ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Zöldséges halfilé

2010. augusztus 12. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 4 halfilé (4x10 dkg), 1,5 dkg parmezán sajt, 7,5 dkg mandula, 12 dkg metélt tészta, 1 kis cukkini, 25 dkg sárgarépa, 1 zöldségleveskocka, 1 fej vöröshagyma, 1 cs. bazsalikom, 1 ek. citromlé, 2 ek. olaj, vaj a formához

Elkészítése:

A bazsalikomot leöblítjük, szárazra rázzuk, leveleit lecsipkedjük. A halat megmossuk, bedörzsöljük citromlével, sóval és borssal.

A parmezánt 6 dkg mandulával finomra őröljük. Hozzáadjuk a bazsalikomot, 1,5 evőkanál olajat és 3 evőkanál vizet. Tovább őröljük. Sóval, borssal fűszerezzük.

Kivajazunk egy tűzálló tálat. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A halat a tálba fektetjük, szétosztjuk rajta a bazsalikomos krémet, és a sütőben kb. 20 percig sütjük.

Közben a tésztát forró, leveskockával ízesített vízben kifőzzük. Megtisztítjuk a cukkinit és a répát, és vékony szeletekre vágjuk. Az utolsó 2 percre a tésztához adjuk a cukkinit, az utolsó 1 percre a répát is. Leszűrjük.

Durvára vágunk 1,5 dkg mandulát. A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk. Felforrósítunk fél evőkanál olajat, üvegesre pirítjuk benne a hagymát. Ráborítjuk a zöldséges tésztát.

Négy tányérba szétosztjuk, rárakunk egy-egy halat, és megszórjuk a mandulával. Bazsalikommal, citrommal díszíthetjük.

Vörösboros szarvasragu rozmaringos pogácsával

Hozzávalók 4 személyre: 60-70 dkg szarvaslapocka, 3 ek. extra szűz olívaolaj, 2 fej vöröshagyma, 2 szál sárgarépa, 2 szál angolzeller, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek. paradicsompüré, 3 babérlevél, 2 ág friss kakukkfű, 1/2 l száraz vörösbor, 1 tk. vadfűszerkeverék, só, darált bors; a pogácsához: 35 dkg búzaliszt, 1/2 tk. sütőpor, 1 ág rozmaring, 20 dkg vaj, fél citrom leve, só

Elkészítése:
 
Egy nagy lábasban forrósítsuk fel az olívaolajat, tegyük bele az összevágott vöröshagymát és fokhagymát. Adjuk hozzá a babérlevelet és a kakukkfüvet, majd pároljuk addig, amíg a hagyma megpuhul. Tegyük bele a kis kockákra felvágott vadhúst, szórjuk meg vadfűszerkeverékkel, daráljunk rá borsot, ízesítsük sóval, majd fedjük le. Pároljuk, amíg a saját párolóleve elfő, és a húskockák pirulni kezdenek. Kanalazzuk hozzá a paradicsompürét, pirítsuk egy-két percig, majd öntsünk alá vörösbort. Fedjük le ismét, és pároljuk puhára a húst (közben pótoljuk az elpárolgott levet).
 
Amíg a hús puhul, gyúrjuk össze a pogácsa tésztáját. Szórjuk a lisztet és a sütőport egy tálba, vágjuk rá kis darabokra a vajat, ízesítsük sóval, és adjuk hozzá az apróra vágott rozmaringlevelet. Kezünkkel alaposan morzsoljuk össze, gyúrjuk közepesen kemény tésztává, majd tegyük egy tányérra, és pihentessük a hűtőszekrényben.

Ha a hússzemek kezdenek puhulni, öntsünk még alá a vörösborból, tegyük hozzá a felkarikázott sárgarépát és a zellerszárat. Főzzük még tíz percig fedő nélkül, hogy a szaftja jól besűrűsödjön. A ragu ezzel elkészült.
 
Amíg hűl egy kicsit, tegyük a pogácsatésztát egy liszttel meghintett deszkára, és gyúrjuk át újra. Nyújtsuk ki másfél-két centiméter vastagságúra, és pogácsaszaggatóval szaggassuk ki.

Öntsük a langyos vadragut egy tűzálló edénybe, és sorakoztassuk a tetejére a kiszaggatott pogácsákat. Kenjük meg olívaolajjal, majd tegyük forró sütőbe, és 160 fokon süssük 30-35 percig, míg a pogácsák szép pirosra sülnek.

Bableves füstölt csülökkel

Hozzávalók 4 személyre: 1 füstölt sertéscsülök, 25 dkg tarkabab, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 közepes sárgarépa, 2 közepes fehérrépa, 1 nagyobb zellergumó, 1 ek. étolaj, pirospaprika, liszt, só, erős paprika

Elkészítése:

A babot előző nap áztassuk be.

Másnap a beáztatott babot a füstölt csülökkel feltesszük főni annyi vízben, amennyi éppen ellepi. Ha felforrt, hozzáadjuk a karikákra vágott zöldségeket, és együtt puhára főzzük.

A rántáshoz az olajban lisztet pirítunk, hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, a reszelt fokhagymát, megszórjuk pirospaprikával, hideg vízzel simára keverjük, és a leveshez adjuk. A levest szükség szerint utánasózzuk.

A csülköt kicsontozzuk, és tálaláskor kockára vágva tesszük a levesbe. Ízlés szerint tejfölt is tehetünk bele.

Sonkás göngyölt hús

Hozzávalók 4 személyre: 8 szelet sertés- vagy marhahús, sonka, sárgarépa (vagy sajt), 1 kis fej vöröshagyma, 2 ek.olaj, víz (vagy bor)

Elkészítése:

A szelet húsra hajszálvékony sonkaszeleteket borítunk, erre borítjuk a második hússzeletet, majd közepébe egy vékony megtisztított sárgarépát fektetve, az egészet összegöngyöljük, és megtűzzük, nehogy szétnyíljon. (Ha vastag répát vásároltunk, hosszában négyrét vághatjuk, és a vékony, hosszú répadarabok kerülnek a hús közepére.)

2 evőkanálnyi zsiradékon fedő alatt üvegesre párolunk egy kis fej apróra vágott vöröshagymát, megforgatjuk rajta a 4 nagy hústekercset, és kevés vízzel vagy borral pároljuk. Rövid lével tálaljuk.

(A répa helyett tehetünk a közepére 1-1 hosszú darab sajtot is, így egészen más jellegű ízt kapunk.)

Finomfőzelék

Hozzávalók 4 személyre: 1-1 csomag mirelit sárgarépa és zöldborsó, 1 db karalábé, 1,5 dl tej, 1 ek. liszt, 1 ek. cukor, 1 cs. petrezselyemzöld, só, 1 ek. margarin

Elkészítése:

A karalábét megtisztítjuk, megmossuk, apró kockákra vágjuk, és fedő alatt feltesszük főni annyi vízzel, hogy ellepje. Hozzátesszük a sárgarépát, majd végül a zöldborsót.

A margarinból és a lisztből világos rántást készítünk, és beleszórjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet.

Amikor a zöldborsó megpuhult, a főzeléket berántjuk. Megcukrozzuk, ha kell, utánasózzuk, és a tejjel átforraljuk. Tükörtojással tálaljuk.

Rizses olajos hal

Hozzávalók 4 személyre: 2 doboz olajos hal (konzerv), 25 dkg rizs, 5 dkg reszelt sajt, 2 közepes sárgarépa, 1 cs. petrezselyemzöld, currypor, 1 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors, margarin

Elkészítése:

A rizst többször átmossuk, lecsurgatjuk és tűzálló tálban a margarinon üvegesre hevítjük. Másfélszer annyi forró vízzel felöntjük, mint a rizs térfogata, hozzákeverjük a megreszelt sárgarépát, sózzuk, borsozzuk, majd lefedve, előmelegített sütőben erős lángon 15 percig sütjük.

Amikor a sütőből kivesszük, villával óvatosan hozzáadjuk az olajától lecsepegtetett, apróra darabolt halat, a tört fokhagymát és az apróra vágott petrezselyemzöldet. Curryvel meghintjük, rácsepegtetünk néhány csepp szardíniaolajat, és sütőben lefedve még 15 percig sütjük. Tálaláskor reszelt sajttal hintjük meg.

Zöldséges marhatokány

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg marhafelsál, 2 közepes fej vöröshagyma, 40 dkg sárga- és fehérrépa, 2 dl tejföl, 2 dl húsleves (kockából), 3 dkg zsír, 1 dl fanyar vörösbor, 2 tk. liszt, só, bors, 2 tk. pirospaprika

Elkészítés:

A hagymát kockára vágva fonnyasszuk meg a zsíron, tegyük rá a vékony csíkokra vágott húst, borsozzuk, és addig süssük, míg nem kezd levet engedni. Ekkor keverjük hozzá a pirospaprikát és öntsük fel vörösborral.

A répákat vágjuk kis kockákra és adjuk a húshoz. Kis lángon, lefedve, időnként megkeverve pároljuk, amíg meg nem puhul. Ha szükséges, a levét pótoljuk. Ha a hús megpuhult, öntsük hozzá a maradék húslevest és forraljuk fel.

A tejfölt keverjük el a liszttel, öntsük a húshoz, és közepes lángon pár percig forraljuk. Ízlés szerint sózzuk, majd galuskával, tésztával vagy rizzsel tálaljuk.

Szalontüdő

Hozzávalók 4 személyre: 1 db sertéstüdő szívvel és nyelvvel, 1-2 szál fehérrépa és sárgarépa, 1-2 babérlevél, só, cukor, ecet vagy citromlé az ízesítéshez, tejföl

Elkészítése:

A hozzávalókat megmossuk és nagy fazék vízben addig abáljuk, amíg a nyers színét elveszti.

Hideg vízbe kiszedjük, kihűlés után 4-5 centis csíkokra vágjuk. Újra feltesszük főni annyi vízzel, hogy ellepje. Enyhén sózzuk, beletesszük a zöldségeket, a babérlevelet és puhára főzzük.

A zöldségeket vegyük ki és krumplitörőn törjük át, majd tegyük vissza.

Zsemleszínű rántást készítünk, ezzel felengedjük és jól felforraljuk. Ízlés szerint cukorral, ecettel, vagy citromlével és reszelt citromhéjjal ízesítjük. Tálaláskor egy kanál tejfölt adunk hozzá. Zsemlegombóccal vagy galuskával tálaljuk.

Cehan (Zöldséges rizses hús)

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg sovány sertés-, marha- vagy csirkehús, 3 ek. olaj, 10 dkg gomba, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 cikk fejes káposzta, 1 közepes szál sárgarépa, 8-10 parajlevél, 2 ek. szójamártás, 2 ek. ketchup, 1 ek. rizspálinka vagy száraz sherry (esetleg konyak), só, gyömbérpor; 20 dkg párolt rizs; a tetejére 1 tojás

Elkészítése:

A húst kisujjnyi csíkokra vágjuk, és az olajban hirtelen megpirítjuk. A zöldségféléket megtisztítjuk, megmossuk. A gombát, a vöröshagymát meg a káposztát vékonyan felszeleteljük, a sárgarépát karikákra, a parajleveleket csíkokra vágjuk, a fokhagymát szétnyomjuk. A zöldségféléket a húshoz keverjük, és együtt tovább pároljuk-pirítjuk.

Ha már a zöldség is kellően megpuhult, megpirult, akkor sóval, gyömbérrel fűszerezzük, és a ketchuppal, a szójamártással meg a pálinkával meglocsoljuk. Néhány percig forraljuk, végül a párolt rizzsel összekeverjük.

A tojásból lepényt sütünk, és gyufaszál nagyságú csíkokra vágjuk. A rizses húst a tányérok közepére halmozzuk,és a tojáscsíkokkal megszórjuk.

Töltött főtt tyúk

Hozzávalók 4 személyre: 1 nagy tyúk, 2 zsemle, 2 tojás, 3 sárgarépa, 2 fehérrépa, 1-1 kis darab zeller, karalábé és kelkáposzta, vöröshagyma, só, őrölt bors, egész bors, köménymag, babérlevél, 1 mk. majoranna, 1 cs. petrezselyemzöld, 1 ek. olaj, 1 kk. paradicsompüré

Elkészítése:

Egy szép nagy tyúkot megtisztítunk, kívül megsózzuk. Egy evőkanálnyi olajon megpirítunk egy kevés apróra vágott vöröshagymát, belekaparjuk a tyúk máját, hozzáadunk 2 tejben megáztatott, kifacsart és összemorzsolt zsemlét, 2 tojást, és sóval, borssal, mokkakanálnyi majorannával meg egy csokor petrezselyemzölddel ízesítjük. Megtöltjük a tyúk belsejét, a nyílást hústűvel szorosan összetűzzük.

3 szál sárgarépát 2 szál petrezselyemgyökérrel, egy-egy kis darabka karalábéval, zellerrel, kelkáposztával és a tyúk aprólékjával 3 liter vízben feltesszük főni. Szemes borssal, kevés köménymaggal, egy fej vöröshagymával, körömnyi babérlevéllel, kiskanálnyi paradicsompürével (vagy friss paradicsommal, paprikával) ízesítjük, és ha forr, óvatosan belehelyezzük a megtöltött tyúkot. Lassú tűzön jó puhára megfőzzük, majd felszeleteljük, és tálra téve körülrakjuk a szintén felszeletelt töltelékkel meg a kifőtt zöldségekkel.

Savanykás (uborka- vagy meggy-) mártás, esetleg ecetes torma illik hozzá.

Zöldséges rakott rizs

Hozzávalók 4 személyre: 3 szál fehérrépa, 2 szál sárgarépa, negyed fej kel, 1 egész zellergumó, 1 kis fej hagyma, 2 evőkanál olaj, 20 dkg rizs, 2 dl savanykás fehérbor, 2
dl tejföl, 5 dkg reszelt sajt, só, törött bors


Elkészítése:

Az olajon fedő alatt 10-15 percig pároljuk az apróra darabolt zöldséget és hagymát, majd közé keverjük a jól megmosott rizst. Szárazon addig kevergetjük, amíg a rizs meg nem üvegesedett. Utána sózzuk, borsozzuk, felöntjük a kétszeresre hígított borral, befedjük, és puhára pároljuk.

Ha kész, tetejét meglocsoljuk tejföllel, megszórjuk reszelt sajttal és az előmelegített sütőben fedő nélkül addig sütjük, amíg a sajt meg nem pirult.

Rozmaringos pulyka grill zöldségekkel

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg pulykacomb, 10 dkg füstölt szalonna, 5 dkg fokhagyma, 20 dkg sárgarépa, 20 dkg karfiol, 15 dkg cukkini, 1 db kaliforniai paprika, Böllér grill zöldség fűszerkeverék, só, őrölt bors, grill szárnyas fűszerkeverék, 10 dkg zsír, 15 dkg vegyes zöldség

Elkészítése:

Az előkészített pulykacombot füstölt szalonnával, fokhagymával megspékeljük. Fűszerezzük, majd rozmaringágakkal borítjuk. Vegyes zöldséges, hagymás ágyon locsolgatva megsütjük. Ne szárítsuk ki!

Grill zöldségköretet készítünk. A sárgarépát megpucoljuk, citromlehúzóval lehúzzuk, majd felkarikázzuk. Így kis virágformákat kapunk. A puhulási sorrendnek megfelelően olívaolajon megpároljuk a zöldségeket: először a sárgarépát, majd a paprikát, cukkinit, leforrázott kelvirágot tesszük rá. Grill zöldség fűszerkeverékkel megszórjuk. Ha szükséges, kevés vizet öntünk alá. Készre, roppanós puhára pároljuk, majd petrezselyemzölddel megszórjuk.

Zöldséges rizsfelfújt

Hozzávalók 4 személyre: 15 dkg rizs, 20 dkg ementáli sajt, 25 dkg brokkoli, 1 db sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, 1 kis zeller, 10 dkg zöldborsó, 4 dl zöldségleves (kockából), só, pirospaprika, 3 ek. margarin

Elkészítés:

A rizst áztassuk be a zöldséglevesbe (kb. 10 perc). A margarinnal kenjünk ki egy tűzálló tálat, tegyük bele az összevágott hagymát és pároljuk 3 percig letakarva a mikróban.

Ezután adjuk hozzá az igen apróra vágott zöldséget és pároljuk tovább letakarva 8 percig.

Tegyük hozzá a rizst a zöldséglevessel. Fűszerezzük sóval és pirospaprikával, keverjük jól össze és főzzük 15 percig.

Szórjuk rá a reszelt sajtot. 5 percnyi pihentetési idő után friss petrezselyemmel meghintve tálaljuk.

Zöldséges tarhonya

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg tarhonya, 1 fej karalábé, 2 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyemgyökér, 1 nagy fej vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 2 db marhahúsleves-kocka, 1 tk. pirospaprika, 1 mk. őrölt bors

Elkészítés:

A füstölt szalonnát nagyon apró kockákra vágjuk, majd zsírját kiolvasztjuk. Az összes zöldséget megtisztítjuk, és az almareszelő durva fokán lereszeljük.

A zsír felén a zöldségeket megpirítjuk. A másik felén pedig a finomra metélt vöröshagymát üvegesre fonnyasztjuk. A tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, majd azonnal ráöntünk 2 evőkanál vizet. Visszatéve felforraljuk, ezután rátesszük a tarhonyát, és szép barnáspirosra pirítjuk.

A pirított tarhonyához hozzáadjuk a zöldségeket, és a térfogatához képest dupla mennyiségű vízzel feltöltjük. Beletesszük a húsleveskockákat, és fedő alatt, kis lángon addig főzzük, amíg az összes levét elfövi.

Zöldséges, sáfrányos haltál

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg tengeri halfilé, 15 dkg garnéla, 7 dl halalaplé (v. zöldségleves), 20 dkg sárgarépa, 1 közepes fej vöröshagyma, 2 közepes póréhagyma, 5 szál zeller, 2 dl száraz fehérbor, 2 ek. vaj, 1 kk. sáfrány (v. curry), só, őrölt fehérbors, fél citrom leve

Elkészítés:

Az apróra vágott hagymát forró vajon gyenge tűzön megpároljuk. A megtisztított répát zöldséggyaluval közvetlenül az edény fölött vékonyra gyaluljuk, és kis ideig a hagymával együtt pároljuk.

A pórét megtisztítjuk, és rézsútosan 1 cm-es karikákra vágjuk. A zellert megmossuk, és vékonyan felszeleteljük. Ha vannak levelek is rajta, apróra vágjuk. A póréval együtt kissé megpároljuk. A sáfrányt a zöldségre szórjuk, egy kicsit pirítjuk, majd felöntjük fehérborral. Hozzáöntjük a halalaplevet, és sóval, borssal, citromlével ízesítjük. Lefedve 15 percig közepes tűzön pároljuk.

A halat megmossuk és falatnyi darabokra vágjuk. Meglocsoljuk citromlével, sózzuk, borsozzuk. A rákkal együtt a zöldséghez tesszük, és gyenge tűzön 5 perc alatt készre pároljuk. Végül szükség szerint utánaízesítünk.

Sárgarépa-káposzta saláta

Hozzávalók 4 személyre: 1 db fejes káposzta (kb. 80 dkg), 25 dkg reszelt sárgarépa, ecet, cukor, 1 ek. olaj, köménymag, só

Elkészítése:

A fejes káposztát megtisztítjuk, a torzsáját kivágjuk, megmossuk, legyaluljuk. Annyi vizet forralunk, hogy a káposztát ellepje, megsózzuk, és ha kihűlt, leöntjük róla a vizet. Belekeverünk egy kanál olajat.

Tálban elkészítjük a salátalevet ecetből, sóból, köménymagból, cukorból. Ebben a lében jól összekeverjük a káposztát és a sárgarépát. Hűtőszekrényben érleljük, majd sült kolbásszal tálaljuk.

Zöldséges-szezámmagos csirke

Hozzávalók 4 személyre: 4 csirkecomb, 6 újhagyma, 1 kis sárgarépa, 1 zeller, 1 piros színű paprika, 1 cukkini, 1 ek. pirított szezámmag, 2-2 ek. szójaszósz, száraz fehérbor és olaj, 1 ek. reszelt gyömbér, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 kk. méz, 1 tk. szezámolaj

Elkészítés:

A szójaszószt, a bort, a gyömbért, a fokhagymát, a mézet és az 1 kávéskanál szezámolajat simára keverünk. A húst felszeleteljük, a mártásba tesszük, és 10 percig állni hagyjuk. Közben a hagymákat, a répát és a zellert megtisztítjuk, apróra vágjuk; a paprikát és a cukkinit felkockázzuk.

A húsdarabokat lecsöpögtetjük, óvatosan megtöröljük, a mártást félretesszük. Wokban vagy nagy serpenyőben 1 evőkanál kukoricaolajat meg 1 kávéskanál szezámolajat forrósítunk, ebben a zöldségeket roppanósra sütjük, majd kivesszük.

A maradék olajat is a serpenyőbe öntjük, és pirosra sütjük benne a húst. Amikor kész, hozzáadjuk a mártást meg a zöldségeket, és összepároljuk. A szezámmal megszórva, forrón tálaljuk. Párolt rizst adhatunk mellé.

Zöldséges malacragu

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg sovány malaclapocka, 2 ek. olaj vagy 1 ek. libazsír, 2 nagyobb sárgarépa, 1 fehérrépa, 20 dkg mélyhűtött zöldborsó, 1 kk. finomliszt, só, őrölt bors, késhegynyi pirospaprika, 2 babérlevél

Elkészítése:

A hagymát összevagdaljuk, az olajon vagy a libazsíron üvegesre sütjük. A kockákra vágott húst fehéredésig pirítjuk rajta, majd mindig csak egy kevés vizet aláöntve, a babérlevéllel, sóval, borssal és a pirospaprikával fűszerezve, majdnem puhára pároljuk.

A kockákra vágott zöldséget és a zöldborsót is hozzáadva teljesen megpároljuk. Végül egy kevés húslével és a hideg vízzel simára kevert liszttel besűrítjük. Forrón tálaljuk.

Apró szemű, margarinban megpárolt burgonyát kínálhatunk hozzá.

Zöldségragu burgonyabundában

Hozzávalók 4 személyre: 3-4 szem burgonya, 1 szál sárgarépa, 1 cső zöldpaprika, 1 közepes fej vöröshagyma, 20 dkg kínai kel vagy karfiol, 15 dkg csiperkegomba, 1 kk. gombakrémlevespor, 1 ek. hidegen sajtolt napraforgóolaj, 5 ek. frissen reszelt sajt, 4-5 ek. tej, reszelt szerecsendió, 1 kk. szárított majoránna, 2 ek. apróra vágott petrezselyem, őrölt fekete bors

Elkészítés:

A burgonyát héjában puhára főzzük. A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk, a sárgarépát megreszeljük. A paprikát kockára, a hagymát és a kínai kelt 2 centis csíkokra vágjuk. A karfiolt rózsáira bontjuk. A gombákat vastagon felszeleteljük.

A gombakrémleves port 3 evőkanál vízzel és az olajjal egy edényben simára keverjük. A sárgarépát, a paprikát és a hagymát (ha karfiolt vettünk akkor azt) 5 percig pároljuk benne. Utána a kínai kelt is hozzáadjuk és még 3 percig főzzük. A végén a gombával összekeverve még 2 percig a tűzön hagyjuk.

A burgonyát áttörjük. A tejszínnel, a reszelt sajttal meg annyi tejjel keverjük össze, hogy híg, formálható masszát kapjunk. Szerecsendióval, sóval ízesítjük.

A vegyes zöldséget a majorannával, a felaprított petrezselyemmel és a maradék tejszínnel összekeverjük. A burgonyamasszát egy csillagcsöves nyomózsákba töltjük és a zöldség tetejét díszítjük vele. Grillsütőben 4-5 perc alatt kissé megpirítjuk.

Csirkebecsinált

Hozzávalók 4 személyre: 1 csirke, 2 kisebb sárgarépa, 2 kisebb fehérrépa, 1 kisebb zeller, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 cs. petrezselyemzöld, 1/2 fej karalábé, 1 dl tejszín, 3 ek. liszt, 4 dkg margarin, só, őrölt bors, 3 ek. étolaj

Elkészítése:

A csirkét megtisztítjuk, kibontjuk, feldaraboljuk és alaposan megmossuk. Feltesszük főni annyi vízben, hogy éppen ellepje.

A sárgarépát, a fehérrépát és a zellert megtisztítjuk, megmossuk, és kis hasábokra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, megmossuk és a főzővízbe tesszük. Sóval, borssal ízesítve párolni kezdjük.

A margarinból és a lisztből világos rántást készítünk, amelybe belekeverjük a finomra vágott petrezselyemzöldet, majd hideg vízzel felengedjük és simára keverjük. A félig megfőtt csirkét berántjuk. Kivesszük belőle a hagymát, és a csirkét puhára pároljuk. Megsózzuk, beleöntjük a tejszínt, és így is megrotyogtatjuk. Párolt rizzsel tálaljuk.

süti beállítások módosítása