ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...


Almás-sajtos hagymasaláta

2010. május 24. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 10 dkg trappista sajt, 2 nagy, savanykás (borízű) alma, 3 nagy fej (lila)hagyma, 4 ek. olaj, 1 csapott ek. mustár, késhegynyi currypor, ízlés szerint citromlé, törött fehérbors, só, cukor

Elkészítése:
 
Az olajat a citromlével és a mustárral simára keverjük, majd csak annyi vízzel hígítjuk, hogy az öntet egy decinél ne legyen több. Ezután jó ízesre fűszerezzük a borssal, a sóval, a cukorral és a curryporral.
 
A sajtot és a megmosott, kicsumázott, héjas almát az almareszelő legdurvább fokán lereszeljük, vagy pedig egészen vékony csíkokra vágjuk. Az öntetbe gyorsan beleforgatjuk, hogy az alma ne barnuljon meg.
 
A megtisztított hagymát vékony karikákra, a karikákat pedig nagyon apró kockákra metéljük és megsózzuk. 15 perc múlva (kinyomkodás nélkül!) hozzátesszük a salátához. Az egészet jól átforgatjuk, és lefedve, néhány órára hűtőszekrénybe tesszük.

Túrós tojáspástétom

Hozzávalók 2 személyre: 10 dkg juhtúró, 2 főtt tojás, lilahagyma (vagy snidling), csipetnyi só, mustár, őrölt bors

Elkészítése:

A juhtúrót, a finomra vágott főtt tojást és csipetnyi sót jól összedolgozunk. Mustárral, őrölt borssal és finomra vágott lilahagymával (vagy snidlinggel) ízesítjük.

Kenyérre kenve kiváló pástétom.


Aki szereti, szardíniát is keverhet hozzá.

Sólet (Papp Gergely, Hal a tortán)

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg bab, 1,5 kg füstölt hús és kolbász, 2-3 kk. pirospaprika, 8-10 szem feketebors, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 fej karikára vágott lilahagyma

Elkészítése:

Előző este nagy edénybe beáztatjuk a babot és a füstölt húst, majd az elkészítés előtt ugyanabban a lében 20-25 percre felrakjuk főni.

Utána levesszük a tűzről és egy másik nagy edényben rétegesen egymásra pakoljuk a babot, a húst és a gerslit, a felszeletelt hagymát és az egész fokhagymát, majd felöntjük a levével úgy, hogy ellepje.

Megszórjuk feketeborssal és paprikával. Rátesszük a fedőt és a sütőben 5-6 órán keresztül sütjük.

Hallal rakott krumpli

Hozzávalók 4 személyre: 12 közepes héjában főtt krumpli, 80 dkg halfilé, 2 fej vöröshagyma, 4 tojás, 2 dl tej (vagy főzőtejszín), 10 dkg reszelt sajt, 3 dkg vaj; a tálaláshoz: tejföl, lilahagyma, metélőhagyma, kapor

Elkészítése:

A főtt krumplit meghámozzuk, majd kb. 3 milliméter vastagságú karikákra vágjuk.

Fölverjük a tojásokat a tejjel, majd a sajtot is beleszórjuk, megsózzuk, megborsozzuk.

Egy tűzálló tálat vagy tepsit kivajazunk, és a krumpli felét egyenletesen belerakjuk. Erre fektetjük a halfiléket, amit a finomra vágott vöröshagymával megszórunk. A maradék krumplival egyenletesen beborítjuk. Ráöntjük a tojásos masszát, és 200 fokra előmelegített sütőben 35 percig sütjük. Fölszeletelve tálaljuk.

Tejfölt és ízlés szerint finomra vágott lilahagymát, kaprot, metélőhagymát kínálunk hozzá.

Gazpacho

Hozzávalók 4 személyre: 1 fej lilahagyma, 1 kg paradicsom, 1 db kígyóuborka, 1 db paprika, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál cukor vagy méz, 4-5 evőkanál olívaolaj, 3-4 evőkanál borecet vagy citromlé, csipetnyi só és bors

A paradicsomok tetejét kereszt alakban bevagdossuk. Forró vízbe tesszük és egy percig főzzük. Ilyenkor a paradicsomhéj elválik a húsától és a bevágásoknál szétreped. Kiemeljük a vízből, meghámozzuk, a zöld csumáját kivágjuk. Turmixgépben összedaráljuk a cukorral, a fokhagymával, az olívaolajjal, a borecettel és csipetnyi sóval, borssal. Ha nagyon sűrű lenne, higíthatjuk 1-2 dl vízzel.

A paprikát, az uborkát és a lilahagymát megtisztítjuk és kis kockákra vágjuk. Mély tálba tesszük és ráöntjük a paradicsomlét. Hűtőszekrényben kihűtjük.

Fokhagymás pirított zsemlekockákkal, hidegen tálaljuk.

Görög salátás szendvics

Hozzávalók 6 személyre: 50 dkg paradicsom, 1 darab kígyóuborka (kb. 35 dkg), 2 darab közepes lilahagyma (vöröshagyma is lehet), 1 darab kis fej saláta, 25 dkg Feta sajt vagy juhsajt, 6 evőkanál extra szűz olívaolaj, 1 darab kis citrom leve, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál őrölt fekete bors, 1 kávéskanál kakukkfű, 6 darab kimagozott olajbogyó, 6 darab pitakenyér
 

A zöldségeket megmossuk. A paradicsomok szárát kimetsszük, a szemeket 1 centis kockákra vágjuk. Az uborkát ­ miután két végét lecsaptuk ­ a paradicsomhoz hasonlóan fölaprítjuk. A megtisztított hagymát meg a lecsöpögtetett sajtot ugyancsak 1 centis kockákra vágjuk.

Az így előkészített hozzávalókat tálba rakjuk, a extra szűz olívaolajjal meg a citrom kifacsart levével meglocsoljuk. Enyhén megsózzuk, megborsozzuk, a kakukkfűvel fűszerezzük, végül a fölszeletelt olajbogyót beleforgatjuk.

A salátaleveleket jól leszárogatjuk, majd a pitakenyereket 2-2 levéllel belülről kibéleljük. Erre nem csak az íze miatt van szükség, hanem szigetelésképpen is, hogy a beletöltött saláta ne áztassa el a pitakenyeret. Ha nagyobb gyermeknek csomagoljuk, külön csomagoljuk be a pitakenyeret és a salátát, no meg egy kanalat, amivel az éhes nebuló elkészítheti szendvicsét.

Reform töltött paradicsom

Hozzávalók 4 személyre: 8 paradicsom, a borsókrémhez: 15 dkg csicseriborsó, 1 gerezd fokhagyma, 1 citrom (leve), 2 evőkanál szezámmag vagy olajbogyó (magozott), 1 kávéskanál szezámpüré (tahin); az avokádókrémhez: 1 avokádó, 1 fej lilahagyma, 1 citrom (leve), 1 gerezd fokhagyma, őrölt bors, só

Elkészítése:

A paradicsomokat kettévágjuk, a belsejüket kikaparjuk. Belül mindegyiket megsózzuk, és 30 percig hűvös helyen rácson állni hagyjuk.

A csicseriborsót megfőzzük, robotgéppel pürésítjük a zúzott fokhagymával, a citromlével, az olajjal, a tahinnal, és csipetnyi sóval, borssal.

Az avokádót meghámozzuk, kettévágjuk, kimagozzuk, húsát felkockázzuk. Robotgéppel az avokádót a citromlével, az apróra vágott hagymával, a fokhagymával, és sóval, borssal turmixoljuk.

A paradicsomok belsejét szárazra töröljük, felét a borsókrémmel, a többit az avokádókrémmel megtöltjük.

Sajtkockák ribizliöntettel

Hozzávalók: a sajtkockákhoz: 30 dkg camembert sajt, 1 tojás, 5 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg mogyoró, cayenne-i bors, 5 dl olaj; az öntethez: 1 lilahagyma, 25 dkg ribizli, 7 dkg cukor, 1 szegfűszeg, 1 fahéjrúd
 
A mártáshoz finomra aprítjuk a hagymát, s leszemezzük a ribizlit.
 
Egy tálban összekeverjük a hagymát, a gyümölcsöt, a cukrot, a szegfűszeget és a fahéjat, és egy órát állni hagyjuk, hogy levet eresszen.
 
Felforraljuk és 5 percig főzzük, hogy besűrűsödjön.
 
Kivesszük a szegfűszeget és a fahéjat, majd hagyjuk kihűlni.

A sajtkockákhoz feldaraboljuk a sajtot, a tojást felverjük.
 
Egy tálba halmozzuk a zsemlemorzsát, a megdarált mogyorót és a borsot.
 
A kockákat a tojásba, majd a keverékbe forgatjuk.
 
A serpenyőben kis olajban aranybarnára sütjük a sajtokat, és a mártással tálaljuk.

Marinírozott burgonya

Hozzávalók: burgonya, lilahagyma, só, őrölt bors, ecet, cukor

Elkészítése:

A héjában főtt burgonyákat meghámozzuk és karikákra vágjuk. A lilahagymát szintén felkarikázzuk. Egy salátástálba helyezünk egy réteg burgonyát és egy réteg hagymát. Sózzuk és borsozzuk. Ezután leöntjük annyi salátalével (ecet, cukor, só, víz), hogy az ellepje. Tálalás előtt néhány órával készítsük el, fogyasztásig a hűtőben tároljuk.

Salátaként önállóan, vagy sült húsokhoz, rántott halhoz köretként adhatjuk.