Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg vegyes darált hús (25-25 dkg sertés és marha), alma, 5 dkg reszelt sajt, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 tojás, 2 ek. zsemlemorzsa, 2 ek. tej, 1 ek. ketchup, só, őrölt bors, szerecsendió, olaj
Elkészítése:
25 dkg sovány sertéshúst 25 dkg marhahússal meg egy nagy fej vöröshagymával együtt átdarálunk, és egy nyers tojással, két evőkanál zsemlemorzsával, két evőkanál tejjel, egy evőkanál ketchuppal, sóval, őrölt borssal és csipetnyi reszelt szerecsendióval összedolgozzuk. Nyolcfelé osztjuk, és nyolc húspogácsát formázunk belőle. Kissé ellapítjuk, és egy serpenyőben, ujjnyi olajban, erős lángon mindkét felüket szép pirosra sütjük.
Egy tűzálló tálra a húspogácsákat sorba rakjuk, és mindegyikre 1-1 ujjnyi vastag almaszeletet fektetünk. A sütőben addig sütjük, amíg az alma meg nem puhul, majd öt deka reszelt sajtot rászórva már csak addig hagyjuk a sütőben, amíg a sajt ráolvad. Burgonyapürével tálaljuk.
Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg zöld spárga, 20 dkg spenót, só, 20 dkg mirelit zöldborsó, 3 retek, 2 szál újhagyma, fehér bors, szerecsendió, 5 dkg vaj
Hozzávalók kb. 45 darabhoz: 3 tojásfehérje, 1 tk. citromlé, 15 dkg porcukor, 30 dkg őrölt mandula (vagy dió), 1 narancs héja, 2 ek. kristálycukor, 1 tk. mézeskalácsfűszer (vagy 1/2-1/2 tk. őrölt fahéj és szerecsendió), 10 dkg porcukor, pár csepp rumaroma
Hozzávalók 4 személyre: 1 friss vagy 1 doboz körszeletes konzervananász, 80 dkg főtt füstölt tarja, 40 dkg füstölt sajt felszeletelve, 1 kk. őrölt szerecsendió, ½ kk. bors, borsikafű ágacskák, csipetnyi szegfűbors, 2 ek. olaj