ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...

Körtés párna

2010. március 27. - Dyna 122

Hozzávalók: 60 dkg mélyhűtött leveles tészta, 1 tojás, 6 közepes körte, 1 citrom leve, 12 ek. áfonya, 5 dl tej, 1 tasak vaníliás pudingpor, 3 ek. cukor, 0,5 dl rum; a tetejére: hámozott mandula

 
Elkészítése:
 
A leveles tésztát kiolvasztjuk.
 
A pudingot elkészítjük a tejjel és a cukorral, és még forrón belekeverjük a rumot, majd hűlni hagyjuk. Közben többször megkeverjük, nehogy megbőrösödjön.
 
Az áfonyát kiválogatjuk és megmossuk.
 
A körtét megmossuk, félbevágjuk, a magházát eltávolítjuk, a húsát pedig vastagabb szeletekre vágjuk, és meglocsoljuk a citromlével.
 
A tésztát belisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, derelyevágóval 24 darab (12x12 cm-es) négyzetet vágunk ki belőle. 12 négyzetre 1-1 kanál pudingot kanalazunk, ezekre körteszeleteket, majd áfonyát teszünk. A megtöltött négyzetek szélét bekenjük felvert tojással, azután az üresen maradt négyzetekkel beterítjük ezeket körben rá is nyomkodjuk, majd a táskákat sütőpapírral kibélelt tepsire tesszük.
 
Az alját több helyen megszurkáljuk, a tetejét szintén bekenjük felvert tojással, végül kirakjuk mandulával, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt szép aranysárgára sütjük.

Paradicsomos csirkecomb

Hozzávalók  4 személyre: 2 csirkecomb, 20 dkg paradicsom, fél pohár joghurt, 1 fej hagyma, 1 mokkáskanál bazsalikom, kevés reszelt gyömbér, só, 2 evőkanál olaj, 20 dkg sajt

Elkészítése:

A besózva egy-két óráig állni hagyott csirkehúst olajon puhára pároljuk, majd lepirítjuk.

A megmaradt olajban megpároljuk a reszelt hagymát, beletesszük a vékony karikákra vágott paradicsomot, fűszerezzük a bazsalikommal és a gyömbérporral, és 4-5 percig jól összeforraljuk.

A sült húst meleg tálra tesszük, a paradicsomos mártást megkeverjük a joghurttal, ráöntjük a húsra és sajtdarabokkal tálaljuk.

Káposztagulyás

Hozzávalók 4 személyre: 15 dkg húsos szalonna, 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 15 dkg füstölt kolbász, 1-1 kk. őrölt kömény, ételízesítő por, pirospaprika, 2 késhegynyi bors, 1 leveskocka, 1 kg savanyú káposzta, 1 kg burgonya, tejföl
 
Elkészítése:
 
Egy fazékban megpirítjuk a felkockázott szalonnát, hozzáadjuk a felaprított hagymát és az áttört fokhagymát, és kb. 5 percig pároljuk.
 
A karikára vágott kolbászt is beleszórjuk és beleadjuk a fűszereket.
 
1,5 liter vízbe belemorzsoljuk a leveskockát, felöntjük vele a szalonnás-kolbászos alapot és lassan felforraljuk.
 
Közben a káposztát néhány vágással összeaprítjuk, és a forrásban lévő levesbe szórjuk. Kis lángon megvárjuk, amíg újból forr, ekkor hozzáadjuk a felkockázott burgonyát, lefedjük a fazekat, és kb. 25 perc alatt készre főzzük. Tejföllel tálaljuk.

Kókuszos kifli

Hozzávalók: 2 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 3 ek. cukor, 13 dkg vaj/margarin, 2 tojássárgája, 40 dkg liszt, csipetnyi só; a kenéshez: 1 tojás; a töltelékhez: 2 tojásfehérje, 5 dkg cukor, 10 dkg kókuszreszelék
 

Elkészítése:

Az édes langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. Közben habosra keverjük a vajat a tojássárgákkal, hozzáadjuk a lisztet, a felfuttatott élesztőt és a sót. Összegyúrjuk, és letakarva meleg helyen a duplájára kelesztjük.

A két tojásfehérjét kemény habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot is, és addíg verjük, amíg fényes nem lesz, ekkor óvatosan beleforgatjuk a kókuszt is.

A tésztát kettévágjuk, és lisztezett deszkán először az egyik felét kerekre nyújtjuk. 5 cikkre vágjuk, szélesebbik felükre egy kevés tölteléket halmozunk, föltekerjük és kifliformára hajlítjuk.

Tetejüket megkenjük a tojással, és egy egy csíkot húzunk rá a töltelékből. Előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.

Káposztás tészta sült csirkecombbal

Hozzávalók: 1,5-2 kg csirke alsócomb (20 db), 4 fej hagyma, só, darált bors, 1 dl olaj, 500 g Gyermelyi 4 tojásos fodros nagykocka, 40 dkg káposzta, 1 dl olaj, 3 dkg cukor, só, őrölt feketebors
 
Elkészítés:

Megtisztítjuk, megmossuk a zöldségeket.

Megtisztítjuk a csirkecombokat, lemossuk és leszárítjuk.

A káposztát lereszeljük, sózzuk, és állni hagyjuk 20-30 percet.

A combokat fűszerezzük, a hagymát felkockázzuk, és tepsibe tesszük. Rátesszük a combokat, meglocsoljuk olajjal, teszünk alá vizet, és sütőben megsütjük.

Az olajon karamellizáljuk a cukrot, majd rátesszük a kinyomott káposztát. Elkeverjük, pici vizet öntünk alá, sózzuk, borsozzuk, letakarjuk és pároljuk.

Ha elkészült, összekeverjük a kifőtt tésztával, fűszerezzük ha szükséges, és serpenyőben megpirítjuk.

Tálaláskor tányérra tesszük a káposztástésztát, mellé a sült csirkecombokat és köré a hagymás szaftot.

Kánikulai kukoricás paradicsomleves

Hozzávalók 4 személyre: 1 l paradicsomlé, 4 tojássárgája, 1 ek. méz, só, bors, 2 cső főtt csemegekukorica, 30 dkg kemény paradicsom, 2 húsos zöldpaprika, 2 szál petrezselyem
 
Elkészítése:
 
A lehűtött paradicsomlét keverőtálba öntjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat és összeturmixoljuk. Belekeverjük a mézet, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, végül mélyebb porcelántálba öntjük. Letakarjuk és tálalásig a hűtőszekrénybe tesszük.
 
A kukoricacsövekről éles késsel levágjuk a kukoricaszemeket. A paradicsomot apró kockára, a paprikát csíkokra vágjuk. A paradicsom, a paprika és kukorica felét tálkába tesszük, a többit a paradicsomléhez adjuk.
 
Tálaláskor a levesbe dobunk 4-6 jégkockát, majd petrezselyemmel díszítjük, és a félretett zöldségekkel tálaljuk, amelyből ki-ki még ízlése szerint gazdagíthatja levesét.
 
Fokhagymás vajban pirított zsemlekockákat is kínálhatunk hozzá.

Káposztás táskák

Hozzávalók a töltelékhez: 60 dkg káposzta, 1 ek. cukor, 4 ek. olaj, só, bors, 1 tojássárgája, 1 ek. liszt; a tésztához: 50 dkg liszt, 25 dkg vaj/margarin, 1 csapott ek. só, 1 dl tejföl, 1 kk. cukor, 2,5 dkg élesztő, 1 tojássárgája; a kenéshez: 1 tojás, 1 kk. olaj 

Elkészítése:
 
A cukrot aranybarnára pirítjuk, hozzáadjuk az olajat, a reszelt káposztát, sózzuk, borsozzuk, és élénk tűzön, folyamatosan kevergetve megpirítjuk (kb. 10-15 perc). Ha kihűlt, hozzáadjuk a tojássárgáját, megszórjuk a liszttel és összekeverjük.
 
A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a margarinnal és a sóval.
 
A tejfölt meglangyosítjuk, elkeverjük benne a cukrot, az eltördelt élesztőt és a tojássárgáját, majd a liszthez adjuk, összegyúrjuk, és cipót formálunk belőle. Lisztezett deszkán 2-3 mm vékonyra nyújtjuk a tésztát, és vízbe mártogatott 9-10 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval korongokat szúrunk ki belőle. A korongok közepére 1-1 kávéskanálnyi tölteléket púpozunk.
 
A tojást kettéválasztjuk, a sárgáját elkeverjük az olajjal, a fehérjével pedig vékonyan megkenjük a tésztakorongok szegélyét. A tésztaszéleket egymásra hajtjuk-ragasztjuk, a táskákat sütőpapírral kibélelt tepsire sorakoztatjuk, szegélyüket villával cakkosra lenyomkodjuk. Konyharuhával letakarva fél órát kelesztjük.
 
A táskák tetejét megkenjük az olajos tojássárgájával, villával egy-két helyen megszurkáljuk, majd 180 fokos sütőben 25-30 percig sütjük.

Fürtös pecsenye

Hozzávalók 4 személyre: 0,5 kg csirkemell és csirkecomb, 1 fej hagyma, 1 kávéskanál Graham-liszt, 1-1 fürt piros és fehér szőlő, 2 evőkanál olaj, só

Elkészítése:

A csirkerészeket besózzuk, és a szeletelt hagymával rétegezve fóliában 1-2 napig a mélyhűtőben tartjuk, hogy összeérjenek az ízek.

A felengedett húst a forró olajon megforgatjuk, majd kevés vízzel puhára pároljuk.

Egy nagy marék jó érett szőlőszemet kipréselünk és a levét elkeverjük a Graham-liszttel.

Ha puha a hús, zsírjára sült és megpirult, beleforraljuk a lisztes szőlőlevet.

Tálaláskor 2 marék nyers piros és fehérszőlőszemet szórunk a pecsenyénk tetejére.

Jókai-bableves

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg fejteni való (25 dkg) bab, 4 szál sárgarépa, 2-3 szál gyökér, ½ zellergumó és hozzá zellerzöld, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 tk. piros paprika, 3-4 ek. olaj, bacon szalonnazsiradék, 2 ek. liszt, 20 dkg sovány nyers füstölt hús, 20 dkg lángolt, füstölt házikolbász, 2 dl tejföl, só, petrezselyemzöld, 2 kocka zöldségleves kivonat, 4 babérlevél

Elkészítése:

A beáztatott babot (vagy a friss fejtett babot) bő vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk a megtisztított leveszöldségeket (nem célszerű feldarabolni, mert egészben is megfő, és így finomabb íze marad), a nyers füstölt húst (őseink csülköt, vagy füstölt oldalast főztek bele, ma már ez nekünk talán túl nehezen emészthető). Sózzuk, ha tejfölösen készítjük babérlevelet teszünk hozzá.

Amikor megpuhult, berántjuk. Ehhez zsemleszínű fűszeres rántást készítünk. Lehetőleg füles kis lábosban felhevítjük a zsiradékot, hozzátesszük a lisztet, ez lehet normál finomliszt, tönköly liszt, teljes kiőrlésű liszt, vagy akár rizsliszt is. Zsemleszínűre pirítjuk a lisztet, és az előre odakészített piros paprikát, zúzott fokhagymát, finomra vágott petrezselyem zöldet beledobjuk, és hideg vízzel azonnal felengedjük, nehogy megégjen.

Néhány perc után hozzáöntjük a tejfölt, ezzel simára keverjük, s berántjuk vele a levest. Az ínyencek a végén karikára vágott, meghámozott lángolt kolbászt, esetleg házi tarhonyát csipetkének is tehetnek hozzá.

Búrkifli

Hozzávalók (20 db-hoz): 1 adag vajastészta; a töltelékhez: 8 tojásfehérje, 10 dkg cukor, 15 dkg darált dió, 10 dkg morzsa, 1 citrom leve és héja, 5 dkg mazsola 

Elkészítése:
 
A tésztát kinyújtjuk és 5 cm széles csíkokra vágjuk
 
A tojásfehérjéket gőz fölött kemény habbá verjük. Beleadagoljuk külön-külön a többi hozzávalót, nyomózsákba tesszük és a kinyújtott tésztára nyomjuk, majd hajlékony kés segítségével feltekerjük, kissé bekenjük a tetejét is töltelékkel. (Ettől lesz szép a tészta teteje.)
 
6-8 cm-es darabokra vágjuk. Kifliket formázunk belőle, forró sütőben sütjük.

Tárkonyos pirított csirke

Hozzávalók 4 személyre: 1 egész csirke, 20 dkg gomba, 2 ek. olaj, 1 dl fehérbor, citromlé, 2 dl tejföl, 2 tojássárgája, 1 ek. liszt, 1 fej vöröshagyma, 5 dkg vaj, só, friss tárkonylevél, 1 csokor petrezselyem
 
Elkészítése:
 
A feldarabolt csirkét besózzuk, lisztbe forgatjuk, és az olajon minden oldalát pirosra sütjük. Kevés vízzel fel-felöntve, fedő alatt puhára pároljuk, majd kiszedjük.
 
Zsírjában megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát és a megtisztított, felszeletelt gombát, megszórjuk a liszttel, és pár percig pirítjuk.
 
Összevágott petrezselyemmel, sóval, borssal, finomra vágott tárkonylevéllel ízesítjük, és felengedjük a borral és annyi vízzel, hogy a mártás sűrű legyen. 5 percig forraljuk, és citromlével savanyítjuk.
 
Tojássárgával elkevert tejföllel dúsítjuk, de ezzel már nem forraljuk tovább, csak átmelegítjük.
 
Beletesszük a sült húsdarabokat, tetejére vajat morzsolunk el, és forrón tálaljuk.

Joghurtleves

Hozzávalók 4 személyre: 8 dl natúr joghurt, 1 csokor kapor, 1 csokor snidling, 1 gerezd fokhagyma, 15 dkg kígyóuborka, só, bors
 
Elkészítése:
 
Az uborkát megmossuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük.
 
A kaprot és a snidlinget finomra vágjuk, a fokhagymát péppé zúzzuk.
 
A joghurtot keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a lereszelt uborkát, a finomra vágott fűszereket, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és jól elkeverjük. Hűtőbe tesszük.
 
Tálaláskor friss kaporral megszórjuk.
 
* Az uborka helyett bármilyen egyéb zöldségfélét is használhatunk, a fűszerek sorát bővíthetjük tárkonnyal, bazsalikommal vagy éppen azzal, ami ízlésünknek megfelel.

Zserbó-bombák

Hozzávalók 40 bombához: 1 adag linzertészta, 20 dkg darált dió, 5 dkg cukrozott narancshéj, 15 dkg aszalt sárgabarack, 5 dkg reszelt étcsokoládé, 3 ek. sárgabarack- vagy narancslekvár, 2 ek. barnacukor, 1 ek. rum; a díszítéshez: 15 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaj, 40 db kisebb felezett dióbél

Elkészítése:

Az aszalt sárgabarackot apró kockákra vágjuk, majd összedolgozzuk a többi hozzávalóval. A tésztát 2 részre osztjuk.

Először az egyik tésztacipót nyújtjuk ki lisztezett deszkán, és széltében 5, hosszában 4 részre, azaz 20 négyzetre vágunk. Ezekre egyenként 1-1 diónyi nagyságú tölteléket rakunk. Ezt követően a tésztát gombóccá formázzuk. Ugyanígy járunk el a másik tésztacipóval is.

A kis gombócokat kizsírozott tepsibe tesszük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-13 perc alatt megsütjük őket. Fontos, hogy a bombák ne égjenek meg. Ezt úgy érhetjük el, ha folyamatosan figyeljük, és ha nagyon sülnének, letakarjuk őket sütőpapírral.

A tepsiben hagyjuk kihűlni a bombákat, majd a vajból és a csokoládéból készült mázzal leöntjük őket, és mindegyik tetejére 1-1 felezett dióbelet helyezünk.

Póréhagymás csirkemell paradicsomszószban

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg csirkemellfilé, 2 ek. olívaolaj, 2 póréhagyma (30 dkg), 2 ek. paradicsompüré, 2 dkg étkezési keményítő, 3 gerezd fokhagyma, só, 40 dkg főtt rizs

Elkészítése:

A megmosott póréhagymát apróra felkockázzuk.

A húst szintén kockára vágjuk. Hozzáadjuk a pórét, megsózzuk, és kevés vízzel felöntve megpároljuk. Ha szükséges, időnként adhatunk még hozzá kevés langyos vizet.

Az étkezési keményítőt kikeverjük a paradicsompürével és langyos vízzel, hogy egy sűrű szószt kapjunk. A párolt húsra öntjük, és 5 perc alatt összepároljuk.

Hozzáadjuk az áttört fokhagymát, és a főtt rizzsel tálaljuk.

Japán sütőtökpüré-leves

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg sütőtök, 3-5 ek. szójaszósz, 1 ek citromlé (lime), 1-2 ek. méz, 5 dkg vaj, 2 ek liszt, 1 dl tejszín

A tököt sütőben 45-50 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni.

Kanállal kiszedjük a belsejét és a sárga húsát összeturmixoljuk, vagy szitán áttörjük.

A vajat felolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, és készítünk egy világos vajas rántást. Hozzáadjuk a szójaszószt és rögtön a vizet is, majd felforraljuk, és hozzáadjuk a tökpürét, a citromlevet  és a mézet.

Újra felforraljuk és a tejszín felét hozzáöntjük, majd addig forraljuk, amíg püréleves sűrűségű nem lesz.

Tálaláskor öntsük a tetejére a tejszínt.

Sütőtökös kekszek

Hozzávalók: 30 dkg margarin, 40 dkg barnacukor, 2 tk. őrölt fahéj, 1 tasak vaníliás cukor, 1 tojás, 40 dkg liszt, 25 dkg zabpehely, 2 tk. szódabikarbóna, 10 dkg étcsokoládé, 10 dkg mazsola, 10 dkg dió, 40 dkg sült, átpasszírozott sütőtök, egy csipet só

Elkészítése:

A margarint habosra keverjük a cukorral, a vaníliás cukorral és a tojással, majd hozzáadjuk a tököt is.

Egy másik edényben összekeverjük a lisztet, a zabpelyhet, a szódabikarbónát, a sót, a fahéjat, a reszelt csokoládét, a darált diót és a megmosott mazsolát.

Óvatosan, apránként a tökös keverékhez adagoljuk. Alaposan összekeverjük.

Egy sütőpapírral bélelt tepsibe evőkanál segítségével diónyi halmokat teszünk a tésztából. 150 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük.

Jól zárható dobozban, üvegben hetekig eláll.

Hagymás-kakaós csirke

Hozzávalók 4 személyre: 8 hagyma, olívaolaj, 5 dkg szalonna, egy 1,5 kg-os feldarabolt csirke, 2,5 dkg vaj, cayenne bors, só, bors, 1 kupica vodka, 3 dkg kakaó, fél pohár vörösbor, liszt
 
A hagymát kockákra vágott szalonnával egy kis olajban megpirítjuk.
 
A húsdarabokat lisztben megforgatjuk és egy másik edényben vajon kisütjük. Amikor mindkét oldaluk megpirult, sózzuk és megszórjuk a cayenne borssal.

A hagymát és a szalonnát a húshoz adjuk, hozzáöntjük a vodkát és elpárologtatjuk. Egy fakanállal megforgatjuk.
 
Egy harmadik edényben felmelegítjük a bort, hozzáadjuk a kakaót és jól elkeverjük.

A kakakómártást a csirkehúsra öntjük, lefedjük és lassú tűzön kevergetve sütjük.
 
Amikor kész, a húst egy tálcára helyezzük, köré hagymát teszünk.
 
Egy kis melegvízzel felöntjük a mártást, majd zöldségpasszírozón áttörjük és a csirkehúsra öntjük.

Illatos lencsés pasztinákleves

Hozzávalók 4 személyre: 1 fej vöröshagyma, 2 ek. olaj, 20 dkg lencse, 4 szép pasztinák, 1 nagy csokor petrezselyem, 1 csokor kakukkfű, őrölt bors, só, 1 l szűrt zöldségleves; a levesbetéthez: 1 zsemle, 1 ek. vaj

Elkészítése:

A finomra vágott vöröshagymát az olajon megfonnyasztjuk. Rászórjuk az átválogatott, megmosott lencsét, és rádobjuk az apró kockákra vágott pasztinákot. Amikor a zöldségek egy kissé megpirultak-párolódtak, az apróra vágott zöldfűszerekkel és csipetnyi borssal, sóval meghintjük, majd a levessel felengedjük. Lassú tűzön puhára főzzük.

Közben a zsemlét a szokásosnál kisebb kockákra daraboljuk, és a forró vajban ropogósra pirítjuk.

A levest petrezselyemmel meghintve, a zsemlekockákkal tálaljuk.

Ropogós háromszögek

Hozzávalók (kb. 30 darabhoz): 20 dkg + 2 ek. hideg vaj, 25 dkg cukor, 30 dkg liszt, 1 tojás, 10 dkg kesudió, 10 dkg mogyoró, 10 dkg mandula, 8 dkg fehér csokoládé; a tepsi kikenéséhez: kevés margarin

Elkészítése:

A 20 deka vajat feldaraboljuk, majd 10 deka cukorral, a liszttel és a tojással összedolgozzuk. Gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrjuk, és margarinnal jól kikent, 32 x 39 cm-es tepsibe nyomkodjuk. Előmelegített sütőben, 200 fokon 15 percig sütjük.

A magvakat megpirítjuk, majd durvára aprítjuk. A süteményt hűlni hagyjuk.

Kis lábasban karamellizáljuk a maradék cukrot. A magvakkal együtt hozzáadjuk a maradék vajat, és jól összekeverjük. Felöntjük 5 kanál vízzel, és kevergetve addig főzzük, míg a karamell feloldódik.

A grillázst elosztjuk a tésztalapon, és kb. 20 percre hűtőbe tesszük.

A csokoládét megolvasztjuk meleg vízfürdőben.

Amint a karamell kihűlt, a süteményt 6 cm széles csíkokra, majd háromszögekre vágjuk. A szélüket a csokoládéba mártjuk, és rácsra téve lecsöpögtetjük.

A süteményeket további 10-15 perc hűtés után kínálhatjuk.

Gesztenyés csirke

Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg szárzeller, 1 alma, 25 dkg párolt gesztenye, 1 evőkanál porcukor, 1 dl tejszín, 1 szelet pirítós, 1 tanyasi csirke, 3 evőkanál aprított petrezselyemzöld, 1 tojás, 2,5 dkg puha vaj, 5 fogpiszkáló
 
A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
 
A zellert megmossuk, megtisztítjuk és fél centis csíkokra vágjuk.
 
A gesztenyét felkockázzuk, az almát meghámozzuk és lereszeljük.
 
A porcukrot egy serpenyőben karamellizáljuk, 3 percig pirítjuk benne a zellert. Hozzáadjuk a gesztenyét, kis ideig együtt sütjük, tejszínnel felöntjük és félretesszük.

A csirkét megmossuk, leszárítjuk, sózzuk, borsozzuk.
 
A pirítós széleit levágjuk és összemorzsoljuk, összekeverjük a petrezselyemmel, a tojással, a zöldséggel, és sózzuk, borsozzuk. Beletöltjük a csirkébe, összetűzzük és bekenjük vajjal.
 
A mellrésszel lefelé nyitott sütőtálban, 180 fokos sütőben légkeverésen sütjük 30 percig.
 
A csirkét megfordítjuk, és további 45 perc alatt fedő nélkül, 180 fokon aranybarnára sütjük.
 
A szárnyát levágjuk, a töltelékkel tálaljuk, a pecsenyelét szűrőn átpasszírozva ráöntjük.
süti beállítások módosítása