ÍZVILÁG RECEPTGYŰJTEMÉNY

Mi szem-szájnak ingere...

Mi szem-szájnak ingere...


Fejes saláta a tavasz ízeivel

2010. április 07. - Dyna 122

Hozzávalók 4 személyre: 2 fejes saláta, 20 dkg hónapos retek, 20 dkg ementáli sajt, 10 dkg újhagyma, 15 dkg majonéz, 1 citrom, 3 dkg mustár, 5 cl fehérbor, 1 főtt tojás, őrölt fehér bors, só
 
Elkészítése:
 
A fejes salátát megmossuk, jól lecsepegtetjük, szárazra itatjuk és apró darabokra tépjük. További felhasználásig hűtőszekrénybe tesszük.
 
A retket megtisztítjuk és a sajttal együtt vékony csíkokra vágjuk. Az újhagymát felkarikázzuk.
 
Keverőtálba tesszük a majonézt, sóval, szűrt citromlével, őrölt fehér borssal, mustárral, kevés fehérborral ízesítjük és habverővel simára keverjük. Az öntetet a fejes salátával, a retekkel, az újhagymával és a sajttal óvatosan összekeverjük, majd hűtőszekrénybe tesszük.
 
Tálaláskor tetejét finomra vágott főtt tojással és reszelt sajttal bőven megszórjuk.

Bergeni halfasírt

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg fehér húsú halfilé, 2 tojás, 2 dl tej, 1 csokor kaporlevél, 2 evőkanál liszt, só, darált bors, 3 evőkanál vaj a sütéshez. Szószhoz: egy-egy negyed kaliforniai paprika, 1 dl tejszín, 1 teáskanál citromlé, 1 evőkanál vaj, fél csokor metélőhagyma, 1 evőkanál liszt, 1,5 dl tej, só, kevés darált bors

Elkészítése:

Tegyük a kis darabokra felvágott halhúst gyorsvágó gépbe, üssük hozzá a tojásokat, kanalazzuk rá a lisztet, fűszerezzük összevágott kaporlevéllel, darált borssal, sóval. Öntsük rá a tejet, majd aprítsuk össze a gépben.

Vizes kézzel formázzunk húskorongokat, és közepes lángon mindkét oldalát süssük meg forró vajon.

A szósz elkészítése:

Süssük két percig forró vajban az apróra felvágott kaliforniai paprikákat, majd szórjunk rá lisztet, és állandóan keverve öntsük fel tejjel. Jöhet bele a tejszín, só, citromlé, összevágott metélőhagyma, darált bors. A szósznak selymesen folyósnak kell lennie, ha szükséges, hígítsuk tejjel.

Paradicsomos rakottas

Hozzávalók 4 személyre: 2 fej hagyma, 75 dkg paradicsom, 75 dkg cukkini, 10 dkg téliszalámi, 2 gerezd fokhagyma, 2,5 dl tej, 2 db tojás, 1 csipet szerecsendió, 5 dkg gouda sajt, 2 ek. margarin + a forma kikenéséhez, bazsalikomlevelek

Elkészítése:

A hagymát meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk.

A paradicsomot, a cukkinit megmossuk, kb. fél cm vastag karikákra szeleteljük.

Kikenünk margarinnal egy tűzálló tálat, belerétegezzük a cukkinit, a paradicsomot és a szalámit, két szelet kivételével. A sütőt 200 fokra előmelegítjük.

A fokhagymát meghámozzuk, összezúzzuk, elkeverjük a tejjel, a tojással, és a sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. A tojást felverve keverjük a masszához.

A sajtot nagy lyukú reszelővel a rakottasra reszeljük, ráöntjük a fűszeres tejet, apróbb darabokban a margarint is rászórjuk, és a sütőben kb. 35 percig sütjük.

Bazsalikomlevelekkel díszítve kínáljuk.

Fahéjas-részeges madártej

Hozzávalók 4 személyre: 1/2 vaníliarúd, 2-3 kisujjnyi citromhéj, 2 ek. + 10 dkg porcukor, 1 l tej, 6 tojás, só, 1 ek. vaníliás pudingpor, 1/2 dl rum, 1 kk. őrölt fahéj 

Elkészítése:
 
A vaníliarudat felhasítjuk, kikaparjuk a belsejét, majd a citromhéjjal és a 2 kanál cukorral együtt a tejhez adjuk. Felforraljuk, és kivesszük belőle a citromhéjat.
 
A tojásfehérjéket csipetnyi sóval felverjük, majd a porcukorral tömör, fényes habbá verjük, és evőkanállal beleszaggatjuk a tejbe. Mindkét oldalukon kb. 1-1 percig főzzük, majd szűrőkanállal tálba szedjük.
 
A tojássárgákat elkeverjük a pudingporral, hozzászűrjük a tejet, majd gőz fölött vagy mérsékelt tűzön, folyamatosan kevergetve besűrítjük.
 
Hideg vízfürdőben kihűtjük, belekeverjük a rumot, tálba öntjük, tetejére ültetjük a galuskákat, és jól behűtjük.
 
Tálaláskor megszórjuk a fahéjjal.

Vegyes húsleves gombás galuskával

Hozzávalók a leveshez: 1 kg marhacsont, 40 dkg leveszöldség, 40 dkg marhahús, 1/2 kg tyúkhús, 15 dkg csirkemáj, 10 dkg zeller, 10 dkg karalábé, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, majoránna; a gombagaluskához: 30 dkg gomba, 3 dkg vöröshagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, 1 zsemle, 1 tojás, 15 dkg liszt, zsír
 
Elkészítése:
 
A csontból és a leveszöldség feléből csontlevest főzünk. A marhahúst, tyúkhúst ebben tesszük fel főni. Ha felforrt, leszedjük a habját, beletesszük a zöldségeket, fűszerezzük és mérsékelt tűzön addig főzzük, míg a húsok megpuhulnak. Az utolsó 10 percben hozzáadjuk a májakat is.
 
A galuskához a hagymát kevés zsíron megpirítjuk, hozzátesszük az apróra vagdalt gombát, a petrezselyem zöldjét és fűszerezzük. Belekeverjük a beáztatott és kinyomkodott zsemlét, a tojást és a lisztet. Ha a massza túl lágy lenne, kevés zsemlemorzsát tehetünk bele. Vizes kézzel galuskákat formálunk, és forrásban lévő vízben kifőzzük.
 
Úgy tálaljuk, hogy mindenkinek minden húsféleségből, a kockákra vágott zöldségekből és a galuskából is egyformán jusson.

Töltött cékla

Hozzávalók 4 személyre: 2 dl tejföl, 10 dkg krémsajt, 1/2 dl rizs, cukor, 2 gerezd fokhagyma, 1 nagy cékla személyenként, 2 evőkanál torma, 1 tojás, ecet, só, fehér bors
 
Elkészítése:
 

A kuktában 2 dl vízben párold puhára a jól megmosott céklát. Hideg vízzel öblítsd le, hámozd meg, és karalábévájóval vagy kiskanállal vájd ki a közepét úgy, hogy legalább 1 cm-es vastag fala maradjon.

Közben készítsd el a tölteléket: a rizst sós vízben párold meg, majd keverd össze tejföllel, reszelt tormával, krémsajttal, zúzott fokhagymával, sóval, borssal, végül keverd bele a felvert tojást és a felaprított cékladarabkákat.

A céklákat púposan töltsd meg a töltelékkel, és szorosan egymás mellé tedd a tepsibe vagy tűzálló tálba. Előmelegített, forró sütőben addig süsd, amíg a teteje színesedni nem kezd. (Óvatosan, mert túlsütésnél megkeseredik!)

Vajkrémleves

Hozzávalók 4 személyre: 2-2 fehér- és sárgarépa, 1 karalábé, 1 zellergumó, 1 csomó petrezselyemzöld, 5 dkg vaj, 1 ek. liszt, 1 tojás, 1 dl tejföl, só
 
Elkészítése:
 
A zöldségeket karikára vágjuk és sós vízben puhára főzzük.
 
A vajból és a lisztből világos rántást készítünk, felengedjük a zöldség levével és felforraljuk.
 
Leveses tálban a tojássárgáját összekeverjük a tejföllel és a forró levest ráöntjük.
 
A zöldségeket pürésítjük és hozzáadjuk a leveshez.

Tyúkhússal töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 30-35 dkg főtt (a levesből) vagy sült tyúk (csontja nélkül), 8 db szép nagy, egyforma burgonya, 2 dl tejföl, 10 dkg füstölt szalonna, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 1 kis fej vöröshagyma, 1 tojás, ízlés szerint só és törött bors
 
Elkészítése:
 
A megmosott burgonyákat héjában megfőzzük.
 
A húst ledaráljuk vagy nagyon apróra összevágjuk, és összekeverjük a tojással, a sajt felével, egy evőkanál tejföllel, az apróra vágott vöröshagymával, sóval, borssal.
 
A puhára főtt burgonyát meghámozzuk és kivájjuk a belsejét. (Legalább 1 cm vastag fala maradjon!) Az üreget megtöltjük púpozva a töltelékkel.
 
Tűzálló tálra egymás mellé helyezzük a töltött burgonyákat. A kivájt forgácsot melléjük tesszük és jól megsózzuk.
 
Lelocsoljuk a tejföllel, megszórjuk a maradék sajttal, a füstölt szalonnából vágott hajszálvékony szeletekkel pedig betakarjuk a tetejét.
 
Előmelegített, forró sütőben, közepes lángon 20 percig sütjük. Akkor jó, ha a szalonna már ropogósra, pirosra sült a tetején.

Epres madártej

Hozzávalók 4 személyre: 1,5 l tej, 1 vaníliarúd, 30 dkg (mélyhűtött) eper, 4 tojás, 5 dkg cukor, 10 dkg méz, 1 ek. liszt, 1 citrom
 
Elkészítése:
 
A tejet felforraljuk a felvágott vaníliarúddal, hűlni hagyjuk, és kiszedjük a vaníliát.
 
Az epret összeturmixoljuk a tej 1/3-ával.
 
A maradék tejet ismét felforraljuk, és beleszaggatjuk a tojások fehérjéből és a cukorból vert kemény habot. Mindkét oldalukon kb. 1-1 percig főzzük, majd szűrőlapáttal kiszedjük őket.
 
A visszamaradt tejhez hozzáöntjük az epres tejet.
 
A tojássárgákat a mézzel és a liszttel összedolgozzuk, és apránként annyit kanalazunk hozzá a meleg, epres tejből, hogy a tojásos keverék meglangyosodjon. Habverővel kevergetve besűrítjük.
 
Belereszeljük a citrom héját, egy üvegtálba öntjük és a tetejére ültetjük a habgaluskákat.

Rántott ponty céklás majonézzel

Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet pontyfilé, 3 ek. liszt, 1 tojás, 1 citrom leve, 6 ek. prézli, 8 dkg csiperkegomba, 1 kis üveg majonéz, 2 ek. száraz fehérbor, 1 alma, 4 ek. tejszín, fél fej kisebb vöröshagyma, 2 kk. fehérbors, 1 cékla, 1 kk. porcukor, só; a sütéshez: olaj

Elkészítése:

A pontyfiléket éles késsel fél cm-es távolságban beirdaljuk és besózzuk. Lisztbe, tojásba és prézlibe forgatjuk, majd aranysárgára sütjük.

A gombát megmossuk, megtisztítjuk, és apró kockákra vágjuk. Kevés citromlével ízesített vízben megpároljuk, és hűlni hagyjuk.

A céklát héjában megfőzzük, az almát meghámozzuk, majd a húsát a főtt cékláéval együtt apró kockákra vágjuk.

A majonézt kikeverjük a borral és a tejszínnel. Hozzáadjuk a felaprított hagymát, az almát, a céklát, valamint a párolt gombát. A mártást a borssal, a porcukorral és a citromlével ízesítjük.

A rántott halat a céklás majonézzel tálaljuk, köretnek petrezselymes burgonyát kínálunk hozzá.

Tojásos kukoricaleves

Hozzávalók 4 személyre: 2 evőkanál kukoricakeményítő, szezámolaj, chiliolaj, 1 csomag újhagyma, 30 dkg kukorica, 1 leveskocka, 4 tojás, 2 evőkanál ecet, só, bors
 
Elkészítése:
 

A leveskockát 1 l vízben oldd fel, forrald fel, majd tedd bele a kukoricát, és kevés vízzel elkevert keményítővel sűrítsd be.

A tojásokat verd fel, majd kevergetés közben csurgasd bele a levesbe.

Ecettel, fehér borssal, sóval ízesítsd.

Tálaláskor apróra vágott újhagymát, chili- és szezámolajat keverhetsz bele.

Tepsis krumpli

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 3 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 4 pár virsli, 4-5 szelet vékony bacon szalonna, 4 dl tejföl, 1 db tojás, só, bors, pirospaprika, olaj, 4 evőkanál liszt, ízlés szerint sajt (trappista, eidami)

A burgonyát meghámozzuk és vékony karikára daraboljuk a tepsibe amit előzőleg jól kikenünk olajjal, ezek után sóval, borssal ízlés szerint megszórjuk, majd két evőkanál lisztet és ízlés szerint pirospaprikát is rászórunk.

Ezek után a hagymát is meghámozzuk és karikára vágva rádaraboljuk a burgonyára, jól összekeverjük, majd a bacon szalonnát ráfektetjük a keverékre és végül a virsliket is rákarikázzuk.

Ezután ismét megsózzuk, borsozzuk az egészet, majd a maradék lisztet is rászórjuk és ráöntjük a tejfölt, amibe előzőleg beleütjük a tojást, legvégül pedig paprikát szórunk rá.

Lefedve sütjük kb. 35-40 percig (addig, míg a krumpli meg nem puhul), majd miután levesszük a fedelet, ízlés szerinti mennyiségű sajtot szórunk rá és visszatéve a sütőbe még néhány percig sütjük.

Tejfölös-tojásos újburgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg újburgonya, 2 vöröshagyma, 1-1 zöldpaprika és paradicsom, 2 dl tejföl, 3 főtt tojás, 1 ek. liszt, só, pirospaprika, 2 ek. olaj
 
Elkészítése:
 
Az apróra vágott hagymát az olajban halványra pirítjuk, meghintjük pirospaprikával, elkeverjük és felöntjük fél deci vízzel. Lefödve pároljuk, majd zsírjára sütjük.
 
Beletesszük a megtisztított, karikára vágott újburgonyát, átforgatjuk a hagymás zsiradékban, hozzátesszük a karikára vágott paprikát, a meghámozott, felszeletelt paradicsomot, sózzuk és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Kis lángon puhára pároljuk.
 
A tejfölt elkeverjük a liszttel, ráöntjük a rövid levű burgonyára, felforraljuk, és a tetejére tesszük a szeletekre vágott főtt tojást.

Banánkrémes hasáb

Hozzávalók: 1 tasak (10 g) zselatinpor, 2 tojás + 4 tojássárgája, 10 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 8 ek. rum, 4 banán (40 dkg tisztítva), 2 közepes citrom leve, 2,5 dl tejszín, 50 dkg mélyhűtött málna, 8 ek. narancslikőr, 8 dkg porcukor, 2 ek. kakaópor

Elkészítése:
 
A zselatint beáztatjuk fél deci hideg vízbe.
 
Egy 1,2 literes őzgerincformát kiöblítünk és kibélelünk fóliával, hogy túllógjon a peremén.
 
A tojásokat a kétféle cukorral gőz fölött sűrű krémmé keverjük. Levesszük, olvadásig keverjük benne a zselatint, és hideg vízfürdőbe állítva kihűtjük (ne dermedjen meg!), majd beledolgozzuk a rumot.
 
A banánokat felkarikázzuk, meglocsoljuk a citromlével, és péppé turmixoljuk.
 
A tejszínt kemény habbá verjük, egyharmadát eldolgozzuk a banánpépben, a tojáskrémhez adjuk, végül beleforgatjuk a maradék tejszínhabot. A formába simítjuk, ráhajtjuk a lelógó fóliaszéleket, és 6 órára (egész éjszakára) a hűtőszekrénybe tesszük.
 
A málnát összeturmixoljuk a likőrrel és a porcukorral, majd átszűrjük.
 
A hasábot tálra borítjuk, lehántjuk róla a fóliát, dúsan beszórjuk a kakaóval, és az öntettel kínáljuk.

Karfiolos ponty

Hozzávalók 4 személyre: 4-8 szelet ponty, 1 kg karfiol, 1 ek. liszt, 2 tojás, 2,5 dl tej, só, 1,5 ek. margarin
 
Elkészítése:
 
A karfiolt rózsáira szedjük, és sós vízben félpuhára főzzük.
 
A halszeleteket kiszálkázzuk, kisebb darabkákra vagdossuk, és a karfiollal összekeverve kizsírozott tepsibe rakjuk.
 
A margarinból és lisztből világos rántást készítünk, felengedjük a tejjel, megsózzuk, és sűrű mártássá főzzük.
 
A tűzről levéve kihűlésig keverjük, hozzáadjuk a tojások sárgáját, és a kemény habbá vert fehérjét.
 
A mártást ráöntjük a karfiolos halra, és forró sütőben, lassú tűznél átsütjük.

Panattone vadgyümölcsökkel (Koltai Róbert, Hal a tortán)

Hozzávalók: kész olasz kuglóf (panattone), 1 csomag fagyasztott vadgyümölcs (ribizli, áfonya stb., kb. fél kg), 6 tojás, 2 csomag vaníliás cukor, 4-5 kanál kristálycukor, 1 doboz mascarpone (500 gr)

Elkészítés:

A kész kuglófot felszeleteljük és a desszertes tál aljába helyezzük, majd megszórjuk fagyasztott gyümölcsökkel ízlés szerint.

A tojások sárgáját cukorral, vaníliával és mascarponével kikeverjük.

A fehérjét szintén keményre verjük, majd a kettőt lassan összekeverjük és a gyümölcsök tetejére öntjük.

24 órát hagyjuk állni.

Májkrémes töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg krumpli, 2 doboz májkrémkonzerv, 2 tojás, 2 dl tejföl, 2 ek. margarin, só, 1 csokor petrezselyemzöld
 
Elkészítése:
 
A lehetőleg egyforma nagyságú krumplikat sós vízben héjában megfőzzük.
 
Ha megfőtt, megtisztítjuk, félbevágjuk és közepüket kiskanállal kivájjuk.
 
A kivájt részt elkeverjük a májkrémmel, a tojásokkal, a felaprított petrezselyemzölddel, megsózzuk és megtöltjük a krumplikat.
 
Margarinnal kikent tűzálló tálba rakjuk, és az olvasztott margarinnal elkevert tejföllel megöntözve a sütőben átsütjük.
 
Csemegeuborkával tálaljuk.

Szegedi gulyás csirke

Hozzávalók 4 személyre: kb. 40 dkg-os konyhakész csirke, 10-15 dkg vegyeszöldség, 1-2 gerezd fokhagyma, kevés pirospaprika, 10 dkg liszt, 1 tojás, fél kg burgonya, 3 zöldpaprika, só, hagyma, kevés köménymag

Elkészítése:

Az apróra vágott hagymát zsírban megpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, kevés vízzel felengedjük. Hozzátesszük az összevágott fokhagymát, köménymagot és zsírjára pirítjuk.

Ezután beletesszük a feldarabolt csirkét, a májjal, zúzával együtt. Megsózzuk, fedő alatt majdnem puhára pároljuk. Ha kell, időnként egyszer - egyszer kevés vízzel felengedjük. Ha már majdnem puha a csirke, zsírjára pirítjuk.

Ezután beletesszük a kisebb kockákra vágott burgonyát, kis darabokra vágott zöldpaprikát, kockára vágott - megfőzött! - vegyeszöldséget, a főzőlevével együtt. Úgy engedjük fel, hogy a gulyásnak kb 3 dl levese legyen személyenként. Együtt puhára főzzük, utána ízesítjük, és meleg leveses tálban tálaljuk.

A lisztből a tojással csipetkét készítünk, külön vízben kifőzzük. Ezt tesszük a gulyáshoz. A tetejét meghintjük karikára vágott zöldpaprikával.

Krémkaramell (Csomor Csilla, Vacsoracsata)

Hozzávalók: 90 g kristálycukor, 625 ml tej, 1 vaníliarúd, 125 g finom kristálycukor, 3 tojás felverve, 3 tojássárgája

A cukrot karamellizáljuk, levesszük a tűzről és óvatosan hozzáadunk 2 ek. vizet, hogy megállítsuk a karamellizálódást. Eloszlatjuk 6 hőálló tálkában.

A sütőt 180 fokra előmelegítjük.

A tejet és a vaníliarudat egy lábosba tesszük és épphogy felforraljuk.

A cukrot kikeverjük a tojásokkal és a tojássárgájával. Rászűrjük a tejet, elkeverjük. Átkanalazzuk a tálkákba és egy tepsibe helyezzük. A tepsit a tálkák oldalának feléig megtöltjük vízzel, és 30-40 percig sütjük. Ha a krém már nem ragad a tűre, kész. Kiszedjük a tepsiből, és 15 percig állni hagyjuk.

Tálalhatjuk a tálkákban, de ki is boríthatjuk, és akkor a tetején lesz a karamell.

Krumplipüré-muszaka

Hozzávalók 4 személyes: 1,5 kg krumpli, 40 dkg darált hús, 2 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 csésze tej, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 tojás, 1 tojássárgája, 2 dkg vaj, 5 dkg reszelt sajt, só, bors, olaj
 

Elkészítése:

A krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk és megfőzzük.

A felaprított vöröshagymát megfuttatjuk a felforrósított olajon, és a húst hozzáadva megpároljuk. Belekeverjük az áttört fokhagymát és a felaprított petrezselyemzöldet, majd hűlni hagyjuk.

A krumplit leszűrjük, áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a tejet, a felvert tojást és megsózzuk, megborsozzuk. A felét egy kivajazott tűzálló tálba simítjuk.

A húsban elkeverjük a tojássárgáját és a pürére kanalazzuk.

Befedjük a maradék pürével, meghintjük a reszelt sajttal, és 220 fokos sütőben 10-15 percig sütjük.

süti beállítások módosítása