ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Röszti

2010. március 22. - Dyna 122
Hozzávalók 2 személyre: 1 csipetnyi bors, 1 kg krumpli, 2 evőkanál étolaj, 1 csipetnyi só
 

Elkészítése:

A krumplit meg kell főznünk héjában, majd miután lehűtöttük kissé, meg kell szabadítsuk a héjától.

Miután lehült, vegyünk kezünkbe egy reszelőt, és reszeljük apróra a nagyobb lyukakon. A masszát ízesítsük sóval, borssal.

Az étolajat egy teflonos serpenyőben melegítsük fel, majd tegyünk bele kb. egy-másfél centi vastagon a krumpliból. Fakanállal nyomkodjuk laposra kissé.

Közepes hőfokon süssük negyed óráig, majd egy üres tányér segítségével fordítsuk meg, a másik oldalát is süssük újabb tizenöt percig.

A vége felé tegyük maximumra a hőfokot, így még jobban megpirul.

Ha több személyre készítjük, érdemes párhuzamosan több serpenyőben készíteni.

Rakott paradicsom

Hozzávalók: 50 dkg érett paradicsom, 50 dkg zsenge tök, 40 dkg vöröshagyma, 2 gerezd zúzott fokhagyma, olaj, friss majoranna, bors, só
 

A hagymát vágd cikkekre, forró olajon pirítsd meg, majd tedd hőálló tálba.

A paradicsomot és a tököt szeleteld vékonyra, váltakozva rakd a tálba, szórd meg a finomra aprított majorannával, a fokhagymával, sóval, borssal ízesítsd.

Tetejét kevéske olajjal locsold meg, majd előmelegített sütőben 40-50 percig süsd.

Önállóan vagy köretként is fogyasztható.

Párolt káposzta

1 kg legyalult édes káposztát besózunk, állni hagyjuk
 

3 ek. forró olajon 1 fej hagymát megpirítunk, hozzáadjuk a kifacsart káposztát, 1 ek. tárkonyecetet, 1 kk. köménymagot, és lefedve 15 percig a saját levében pároljuk. 1 kk. cukorral ízesítjük.

Gombás lencsepüré

Hozzávalók 4 személyre: 20-20 dkg lencse és gomba, 2 dl tejföl, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 ek. olaj, 1-1 ek. liszt és vágott petrezselyemzöld, ízlés szerint só és törött fekete bors
 

Elkészítése:

Az előző este beáztatott lencsét másnap annyi vízben, amennyi ellepi, puhára főzzük.

Ha már langyosra hűlt, saját levével pépesre turmixoljuk.

A tejfölt a liszttel és fél deci vízzel simára keverjük.

A megtisztított gombát szeletekre vágjuk, a hagymát finomra aprítjuk, majd a felforrósított olajon, befedve, saját levében sóval, borssal puhára pároljuk.

Ezután hozzáadjuk a lisztes tejfölt és a petrezselyemzöldet, majd folytonos keverés közben sűrűre főzzük.

A végén a pürésített lencsét hozzákeverjük a gombához, de külön, vagyis egymás mellé halmozva is kínálhatjuk.

* Ízletes köret füstölt húsfélékhez vagy sült kolbász mellé, de magában is tartalmas főétel. Különösen finom céklasalátával!

Csőben sült sajtos hasábburgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg burgonya, 4 tojás, 1 ek. liszt, 10 dkg reszelt sajt, 1 dl tej, 2 dl tejföl, só, 1 ek. olaj
 

Elkészítése:

A burgonyát meghámozzuk és hasábokra/cikkekre vágjuk.

Mély tűzálló tálat kikenünk az olajjal, beletesszük a hasábburgonyát és megsózzuk.

A tojások sárgáját elkeverjük a liszttel, a tejjel, a reszelt sajttal, megsózzuk, hozzáadjuk a tejfölt és a tojások fehérjéiből vert kemény habot.

Ráöntjük a burgonyára, és a forró sütőben kb. 15 percig sütjük.

Zsámbéki bojtárleves

Hozzávalók 8 személyre: 2 nagyobb fej vöröshagyma, 1,2 kg bárányhús, 5 ek. olaj, 2 tk. pirospaprika, 4-4 sárga- és fehérrépa, 60 dkg újburgonya, 60 dkg zöldborsó, 2 csokor kapor
 
Elkészítése:
 
A hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk. A húst megmossuk, kockákra vágjuk.
 
A bográcsban felforrósítjuk az olajat, a hagymát a hússal együtt megpirítjuk benne. Meghintjük a pirospaprikával, sóval, borssal fűszerezzük, majd kb. 2,5 liter vízzel felöntjük. Lefedve majdnem puhára főzzük.
 
Közben az összes zöldséget megtisztítjuk, megmossuk, feldaraboljuk. A húshoz előbb a fehér és a sárgarépát, majd néhány perc elteltével a burgonyát és a borsót is hozzáadjuk.
 
A főzés végén finomra aprítjuk a kaprot, a levesbe szórjuk. Aki szereti, csipetkét is főzhet bele.

Zöldfűszeres grillezett padlizsán

Hozzávalók 4  személyre: 60 dkg zsenge padlizsán, 3 darab ágacska friss oregánó, kakukkfű és rozmaring, 6 evőkanál Floriol étolaj, 1 csipetnyi só, 1 csipetnyi őrölt fekete bors
 

A padlizsánokat - miután végeiket levágtuk - kicsit ferdén ujjnyi vastagon fölszeleteljük.

A zöldfűszerek leveleit a szárról lecsipkedjük, durvára vágjuk, felét az olívaolajba keverjük. A padlizsán szeleteket belerakjuk, egy kicsit megborsozzuk, majd letakarva kb. 1 órára betesszük a hűtőbe.

A pácolt padlizsánt, anélkül, hogy különösebben lecsöpögtetnénk, felforrósított grillrácsra vagy serpenyőbe rakjuk, és oldalanként kb. 3-3 percig sütjük. A végefelé kissé megsózzuk, megborsozzuk, a félretett zöldfűszerekkel megszórjuk.

Önmagában vagy tejföllel meglocsolva és reszelt sajttal megszórva egyaránt nagyszerű.

Töltött sertésszelet

Hozzávalók: 6 sertésszelet, 2-2 evőkanál olaj és csípős mustár, 3 evőkanál ketchup, só, bors, 15 dkg feta sajt, 1 teáskanál kakukkfű

A húst olajjal, mustárral, ketchuppal, sóval, borssal megkenve 6 órát hűtjük.
 

A hússzeletekbe zsebet vágunk.

A fetát a kakukkfűvel és a páccal összegyúrjuk, fűszerezzük. A zsebekbe töltjük, a nyílást összetűzzük és 12-15 percig grillezzük.

Ropogós szárnyak

Hozzávalók 4 személyre: 12 csirkeszárny, 4 evőkanál olaj, 3 dkg méz, só, bors, késhegynyi pirospaprika

Az olajat a mézzel kis lángon felforraljuk, a fűszereket belekeverjük. A szárnyakat bekenjük vele, és lefedve másfél órára a hűtőben pácoljuk.
 
A parázstól 15 centiméternyire 8 percig grillezzük.

Póréhagymás raguval töltött borda

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg sertésborda, 5 dkg császárszalonna, 10 dkg póréhagyma, 1 csokor petrezselyem, oregánó, 5 dkg reszelt sajt, 2 ek. olaj
 
Elkészítése:
 
A húst megmossuk, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, amelyekbe éles késsel zsebet szúrunk. Kívül-belül sózzuk, borsozzuk.
 
A szalonnát apró kockára vágjuk. A pórét megtisztítjuk, felaprítjuk. A petrezselymet összevágjuk.
 
A póréhagymát, a sajtot elkeverjük a petrezselyemmel és az oregánóval, a húsba töltjük, a nyílást fogvájóval lezárjuk. A húst meglocsoljuk kevés olajjal, és rostlapon lassan megsütjük. (Figyeljünk, hogy a töltelék is süljön át!)
 
Tálaláskor a rézsútosan 2-3 darabba vágott bordákat krumplipürével és apróra vágott snidlinggel ízesített majonézzel kínáljuk.

Pácolt sertésszeletek

Hozzávalók 4 személyre: 2 evőkanál olaj, 6-8 összezúzott borókabogyó, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 3 dl almabor (vagy alacsony alkoholtartalmú vörösbor), só, bors, 1 kg 2 centiméteres darabokra szeletelt oldalas vagy karaj
 

Az alapanyagokat összekeverjük és a kiklopfolt oldalasra öntjük. Hűtőszekrényben legalább egy éjszakát állni hagyjuk.

Amikor sütjük a húst, közben locsolgassuk a páclével.

A sütési idő a parázs hőfokától függően 20-40 perc.

Keleti nyársak

Hozzávalók: 12 sárgabarack, 1 evőkanál citromlé, 45 dkg bárányhús, 20 dkg mogyoróhagyma, 3 evőkanál olaj, só, bors, kömény

A barackot a citromlével meglocsoljuk.
 
A hagymát meghámozzuk, félbevágjuk, a hússal felváltva a nyársra tűzzük, fűszeres olajjal meglocsoljuk, és 20 percig grillezzük.

Kapros töltött káposzta

ouk4a123vu4vpdi5qeuh.jpgHozzávalók 4 személyre: 25 dkg rizs, 4 ek. olaj, 2 kg apró savanyú káposzta, 1 nagy fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 20 dkg császárszalonna, 2 zöldpaprika, 3 paradicsom, 5 csokor kapor, 80 dkg darált sertéshús, 4 tojás, 2 ek. pirospaprika, 10-12 savanyúkáposzta-levél, 5 dl tejföl, só, őrölt bors

 
Elkészítése:
 
A töltelékhez a rizst megmossuk, megszárítjuk, az olajon üvegesre pirítjuk és felöntjük 7,5 deci forrásban lévő vízzel, majd kis lángon fedő alatt 20 percig pároljuk.
 
Az apró savanyú káposztát, ha nem szeretjük nagyon savanyúan, átöblítjük.
 
A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, apróra vágjuk, a szalonnát felkockázzuk. A paprikát és a paradicsomot megmossuk és felaprítjuk.
 
A bográcsban zsírjára pirítjuk a szalonnát. Hozzáadjuk a hagymát, kissé megpirítjuk, majd belekeverjüj a paprikát, a paradicsomot is, és együtt tovább pároljuk. Meghintjük a maradék pirospaprikával, majd hozzáadjuk a savanyú káposztát. Megsózzuk, megborsozzuk, ízesítjük 3 csokornyi apróra vágott kaporral, és kb. 30-35 percig pároljuk. Ha kell, kevés vizet öntünk alá.
 
A megfőtt rizst húsvillával fellazítjuk, kissé kihűtjük. Ha már nem túl meleg, a darált húshoz adjuk. Hozzáadjuk a tojásokat, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk 1 evőkanál pirospaprikával, és jól összedolgozzuk. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a káposztaleveleket, majd a göngyölegeket a bográcsban lévő káposzta tetejére tesszük.
 
Parázs fölött kb. 1 órán át pároljuk, közben meg-megrázogatjuk, ha kell, kevés vízzel pótoljuk. A maradék kaporral meghintve, tejföllel meglocsolva tálaljuk.

Ínyenc nyárs aszalt szilvával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg pulykahús 2 cm-es kockákra vágva, 4-5 evőkanál olaj, 2 dl portói vagy vörösbor, 1 kiskanál őrölt bors, 1 kiskanál édes vagy csípős fűszerpaprika, só, 8-10 szelet vékony bacon szalonna, 16-20 szem aszalt szilva
 

Az olajat, a bort és a fűszereket összekeverjük és beletesszük a húst. Hűtőben egy egész éjszakán át állni hagyjuk benne.

A szalonnát hosszában kettévágjuk, hogy vékony csíkokat kapjunk, majd az aszalt szilvákat egyesével belegöngyöljük. Nyársra tűzzük a húst, felváltva a szilvákkal.

Faszénen kb. 15 perc alatt kész, gyakran forgassuk, hogy minden oldala átsüljön.

Egzotikus májas nyárs

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg csirkemáj, 6-7 szelet ananász, 6-8 evőkanál olaj, 1-2 evőkanál szójaszósz, 1 kiskanál curry, 1 kiskanál fűszerpaprika, 1 kiskanál őrölt bors, 2 fej negyedelt vöröshagyma

A májat daraboljuk 2 centiméteres részekre, és az ananászokat is vágjuk nagyobb darabokra.

Az olajat keverjük össze a fűszerekkel. Tűzzük nyársra felváltva a májat az ananásszal, végeit vöröshagymával zárjuk.

Kenjük meg alaposan a fűszeres olajjal, majd faszénen süssük legalább 10 percig, közben többször megkenjük a fűszeres olajjal.

Chiliben pácolt karaj

Hozzávalók 4 személyre: 3 evőkanál frissen darált vagy 2 evőkanál szárított chilipaprika, 1 kanál só, 1 kanál őrölt kömény, 1 kanál őrölt bors, 3-4 evőkanál olaj, 1 evőkanál citromlé, 3-4 gerezd zúzott fokhagyma, 1 kg kb. 2 cm vastagra szeletelt karaj
 

Az ízesítő anyagokból pürét keverünk.

A húst klopfoljuk, és mindkét oldalán megkenjük a fűszerpürével.

Visszatesszük a hűtőbe legalább fél napra, majd a grillsütőn 15-30 perc alatt kisütjük.

Birkanyárs almával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg birkacomb, 2 gerezd fokhagyma, 5-6 evőkanál olaj, 1 dl vörösbor, 1 kiskanál kakukkfű, 1 kiskanál rozmaring, 1-2 kiskanál őrölt feketebors, 2 db paprika, 2 db alma, só
 

A húst tisztítsuk meg, majd vágjuk 2 centiméteres kockákra.

A fokhagymát nyomjuk össze, keverjük hozzá az olajat, a vörösbort, a fűszereket. Tegyük bele a húst, és lefedve egy éjszakára tegyük hűtőszekrénybe.

A paprikát és az almát tisztítsuk meg, vágjuk ki a magházát, negyedeljük.

A nyársakra húzzuk felváltva a húst, paprikát és almát.

Faszénen 15 perc alatt kész, közben a páclével kenegessük meg többször is.

Dinnyés-ribizlis kacsamellsaláta

Hozzávalók 4 személyre: 1 db kacsamell (lehet csirkemell vagy marhanyelv is), 1 db narancs, 1 kiskanál gyömbér, 1 kiskanál fahéj, 1 kiskanál őrölt bors, 1 dl olaj, 10-15 dkg ribizli, 1 db sárgadinnye, 10 dkg rukkola vagy fejessaláta, 1 csokor petrezselyem, 1 citrom leve, 1 db kicsi savanyú alma, 1 kiskanál méz vagy cukor, 4-5 evőkanál olívaolaj

A kacsamellet megtisztítjuk, bedörzsöljük a fűszerekkel és a narancs levével. Hűtőben 1-2 órát állni hagyjuk, majd az olajon, fedő nélkül, mindkét oldalán megpirítjuk. Félretesszük és hagyjuk kihűlni.

A zöldségeket megtisztítjuk. A salátát felaprítjuk, a petrezselymet finomra vágjuk, a ribizlit leszemezzük, az almát meghámozzuk, csumáját kivágjuk, a dinnye harmadrészét felaprítjuk, a többit félretesszük a salátaléhez.

Turmixgépben készítjük a salátaöntetet, ami citromlé, méz, dinnye, alma, olívaolaj, kevés gyömbér és petrezselyemzöld keveréke.

A hideg sült kacsamellet vékony szeletekre vágjuk, a salátával, dinnyével, ribiszkével együtt tálra halmozzuk és meglocsoljuk az öntettel. Tálalásig hűtőben hagyjuk.

Önálló fogásként vagy elegáns előételként tálalhatjuk.

Póréhagymás egytálétel

ec2vpn1tvdtu8oc8qnyk.jpgHozzávalók 4 személyre: 50 dkg póréhagyma, 40 dkg disznóhús, 70 dkg krumpli, 4 ek. olaj, 10 dkg vöröshagyma, 3 db húsleveskocka 

Elkészítése:
 
A húst kockára vágjuk és megpirítjuk az olajban. Hozzáadjuk a felaprított vöröshagymát és fél órát pároljuk.
 
Hozzáadjuk a felkarikázott póréhagymát is, a kockára vágott krumplit és a leveskockákat, majd 1 liter vízzel felöntjük és lefedve, lassú tűzön puhára főzzük.

Zöldségfelfújt

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg apróra vágott, mélyhűtött zöldségkeverék, 4 tojás, 2 ek. olaj, 1,5 dl tej, 2 ek. liszt, 1,5 dl tejszín, só, bors

Elkészítése:

A zöldségkeveréket párold meg, csepegtesd le.

Egy kis tejben olvaszd meg a vajat, és a liszttel keverd simára. Óvatosan, kis adagokban add hozzá a tej-tejszín keveréket. A tűzről levéve egyenként dolgozd bele a tojássárgáját, forgasd össze a lecsöpögtetett zöldségkeverékkel, sózd, borsozd.

A tojásfehérjéből verj kemény habot, add a masszához, és öntsd tűzálló tálba. Előmelegített sütőbe téve kb. 30-35 percig süsd. Forrón tálald!

süti beállítások módosítása