ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...

Burgonyagolyók

2010. május 21. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 0,5 kg főtt burgonya, 10 dkg liszt, 10 dkg reszelt sajt, 2 db tojás, só, szerecsendió, őrölt bors, zsemlemorzsa, étolaj

Elkészítése:

A főtt, hámozott és áttört burgonyát, a lisztet, a reszeit sajtot, a tojásokat, sót, reszelt szerecsendiót, törött borsot jól eldolgozunk és kis golyókat formázunk. Zsemlemorzsában megforgatjuk és forró olajban kisütjük.

Meggyes-mézes sütemény

Hozzávalók: 5 ek. méz, 20 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 5 tojás, 10 dkg dió, 5 dkg étcsokoládé, 1 citrom reszelt héja, 1 kk. szalalkáli, 30 dkg magozott meggybefőtt, 15 dkg meggydzsem, 1 ek. rum

Elkészítése:

A lecsurgatott és apróra vágott meggyet összekeverjük a liszttel.

4 evőkanál mézet, a tojásokat, a szalalkálit, a citromhéjat, a reszelt csokoládét és a porcukrot habosra keverjük 3 evőkanál langyos vízzel, majd összedolgozzuk a meggyes liszttel. A masszát 20 x 30 cm-es, sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, és körülbelül 170 fokon 40-50 percig, tűpróbáig sütjük.

A meggydzsemet összekeverjük a mézzel és a darált dióval, azután rákenjük a kihűlt süteményre. Félhold alakba vagy kockákra vágva kínáljuk.

Cukkinimártásos spagetti

Hozzávalók 4 személyre: 3 zsenge cukkini (egyenként kb. 20 dkg), 1 közepes fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem, 3 ek. olaj, 2 dl zöldségleves (kockából is jó), 40 dkg spagetti, 2 dl tejföl
 
Elkészítése:
 
A megmosott cukkinit hosszában gyufaszál vékonyságú csíkokra metéljük. Az olajat felforrósítjuk, üvegesre pirítjuk benne az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a cukkinit, megsózzuk, és 2-3 percig szüntelenül kevergetve megfonnyasztjuk. Ráöntjük a zöldséglevest, kevés borssal ízesítjük, és 4-5 perc alatt puhára pároljuk.
 
A spagettit bő vízben kifőzzük, lecsepegtetjük. A puha cukkinivel és a tejföllel összeforgatjuk, és az apróra vágott petrezselyemmel meghintve máris tálaljuk.

Borban sült töltött hús

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg csont nélküli karaj, 0,75 dl édes fehérbor, 1,5 dl étolaj; A töltelékhez: 3 tojás, 10 dkg csirkemáj, 1 fej vöröshagyma, 5-6 szem gomba, 1 zsemle, 1 dl tej, ételízesítő, bors, 1 csokor petrezselyem, 1 teáskanál pirospaprika

Elkészítése:

A töltelékhez való három tojást keményre főzzük. A húst felszeljük, vékonyra klopfoljuk, megszórjuk egy kevés ételízesítővel, félrerakjuk.

Apróra vágjuk a hozzávalókat. A hagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a májat, és kicsivel később a gombát, a petrezselymet, az ételízesítőt, borsot, paprikát, összefőzzük. Lehűtjük, hozzáadjuk a tojásokat, a tejbe áztatott zsemlét, és villával jó alaposan összedolgozzuk.

A hússzeletekre tölteléket kenünk, majd kétoldalt kicsit behajtva feltekerjük. Szorosan egymás mellé tepsibe tesszük a tekercseket, majd borsozzuk, ráöntjük a bort, és a maradék étolajat. Letakarjuk kilyukasztgatott alufóliával és kb. 170 fokos sütőben sütjük, míg a bor elpárolog, és sűrű szaft marad utána. Mielőtt elkészül, a fóliát leszedve pirítjuk a tetejét.

Káposztás libacomb

Hozzávalók 4 személyre: 2 nagy libacomb, 75 dkg savanyú káposzta, 2 dl tejföl, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kk. pirospaprika, grillfűszer, fokhagymasó, olaj

Elkészítése:

Két nagy, de nem zsíros libacombot 2-2 darabba vágunk, a bőrét rács alakban behasítjuk, és a húsdarabokat grillfűszerrel meg fokhagymasóval bedörzsöljük. A kuktába másfél deci vizet töltünk, a betétet belerakjuk, és erre fektetjük a húsdarabokat. Az edényt lezárva tűzre tesszük, és a jelzéstől számítva - a comb nagyságától függően - 35-40 percig hagyjuk benne párolódni a húst.

Ezután egy kiskanál olajon megpirítunk egy kis fej apróra vágott vöröshagymát, hozzáadunk két gerezd apró kockákra vágott fokhagymát, és kiskanálnyi pirospaprikával megszórva beleforgatunk 75 deka alaposan kinyomkodott savanyú káposztát. Felöntjük a kukta alján lévő folyadékkal, de ha zsíros volt a hús, akkor csak kevesebbet adunk a káposztához, inkább vízzel pótoljuk. Fedő alatt kb. 10 percig pároljuk, majd két deci tejföllel összekeverve egy tűzálló tálba terítjük. A megpuhult combdarabokat a tetejére fektetjük, és a forró sütőben addig sütjük, amíg a liba kissé meg nem pirult.

(Készíthetjük úgy is, hogy csak a tejfölös káposzta felét terítjük a tál aljára, erre tíz deka, sós vízben főtt rizst szórunk, majd a maradék káposztával befedve, tetején a hússal sütjük meg.)

Rakott parajgaluska

Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag mirelit paraj, 2 dl tej, 2 dl tejföl, 2 ek. finomliszt, 2 tojás, 1 tojássárgája, 5 dkg reszelt sajt, zsemlemorzsa, só, őrölt bors, szerecsendió, olaj

Elkészítése:

Két deci hideg tejet két evőkanál finomliszttel simára keverünk, majd kevergetve sűrű besamelmártássá főzzük. Langyosra hűtjük, és egy csomag felolvadt, alaposan kinyomkodott mirelit parajt, két tojást meg annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy sűrű tésztamasszát kapjunk. Sóval, őrölt borssal ízesítjük, és evőkanállal forrásban lévő sós vízbe szaggatjuk. (Ha közben a forró vízbe mártjuk a kanalat, nem ragad rá a tészta.) Megfőzzük, leszűrjük, forró vízzel leöblítjük, majd egy kiolajozott nagy tűzálló tálba rakjuk.

Két deci tejfölt egy tojássárgával meg öt deka reszelt sajttal simára keverünk, csipetnyi reszelt szerecsendióval fűszerezzük, és a parajgaluskákra öntve, a forró sütőben addig sütjük, amíg a teteje halványpiros nem lesz.

Rántott tojás krokett

Hozzávalók 4 személyre: 4 db tojás, 1 cs. petrezselyemzöld, 1 db zsemle, tej, zsemlemorzsa, só, őrölt bors, olaj a sütéshez

Elkészítése:

Három tojásból híg rántották sütünk. A tejben megáztatjuk a zsemlét, kinyomkodjuk, összemorzsoljuk és a rántottába tesszük. A keverékbe beleütjük a negyedik tojást.
Fűszerekkel ízesítjük, majd a masszából kis kroketteket formálunk, és megforgatjuk a zsemlemorzsában. Bő, forró olajban hirtelen kisütjük és céklasalátával tálaljuk.

Spenótos töltött tojás

Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag mirelit paraj, 30 kg burgonya, 1/2 l tej, 6 tojás, 5 dkg liszt, 1 szál póréhagyma, 10 dkg vaj, 2 dl tejföl, 10 dkg reszelt sajt, olaj, só, őrölt bors, fokhagyma, szerecsendió

Elkészítése:

30 deka burgonyát héjában puhára főzünk, majd leszűrjük, meghámozzuk, és karikákra vágva egy kiolajozott tűzálló tál aljára terítjük. A tálat körös-körül élére állított burgonyakarikákkal kirakjuk, egy szál megtisztított, karikákra vágott póréhagymát fektetünk, és megsózzuk. Az így kibélelt tál aljára egy csomag felolvadt, alaposan kinyomkodott, öt deka vajjal elkevert és sóval, borssal, tört fokhagymával ízesített mirelit parajt simítunk.

Fél liter hideg tejet öt deka liszttel simára keverünk, és öt deka vajat beledobva, kevergetve sűrű besamelmártást főzünk belőle. A tűzről levéve két deci tejföllel, öt deka reszelt sajttal, egy kevés sóval meg csipetnyi reszelt szerecsendióval simára keverjük, és egyharmadát a parajra locsoljuk.

Hat tojást keményre főzünk, meghámozzuk, hosszában ketté vágjuk, és a sárgájukat
kikaparjuk. A tojássárgákat 2-3 kanál mártással simára keverjük és a fél tojásfehérjékbe púpozzuk. Az így megtöltött tojásokat a tálba ültetjük, és a maradék mártással leöntve, a tetejére még öt deka sajtot reszelünk. A forró sütőbe tolva, erős lángon addig sütjük, amíg a teteje szépen meg nem pirul.

Mézes rácsos sütemény

Hozzávalók: 35 dkg liszt, késhegynyi só, 15 dkg porcukor, 1 kk. szódabikarbóna, 1 ek. méz, 1 tojás, csipetnyi fahéj, 1 citrom, 10 dkg margarin, kevés tej, gyümölcsíz, 5 dkg darált dió

Elkészítése:

A lisztet, a sót, a porcukrot, a szódabikarbónát kikeverjük. Hozzáadjuk a mézet, a tojást, a fahéjat, a reszelt citromhéjat, a margarint és a tejet, majd alaposan kidolgozzuk.

A tészta 2/3-át kinyújtjuk, margarinnal kikent, lisztezett tepsibe tesszük. Megkenjük gyümölcsízzel, meghintjük darált dióval, és a maradék tésztából sodort rudacskákból rácsot készítünk. 200 fokra előmelegített sütőben megsütjük.

Rumos-mazsolás labdák

Hozzávalók kb. 15 darabhoz: 5 dkg mazsola, 3 ek. rum vagy narancslé, 15 dkg  kókuszreszelék, 10 dkg étcsokoládé, 15 dkg porcukor, a díszítéshez színes cukor és csokidara

Elkészítése:

A mazsolát 2-3 órára rumba vagy narancslébe áztatjuk. A kókuszreszeléket leöntjük l dl forró vízzel, 1/2 órát állni hagyjuk, utána jó1 kinyomjuk, hagyjuk ülepedni. Így készítünk sűrű kókusztejet. A lének a legsűrűbb részét használjuk, kb. 1/2 dl-t.

Egy serpenyőben felolvasztjuk a csokoládét, hozzáadjuk a sűrű kókusztejet, és jól összekeverjük. Beleöntjük a porcukrot és a mazsolát, és hagyjuk kicsit összeérni, hűlni.

Kis golyókat formálunk belőle, és beleforgatjuk a színes cukor- és csokidarába.

Svájci rakott burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 10 dkg húsos füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, só, tej

Elkészítése:

Tíz deka húsos füstölt szalonnát kis kockákra vágunk, kisütünk, a ropogós pörcöt szűrőlapáttal kiszedjük, félretesszük.

A visszamaradt szalonnazsír felére, egy mély tűzálló tálba egy kiló meghámozott, vékony karikákra vágott burgonyát öntünk rá. Két fej megtisztított, karikákra vágott vöröshagymával összekeverjük, és kissé megsózzuk. Ügyeljünk arra, hogy a tetejére is kerüljön hagymakarika. Leöntjük annyi tejjel, amennyi ellepi, és a sütőben addig sütjük, amíg a burgonya meg nem puhul, és a teteje szépen meg nem pirul. Ezalatt a krumpli a tejet teljesen magába szívja.

Végül a szalonnapörcöt a tetejére szórjuk, és most már csak annyi időre toljuk vissza a sütőbe, ameddig az egész újra átforrósodik.

Májpuffancs

Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg máj, 3 db tojás, 3 db nagyobb burgonya, 1 cs. petrezselyemzöld, só, őrölt bors, olaj a sütéshez

Elkészítése:

A májat megkaparjuk vagy ledaráljuk, és összekeverjük a tojások sárgájával. Beletesszük a nyersen megreszelt burgonyát, a fűszerféléket, végül a tojások kemény habbá vert fehérjét. Olajba mártott kanállal forró olajba szaggatjuk, és ropogósra sütve frissen tálaljuk. Savanyúságot is adhatunk hozzá.

Meggyleves (2)

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg meggy megmosva, kimagozva (a magra is szükség lesz), 2 ek. teljes kiőrlésű liszt, 2 dl kefir, 1 db fahéj, 3 szem szegfűszeg, 1 ek. méz, 10 dkg pirított mandula durvára törve, 1 csipet tengeri só

Elkészítés

A meggymagot a fahéjjal, szegfűszeggel, felfőzzük. Állni hagyjuk, majd leszűrjük. A kimagozott meggyet vízben 10 percig főzzük, mézzel, sóval ízesítjük.

A kefirt a liszttel simára keverjük, ezzel a meggyet behabarjuk. Hozzáöntjük a meggymag levét.

Tálaláskor frissen pirított tört mandulát szórunk a tetejére.

Zöldborsótorta

Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott leveles tészta, 30 dkg kifejtett zöldborsó, 3 dkg margarin, 2 csapott ek. liszt, 2 dl tej, 3 tojás, ízlés szerint frissen reszelt szerecsendió, só, törött fehér bors
 
Elkészítése:
 
A felengedett tészta egynegyed részét félretesszük a tetejére és a díszítésre, majd a többit nagy tortaformára nyújtjuk, hogy olyan magas pereme is legyen, mint amilyen magas a tortaforma. Félretesszük.
 
A margarint felolvasztjuk, rászórjuk a lisztet és habzásig forrósítjuk, majd felöntjük a tejjel, és kevergetve sűrűre főzzük. Hagyjuk, hogy kissé lehűljön.
 
Ezután hozzákeverjük az előzőleg habosra felvert tojásokat meg a sót, a borsot, a szerecsendió-reszeléket. Addig keverjük, amíg a massza az összes tojást fel nem veszi, illetve egynemű nem lesz. Ekkor belekeverjük a nyers zöldborsószemeket, és az egészet belesimítjuk a tortaformába.
 
A forma tetejét a félretett és kinyújtott tésztával lezárjuk, kicsit rá is nyomkodjuk, majd a szélére körben kis díszeket formázunk a tésztából.
 
10 percig közepes lángon előmelegített sütőbe toljuk, és 20 percig nem nyitjuk ki a sütőt. Ezután takaréklángra visszakapcsoljuk, és szép piros-ropogósra megsütjük a tortát.
 
Felvágás előtt legalább 25 percig hagyjuk állni, majd 8 részre vágjuk. Akkor a legjobb, ha még nem hűlt ki teljesen, de már nem meleg.

Meggyes szelet

Hozzávalók: 16 dkg liszt, 16 dkg cukor, 4 tojás, 1 ek. kakaó, 1 tasak sütőpor, 10 ek. víz, 5 dkg durvára vágott dió, 30 dkg magozott meggy; a krémhez: 3 dl tej, 3 ek. liszt, 25 dkg margarin, 15 dkg cukor, 1 meggyaroma; a csokimázhoz: 10 dkg csokoládé, 10 dkg vaj, 1 ek. olaj
 
Elkészítése:
 
A 4 tojássárgáját a cukorral és a vízzel habosra keverjük. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, a kakaót és a diót. Jól összekeverjük, belevegyítjük a meggyet, végül a tojások keményre felvert habját. Sütőpapírral bélelt tepsiben lassú tűznél megsütjük.
 
A krémhez a lisztet simára keverjük a tejjel, sűrűre főzzük, majd hűlni hagyjuk.
 
Közben a margarint habosra keverjük a cukorral, és a rumaromával együtt a péphez adjuk. A kihűlt tészta tetejére kenjük a krémet és bevonjuk a gőz fölött elkészített csokimázzal.

Tükörtojás rizsfészekben

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg darált hús, 8 ek. olaj, 10 dkg vöröshagyma, 2 db leveskocka, só, bors, pirospaprika, 30 dkg rizs, petrezselyemzöld, 4 tojás
 
Elkészítése:
 
A felaprított hagymát megpirítjuk az olajon, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a húst, a leveskockákat, megborsozzuk, majd vizet aláöntögetve puhára pároljuk.
 
A rizst a szokásos módon megfőzzük, leszűrjük, és a húshoz keverjük a felaprított petrezselyemmel együtt. Egy tűzálló tálba simítjuk. Merőkanállal 4 mélyedést nyomunk bele, beleütjük a tojásokat, és forró sütőben addig sütjük, míg a tojásfehérje megkeményedik.
 
Forrón, zöldsalátával tálaljuk.

Májas árpakásával töltött sertésdagadó

Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg sertésdagadó, 15-20 dkg árpakása, 20 dkg füstölt hús, 20-25 dkg sertésmáj, 2 kisebb fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 ek. zsír, ízlés szerint só, bors, pirospaprika és majoránna

Elkészítése:

Az árpakását megfőzzük, és a felhasználásig hagyjuk kihűlni. A füstölt húst és a friss májat ledaráljuk. A vöröshagymát finomra vágjuk, kevés zsírban üvegesre pároljuk. Összekeverjük az árpakásával és a darált füstölt hússal és a májjal, majd az összezúzott fokhagymával, sóval, borssal, pirospaprikával és majoránnával fűszerezzük.

A dagadót egy hegyes, hosszú pengéjű késsel felszúrjuk, megtöltjük a töltelékkel, és cérnával bevarrjuk. A húst tepsibe tesszük, forró zsiradékkal leöntjük, és a sütőben (vagy kemencében) szép pirosra sütjük. Sütés közben többször ellenőrizzük, hogy meg ne égjen.

Hagymás, ecetes burgonyasalátával tálaljuk.

Fehér golyók

Hozzávalók kb. 12 darabhoz: 10 dkg fehér csokoládé, 1/2 dl tejszín, 1 ek. rum, 5 dkg kókuszreszelék

Elkészítése:

Apróra törjük a csokoládét. Felforraljuk a tejszínt, és beleszórjuk a csokoládét. Melegítjük, és addig kevergetjük, amíg a csokoládé felolvad. Hűtőbe tesszük hűlni.

A kókuszreszeléket szárazon kissé megpörköljük, míg világosbarna színt kap.

A kihűlt csokimasszából kisebb diónyi darabokat szedünk ki, és golyócskákat formálunk belőle. Ezután beleforgatjuk az enyhén pörkölt kókuszreszelékbe.

Bajor pogácsa

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg főtt burgonya, 15 dkg reszelt sajt, 2 tojás, só, őrölt bors, zsemlemorzsa, olaj

Elkészítése:

Nyolcvan dkg héjában főtt burgonyát megtisztítunk és áttörjük. Elkeverjük 15 dkg
reszelt sajttal, 2 tojással. Sóval, törött borssal ízesítjük. Pogácsákat formázunk, morzsában megforgatjuk, forró olajban hirtelen kisütjük.

Ketchuppal vagy tartármártással tálaljuk.

Töltött kellevelek

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg sovány sertéshús, 2 dkg só, 10 dkg füstölt szalonna, 5 dkg vöröshagyma, 1/2 csomó petrezselyemzöld, 3 g törött bors, 5 dkg zsemlemorzsa, 3 db tojás, 1 kg kelkáposzta, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg fehérrépa, 5 g fokhagyma, 12 dkg ementáli sajt, zsír

Elkészítése:

A sertéshúst enyhén sós vízben puhára pároljuk. Ezután a párolóléből kiemeljük, kihűtjük, és füstölt szalonnával együtt apró lyukú tárcsán keresztül ledaráljuk. Egy kevés zsírban finomra vágott vöröshagymát pirítunk, majd az apróra vágott zöldpetrezselyemmel együtt a ledarált húshoz keverjük. Sóval és törött borssal fűszerezzük. Hozzáadjuk a megszitált zsemlemorzsát, tojássárgáját, jól összedolgozzuk, és legvégül hozzákeverjük a habbá vert tojásfehérjét. A leforrázott kelkáposztaleveleket kiterített, tiszta asztalkendőre sorba rakjuk és rákenjük a hústöltelék egyik felét, majd ismét kelkáposztalevelet rétegezünk, amelyekre rákenjük a hústöltelék másik felét. Az asztalkendő segítségével rúd alakúra összecsavarjuk, és kötözőzsineggel rögzítjük.

A sertéshús párolásábó1 visszamaradt lébe karikára vágott sárgarépát, fehérrépát és fokhagymát teszünk, felforraljuk, és belehelyezzük a rúd alakúra formázott, hússal rakott kelkáposztaleveleket. Mérsékelt tűzön, fedővel letakarva kb. egy óra hosszáig pároljuk.

Amikor készre párolódott, óvatosan kiemeljük, a kötözőzsinórt eltávolítjuk, és készítményünket az asztalkendővel óvatosan kibontjuk. Vágódeszkára téve felszeleteljük, a szeleteket tálra helyezzük, meglocsoljuk egy kevés pecsenyelével és meghintjük reszelt sajttal. Külön mártásos csészében tejfeles gombamártást adunk hozzá.

süti beállítások módosítása