megsózzuk, majd a paprikaszeletekkel beborítjuk. Ezután sorban, egymás mellé ráfektetjük az előzőleg megsózott, megborsozott libacombokat. A combok tetejére karikázzuk a héjától megfosztott paradicsomokat. Rászórjuk a zúzott fokhagymát, majd aláöntünk 2 deci vizet. A tepsit alufóliával szorosan lezárjuk, és előmelegített, forró sütőben, nem túl erős lángon másfél órán keresztül sütjük.

Ezután levesszük a fedőt, a paradicsomot félretoljuk, a combokat bőrös felükkel felfelé fordítjuk, és a tetejüket erős tűzön pirosra, ropogósra pirítjuk. Sok salátát kínálunk mellé.

Almás hagymával töltött liba

Hozzávalók 4 személyre: 1 konyhakész liba (kb. 2–2,5 kg), 25 dkg alma, 8 szelet kenyér, 25 dkg hagyma, 3 dkg vaj, 1 csokor petrezselyem, 2 tojás, 1,2 dl tej, 1/4 tk. majoránna, só, bors,  5 dl vörösbor, 2–3 ek. almapüré, 3–4 ek. ételsűrítő

Elkészítése:

Az almát meghámozzuk, négybe vágjuk, kimagozzuk, és a kenyérrel együtt kockákra vágjuk. A hagymát felszeleteljük, két evőkanál vajon megfuttatjuk, majd kiszedjük. A zsiradékon megpirítjuk a kenyeret. A sütőt 180 fokra felmelegítjük.

A felaprított petrezselymet a kenyérhez adjuk, majd ráöntjük a tejjel elkevert tojást, és 10 percig hagyjuk állni. Beleforgatjuk az almát és a hagymát, fűszerezzük, és a masszát a sóval bedörzsölt liba hasába töltjük, a nyílást összetűzzük. A libát mellével lefelé fordítva tepsibe fektetjük, aláöntünk 2,5 deci forró vizet, és 60 percig sütjük. Majd hátára fordítjuk, és még két órán át sütjük. Közben a borral locsolgatjuk.

A libát kivesszük, a pecsenyelét áttörjük. Hozzáadjuk az almapürét, besűrítjük és fűszerezzük. Sült almával körítve tálaljuk.

Padlizsánnal és bárányhússal rakott burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg héjában főtt burgonya karikákra vágva, 50 dkg darált báránycomb, 30 dkg paradicsom kockákra vágva, 3 közepes nagyságú padlizsán hámozva, szeletelve, 20 dkg trappista sajt, 3 ek. olívaolaj, 2 nagy fej vöröshagyma finomra vágva, 5 gerezd zúzott fokhagyma, 3 szál friss oregánó finomra vágva, őrölt bors, só

Elkészítése:

A felhevített olívaolajon megfuttatjuk a hagymát és a fokhagymát, rátesszük a darált húst, majd kevergetés közben megpirítjuk. Oregánóval, borssal, sóval ízesítjük, hozzátesszük a paradicsomot, és összeforraljuk.

Ezután a burgonyát egy olajjal kikent tűzálló tálba rakjuk, ráhalmozzuk a húst, a padlizsánt és a reszelt sajtot, s amíg tartanak az alapanyagok, a rétegeket ismételjük. Végül a tetejét is meghintjük reszelt sajttal. Forró sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg a sajt megpirul a tetején.

Gombás göngyölt harcsafilé

cikk_recept_002.jpgHozzávalók 4 személyre: 4 db afrikai harcsafilé, 15 dkg gomba, 2 db tojássárgája, 2 ek. olaj, 1/2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 cs. petrezselyemzöld, 1 cs. koriander, 1 mk. őrölt fekete bors, 1 tk. só

Elkészítése:

Az olajon megpirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a szeletelt gombát, majd tovább pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, és hozzáadunk 2 gerezd, vékony szeletekre vágott fokhagymát. A gombát addig pirítjuk, amíg a nedvessége nagy része elpárolog, illetve külseje meg nem pirul. Ezután egy tiszta üvegtálba helyezzük, hozzáadjuk a 2 tojássárgáját és a finomra vágott petrezselyemzöldet, ezekkel még forrón elkeverjük, és rövid időre félretesszük.

A harcsafiléket kiterítjük, majd egy vékony pengéjű, éles késsel egyenletes vastagságúra vágjuk. A filék vágott felületét megsózzuk és ráterítjük a gombapépet. Hosszanti irányban felgöngyöljük, majd sütőtepsire téve szorosan egymás mellé helyezzük a felgöngyölt harcsaszeleteket és 180 ºC-os sütőben 20 percig sütjük.

Forrón, korianderlevelekkel vagy párolt zöldségekkel tálaljuk.

Bögrés mákos

Hozzávalók: 1 bögre (3 dl) liszt, 1,5 cs. sütőpor, 1 tk. őrölt fahéj, csipet só, 1 bögre darált mák, 1 bögre cukor, 10 dkg margarin, 2 tojás, 1 narancs reszelt héja, 1 bögre tej, kevés lekvár, 10 dkg étcsokoládé

Elkészítése:

A lisztet a sütőporral, a sóval, a fahéjjal és a mákkal elkeverjük. Hozzáadjuk a tojást, a vajat, a cukrot és a narancshéjat, és a tejjel összedolgozzuk. Közepes tepsiben, 160 fokon, előmelegített sütőben sütjük. Ha kihűlt, megkenjük a tetejét lekvárral, és bevonjuk csokimázzal.

Csirkemáj bundában

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg csirkemáj, 2 tojás, 1 nagy burgonya, 1,5 dl tej, 3–4 ek. liszt, 2 gerezd fokhagyma, 1 tk. ételízesítő, 1 tk. majoránna, 1 tk. őrölt bors, 2 ek. olaj, 1 kk. só, a sütéshez: olaj

Elkészítése:

A májat annyi hideg vízbe tesszük, amennyi jól ellepi, majd fél óráig benne hagyjuk.

Közben a tojást a tejjel habosra verjük, hozzáadjuk a fűszereket és a meghámozott, lereszelt nyers burgonyát. Összekeverve annyi lisztet adunk hozzá, hogy a szokásosnál valamivel sűrűbb palacsintamasszát kapjunk. Ezután beletesszük a megtisztított, összezúzott fokhagymát és 2 evőkanál olajat.

A csirkemájat kiszedjük a vízből, papírszalvétán szárazra törölgetjük, majd ujjnyi széles csíkokra vágjuk. Megforgatjuk először a lisztben, majd a tésztamasszában, és bő forró olajban mindkét oldalát szép pirosra sütjük. Sült burgonyával kínáljuk.

süti beállítások módosítása